--------------------A fenti kérdésre nehéz válaszolni. Egyrészt azért, mert a témánkra vonatkozó írott források száma egy kézen megszámlálható, másrészt pedig azért, mert a válaszadáshoz a földből előkerült leleteket is meg kell tudnunk szólaltatni. A fellelhető szakirodalom áttekintését követően állíthatom, hogy egyetlen írott forrástól eltekintve halvány említés sem történik arról, hogy Körmenden a XIX. század folyamán pipakészítő műhely tevékenykedne. A kivételt is csupán egy szövegkritikai elemzés folytán sikerült megtalálnunk. Möller János¹ 1818-ban kiadott könyve Agyag pipa fabrikák című fejezetének 166. oldalán olvashatjuk, hogy "Magyar Országban is sok jó pipák készíttetnek. Híresek és kapósak voltak ennek előtte a Gitzei széles szájú veres pipák, a Debreczeni makra-pipák, és Erdélyből Borgóról hozott borgai fekete pipák. Most az Azari és Podrecsányi pipák vannak leginkább kedvességben. Tsak a Debrecenben készítetteknek száma egy milliónál többre tétetik... Lásd Schwartner Statist. p. 383."² E rövid szövegrészletből kitűnik, hogy a korabeli szakíró éppen úgy, mint később Fényes Elek³ is, egy közismert XVIII. század végi statisztikai leírásra támaszkodik, melynek adatait - az ott közölt számokkal együtt - saját korára alkalmazza. Ez a megállapítás azért fontos számunkra, mert csak így tudjuk ellenőrizni azokat az eltéréseket, melyeket az adott szerző saját értesülésként épít be a már készen kapott szövegpanelbe. Az idézett szövegrészlet azon túl, hogy a debreceni pipatermelést helyesen egy- és nem tízmillió darabnak veszi, mint később Fényes ugyancsak Schwartnerre hivatkozva, arról tudósít (Selmecbánya szerepét elhallgatva), hogy mely települések voltak híresek 1798-ban és az azt megelőző időkben a pipakészítésben. A Möller által közölt felsorolás nyelvi fordulataival együtt ismerősen köszönt ránk Harald Prickler⁴ közelmúltban megjelent kitűnő könyvének 242. lábjegyzetében adatolt kortárs statisztikus, Keeß⁵ leírásában, mely 1823-ban, vagyis öt évvel később született. Adatai azonban az előzőnél gazdagabbak. Arról számol be, hogy Podrecsány, Selmec, Kis-Azar már hosszabb ideje ismertek kiváló pipáikról, de Körmend, Sopron és Pest úgyszintén előállít agyagpipákat.⁶ E közlésen túl, saját kutatási beszámolóimon kívül,⁷ a körmendi pipakészítésről nyomtatott írást nem ismerünk. A fellelt tudósítás értéke számunkra azért becses, mert az első publikált levéltári forrás, az 1828. évi országos összeírás körmendi "pipacsinálókra" vonatkozó adatainak érvényét⁸ nagy valószínűséggel legalább öt esztendővel korábbra helyezi. Hogy a pipakészítő műhelyek az 1823-as évet megelőzően mikortól működhettek Körmenden, azt a zsidó nevekhez kapcsolt anyakönyvi és levéltári kutatások dönthetik el. A körmendi zsidók házassági, valamint halotti anyakönyvei az 1852-1891. évek közötti időszakból maradtak ránk,⁹ a születésekről e korban vezetett matrikulák hollétéről azonban nincs tudomásunk. A kutatást az 1828. évi összeírás opifex rovatában szereplő három kézműves pipakészítő mester: Pinter Moyzer, Svarcz János, Szicsek János körmendi jelenlétének kimutatására összpontosítottam.
--------------------Ezen kívül vizsgáltam még azokat a neveket is, amelyek a föld alól előkerült agyagpipákba pecsételve bukkantak elő.

*

--------------------Két pipatöredéken "FÜRST IN KÖRMEND",¹⁰ két másikon "SALAMON FÜRST",¹¹ egyetlen egy darabon pedig "HIRSCH IN KÖRMEND"¹² beütés szerepelt. E nevek megfejtése újabb probléma elé állított, mivel nem szerepeltek az összeírás kézművesei között. Meglepetésemre a lajstrom 391. sorszáma mellett Fürst Salomon nevét fedezhettem fel, akit segéd nélküli kalmárként írtak össze. Mivel a zsidó családok közül e korban csupán egy viselte Körmenden a Fürst nevet, így joggal feltételezhetem, hogy az ő névbélyegzőjével ellátott pipatöredékeket találtam mindkét körmendi lelőhelyen.¹³ Salomon Fürst kereskedői mivoltát azonban kétségbe vonja az a három évvel későbbi adat, mely szerint 1831-ben két forint adó megfizetésére kötelezve kézművességből él kilenctagú családjával, melybe feleségén, három gyermekén kívül két szolgája és két szolgálólánya is beletartozik.¹⁴ A zsidóösszeírás csupán a családfő nevét közli és azt, hogy opifex, azaz kézműves, mely tevékenység után adózni köteles. Azt viszont már nem tudhatjuk meg, hogy milyen mesterséget űz, csak feltételezhetjük, hogy ez a pipakészítéssel azonos. Más példák azt mutatják,¹⁵ hogy az ellentmondás feloldható. Rechnitzer József maráci születésű pipást 1850-1852 között az úti levelek láttamozási jegyzőkönyvében hol kézművesnek, hol pedig kereskedőnek tüntetik fel attól függően, hogy az adott időpontban miként tevékenykedik. Így azt gondoljuk, hogy valójában kettős foglalkozást űz,¹⁶ mint Fürst Salomon, azaz egy időben kézművességgel - pipakészítéssel - és kereskedéssel is foglalkozik.
