MARKÓ PÉTER

A NEMZETI IDENTITÁS ÉS
AZ ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG
SZEREPE AZ EGYSÉGESÜLŐ EURÓPÁBAN*

------------------------------A szovjet megszállás és a kommunista diktatúra alól felszabadult kelet-közép-európai országok modernizációs kényszer alatt állnak. A modernizációt többen is - így Szlovénia, Horvátország, Szlovákia és Magyarország - az Európai Unióhoz való csatlakozás segítségével kívánják elérni. A modernizációs kihívás nem először éri ezeket a társadalmakat. A magyar társadalom, amelyet közülük a legjobban ismerek, már a polgárosodás kezdeteitől, a tizenkilencedik század elejétől ezzel a problémával küzdött. Az ún. "reformkorban", az 1830-40-es években a "haza és haladás" még nem egymást kizáró fogalmak voltak, bár a Kossuth Lajos és Eötvös József között lezajlott vita a vármegyék szerepéről már megmutatta, hogy a magyar értelmiségi és politikai elit megosztott abban a tekintetben, hogy a modernizáció során a nyugatról "importált" civilizációs vívmányok összeegyeztethetők-e a nemzeti hagyományokkal. Ezt a kérdést a modernizáció mindenhol felvetette. Ebből származott a civilizáció és a kultúra fogalmának megkülönböztetése Németországban (és ennek nyomán az ún. periféria országaiban), és szerintem ezt a kérdést vetette fel brutális embertelenséggel a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás is.
-----A civilizáció és a kultúra fogalmának szembeállítása valószínűleg Kantnál jelent meg először. "A művészet és a tudomány - írja 1784-ben - kulturálttá tett minket. Civilizálódtunk, szinte túlságosan is, mindenféle illemben és modorban. A moralitás eszméje ugyanis még a kultúrához tartozik, ennek az eszmének a becsülés keresésében és külső tisztességben való használata pedig csupán hasonlít az erkölcsösséghez, s így pusztán civilizálódást jelent." A modernizálódó Németországban az értelmiségi középrétegnek az uralkodó udvari felső réteggel való vitája hozta létre a kultúra és a civilizáció egymást kizáró szembeállítását. Az értelmiségi középréteget, mivel el volt zárva mindenfajta politikai tevékenységtől, csak művészeti és tudományos teljesítménye legitimálta, míg a felső réteg öntudatának központjában a megkülönböztető viselkedés, a jó modor állt. Német nyelvterületen a civilizáció tehát hasznos ugyan, de valami másodrendű dolog, az emberi létezés külső oldalát ragadja meg. A kultúra fogalma az, amelyik kifejezi az emberek saját teljesítményük miatt érzett büszkeségét. "A civilizáció fogalmában - írja Norbert Elias - némileg háttérbe szorulnak a népek közötti nemzeti különbségek, az hangsúlyozódik benne, ami minden emberben közös. ... A német kultúrafogalom ezzel szemben különös erővel emeli ki a nemzeti különbségeket, a csoportok sajátosságait."
-----A magyar modernizációt, miként az előzőekben már említettük, végigkíséri ez a szembeállítás: a haladás szükségességét hangoztatók a civilizálódást, a nyugati minták átvételét tartják mindenek előtt fontosnak, míg a haza elsődlegességét hangsúlyozók a magyar kultúra "felhígulását" látják a modernizációban. A két gondolkodás között az elmúlt évszázadban nemigen volt átjárás. Az értelmiségi és politikai elit e két csoportjának szembeállása talán 1936-ban, az ún. "népi-urbánus" vitában éleződött ki végletesen. Ekkor fogalmazta meg az "urbánusok" egyik vezéralakja, Ignotus Pál, hogy az egyik tábor "a parlagra" esküszik (az elmaradott magyar falura), a másik "az aszfaltra" (a modern, nyugatias városra). Nincs középút. A haza vagy haladás, civilizáció vagy kultúra dilemmája még tovább bonyolódott a zsidókérdés felvetésével. A haladást, a modernizációt szorgalmazók között nagy számban voltak zsidó entellektüelek, míg a másik tábor hangadói főként paraszti származású értelmiségiek voltak. A "létező szocializmus" évtizedei alatt ez a szembenállás bizonyos mértékig elfojtódott, hogy annál nagyobb erővel törjön a felszínre a kilencvenes évek elején, a rendszerváltozás során. Nyugat-Európából tekintve bizonyára nehezen volt érthető, hogy az ún. rendszerváltó pártok miért voltak képtelenek összefogni az egykori kommunista párt ellen, és miért fordították erejük nagy részét egymás gyengítésére.
