Némi fenntartással fogadom a felmérések, tesztek, sőt még a mélyinterjúk eredményeit is. Tényszerűek ugyan, de - Rilkével szólva - tudjuk: a tények nagyon gyakran eltakarják a valóságot. Azt a valóságot, amelyben látszólag élünk, ahonnan bajaink fakadnak. Persze igaz a közhely, miszerint a tények makacs dolgok; ezért olvastam érdeklődve az Éliás-Rettegi-Sturcz-Szilágyi szerzőnégyes elgondolkodtató tanulmányát. Nem lévén szakember az érintett területeken, csupán három kérdéshez szeretnék hozzászólni. A valóság- és közösségvesztés, valamint az öngyilkosság problematikájához.
-----A ma embere alapvetően más valóságban él, mint elődei. Nagyjából a felvilágosodásig - amennyiben filozófiatörténeti határkövet keresek - a valóság az evilági élet és a transzcendencia kettősségéből tevődött össze. Ez volt a lét egysége. Az etikai értékeket, morális szabályokat szintén a transzcendensből vezették le (leszámítva a görögök materiális értéketikáit). Az ember valószínűleg transzcendens lény, mítosz, vallás, hit nélkül nehezen képes élni. Az ateizmus - de Lubac szerint - még többé-kevésbé idesorolható, afféle fordított teológia, Istenről való negatív beszédként. A baj akkor kezdődik, amikor eljön a legyintés, a vállrándítás korszaka. A vallásnak - előbb a mitologikus világképnek - létezett pszichiátriai hozadéka (most tisztán a haszonelvűség felől közelítve hozzájuk). Jung egyenesen azt állította, amennyiben a kereszténységnek lenne élő mítosza (másként: a hit, nem a templomba járás rutinja éltetné a vallást), radikálisan csökkenhetne a neurotikusok száma. Az átlagember nem azért nem hisz, mert kételyei vannak, hanem mert úgy értesült, hogy a hit már nem modern dolog. Ellenben a fogyasztói lét igen. Valaha az ige lőn testté, ma a reklám-ideológia áruvá. A felkeltett álszükségletek azonban kielégíthetetlenek. A reklám mindig előtte jár a kielégíthető igényeknek. A lét csodája sokak számára a vásárlás, a fogyasztás örömeire korlátozódott. A választás - csak ezt, nem a másik százat -, a lehetőségek kimeríthetetlennek látszó tárháza pedig szorongáshoz vezet. A szegényeket viszont éppen az ellenkezője frusztrálja. A valóság metafizikai síkját eltakarja az árudömping, a tömött polcok végtelen horizontja, vagy még inkább labirintusa. A tanulmány szerzői felhívják a figyelmet arra, hogy az általános értékrendben nagyon alacsony helyen szerepel a művészet, az alkotás és a közélet. Az első két terület az, ahol az ember a köznapi valóság fölé emelkedhet, meglelve individuális transzcendenciáját, valamit, ami rajta túl kezdődik és az örökkévalósággal rokon.
-----A realitás az átlagpolgár számára, bár szentül hiszi, hogy két lábbal áll a valóság talaján, a média által közvetített valóság. A társadalomról, a politikai valóságról alakított kép szinte alig érintkezik a tényleges valósággal. Aki ismeri a tévécsatornák nézettségi adatait, az tudja: létezik az RTL-valóság, a TV2-valóság és elenyésző mértékben az MTV1 valósága. Természetesen nem speciálisan magyar gondról van szó. Milan Kundera így írt erről néhány éve: párizsi szomszédom nyolc órát ül az irodájában, szemben egy hozzá hasonló hivatalnokkal. A munkaidő végeztével beül kocsijába és hazamegy. Bekapcsolja a televízióját, ahonnan megtudja, hogy az európai unión belül hazájában a legszilárdabb a közbiztonság. Örömében pezsgőt bont, mert sohasem hall arról, hogy aznap az utcájában három betörés és két gyilkosság történt. A valóság helyett az imagológusok, a közvéleményformálók adataira támaszkodik. Felmérésekben hisz, nem a saját tapasztalatában, ha van neki ilyen. A mai ember számára - vonja meg a mérleget Kundera - egyre ritkábban látogatott és méltán nem kedvelt földrész a valóság. A látogatás pedig sokkot okoz, miután rájön: félrevezették.