--------------------A Hirsch név azonosítása azonban komoly gondot jelent. A mindössze egyetlen egy kis fekete, jellegtelen pipatöredéken olvasható bepecsételés minden kétséget kizárólag körmendi pipakészítőt, esetleg vállalkozót takar. Hiszen a márkanév alatt nem kell feltétlenül a közvetlen gyártót sejtenünk. A Kismarton közelében lévő Esterházy-birtokon 1838-1860 között működött darázsfalui (trauersdorfi) "pipagyár" tulajdonosa - aki eredetileg paszományos mesterként kereste kenyerét -, Franz Brunner neve gyakran előfordul az agyagpipákon, holott ő csupán a tőkét adja, a termelést a megbízott "főműnök", Alexander Puff irányítja, akinek egyébként szintén ismerjük pipákon lévő névbélyegét.¹⁷ Az alkalmazottak közül azonban senkinek sincs joga nevét beütni sem itt, sem a pápai "pipagyárban", melynek teljes alkalmazotti névsorát ismerjük 1848-ból. Ezért van az, hogy a gyáralapító Slesinger Lipót és Neuman Fülöp nevén kívül az e korszakból származó agyagpipákon mások névbélyegzőjével nem találkozunk. Kis műhely esetében viszont a mester neve és telephelye rákerülhet a késztermékre, de a gyakorlatban ez sem általános, mint ahogy azt éppen Körmend esetében tapasztalhattuk.
--------------------A körmendi zsidóösszeírások közül az 1809., 1817. évi - kézműveseket is kimutató - jegyzékben a Hirsch családnév nem szerepel. 1831-ben Joannes Herss nevezetű kézművest találunk ugyan, de sem a házassági, sem pedig a halotti anyakönyvben nem leltük fel sem az ő, sem pedig családtagjainak adatait, pedig tudjuk, hogy két fia és három leánya is volt, akik az idők folyamán minden bizonnyal házasságot is kötöttek. Ezért feltételezem, hogy éppen úgy, mint csak az 1828-as összeírásban jelen lévő - télen legény nélkül dolgozó - Szicsek János pipakészítő néhány év leforgása után elhagyta Körmendet, vagy idegenben elhunyva máshol temették el. Rajta kívül Hirsch Lipót sachtert (metsző) vehetjük számba, de mestersége kizárja azt, hogy kézművességgel foglalkozzon. Utoljára Joseph Hirsch kerülhet szóba. Róla sem tudunk többet annál, mint hogy Körmenden született, s kiskereskedőként tevékenykedett, mígnem 1855. április 24-én idegláz nem végzett vele.
--------------------Jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon az 1828. évi országos összeírásban szereplő körmendi pipakészítők hol születtek, mióta éltek e mezővárosban? A válaszadáshoz ismernünk kell mindazokat a zsidókat érintő adókivetéseket, melyekben kézműveseket is felsorolnak. II. József 1781-ben kiadott türelmi rendeletében lehetővé tette, hogy mesterségeket sajátíthassanak el, gyárakat alapíthassanak. 1783-ban pedig - megtartva a bányavárosokba való letelepedési tilalmát - biztosította a városokban való letelepedést is,¹⁸ így Körmenden is számolhatunk nagyobb számú kézműves jelenlétével.¹⁹ Az 1809. évi adatok ismeretében²⁰ számunkra az 1817. évi összeírás érdemel különös figyelmet, mert a 8 kézműves közül egy olyan nevet sem találunk, kik egy évtizeddel később pipakészítők lennének. Jacobus Schallerről tudjuk, hogy irhagyártó, Jacobus Fürst pedig cserzővarga. Isak Schallerról, Isak Harnerről, Samuel Perlről, Philip Falkról, Moyses Flaizakkerról és Moyses Polakról csak azt tudjuk, hogy kézműves a foglalkozásuk.²¹
--------------------Az 1828-as összeírásban 40 családfőt sorolnak fel név szerint, mint házatlan zsellért. Közülük Svarcz Jánost és Pintér Moysert, valamint az ekkor kalmárként feltüntetett Fürst Salomon sorsát kíséreljük meg nyomon követni az anyakönyvek és az 1831. április 18-án kelt zsidó összeírás adatai alapján.²² Ez utóbbi 78 nevet tartalmaz, melyből 13 kézműves adatait ismerhetjük meg konkrét foglalkozásuk megnevezése nélkül. Ez a három év alatt megnövő létszám azonban valószínűleg nem az erőteljes betelepedést, csupán az 1828. évi összeírás hiányosságait takarja.²³ Az opifices rovatban feltüntetett zsidó kézművesek közül néhányuk foglalkozását a korábbi forrásokból megismerhettük, így tudjuk, hogy Samuel Gebert szabó mester, Jacob Schaller irhás, Isac Geber szabó, míg Jacobus Fürst cserzővarga, Johannes Schwartz 2 Ft-ot adózó és Moyses Pinter 1 Ft adót fizető "pipacsináló". Figyelemre méltó, hogy Szicsek János nevét itt már nem találjuk. Philippus Schwartz, Johannes Hess, Anna Hoffmerin, Maraus Rottman, Abraham Donenberg és Hermon Abelspanger pedig az 1828. évi összeírásban nem szerepel. Salomon Fürst nevéről pedig sikerült kimutatni, hogy itt kézművesként van nyilvántartva, azaz pipakészítő, noha három évvel korábban legény nélküli kereskedőként írták össze.