-----Az Európai Unióhoz való felzárkózás hasonló problémákat vet fel napjainkban is a csatlakozni kívánó országokban. A szlovéneknek, horvátoknak, szlovákoknak és magyaroknak választ kell adniuk például arra a kérdésre, hogyan kell a nemzeti kultúrájukat átalakítani az iskolarendszertől kezdve a tudományos és művészeti életig. Jogos-e az a sokakban megfogalmazódó félelem, hogy az Unióhoz való csatlakozás a nemzeti értékek, a kulturális identitás feladásával jár? Az Alpok-Adria Munkaközösség negyedszázados működése éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Ennek az 1978-ban létrejött, olasz, osztrák, bajor, svájci, horvát, szlovén, magyar tartományokat, régiókat, megyéket összefogó munkaközösségnek a tevékenységi területe sajátos történelmi és kulturális hagyományokon alapul. E multikulturális térségben a nyelvi korlátok nem voltak akadályozó tényezők, sőt egyre inkább a határok legyőzésének szimbólumává váltak. A Munkaközösségben végzett tevékenység segített egymás kultúrájának megismerésében és a saját kultúra értékeinek feltárásában. Az együttműködés segített, hogy másokat is és másokon keresztül önmagunkat is jobban megismerhessük. Miként a magyar költő, József Attila írta: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat". Az Alpok-Adria keretében történő együttműködés hozzájárult az előítéletek megszüntetéséhez, a kölcsönös bizalom kialakításához. Die Identitat liegt in der Differenz - az azonosság a különbözőségben rejlik -, így hangzott a kései Heidegger egyik szép gondolata. Az Alpok-Adria Munkaközösség és tágabban egész Európa egysége és ereje éppígy etnikai, kulturális stb. sokféleségében rejlik: azonossága és védjegye az a cizellált sokszínűség, ami más kontinensektől és kulturális tradícióktól megkülönbözteti, és amelyet újabban tudatosan megőrizni és erősíteni kíván. Egy másik német filozófus, Jürgen Habermas tanulmányának címét kölcsönözve: "Az ész egysége hangjai sokféleségében" - állíthatjuk, hogy a racionalitás formái különfélék, de a ráció, törvényeit tekintve, egyetemes. Ugyan mi, a régiók Európájának alkotói sokfélék vagyunk, ám éppen ebben rejlik igazi szellemi és innovatív potenciálunk. A mélyszerkezet, az, amit európaiságnak, európai szellemiségnek szokás nevezni, minden Európát alkotó gazdasági, politikai és kulturális régió közös nevezője. Sokféleség és egység, különbözőség és azonosság: mindenkor mindkét pólus hangsúlyozandó. A jövő Alpok-Adria Munkaközösségének és Európájának úgy kell egységesnek lennie, hogy ugyanakkor megőrizze a lényegét adó sokszínűségét, illetve úgy kell különfélének maradnia, hogy ez a differenciáltság ne tegye lehetetlenné a legtágabb értelemben vett kommunikációt és kooperációt. Az Alpok-Adria nekünk magyaroknak, szlovéneknek, horvátoknak kicsiben volt az, ami az Európai Unió lehet nagyban: az egymásrautaltság felismerésének, a közös érdekek képviseletének, a történelem, a hagyományok és a kultúrák tiszteletben tartásának a közössége. Nem véletlen, hogy a Munkaközösségben létrehozott bizottságok közül a kulturális bizottság találta meg leghamarabb feladatait, és a mai napig is a legtöbb eredményt tudja felmutatni. Az sem véletlen, bár gyakorlati érvek ellene szólnának, hogy az Alpok-Adria hivatalos rendezvényein ötnyelvű szinkrontolmácsolás zajlik. Nálunk, Vas megyében mind az öt nyelvből folyik tanárképzés, és szerencsére több helyen is oktatják a másik nemzet nyelvét. Az új évezred azonban új kihívásokat is állít elénk. A fiatalságnak, különösen a jövendő értelmiségnek már elengedhetetlen lesz egymás kultúrájának jobb megismerése. A Nemzetközi Népművészeti Szervezet (IOV) működése és első határon átnyúló konferenciája szép példa a mások kultúrájának jobb megismerésére és a népek közti előítéletek leépítésére. Bízzunk abban, hogy az IOV kitartó tevékenysége is hozzájárul a modernitás versus nemzeti identitás hamis alternatívájának megszüntetéséhez.

Jegyzet:

* A 2002. május 10-én Bécsben, a Nemzetközi Népművészeti Szervezet (IOV) 10. konferenciáján, németül elhangzott előadás magyar szövege.