-----Az utóbbi évek legtragikusabb vonása, hogy a valóságban elért sikereket, az ország felemelkedését nem élhettük meg közös, azaz közösségi sikerként. Szűkös pártpolitikai érdekeket szem előtt tartva, rendkívül erős médiatámogatással elérte az egyik oldal, hogy nem válhattunk - egyelőre - egységes nemzetté. Talán itt keresendő a közéletiség hiánya, egyéb okok mellett. Gyanúsak a közösségért tevők, az önmagukat magyarként is becsülni akarók. Nacionalista-gyanúsak.
-----A televíziózás - olvashatjuk a tanulmányban - az első helyen áll a szabadidős tevékenységek között. A szerzők úgy vélik, ez az egyének izolációjára utal. Emellett még számos veszélyt rejt magában. Valószínűleg eljön majd az idő, amikor a lelki egészség szakemberei ugyanolyan ártalmasnak fogják tartani a kereskedelmi adók akció- és agresszív rajzfilmjeit a pszichére, mint a tüdőgyógyászok a nikotin hatását a tüdőre. (Ismerünk híradásokat halálos balesetekről, mikor kisgyermekek társukat ölték meg, majd várták, hogy feltámadjanak, mint a rajzfilmek szereplői, miután laposra préselte őket az úthenger. Az efféle eseteket bagatellizálni szokás, holott jól jelzik a tendenciát. Sok híresemény, amennyiben értéksemlegesen jelenik meg, gyakorta szolgál mintául. Hasznos lenne kideríteni, mennyiben járultak hozzá a szenzációt, a nézettséget a közmorál fölé rendelő médiumok a sorozatos iskolai gyilkosságokhoz Amerikától Frankfurton át Koszovóig. A tévé rendkívüli spirituális hatalmát jelzi, hogy az USÁ-ban a megkérdezett gyerekek - egy felmérés bizonyítja -, ha választaniuk kellene apjuk és a tévékészülék között, a bűvös dobozt választanák döntő többségükben.)
-----Az ember pszichéje több tízezer éve változatlan. A kor bizonyos elemeket felerősít, másokat elfojt abból a halmazból, melyből az antik, a keresztény személyiség, vagy éppen a szocialista embertípus arcéle rajzolódik ki. Az alapszükségletek ellenben állandóak. A család, a közösség nélkülözhetetlen az egyén számára. A család intézménye nem élte volna túl a különféle társadalmi formációkat - százezer éveket -, ha nem alapigényeinkhez tartozna. Ebben a tanulmány megerősít bennünk: a megkérdezettek elsöprő többsége a családot tartja a legfőbb értéknek, innen vár támogatást baj esetén. Társas kapcsolataink (az antropológusok szerint) biológiai törvényszerűségeket követnek, ősi, elődeink által kialakított mintákat rejtenek a mélyben. Morris azt mondja, ha megnézzük száz különböző városlakó telefonregiszterét, azt tapasztalhatjuk, személyes ismerőseik száma megegyezik "egy kisebb törzsi közösség tagjainak számával". Az összetartozás kezdeti sejtje, a törzs, létrejötte óta változatlan. Hasonló a helyzet a nemzettel, bár sokak szerint a nemzet elhalóban van. Valóban. Azzal a megszorítással, hogy ott van elhalóban, ahol a nemzeti szokásokat támadják, a nemzeti szimbólumokkal való azonosulást nacionalizmusnak, sovinizmusnak, fasizmusnak bélyegzik.