Torjay Valter festőművész-tanár 1990-ben részt vett a Körmend, Vida József utcai régészeti feltáráson. A Rába Múzeum kérésére tanulmányrajzokat készített az itt, illetve a Rákóczi u. 55. sz. ház udvarán előkerült jeles darabokról, melyek közül néhány, a XIX. század első felében készült pipatöredéket a tanulmány illusztrációjaképpen bemutatunk

--------------------A pipakészítők lakhelyét nehéz a városon belül lokalizálni, hiszen e korból nem maradt fenn használható térkép. Az 1857. évi kataszteri térkép számozását pedig csak akkor lehet használni, ha a keresett családfő az 1826-1834. évi tűzkárt szenvedettek közé tartozott, mivel a tűzkárjegyzőkönyvek megadják az utcákat, s azon belül a numerusokat is, ami viszont lehetővé teszi az összevetést.
--------------------Tudjuk, hogy Pinter Moyzer, vagy ahogyan a zsidó összeírásban olvashatjuk: Moyses Pinter - pipacsináló, aki mesterségét egy legénnyel folytatja - a lajstom 53. sorszáma alatt feltüntetett Nixty József ács két szobából, 1 konyhából, 1 pincéből álló házának felét: 1 szobát, 1/2 konyhát és pincét 10 Ft-ért árendálja négy fős családjával.²⁴ Mivel az ácsmester hajlékát megkímélte a tűzvész, biztosak lehetünk abban, hogy Pinter Moyses ebben az időszakban nem lakott a Belső város Hajós-Kapu-Malom-Templom-Sóház utca által határolt területén. A későbbi korokra vonatkozóan két adat áll rendelkezésünkre, mely egykori lakhelyét meghatározhatná. 1858. január 2-án Moyses Pinter - Klein Gründler(!) (kiskereskedő) 29 éves fia Samuel Pinter Körmend, No. 326. sz. alatti schneider (szabó), feleségül veszi a Nagykanizsán lakozó Michael Gleser schneider (szabó) 23 éves leányát, Franciskát. Ez az adat öt évvel apja halálát követően került a házassági anyakönyvbe,²⁵ mely nem feltétlenül jelöli a család lakhelyét, csupán azt bizonyítja, hogy a fiatal szabómester feleségével itt él, hiszen Körmenden születnek és halnak meg gyermekei. Körmend község birtokrészleti jegyzőkönyvének kivonatában - mely az 1857. évi részletes felmérés alapján történt - megállapítható, hogy e házszám alatti ingatlan valódi tulajdonosa az Árok és Bástya utca találkozásánál lévő No. 326. sz. telken lévő, téglából épült hosszú ház valójában Raposa Ferenc református szabó gazdája, tehát ebben az épületben csak mint bérlők laknak. Pinter Moyses öt gyermeke szerepel a házassági anyakönyvekben.²⁶ A halotti anyakönyvből²⁷ pedig kiolvashatjuk, hogy az apa, aki nyitrai (Neutra) születésű, 1853. november 18-án ideglázban hal meg, 65 éves korában. Fe-lesége, Pinter Moysesné, az 1804-ben Körmenden született Biller Fáni pedig 1889. április 10-én 85. életévében végelgyengülésben hunyt el a Sóház u. 137. sz. alatti házban. Lehetséges, hogy a pipakészítő a korábbi években is itt vagy a közvetlen közelben lakott, mivel Mogyorósi Sándor e ház tőszomszédságában gödör ásása közben törött agyagpipákra bukkant 1941-ben, melyek elbeszélése szerint ma is megvannak az egykori fogda fala mentén lévő feltöltésben, ahová akkor kiszórták azokat.²⁸
--------------------A fellelt adatokból több következtetést is levonhatunk. Pinter Moyser pipakészítő, kit az 1850-es évek elején kiskereskedőnek említenek - 1828-ban 40 éves, egy 7 éves fiúgyermek apja. Felesége első gyermeküket igen fiatalon, 17 éves korában szüli, majd 44 éves koráig még négy - egy leány, három fiú - lát napvilágot, illetve éri meg a felnőtt kort. 1853-ban, Pinter Moyses halálakor egy 32, 24, 20 éves férfi, egy 10 éves leánygyermek és egy alig 5 esztendős kisfiú marad árván. A család férfitagjai kivétel nélkül kereskedők lesznek, de a leánygyermeket is e körből választják feleségül. A kézművesség tehát nem öröklődik a családban, pontosabban azt sem tudjuk, hogy Pintér Moyses meddig űzte ezt a mesterséget. Körmendi agyagpipákon névbélyegzője nem található, bár az is lehet, hogy csak nem használja saját nevét késztermékein. Egy biztos, hogy Körmendre érkezésétől, mely a házasságra lépését (1819-1820) megelőző években lehetséges - 1831-ig, a meglévő források szerint pipakészítőként tevékenykedett, de 1853 után e mesterséget már nem képviselhette.
--------------------Körmend belvárosában, az egykori városárok és környéke rendezésekor nagy számban eltemetett gyártási hulladék között sok SCHWARZ IN KÖRMEND bepecsételésű agyagpipa-töredék került elő. A 374 múzeumba került, névbélyegzővel ellátott darabnak csaknem fele, 170 e nevet hordozza. Az 1828. évi összeírásban 385. sorszám alatt olvashatjuk: Svarcz János izr. házatlan zsellér "pipa csinyáló, folyvást dolgozik, többnyire legényt is tart, de most nincsen" - két testvérével, feleségével és egy leányával él egy háztartásban. Mivel csak a családfőket adóztatják, sejthetjük, hogy testvérei is segédkeznek a pipakészítésben, mint ahogy az a pápai "pipa gyár" 1848. évi alkalmazotti névsorából, illetve a XVIII. század végi debreceni pipakészítő fazekasok műhelyében ténylegesen tevékenykedők számából kitetszik.29 Érdekes, hogy az 1831. évi zsidóösszeírás tanúsága szerint a három tagú család mellett két fiú és egy leány szolgáló is szerepel.
--------------------JOHANN SCHWARZ-ról az 1828-as összeírásból azt sem tudjuk meg, hogy kinél lakik, mivel a 385-392. szám alatt, az irat végén feltüntetettekkel együtt szintén házatlan zsellérként kalmárokhoz csapva szerepel a neve. Gyermekeit a házassági anyakönyvekben nem találjuk, csupán a halotti anyakönyvből tudjuk, hogy Nyitrán született 1788-ban, s itt Körmenden halt meg "SCHWARTZ JOHÁN korgyengeségben", 1873. június 30-án, 85 éves korában. Lakhelyét a hivatalos iratok nem tüntették fel, úgy azt, hogy műhelye hol lehetett, nem tudhatjuk.³⁰ 1828-ban ő is 40 esztendős, azaz nemcsak pályatársak, hanem egyidősek is Pinter Moyses-sel. Születési helyük - Nyitra és Sered - igen közel lévén egymáshoz, feltételezhetjük, hogy talán együtt, egy időben vándorolhattak Körmendre, s honosították meg itt a pipakészítés mesterségét. Arra a kérdésre, hogy Schwarz önálló pipakészítéssel mennyi ideig foglalkozott, azt válaszolhatjuk, hogy 1823-1831-ig minden bizonnyal, de a források elégtelen volta miatt működésének későbbi bizonyítékait nem ismerjük. Sajnos az 1842. és 1848. évi zsidóösszeírások körmendi iratanyaga nem maradt fenn, de a szomszédos Vasvárról tudjuk, hogy a körmendihez sok tekintetben hasonló termékeket készítő pipások, Meller Izrael, Betlheim Fülöp, Vaisz Ignatz pipás mesterek 30-50 Ft évi jövedelemről számot adva 1842-ben még tevékenykedtek, bár az is igaz, hogy az ottani, 1846-os összeírásban már a vasvári pipakészítőkről sem kapunk híradást.³¹ A körmendi műhelyek 1820-1831-ig, egy évtizeden keresztül biztosan működtek, de többnyire nem saját nevük alatt készített agyagpipákkal, hanem széles választékot kitevő kínálatukkal, melyek kivétel nélkül helyben készültek, és a M. HÖNIG SCHEMNITZ, BODNÁR SCHEMNITZ, S. STEINER, ANTON PARTSCH, JOSEPH BARTSZ, PODRECS, K. AZAR márkanevet felhasználva hódították meg piacaikat.

--------------------Nem hallgathatjuk el, hogy a XIX. század 40-es-50-es éveiből is van tudomásunk a városban megforduló pipásokról. A körmendi bírói ítéletek, tanácsi végzések jegyzőkönyveiben olvashatjuk a zsidó kereskedők hitelkihelyezésével kapcsolatos peres végzések között, hogy "Kauders Jakab izraelita panaszképpen jelenti, hogy Osman Albert izraelita pipás zsidó neki 112 Ft-tal tartozik. A panaszlott, hogy tartozik-e, elismerte, csak azt állította, hogy minden tuczat pipán rajta vett krajczárokat leszámítva ... amivel még adós le fogja fizetni"³² - semmiképpen nem jelenti azt, hogy Osman itt Körmenden pipákat is készített volna (hiszen az anyakönyvekben sem találjuk nevét), csupán azt, hogy kereskedett velük.
--------------------Az izraelita boltosok, kereskedők raktárakban tartották készleteiket, melyek között minden bizonnyal nagy számban agyagpipák is lehettek. A vámhelyen való közlekedés gondot jelenthetett számukra, mert kérik a vármegyei illetékest, hogy a vám dolgában tegyen számukra kivételt. A zsidó közösség 1844. szept. 8-i levelében kérteket azonban elutasították. "A körmendi vámhídon raktárakba árukat szállító bevivő s onnéd kihordó izraelitákra minthogy a vámbér a vámhidak használatától szedetni szokott, az ideig való szokás ezen túl is fentartatik"³³ - szól az írás -, így a gyalogvámtarifát meg kellett fizetniük, amit a zsidó hitközség csekély jövedelmükre való hivatkozással továbbra is nehezményezett. Csak évtizedekkel később engedett a vármegye e szigorú szabályból. Ekkor kegyes engedelmet kapnak mindazok és csak azok, "kik mennyegző alkalmával menyasszonyért mennek, vagy azt haza viszik a kíséretével együtt, valamint az őrlés céljából gabonát szállítók fogatai és szállítmányai".