-----Az elmúlt szocialista évtizedek nem kedveztek a közösségek kialakulásának. A kommunizmus első szakaszában minden közösséget - még a fúvószenekarok többségét is - felszámolta a pszichopatikus hatalom. Ezután megteremtették a maguk jól ellenőrizhető pszeudoközösségeit. A hagyományos faluközösségek megszűntek, beindult az agglomeráció, a lakó-, vagy inkább alvótelepi lét: a teljes elgyökértelenedés. A hagyományok helyett silány politikai, ideológiai pótszereket kapott a nép. Az államosított, állami gondozott élet vezetett máig. Ismét a tanulmányból idézve: a szerzők meglepve tapasztalták, "hogy a személy önmagába vetett hite nem szerepel a belső konfliktus-megoldási módok között. Kimondható, hogy a megkérdezettek legtöbben passzív módon várják a segítséget a környezet felől." Az önállósodáshoz, valódi, szolidáris közösségek megszületéséhez bizonyára nemzedékváltásra lesz szükség. Itt ismét visszautalnék - Habermasra hivatkozva - a média szerepére, amely infantilizál, és behatolva a magánszféra legintimebb részébe, a manipuláció soha nem látott lehetőségét adja urainak kezébe. Mindenkinek érdemes naponta elismételnie Noam Chomsky szavait, miszerint ami a diktatúrában a fegyveres erők fölötti hatalom, az a demokráciában a médiumok fölötti hatalom.
-----Végezetül az öngyilkosságról. A felmérés válaszadói "közül igen magas az öngyilkossági gondolatokkal foglalkozók és az öngyilkosságot megkísérlők" száma, írják a szerzők. Magyarországon, meglehetősen morbid módon, sokáig a szép bukás (Hankiss Elemér kifejezése) számított sikernek. A tragikus sors, a tragikum az etikai magasrendűség megfelelője lett. A magyar kultúrába, legyen az elit- vagy közkultúra, az öngyilkosság már-már minőségi választásként kódolódott be. Széchenyi, a Telekiek, József Attila, Soós Imre, Sarkadi, Czibor János, Kondor, Latinovits ugyanúgy negatív mítosszá lett, akár Domján Edit, Szécsi Pál és a fájóan rövid életű, középiskolás szépségkirálynő. Minden népréteg megtalálhatja a maga tragikus hősét, végzetes mintáját, ha cselekvésre kerül a sor. Érdekes módon a tragikum régóta erőteljesebben van jelen a nemzettudatban, mint a cselekvő, okos kompromisszumokat kötő, a magyarságot szívósan, lépésről lépésre építő, óvó akarat. Pedig ennek neveit is jól ismerjük Jurisics Miklóstól a Bethleneken, Arany Jánoson, Babitson, Illyésen, Borsos Miklóson át Németh Lászlóig, Hamvasig, Ottlikig. A meghasonlás nem érték, hanem egyéni tragédia, a közösség szempontjából elutasítandó, legyen szó költőről, netán táncdalénekesről. Széchenyinek és József Attilának az életműve fontos és példaadó, nem pedig az utolsó gesztusuk. Magyarországon a siker körül soha nem tüsténkedtek annyian, mint a sikertelenség körül. Az öngyilkos szépségkirálynőről született könyv - egy vasi publicista tollából, ha emlékezetem nem csal -, míg a sikeres vasiakról, lehetnek a NASA szakemberei, vagy nemzetközileg elismert vállalkozók, jóval kevesebbet tudunk.
-----Közismert tény, hogy újságírósztrájkok alkalmával, mikor a nagyérdemű nem olvashat híreket az önkezű halálról, visszaesik az öngyilkosságok száma. Itt az írástudók felelősségét kellene megemlíteni, ha volna értelme...
-----Többször leírtam ebben a hozzászólásban a nemzet és a magyarság szót. Mindez azonban nem jelenti a nemzeti hagyományba való bezárkózás szándékát. Szűkebb pátriánk, Vas megye szellemi határai elképesztően tágasak és nyitottak. A hely szelleméhez tartoznak a hajdan itt élő kelták, kései utódukig James Joyce-ig, Virág úrig, Szombathely virtuális szülöttéig, ugyanúgy, miként a rómaiak, Szent Márton, Faludi Ferenc, a Kőszegen tanító Franz Xaver Kappus (hozzá írta Rilke híres leveleit a költészet mibenlétéről), ide tartozik Berzsenyi, Békássy Ferenc, Ottlik, Weöres, Kristóf Ágota. Mindazok, akik segítenek helyreállítani emberi épségünket, megtalálni a tényeken túl a valóságot.