A források alapján biztosan tudjuk, hogy a megyeszékhelyen, vizsgált korszakunkban, pipakészítő nem működött. Arról viszont a püspöki székhely 1848. évi zsidóösszeírásából³⁴ tudomásunk van, hogy a szentmártoni születésű 32 éves Lőbl József pipakereskedéssel foglalkozott, valamint arról is, hogy a körmendi születésű, de Szombathelyen lakó 34 éves Fleisztok Henrik pipakötésből él. A legutolsó adatunk pedig az, hogy 1851. augusztus 9-én ugyancsak ő pipakupak-készítő kereskedelmi engedélyt kér Szombathelyen.³⁵
--------------------Körmenden a Nugend tábornok vezette 1848. decemberi megszállást követően összeírták a császári katonaság által okozott károkat.³⁶ E terjedelmes jegyzékből tudjuk, hogy Deuts Fülöp izraelita kereskedőnek 96 Ft 54 xr kárigényében "Egy skátula külföldi zivar 3 Ft, 2 skátula közönséges zivar 2 Ft, 8 dohányzacskó 1 Ft 20 xr-on kívül 6 darab selmetzi pipa 30 xr, és 12 darab ordinári (pipa) 30 xr" is szerepelt. Ezekből az adatokból kiderül, hogy tucatszám árulták a pipát, másrészt arról kapunk híradást, hogy a selmeci márkájú agyagpipa ára kétszer annyi volt, mint a közönségesnek mondotté. A külföldi szivar "skátula"-szám való megjelenése pedig egyben a pipa vetélytársának térhódítását is jelzi. Klopfer Leopold kertész legény finomabb matériából készült holmijainak is ekkor kelt lába, "Egy fekete selem kalapért 4 Ft-ot, egy angliai kertész késért 2 Ft-ot, egy gyöngyvel kivarrt dohányzacskóért 2 Ft 30 xr-t, egy porcelán pipáért - finom szárral - 1 Ft 30 xr-t, egy ezüstös zivar szopókáért" pedig 1 Ft kártérítést igényelt. Presberger Leopold boltos árukészletéből pedig eltűnt többek között 200 finom szivar, 1 Ft 36 xr értékben, valamint 5 tucat szivar szopóka, mely 10 Ft-ot ért, valamint 4 darab Zigáros Tárcza 7 Ft 30 xr-t tett ki. Korntheil János bolti raktárában pedig 3 pakét Pesti Zivart 4 Ft, egy pakét Havánna, 100 darabja 56 xr-t, valamint egy köteg pipaszár 38 xr-t, egy üveg befőzött baraczk és meggy pedig 4 Ft 22 xr-t taksált.
--------------------A XIX. század közepén tehát Körmenden pipakereskedelemről, pipaárusításról van legfeljebb tudomásunk. Azt viszont nehéz eldönteni, hogy a Tóth Diósi születésű Lederer Jakab pipacsináló, aki 1853. augusztus 2-án Körmendről Pápára utazott, vagy a körmendi születésű Lebovits Jakab pipás - aki 1851. április 27-én Sopronba, 1853. február 11-én pedig Zágrábba utazott, vajon helyben működő pipakészítők voltak-e, vagy csak meghatározott kereskedelmi célállomásaikra utaztak,³⁷ mint ahogyan azt a maráci születésű Rechnitzer Józsefről láttuk, hogy 1848-ban Pápán pipakészítő legényként dolgozott, de azért alkalmanként házaló kereskedést is folytatott.
--------------------A XIX. század utolsó harmadára vonatkozóan hitelt érdemlő információt kapunk a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara 1876. évi statisztikai jelentéséből. A Dunántúlon csupán 6, Pécsről 1, Tolna megyéből 2 valamint Veszprém megyéből 3 pipakészítőt jelentenek. Pipakereskedő is csak 1-1 fő van mindössze Veszprém és Győr vármegyében. A részletes, alapos adatfelvételi statisztika alapján biztosak lehetünk abban, hogy Körmenden ekkor már - az egyetlen, évi 35 forint adót fizető - dohánytőzsdésen (Tobak trafik) kívül egy pipakészítő sem tevékenykedik.³⁸
--------------------A körmendi műhelyek termelésének időbeli határait reményeink szerint a nagyszámú gyártási hulladék földbe kerülésének körülményei meg fogják határozni. A Selmecbányához, valamint az ausztriai Pernitzhez, Teresienfeldhez, Bécsújhelyhez köthető mesterek működési idejének ismerete pedig tovább finomíthatja a felállítandó kronológiát.
--------------------A körmendi múzeum gyűjteményébe 1953-ban került először agyagpipa Csaba József által, aki csákánydoroszlói Falumúzeuma anyagát felajánlotta az alakuló körmendi Rába Múzeumnak. A két égetett agyagpipa-töredéket a Rába szabályozása alkalmával a mederben 2,5 m mélységben találták. Az egyik turbánszerű szárkorongjáról, fogaskerék díszítéséről, csillag alakú bepecsételéséről, egyszerű durva kialakításáról ítélve "török pipatöredék"-ként lett beleltározva. A másik terrakotta pipán A. RESS bepecsételést, mellette kereszt alakú mesterjegyet láthatunk, így ennek a finoman szemcsés, vékonyfalu, gerezd- és rombuszdíszes formába préselt darabnak már csak "törökös motívumokkal" díszes jelző jutott.³⁹ Az 1966-68 közötti időszakban múzeumba került mintegy féltucatnyi szórvány pipalelet legjelentősebbike Madáchy Károly elmondása szerint az egykori zsidó iskola (ma zeneiskola) padlásáról került elő.⁴⁰ A formába préselt finomszemcsés, vörösre égő agyagból jellegzetes Napóleon-fejet formázott, háromszögletű kalapban. A pipafej talpa párhuzamosan bordázatot, korongja és a talpa szegélye pedig bevágott zsinórdíszítést kapott. Az arc vonásait, a fület és a kalap alól kilógó hajtincseket láthatóan egyedileg mintázták meg.⁴¹
--------------------A körmendi "pipagyár" múzeumba került félkész termékei egyre gyarapodtak. Még ugyanebben az évben egy fekete és egy terrakotta "halszem" mintás darab is hozzánk került, egyikben "Körmend" névbeütés szerepel.⁴² Az 1968-ban leltározott két agyagpipa közül a feketében SCHWARZ IN KÖRMEND, a márványos díszűben kócsagtollas forgós férfifejes mesterbélyeg és Cörmend bepecsételés látható. Farkas László⁴³ elbeszélése alapján tudjuk, hogy mindkét szép, ép darabot az egykori Blickle-ház keleti részénél, az akkor épülő Rába Áruház alapozása során kitermelt földben találta. Ez a közlés azért fontos számunkra, mert egyik későbbi (1990) fontos lelőhelyünk - Vida József utca, Monaco kávéház - közvetlen környezetéből, illetve P. Hajmási Erika Bástya u. 5. sz. ház helyén végzett feltárása (1984) tőszomszédságából került elő.

--------------------1980 novemberében az említett áruház háta mögött, a mozival szemközti parkolóban csatornaásás során mintegy 1,2 m mélységből tömegesen kerültek elő törött pipadarabok, épp úgy, mint a száz lépéssel odébb fekvő Vida József utcai OTP melletti trafóház hasonló időben történt alapásása alkalmával.⁴⁴
--------------------Közöttük néhány igazi ritkaság is akadt. Emlékezetes leletnek bizonyult az a fekete agyagpipa-töredék, melyen pontsoros keretbe foglalt koszorús császárfők láthatók Cörmend bepecsételéssel, formába metszett⁴⁵ 1825-ös évszámmal. Egy másik, ugyancsak feketére égetett, jeles darabon széles járomcsontú, duzzadt ajkú, ívelt szemöldökű, hajukat két copfban viselő, plasztikusan megmintázott női fejeket láthatunk, aminek egyetlen hasonmását - használt, belül füsttel kormozott töredékét - a győri Xantus János Múzeum ásatási anyagában, a vár árkának 1820 körülire tehető feltöltési rétegében találták meg.⁴⁶ Naiv bájjal bír az a mázas, hengeres törzsű, nyak nélküli pipatöredék is, mely keret nélküli festett, két leveles ággal övezett, plasztikus, máz alatt színezett koronás magyar címert ábrázol. Megkapó jelenetet figyelhetünk meg egy szürkésbarna színű, egyszer égetett, öt karéjos palmettával ékesített talpú, hengeres pipatesten, ahol az orvul lesben térdeplő vadász puskáját a csalitosban legelésző szarvasbikára szegezi, kinek tehene borjával együtt, azt testével védve a rejtekhelyen pihen. Az itt előkerült leletek közül töredékesen is gyönyörű darab az a szalmalángon feketére füstölt, fényezett, nyolcszög alakú pipatest is, melynek előoldalán gömbön álló, áttetsző toll-fátyol ruhát viselő szárnyas géniusz felemelt kezében a dicsőség babérkoszorúját tartja. E sorozatból mégis a legérdekesebb az a barna mázas pipatöredék, melynek testén ovális, poncolással díszített mezőben teljes alakos, plasztikusan kidomborodó, félprofilból ábrázolt, mellén kitüntetést viselő előkelő (katona?) alakja látható. Ez az agyagpipa azért méltó a figyelemre, mert azon ritka darabok közül való, melynek (máz nélküli) hasonmását e lelőhelytől jóval távolabbi feltáráson (Rákóczi u. 55. sz.) több példányban is megtaláltuk.47 E felfedezés alapot adhat arra is, hogy a város területén feltételezésünk szerint működő két önálló pipakészítő műhely egyidejűségét ne csak a kísérő leletek hasonlatosságában keressük.
--------------------Az időbeliség sorrendjét betartva arról kell beszámolnom, hogy a Bástya utca elején, Blickle Vilmos fa- és csontesztergályos lebontásra került házának telkén Szentmihályi Imre biztatására a várost övező egykori palánk és vizesárok helyének meghatározására módot adó topográfiai adatgyűjtés céljából 1984-ben régészeti ásatást kezdeményeztem. A város anyagi támogatását élvező feltárást P. Hajmási Erika, a Savaria Múzeum középkoros régésze végezte el.⁴⁸ A feltárt 18-19. századi építési törmelék között agyagpipák is voltak. Az egyik magas fényű, zsinórdíszes, karmos talpú fekete pipatöredéket ritka - FÜRST IN KÖRMEND - bepecsételése számunkra különösen becsessé tette.
--------------------Igazi meglepetést jelentett számomra, mikor ebben az esztendőben Hullman Sándor - az akkori Költségvetési Üzem dolgozója - egy táskára való agyagpipa-töredéket hozott be a múzeumba. Elbeszéléséből megtudtam, hogy azok a CELLTEX, azaz a régi "szalámigyár" telkén, az egykori KIRNBAUER gőzmalom tőszomszédságában álló Rákóczi u. 55. számú ház udvarán végzett csatornaásás alkalmával, 100-120 cm mélységből kerültek elő. A kidobott agyagpipa-töredékek alapján feltételeztem, hogy a régóta keresett műhelyt találta meg. Azt azonban nem értettem, hogy a belvárosiakkal nagy hasonlatosságot mutató pipatöredékek hogyan is kerülhettek az innen egy kilométer távolságra lévő egykori város árkába, ha azokat az Alsóberki faluval határos városszélen készítették? A fogas kérdés megválaszolását négy év múltán kíséreltem meg, amikor első alkalommal láttam neki az udvar legígéretesebbnek tűnő területének feltárásának.
--------------------A Hullman Sándor által a múzeumnak felajánlott darabokból válogatva több mint félszáz agyagpipa került beleltározásra,49 majd a "Képek Körmend múltjából" címet viselő állandó kiállításunk KÖRMENDI PIPAGYÁR feliratú tárlójába, a többi ritkaság közé.
--------------------Egyedi darabként tartjuk ma is számon azt a mintegy hét és fél centiméter magas - a többihez viszonyítva nagy űrtartalmú -, feketére égetett agyagpipát, melynek testén finom recés díszű ovális keretben plasztikus jelenet látható. Fátyolkendős, táncoló női alak magasba emelt kezeiben babérkoszorút és földig hajló olajágat tart. A töredék egyikén eddig még nem látott motívumot: fejét hátrahajtó szarvasbika reliefszerű ábrázolását is felfedezhettem egy finom mívű jól iszapolt terrakotta agyagpipán. Egy másikon íves, csücskös pajzsba szerkesztve Hubertus jelvényei: vadászkürt, kard, puska, lőportartó, vadászkutya tanulmányozható. Legérdekesebbnek mégis egy "hús színű" agyagpipát találtam, melynek formája csikóbőrös kulacsra emlékeztetett. Testének két oldalán virágos ornamentika a szíjpánt a középen lévő rozettás díszítésével kivívta elismerésemet. A szépen gyarapodó gyűjteményben ekkor egy kisebb és egy nagyobb darabunk volt ebből a pipából.⁵⁰ Akkor még nem gondoltam rá, hogy e különleges formának, valamint az agyag színének a további kutatásaimban fontos szerep jut majd. Ma már tudom, hogy hazai gyűjeményeinkben a vasvári múzeumban találjuk legközelebbi párhuzamát, egy fekete mázas töredékben, mely azonban nem teljesen azonos a körmendivel.⁵¹ A Harald Prickler könyvében közölt darázsfalvi kulacs alakú pipák szintén azonos formájúak ugyan, de a pipatest közepén itt is eltérő mintázatú a vizsgált darab.⁵² A győri Xantus János Múzeum Iparművészeti Gyűjteményében fellelt sérült példány a körmendivel a formát illetően nagyon hasonlatos, ám a pántokat összekötő rozetta mégsem azonos.⁵³ A bajorországi Velburgban lévő Osskó-gyűjteményben található két, Kecskemét környékéről származó két kis töredék,⁵⁴ valamint egy 1860-ra datált építési törmelékrétegből Nagyváradon előkerült csonka pipadarab.⁵⁵ Mindkettő készülhetett akár Körmenden használt formában is, legalábbis ezt gondolhatnánk, ha tudnánk, hogy a formakészítő a megrendelőnek csak egyetlen egy darabot készíthetett. A mi esetünkben igen apró stiláris, ezen túl méretbeli eltérések mutatkoznak az egyes formába préselt, kiégetett más-más lelőhelyű pipákon. Ez nem lehet véletlen műve. Csak azt tudjuk feltételezni, hogy öntőminta-sorozatot készítettek a formakészítők, amit akár darabonként, vagy teljes egészében is meg lehetett vásárolni. Feltűnő, hogy a különböző lelőhelyeken földből előkerült igen hasonlatos darabok színe, égetési technikája viszont különböző, mely kizárja az azonos műhelyben való megmunkálást.⁵⁶ Erre utalnak megfigyeléseink, melyek szerint a hasonló kiégetés során használt eltérő agyagkeveréket, esetleg polírozást, máz használatát jelzik. A kulacsmintájú agyagpipák esetében, mint a plasztikus díszű pipák jó részénél a pipatest oldalán nem találunk műhelyazonosító bepecsételést. Ámbár ha volna is ilyen, azt sem szabadna automatikusan személyhez, vagy manufaktúrához kötni, mert a pecsétek hitelessége sok esetben megkérdőjelezhető.

--------------------A Rákóczi út 55. számú ház udvarán három alkalommal végzett leletfeltáró ásatás (1988, 1998, 2000) összesen tizennyolc négyzetméteren engedett betekintést nyerni a XIX. századi, háztartási hulladékkal kevert agyagpipás törmelékbe. Az előkerült leletek topográfiai adatokkal való ellátása⁵⁷ lehetővé tette, hogy az eredeti térszintet megrajzoljuk. A gondos felmérés következtében kitűnt, hogy a feltárt agyagpipás réteg egyszeri alkalommal változó vastagságú (5-10 cm-40 cm) útkátyúzáshoz hasonló planírozás, feltöltés alkalmával jött létre.⁵⁸ Az agyagpipákat kísérő leletek kormeghatározása valójában a néprajzkutató számára adott feladatot, mivel a XIX. századnál régebbi darab alig akadt. Fejtörést okoznak azok a bordázott peremű tálak, melyeknek jó része csurgatott mázzal, kisebbik része írókával díszített, s a múzeumok néprajzi gyűjteményeiben régiségük folytán nem szerepelnek. Ezeket a darabokat Csupor István, P. Hajmási Erika véleményét is kikérve a XVIII. század végétől a XIX. század közepéig, legfeljebb az 1860-as évek elejéig keltezhetjük.⁵⁹ Az itt fellelt keménycserép darabok közül a jellegzetes Wiener Ranftmusterrel - máz alatti kobaltkék vonalas festésű díszítéssel - ellátott töredékek érdemelnek figyelmet, mert korjelző szerepük jelentős.⁶⁰ A feltöltésbe került fémhulladékot leginkább kovácsolt vasszögek teszik ki, de egy XIX. század közepe előtt készült, leveles szőlőfürttel díszített sárgaréz zsebóra-felhúzó a kor megállapítását illetően segítségünkre siethet. A népi kerámia köréből velemér-völgyi, jáki, sümegi és feltehetően helyi műhelyek termékei is szerepelnek nagy számban, ám a töredékek, mint ahogyan az agyagpipáknál is tapasztaltuk, kicsik, alig féltenyérnyiek és csak ritkán illeszthetők össze, ami arra vall, hogy darabjaik vagy nagy területen szóródtak szét, vagy nem helyben képződött hulladékkal állunk szembe. Ezt látszik igazolni az a néhány szép, de egyúttal jellegtelen, gyémántmetszéses, máz nélküli kályhacsempe darabja is, mely feltehetően módosabb házból kerülhetett ki. Korát tekintve széles skálán helyezhetjük el, hiszen épp úgy lehet XVII., mint XVIII. század végén készült darab is. Az azonban biztosnak látszik, hogy nem a kőszegi kályhás céh keze alól került ki.⁶¹ A sok kézi vetésű tetőcserép-darab és a vastag téglatörmelék is azt sugallja, hogy a feltöltést - a helyi városi "téglaszín" közelében - a gyakori árvizektől sújtott Kauz-rét peremén a múlt század közepe körül hajtották végre más területről ideszállított építési törmelékkel összekevert háztartási, agyagpipákat is tartalmazó hulladékkal együtt. Hogy ez a mai terepszint alatt 80-140 cm mélyen lévő töltés 1830 előtt nem jöhetett létre, bizonyítja az a gallionfigurás vitorlás gőzhajót ábrázoló IOSEP BARTSZ bepecsételésű pipatöredék is, melynek készítési ideje 1830. szeptember 4-ét követő lehet. Ekkor bocsátották vízre az I. Ferenc császárt ábrázoló - és róla elnevezett - vitorlás gőzhajót, mely ekkor első útját volt hivatva Bécs és Pest között megtenni. E jeles eseményről metszet is készült, mely teljes mértékben megegyezik az itt talált agyagpipa rajzával.⁶²
--------------------Hogy a "világraszóló" - technikatörténeti szempontból jelentős - találmányok népszerűek lehettek, bizonyítja az a Néprajzi Múzeum Táplálkozás Gyűjteményében őrzött, 1928-ban megszerzett ANTON PARTSCH bepecsételéssel ellátott agyagpipa is, mely tűzkosarának felső pereme alatt WIENER EISENBAHN felirat és gőzmozdony vontatású vasúti szerelvény látható az indóházzal együtt. Ez a jelenet sem készülhetett az 1830-as évek előtt, mivel a Bécs-Vlorisdorf-Wagram közötti pályát 1838-ban adták át.⁶³ Korjelző lehet még az itt előkerült pipatöredékekbe pecsételt nevek mögött meghúzódó mesterek tényleges működési idejének feltárása is. Talán ez a legnehezebb feladat, mely aprólékos levéltári kutatást igényel. E pillanatban csupán abban lehetünk biztosak, hogy IGNATUS BODNAR (BODNAR SCHEMNITZ) az 1827. évi összeírásban "PIPARUM CONFECTOR"-ként már szerepel, és hogy M. HÖNIG (Hönig Mihály) valóban Selmecbányán dolgozott az 1830-40-es években. Halálát követően özvegye, majd fia viszi tovább híres műhelyét. E személyi változást pipáikon is jelzik (M. HÖNIG WWE SCHEMNITZ, M. HÖNIG SOHN IN SCHEMNITZ). Míg Körmenden (és Vasváron is) csupán M. Hönig márkanevet találunk az agyagpipákon, azaz a mester életében készültek itt nevét felhasználva az árusításra termelt darabok, addig Trausdorfban mindkét változatot megtaláljuk. Ez számunkra azt jelenti, hogy a körmendi műhely(ek) 1850-1860 között már aligha működhettek. Ezt a feltevést támaszthatja alá a Vida József utcai Monaco kávéház alapozásakor, 1990-ben feltárt számos agyagpipán olvasható hasonló felirat is - többek között a SCHWARTZ IN KÖRMEND neve alatt készült termékeken -, valamint az a tény, hogy egy 1846-ban Harangozó János által a belvárosról szerkesztett térképen⁶⁴ a főtér északi részét uraló, az 1826. évi tűzvészt követő időkben emelt tiszti ház mögötti terület - ahonnan a leletek az egykori város árkának feltöltéséből előkerültek -, ez idő tájt már beépített. Ezért feltételezhető, hogy e kort követően építési törmelék, nagy mennyiségű agyagpipával együtt - melynek jellege a Rákóczi úti lelőhelyen találtakéval nagymértékben megegyezne - már nem kerülhetett a föld alá.

*

--------------------A körmendi agyagpipát készítő műhelyek e megállapítások és egyéb feltételezések alapján tehát az 1820-as évek legelejétől legfeljebb 1850-körüli időkig működhettek. A néhány személyt foglalkoztató kisüzem két, e korban alakult, szervezett, tőkeerős manufaktúrával találta magát minden bizonnyal szemben, hiszen a darázsfalui (trausdorfi) üzem 1838-1860-ig, az 1842-ben létesített pápai pipagyárak pedig 1842-től a XIX. századot is túlélve piacképesek maradtak. Ez a hatalmas szívóerő minden bizonnyal megpecsételte a körmendi műhelyek fennmaradásának lehetőségét. Ezért lehetséges az, hogy a földből előkerült agyagpipák egy részén a klasszicizmus alkotásain kívül I. Ferenc császár korán lehanyatló kultuszával találkozunk Napóleoné mellett, akinek nimbusza viszont túlélte a föléje tornyosuló századokat.

JEGYZETEK: