BEVEZETŐ

--------------------Az 1918-19-es politikai fejlemények és katonai műveletek nyomán, az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződés jogi aktusa értelmében az egykori Szerb-Horvát-Szlovén, illetve a későbbi Jugoszláv Királyság szlovéniai régiójához csatolták a Murától északkeletre eső Vas és Zala megyék délnyugati részeit (az egykori alsólendvai és muraszombati járások jelentős részét, valamint a szentgotthárdi járás néhány települését.) A nagyhatalmi döntés következtében a becslések szerint kb. 20-22 ezer magyar nemzetiségű polgár jutott kisebbségi sorba, a muravidéki magyarság őshonos területén egykori többségből kisebbségi közösséggé vált.
--------------------A mintegy 910 négyzetkilométernyi területen élő kilencvenezer lakosnak - az 1910-es népszámlálási adatok szerint - a negyedrésze volt magyar nemzetiségű. A magyar lakosság túlnyomó többsége összefüggő, mintegy 50 km hosszú és 5-10 km széles sávban élt közvetlenül a határ mentén,¹ valamint jelentősebb számban még néhány nagyobb, többségében szlovének által lakott településen is. Történeti források és visszaemlékezések tanúsítják, hogy a Mura mentén élő lakosság a századforduló időszakában - tekintet nélkül nemzeti, nyelvi és vallási hovatartozásra - erősen ragaszkodott hazájához, a történelmi Magyarországhoz.
--------------------Az I. világháború utáni politikai átrendeződés a Mura mentét is érintette, anélkül, hogy az ott élő lakosság (főleg közvetlenül a háború befejezése után) különösebb érdeklődést mutatott volna a politikai események iránt. A muravidéki szlovénség jelentős része a magyar állam kötelékeiben képzelte el jövőjét. Kezdetben csupán a szlovén érzelmű római katolikus papság körében, illetve a hozzá közel álló néhány személynél fogalmazódott meg erőteljesebben a délszláv államhoz való csatlakozás gondolata, ami még a világháborút lezáró fegyverszüneti szerződés időszakában is csupán utópista törekvésnek látszott. De a szlovén, illetve tágabban, a délszláv politikai körök egyre fokozottabb érdeklődése a vidék iránt, valamint a párizsi békekonferencia eseményeinek számukra kedvező alakulása, megteremtette a vidék Magyarországtól való elcsatolásának a feltételét. A terület lakosságának mintegy 70%-a szlovén származású volt, akik - hungarus-tudatuk ellenére - fokozatosan megbarátkoztak a délszláv államhoz tartozás gondolatával, a magyar lakosságot pedig nem kérdezte meg senki. Az elcsatolást eredményező politikai döntésben néhány véletlenszerű tényező is közrejátszott, amelyek mögött meggyőző politikai vagy gazdasági érv nem volt. Annak pedig nem volt foganatja, hogy a határmegállapító bizottság Magyarország javára határmódosítást kezdeményezett. Az indítványt az érintett települések lakossága (magyarok és szlovénok egyaránt) nagymértékben támogatta, határkorrekcióra mégsem került sor.
--------------------Az elcsatolást megelőzően ebben a térségben is lezajlott a tanácsuralom időszaka. A végső megszállás közvetlenül a tanácsköztársaság bukása után történt. Az alábbi tanulmány az ezeket az eseményeket magába foglaló mintegy öt hónap Mura menti eseményeit kívánja megismertetni az olvasóval.

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HELYI SZERVEINEK LÉTREJÖTTE

--------------------Miután 1919. március 19-én Károlyi Mihály kézhez kapta az antant-jegyzéket, az ország további területeinek megszállását eredményező engedményekre nem volt hajlandó, inkább lemondott. A magyar történettudományban sokat vitatott hatalomátadás "eredményeként", a szociáldemokrata-kommunista paktum révén, március 21-én létrejött a tanácsköztársaság. Hatalmi szervei a nyugati országrészben is gyorsan fölálltak. Vas megyében a tanács élére Gyulai Emil került, a direktórium tagjaként azonban a Károlyi-érában a legfontosabb megyei tisztségeket betöltő, muravidéki származású Obál Béla is tovább tevékenykedett. Obált a megye nemzetiségi biztosának is kinevezték. Muraszombatban a nemzetiségi osztályt Tkálecz Vilmos irányította mint a "Vendvidékért felelős népbiztos-helyettes". Egyébként a "Vendvidéki Kormánybiztosság" hatáskörébe összesen mintegy 150 község tartozott: a muraszombati és a szentgotthárdi járás egy része, valamint Zala megye belatinci járásának 25 települése.²
--------------------A Szombathelyi Vörös Ezred muraszombati egységében dr. Forgách Béla a helyi (városi), Bognár Béla azonban a vidéki parancsnok címét viselte. Tartalék parancsnokként a források Csipet Zoltánt említik.³
Alsólendván is megalakult az új hatalom intéző szerve, a direktórium, amely a Zalaegerszegen székelő megyei direktóriumnak volt alárendelve. Elnöke Reiter Ernő, esernyőgyári könyvelő lett, míg tagjai Mikola Ferenc asztalos és Halász Lajos pincér. Mindegyiküket a kommunista eszmék híveként, a későbbiek során számos bűncselekmény elkövetőiként "tartja számon" a korszakról írott művében Nagy Károly.⁴ A direktóriumnak a későbbiek során állítólag több segítője is akadt. A lakosság zöme kezdetben közömbösen viszonyult az új hatalomhoz.
--------------------A határ másik oldaláról, a jugoszlávok fennhatósága alatt levő Muraközből figyelték a Magyarországon zajló eseményeket. A Zalaegerszegi Határvédelmi Parancsnokság azonban, a fennhatósága alá tartozó területeken - így az alsólendvai járásban is - ugyancsak jól működő kémszolgálattal rendelkezett, és tisztában volt a Muraközben állomásozó jugoszláv hadsereg erejével. 1919. március 26-án arról tájékoztatta a Zalaegerszegen székelő megyei direktóriumot, hogy "a jugoszláv erő harcászati létszáma a Muraközben 107 tiszt, 1937 puska, 29 géppuska, puskánként 150 töltény, géppisztolyonként 3000 töltény, 19 ágyú és ágyúnként 200 lövés. Élelmezési létszám 166 tiszt, 2968 legény, 641 ló; 111 szekér, 6 autó, egy fényszóró".⁵ A tájékoztatóban szereplő adatokat maximálisan megbízhatónak minősítették. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy a Muraközben megalakult az ún. magyar gárda, valamint arra is utaltak, hogy a jugoszlávok a határon túli, azaz magyarországi helyzettel nincsenek tisztában. Fontos azt is megemlíteni, hogy a kémek már akkor felfigyeltek a későbbiek során többször jelentkező, muravidéki szemszögből is nagyon fontos szerb-horvát ellentétre, amit a katonaságon belül észleltek.
--------------------A Magyarország elleni esetleges jugoszláv támadásra a Mura mentén jól felkészültek. A zalaegerszegi Határvédelmi Parancsnokságnak egy másik, ugyancsak a direktóriumhoz intézett jelentéséből kiderül, hogy az esetleges jugoszláv támadás visszaverése szempontjából a Lendva pataknak és az Alsólendvától délkeletre fekvő domboknak fontos stratégiai szerepet szántak. Ezen a szakaszon felállítottak egy rögtönzött telefon-lehallgató készüléket, amelyről azért is érdemes említést tenni, mert egy alsólendvai polgár, nevezetesen Schrantz Elek mozitulajdonos találmánya volt. A lehallgató-készülékkel több fontos, főleg francia nyelvű beszélgetést hallgattak le.⁶
--------------------Alsólendván a tanácsköztársaság létrejöttének időszakában jelentős katonai erő állomásozott, aminek - közvetve - kihatása volt a városban és környékén zajló politikai életre.

"AZ ALSÓLENDVAI ELLENFORRADALOM"

--------------------Alsólendva túlnyomórészt kommunistaellenesnek mondható lakossága akkor döbbent rá a politikai események súlyára, amikor egymás után jelentek meg a tanácskormány rendeletei, amelyek megszüntették a magántulajdont, a vallást magánügynek minősítették, a haza fogalmát kicsinyítették, a nagybirtokokat és az üzemeket elkobozták tulajdonosaiktól. A lakosság körében mindezek után mindinkább érződött a tanácsköztársaság iránti ellenszenv. A már említett Nagy Károly nagy jelentőséget tulajdonít a határvédelmi célokat szolgáló katonaság körében kibontakozó kommünellenes érzésnek. A következőket írja: "Az Alsólendván elhelyezett csapatok zöme a környező falvak fiaiból rekrutálódott össze, akikben megvolt még a hazai föld szeretete, akiknek nem volt közömbös, a jugoszlávok parancsolnak-e vagy a magyarok. Egy része eltávolodott a bizalmi rendszertől, míg a másik része kitartott mellette. A tisztek, akik kezdettől fogva látták a katona-tanács fegyelmet, harckészséget aláaknázó hatását és következményét, mindent elkövettek, hogy a régi szellem visszaszálljon, a harckészség megerősíttessék, különösen a murarévi (ma Hotiza - a szerző) meglepetés után. Megkezdik a hazafias szellem felébresztését, a fegyelem megerősítését. Különösen fáradozott e téren Bergmann Gyula százados, Lenhardt Rudolf hadnagy, Nusál Béla százados. Babits Kálmán őrnagy és Schwarz Miklós főhadnagy pedig, miután látták, hogy a kommün alatt fáradozásuk hiábavaló lenne, leszereltek, és a huszárok parancsnokságát a rangban legidősebb altiszt, Varga György huszár-törzsőrmester vette át, aki ez időben még szépen viselkedett."⁷

--------------------A katonatisztek körében kialakult kommunistaellenes érzelem meghatározó volt az ellenforradalom kibontakozása szempontjából. A tisztek - legtöbbször saját lakásaikban, titokban - sokat tanácskoztak, tervezték a jövőt. Nagy Károly szerint már áprilisra járt az idő, amikor feltűnt a városban Sebestyén Jenő. Sebestyén, a kisgazdapárti elkötelezettségű zalaegerszegi mérnök akkor jött Alsólendvára, amikor megtudta, hogy itt a katonaság körében erős ellenszenv tapasztalható a tanácsköztársasággal szemben. Földmérőnek kiadva magát kereste meg azokat a személyeket, akiknek előadhatta az ellenforradalom megszervezésének tervét. Így megkereste dr. Kecskeméthy Albert ügyvédet is, és megkérdezte tőle, hogy hajlandó-e részt venni a "nehéz küzdelemben". Elmondta neki, hogy az itt tervezett mozgalom szerves részét képezi a Dormándy Géza ezredes által Budapesten szervezett ellenforradalmi megmozdulásnak. Sebestyén szerint Zalaegerszegen is készültek már akkor a fehér zászló kibontására, és közölte, hogy a fegyveres fellépés kiindulópontjának Alsólendvát szemelték ki. A tervek szerint Alsólendva az egyik oldalon Letenyére, a másik oldalon Muraszombatra, háttal pedig a Lendva-patak vonalára támaszkodhatott volna.
--------------------Az alsólendvai ellenforradalmi megmozdulások szempontjából fontos volt, hogy Kecskeméthy ügyvéd a legnagyobb készséggel csatlakozott a mozgalomhoz, és - mint a városban és a környéken nagy tekintélynek örvendő személy - magára vállalta a polgári lakosság megszervezését. Először érintkezésbe lépett az Alsólendván állomásozó tisztekkel.
--------------------A szervezőknek kapóra jött a katonák körében terjesztett híresztelés, amely szerint a tanácskormány az itt állomásozó katonákat a román frontra tervezi átvinni. A helybeli és környékbeli katonáknak ez nagyon kedvezőtlen lett volna, ezért jelentős mértékben megnőtt ellenszenvük Kun Béla kormányával szemben.
--------------------Nagyon gyorsan közvetlen kapcsolatot létesítettek Letenyével, Muraszombattal és a jelentősebb környékbeli településekkel. Mindenhol bizalmi emberekre leltek. A szervezők viszonylag hamar úgy ítélték meg a helyzetet, hogy az ellenforradalom előkészületei Alsólendván kiválóan haladnak. Úgy döntöttek, hogy húsvéthétfőn megindítják a nyílt ellenforradalmat. A Zalaegerszegről érkező Sebestyén Jenő és Frangler Béla közreműködésével a kitűzött napon számukra jól kezdődtek az események, hiszen a tervezettnél korábban sikerült letartóztatni a direktórium tagjait. Azonnal hirdetményt szerkesztettek dr. Vizkelety Árpád főszolgabíró aláírásával, és azt Balkányi Ernő lendvai nyomdájában ki is nyomtatták. Ebben tudtára adták a város polgárainak, hogy - amint Nagy Károly fogalmaz - "megszűnt a vörös rémuralom, elűzték a zsarnokokat, és a régi elöljáróság képviselői vették újra kezükbe a polgárság sorsát".⁸ Az eseményeket az Alsólendván állomásozó katonai századok nagy lelkesedéssel fogadták. Ugyanakkor a szervezők tárgyalócsoportot küldtek át Muraszerdahelyre, amelynek Perko őrnagy a tudomására hozta, hogy a jugoszlávok, akik addig is ellenszenvet tápláltak a magyarországi tanácsköztársaság iránt, nem támadják hátba az ellenforradalmárokat.
--------------------A gyorsnak mondható siker azonban legalább olyan hamar teljes kudarcba torkollt. A direktórium vezetőinek sikerült megegyezni az egyik őrmesterrel, aki - miután telefonbeszélgetéseket lehallgatva meggyőződött arról, hogy Sopronban, Pesten és másutt csend van, jugoszláv támadást híresztelve és a katonáknak ingyen bort méretve - szembefordult az ellenforradalommal. A direktórium tagjai ismét szabadlábra kerültek, az ellenforradalmárokat részben elfogták, részben menekülniük kellett. A kudarcnak természetesen sokkal mélyebb okai voltak, hiszen a nagyvárosokban sehol sem kezdődtek ellenforradalmi megmozdulások, illetve azokat már csírájukban eltaposták. Az ellenforradalom szervezőivel szemben súlyos, többek között halálos ítéletek is születtek (amelyeket a budapesti antant-misszió közbenjárására életfogytiglani szabadságvesztésre módosítottak).
--------------------A tanácsköztársaság időszakában a Mura mente kisebb településein, így például a hetési Göntérházán is megalakult a községi néptanács, amelynek állítólag Szabó János szegényparaszt volt az elnöke. Azokban a hónapokban a göntérházi tanító utasította a tanulókat, hogy viseljenek vörös gombot kabátgallérjukon. Amikor 1919 áprilisában megbukott az alsólendvai ellenforradalmi kezdeményezés, akkor annak néhány vezetője (Kecskeméthy ügyvéddel az élen) a göntérházi Kovács János jegyzőnél kapott menedéket.9

A "MURA KÖZTÁRSASÁG"

--------------------Muraszombatban és vidékén mintegy jó hónappal később ugyancsak érdekes események zajlottak. Elsőként összegzésképpen ismertetjük az ott történtek lényegét, majd közzé tesszük a dr. Czifrák János ügyvéd és Sandy Béla körjegyző által elkészített jelentés fontosabb részeit, mivel az - vitathatatlanul tendenciózus jellege ellenére - nagyon sok fontos információt tartalmaz.
--------------------Tkálecz Vilmos, aki a Károlyi-kormány idején nemzetiségi kormánybiztos-helyettes volt - amint már említettük -, a tanácsköztársaság idején is hatalmon maradt, hiszen - attól függetlenül, hogy egykor Cserencsócon kántortanító volt - muraszombati népbiztosnak nevezték ki. Miután a direktórium egyik tagja följelentette a felsőbb tanácsszerveknél, hogy nem tartja be a rendeleteket, legjobbnak látta valamennyire visszahúzódni.¹⁰ Ugyanakkor állítólag az Ausztriába történő csempészetbe is belebonyolódott, és abba a direktóriumot is belerángatta. A körülötte forgolódó katonák bizalmát érezve azonban mégis úgy döntött, hogy - valamennyire szlovén nemzeti alapon - létrehozza az ún. Mura Köztársaságot. E sajátos, és az adott körülmények közepette vakmerőnek is mondható cselekedete során a népek önrendelkezési jogára hivatkozott. Miután tervéhez néhány települést megnyert, bejelentette a Mura menti terület Magyarországtól való elszakadását, és a muraszombati Dobray Szálloda erkélyéről kikiáltotta a Mura Köztársaságot, amiről 1919. május 29-én a hivatalos magyar állami szerveket is tájékoztatta.¹¹ Tkálecz támogatást keresett a Murán túl állomásozó jugoszláv katonai alakulatoknál, azonban az illetékes jugoszláv tiszt elutasította. Ausztriában állítólag némi segítséget (főleg puskát) kapott, ez azonban nagyon kevésnek bizonyult hatalma megtartásához. A magyar katonai alakulatok már június első napjaiban rendet teremtettek, és az ún. Mura Köztársaság vezetői Ausztriába menekültek. A szlovén források azt állítják, hogy a budapesti központ ún. terroristákat küldött Tkálecz uralmának megdöntésére. Ezt a csapatot állítólag azzal toborozták, hogy a "szlovén ellenforradalmárok" leverésére mennek.¹² A Tkálecz-időszakot követően még inkább szenvedett a lakosság a bolsevik sanyargatás miatt. Különösképpen a szlovén nemzetiségű papságot üldözték.
--------------------A területnek a jugoszláv államhoz való csatolását követően számos esetben felvetődött a magyarországi hatóságok részéről a megszállt területről érkező (vagy szökő) polgárok ún. kommunista uralom alatti tevékenységének vizsgálata. Az esetleges kommunista (és baloldali) elemeket mindenképpen ki kívánták szűrni, és ebből a célból különböző beszámolókat, helyzetjelentéseket kértek.¹³ Ezért - mint egy országos akció szerves része - készült a már említett, a következőkben ismertetendő Czifrák- és Sandy-féle beszámoló is.
--------------------Dr. Czifrák János és Sandy Béla úgy értékelték, hogy a március 21-én Budapesten végbement rendszerváltás Muraszombatban különösebb emóciót nem keltett. Szerintük az első hírek után még némi örömet is érzett a város lakossága, hiszen azt hitték, hogy a hatalomváltás a kedvezőtlen békefeltételek és a Magyarország területét megcsonkítani kívánó törekvések elleni politikai cselekvés része. A proletárdiktatúra súlyos voltára - véleményük szerint - a lakosság csak a konkrét intézkedések után döbbent rá.
--------------------A szerzőpáros szerint a proletár uralomnak Muraszombatban két korszaka volt. Az első időszak a Tanácsköztársaság kikiáltásától június 3-ig terjedt, a másik viszont azt követően, a diktatúra bukásáig. Véleményük szerint az első korszak volt az enyhébb, míg a második valamivel kellemetlenebb volt úgy a város, mint a járás számára.
--------------------Az első korszakban a direktórium elnöke Tkálecz Vilmos volt, mellette titkárként Füleki József tevékenykedett. A direktórium többi tagját Czifrákék jóravaló muraszombati iparosnak minősítették. Kivételként - a tisztségből nagyon hamar távozó dr. Riser Samu ügyvéd mellett - Ekker József egykori takarékpénztári könyvelőt említik, aki pénz-biztosként állítólag azért rendelte el gróf Szapáry László, id. és ifj. Batthyány Zsigmond grófok, dr. Czifrák János és Hartner Géza eltávolítását a pénzintézetek igazgatóságaiból, mert az említettek nem tudtak beilleszkedni az új rendszerbe.
--------------------A beszámoló szerzői úgy vélték, hogy a direktórium mellett működő kispolgári elemeknek és főként Cvetko Lajos ügyvédi írnoknak - aki állítólag a régi társadalmi vezetők kívánságára vállalt szerepet - volt köszönhető, hogy a korszak első felében Muraszombatban a tanácskormány egyetlen rendeletét sem hajtották végre (nem "szocializáltak" egyetlen üzemet sem, nem vetették zár alá az uradalmakat, sem az egyházi javakat, nem kellett a 2000 koronán felüli pénzt, valamint az ékszereket és értéktárgyakat beszolgáltatni stb.) Néhány lakást ugyan lefoglaltak, de arra a nagyszámú katonaság elhelyezése végett volt szükség, amely főleg határvédelmi okokból Muraszombatban és környékén tartózkodott. A katonaság ugyan követett el néhány fegyelmezetlenséget (egyebek mellett megrongálták az iskolát, ahol tartózkodtak, valamint elvették Vogler Károly vashidegkúti, azaz cankovai húsáru-nagykereskedő autóját, Czifrákék azonban ezt az adott korszakban nem minősítették drasztikusnak.
--------------------Más véleményt nyilvánítottak Tkálecz Vilmossal kapcsolatosan. Azt állították róla, hogy már eleve despotikus hajlamai voltak, majd lassan ráeszmélt arra, hogy ő valójában azért csöppent be a nagy hatalomba, hogy azt a maga részére gyümölcsöztesse. A felsőbb utasításra ösztönzött határ menti árucsere-forgalomból ő csempészetet hozott létre. Hű tengerészeivel, azaz katonáival és teherautójával állítólag vagonszámra csempészte át az árut a jugoszlávok által megszállt Stájervidék déli részéből, és a zsákmányból jelentős részt magának tartott meg. Azonban - az idézett beszámoló szerzői szerint - a nagy gazdagodás okozta a vesztét, és annak lett a következménye, hogy Muraszombat a proletáruralom kellemetlen oldalával is megismerkedett. Mielőtt tovább ismertették Tkálecz kalandjait, Czifrák és Sandy nagyon elismerően szóltak a muraszombati Forradalmi Törvényszékről, amely állítólag olyan becsületesen működött, hogy az bármelyik polgári bíróságnak a büszkeségére válhatott volna. Véleményük szerint éppen azért szüntette meg nagyon hamar a törvényszék működését a szombathelyi direktórium.
--------------------Május közepe táján - feltehetően az ugyancsak csempészni szándékozó kereskedők részéről - feljelentés ment Budapestre Tkálecz Vilmos ellen, aminek következményeként fővárosi detektívek jelentek meg Muraszombatban. Nyomozásuk eredménye alapján kihallgatásra idézték Tkáleczet. A csendőrségi laktanyában állítólag javában folyt a kihallgatás, amikor egy szakasz vörös katona (a rossz híréről ismert Pollák Károly tartalékos hadnagy vezetése alatt) felvonult oda, és nyomást gyakorolt a vallatást végző Forgács fogalmazóra. Forgács látván a kialakult helyzetet, Tkáleczet - akit állítólag le akart tartóztatni - azonnal elbocsátotta, s a történteket közölte budapesti feletteseivel. Tkálecz tehát megmenekült a letartóztatás elől, azonban Czifrákék szerint tisztában lehetett azzal, hogy sokáig nem váratnak magukra az országos szervek. Ezért kereste a végleges szabadulás lehetőségét, amit egybekapcsolt összeharácsolt pénze biztonságba helyezésével. Legfőbb célja tehát feltehetően az volt, hogy pénzét megmentse. Sikert viszont első meglátásra csak akkor remélhetett, ha sikerül neki a szomszédos Ausztriába átszökni. Ez a terv azonban hamar meghiúsult, hiszen Ausztria a kommunistákat nem szívesen fogadta. Tkálecz tudatában volt annak, hogy ott hamar letartóztatják. Puszta élete és vagyona megmentése céljából "frontot kellett változtatnia, s így lett belőle ellenforradalmár és fehér". A nagy terv megvalósítására úgy mutatkozott alkalom, hogy tárgyalásokba kezdett gróf Szapáry Lászlóval és embereivel, akikkel sikerült elhitetnie, hogy ő teljesen szembefordult a kommunistákkal, és hogy valójában fehér érzelmű. A gróf külföldi összeköttetései révén Tkálecz kapcsolatba került az osztrák keresztényszocialista párt vezetőségével és más stájerországi intézményekkel, tőlük azonban támaszt nem kapott. Tkálecz Vilmos azonban nem esett kétségbe. A Czifrák-féle beszámolóban olvasható: "Így született meg Tkálecz fejében az önálló vend köztársaság eszméje, amihez sikerült néhány legközelebbi hívét megnyerni. A katonák is elfogadták ezt a megoldást, mert ők tényleg és komolyan ellenforradalmárok voltak, és szívesen megragadtak minden eszközt, amellyel az átkos proletárdiktatúra megdöntését célzó akciójukat megkezdhették.
--------------------Meg kell állapítanunk, hogy a vend köztársaság egyáltalán nem volt komoly dolog, arról sem a nép, sem a nép vezetésére hivatott tényezők közül senki nem tudott. Tkálecz Vilmos május 29-én éjjel 1 órakor a Benkó-féle Elefánt szálló egyik szobájában öt vagy hat bizalmas barátjával egy általuk elfogadott jegyzőkönyv alapján - a nyilvánosság teljes kizárásával - kikiáltotta a vend köztársaságot. A dolog másnap sem lett köztudomású, az emberek csak suttogtak róla és mosolyogtak rajta, nem is sejtvén egyelőre, hogy Tkálecz hazardírozásának milyen következményei lesznek. Egyidejűleg Tkálecz egy sürgönyt is feladott Kun Bélának, amelyben bejelentette, hogy a Vendvidék önálló köztársasággá alakul, és mert a nép nem rokonszenvez a kommunista elvekkel, Ausztriától kéri és várja a támogatást. Ezt a sürgönyt - amely Budapesten olyan megrökönyödést keltett, hogy Tógány Napoleon elvtárs tárgyalni akart Tkáleczcel, és május 30-án, áldozócsütörtökön telefonösszeköttetést keresett Muraszombattal - Tkálecz sietett az osztrákokkal is közölni, s ezzel menekülésének útját biztosította. A többivel azután keveset törődött. Feleségét és könnyen mozdítható vagyonát átszállította Grácba, az ellenforradalmat pedig a katonákra hagyta."
--------------------A Czifrák-féle beszámolóból a továbbiakban kiderül, hogy a Muraszombatban állomásozó katonákat - miután ráeszmélt beállítottságukra - Győri Kálmán alezredes, a védőszakasz parancsnoka elhagyta, és helyette a parancsnokságot Perneczky Jenő ezredes vette át. A katonák állítólag nagyon komolyan az ellenforradalmi akció mellé álltak, amiben Tkálecz rábeszéléseinek is fontos szerepe volt, hathatott rájuk azonban még inkább az a tény, hogy Szapáry Lászó gróf közbenjárására a bécsi ellenforradalmi "Comitétől" nagyobb összegű pénzt, a gráci keresztényszocialista szervezettől pedig fegyveres segítség ígéretét kapták. A katonai akciók megszervezése azonban nagyon rossz és szakszerűtlen volt, amit Czifrák és Sandy kritikusan meg is jegyeztek, hozzátéve, hogy amennyiben tevékenységük sikeresebb lett volna, Muraszombat a későbbiek során azzal büszkélkedhetett volna, hogy onnan indult el a proletárdiktatúra megdöntése. A jobb szervezést viszont abban látták, hogy az akcióba - erőteljes agitációval - bevonták volna az osztrák keresztényszocialistákat, a muravidéki szlovénség pedig amúgy is a kommunista eszmék nagy ellensége volt, így számíthattak volna a nép segítségére is. Földrajzi adottságai révén a városnak, illetve a vidéknek hátbatámadástól nem kellett félni. A tanácsköztársaság tisztségviselői közül feltehetően csak nagyon kevesen tartózkodtak akkor a vidéken, akiket gyorsan el lehetett volna fogni, miután a "szervezkedés Gyanafalvától Alsólendváig zavartalanul lett volna eszközölhető". Véleményük szerint azzal azonos időben ugyancsak könnyű lett volna a szlovénok lakta vidéktől keletre fekvő és azzal közvetlenül határos Vas és Zala megyei vidékek magyar nemzetiségű lakosságát előkészíteni a védekezésre. Amire a vörös haderő a helyszínre érkezett volna, már a szélesebb földrajzi területet jól fel lehetett volna készíteni az ellenállásra. Az ellenálláson nem csak fegyveres felkészültséget értettek, hanem sokkal inkább erkölcsi-eszmei ellenállást. Ugyanis az ellenforradalom leverésére kivezényelt katonaság állítólag nagyon "fehér érzelmű volt és magyar", így néhány ezer röpcédulával netán azok is befolyásolhatók lettek volna. A katonaságot állítólag csak azért sikerült Muraszombat ellen felvonultatni, mert elhitették velük, hogy a "vendek" (a muravidéki szlovénok - a szerző megjegyzése) fellázadtak Magyarország ellen, s el akarnak szakadni a hazától. Ha - egészét tekintve - sikeresebb lett volna az ellenforradalom megszervezése, a két táborban álló, de lélekben ugyanazt akaró katonák, valamint a vidék népe együtt, Czifrákék szerint gyorsan eldönthették volna a proletár uralom sorsát.
--------------------Az eseményekről továbbá leírták, hogy Perneczky Jenő százados mintegy 300 emberével és néhány géppuskával - bármennyire elszántak voltak is a katonák - a szervezés hiányosságai és a túlerő miatt sikerre nem számíthatott. Ezért nem is tudta magát két napnál tovább tartani, és ha a minden oldalról támadó túlerő - valószínűleg tudatosan - nem lett volna annyira óvatos, akkor Perneczkyék aligha juthattak volna el az osztrák határig, ahol őket a Mura mentéről kiszorították.
--------------------Közismert eseménynek számít, hogy június 3-án reggel a vörös csapatok bevonultak Muraszombatba. Egy vörös zászlókkal díszített autó is berobogott a piactérre, amelyből Révész Nándor és Udvaros István "főelvtársak" szálltak ki, s azzal megkezdődött Muraszombatban a proletáruralom második, kellemetlenebb szakasza. A bevonuló katonasággal jöttek azok is, akik nem csatlakoztak az ellenforradalomhoz (Füleki József, a direktóriumi titkár Pollák Károly, Vörös Veinsting Jenő és Ekker hadnagyok). A lakosság félve tekintett a bevonuló vörös katonaságra, pedig azok viszonylag mérsékeltek voltak. A későbbiek során sem következett be jelentősebb megtorlás, hiszen Révész Nándor hamar felmérte a helyzetet, és megállapította, hogy a város lakossága nem vádolható ellenforradalmi "bűntettel". A környékbeli lakosság is hamar megnyugodott, csupán annyi ellenállásról tudni, hogy az egyik Mura menti községből néhány katona géppuskával rátámadott a vörösökre. Ezt az ellenállást meg is bosszulta a parancsnokság: június 3-án és 4-én néhány órán át ágyútűz alatt tartott néhány, közvetlenül a Mura mentén fekvő falut (Barkócz, Korong, Muraszentes és Csendlak). Állítólag azonban az "ostromlók" arra törekedtek, hogy senkit és semmilyen nagyobb épületet ne találjanak el, a cél csupán a lakosság megrettentése volt, hogy a továbbiakban semmilyen ellenállással ne próbálkozzanak. Révész Nándornak, a muraszombati direktórium új elnökének első teendője volt, hogy a városban plakátot ragasszon ki, amelyben a tanácsköztársaság kormánya nevében általános amnesztiát hirdet mindazok számára, akik az ellenforradalomban bármilyen formában érintettek voltak. A katonákat sem bántalmazták, csupán arra buzdították őket, hogy tisztjeiket, elsősorban Tkálecz Vilmost fogják el.
--------------------Révész Nándorról Czifrák és Sandy beszámlójában leginkább azt olvashatjuk, hogy emberséges magatartást tanúsított. Egyetlen bűnéül csupán azt rótták fel, hogy pünkösd szombatján a katonák zsoldjának kifizetése céljából a Muraszombati Takarékpénztártól 100 000 koronát kért kölcsön, amit azonban nem adott vissza. A lakosság nyugalmához és biztonságérzetéhez, közvetlenül a Tkálecz-féle mozgalom megsemmisítése után, nagymértékben hozzájárult. Hamarosan azonban Révésznek Budapestre kellett utazni, ezért az ügyek intézését Pollák Károly, Vörös Veinsting Jenő és Füleki József vették át. A direktórium élére Budapestről teljhatalmi megbízással egy Benkő István nevű vasmunkás került, aki azonban csupán bábu maradt, hiszen a tényleges hatalom az említett három személy kezében összpontosult. A "triumvirátus" első intézkedése Révész elutazása után az volt, hogy "a burzsoázia megfélemlítése céljából falragaszokon rendeletet bocsátottak ki", amelyben ismételten a fegyverek beszolgáltatását tették kötelezővé, továbbá megtiltották este 9 óra után az utcán való tartózkodást, tíz óra után a világítást, állítólag azért, hogy a rendeletek megszegői közül túszokat jelölhessenek ki.
--------------------Hamarosan megtörtént a túszok kijelölése, akiket arra köteleztek, hogy naponta jelentkezzenek a direktóriumnál és a vörös őrség parancsnokságánál. A túszok sorában volt Szlepecz János római katolikus esperes-plébános, dr. Czifrák János és dr. Pintér Miklós ügyvédek, Rutkay Ignácz állomásfőnök, Hartner Géza volt országgyűlési képviselő és gőzmalom-tulajdonos, Árvay Vince, Pfülzt Ödön és Traütmann Sándor kereskedők, valamint még néhány tekintélyesebb polgár és földműves. A túszoknak nagyobb kellemetlenségeik nem voltak. Ez a sajátos állapot kb. tíz napig tartott, amikor visszaérkezett a városba Révész Nándor, és az indokolatlan intézkedést azonnal megszüntette. A következő hetekben említésre méltó eseményről, a tanácsköztársaság részéről elkövetett visszaélésről nem számolnak be, mert feltehetően semmi olyanra nem is került sor. Czifrákék ismételten pozitív jelzőkkel szóltak Révész Nándorról, aki becsületes emberként sokban hozzájárult a viszonyokhoz képest nyugodt állapothoz Muraszombatban. Attól függetlenül emberségesen tevékenykedett, hogy több feljelentés és uszítás történt ellene, sőt egy Csuvara István nevű személyt a tanácsköztársaság utolsó szakaszában állítólag azért küldtek Budapestről a muravidéki városba, hogy Révész helyébe álljon.¹⁴
--------------------Az eddig feltehetően nem kutatott beszámoló ismertetése után, valamint a többi rendelkezésre álló információ ismeretében megállapíthatjuk, hogy a "Mura Köztársaság" (szlovénul Murska Republika) aligha azonosítható a Mura mentén élő szlovén közösség önállósulási törekvéseivel, még kevésbé az újonnan létrejött délszláv államhoz csatlakozni kívánó közösség megnyilvánulásával. A Tkálecz Vilmos vadregényes elképzelései, illetve kényszerhelyzete után létrejött mozgalom (ha egyáltalán mozgalomnak tekinthető) nem kapcsolódott a szlovén papság körében korábban megfogalmazott törekvésekhez, autonómia-tervekhez, még kevésbé a Slavić és a párizsi békekonferencián tevékenykedő jugoszláv küldöttség álláspontjaihoz, hiszen - még ha próbált is jugoszláv segítséget szerezni - ő valójában az osztrák támogatásban reménykedett. Természetesen az osztrákok iránti érdeklődése sem tekinthető túlságosan komolynak, hiszen a legvalószínűbb feltételezésnek azt kell elfogadnunk, hogy ő elsősorban egyéni céljaira kívánta felhasználni a "Mura Köztársaság"-féle játszmát. Nemzeti alapon szerveződő megnyilvánulásról ugyancsak nem beszélhetünk, hiszen egyrészt csupán a véletlen műve volt, hogy ő akkor éppen a többségében szlovénok lakta közegben mozgott, másrészt Tkálecznak kidolgozott programja a Mura menti szlovénség megmaradására, fejlődésére és jövőjére vonatkozólag nem volt. A jugoszláv küldöttség egyik szakértője, Matija Slavić a párizsi békekonferencián sem tulajdonított Tkálecznek fontosabb érdemeket a szlovén nemzeti eszme erősítését, valamint a Mura mentén élő szlovén közösség Magyarországtól történő elszakítását illetően. Az események lefolyását és Tkálecz konkrét szerepét illetően azonban a szakértő állításai valamennyire eltérnek a Czifrák-féle beszámolótól.¹⁵ Tkálecznak a polgári forradalom és a Tanácsköztársaság, majd később az ellenforradalom mellett kimondott szavai semmiképpen sem tekinthetők politikai meggyőződés megnyilvánulásainak. A sajátos muraszombati ellenforradalmi megmozdulás sincs semmilyen összefüggésben azzal az ellenállási hullámmal, amely a Dunántúlon már április második felében kibontakozott a tanácsköztársasággal szemben, és amelynek a húsvéthétfőn bekövetkezett alsólendvai események is a része voltak.
--------------------Végezetül Tkálecz Vilmossal kapcsolatosan szükségesnek tartjuk még megemlíteni, hogy 1920 őszén mint menekült tanító az előszállási uradalom nagykarácsonyi gazdaságában nyert alkalmazást (Fejér megye). Mivel ott költekezése és viselkedése gyanús volt, ugyanakkor számos muraszombati és csáktornyai levél szólt ellene, személyét illetően az uradalmi intéző bővebb információkért folyamodott a Vas megyei, illetve egykori muraszombati járási szervekhez, mivel a meglévő adatok birtokában a dunaföldvári rendőr-főkapitányság, illetve az illetékes bíróság nem emelt ellene vádat. Az uradalmi intézőt - amint az a leveléből kiderül - különösképpen aggasztotta, hogy Tkálecz az új környezetben olyan szervezetbe lopta be magát, amelyben teljesen megbízható egyének, válogatott emberek foglalhattak csak helyet. Feltételezték azonban, hogy az új menekült tanító nem sorolható közéjük.¹⁶

MURAVIDÉK HOVATARTOZÁSÁNAK KÉRDÉSE A BÉKEKONFERENCIÁN

--------------------1919. január 18-án Párizsban ünnepélyesen megnyitották a békekonferenciát, amelynek keretében az öt szövetséges nagyhatalom volt hivatott - egyebek mellett - Magyarország sorsáról is dönteni. A Mura menti térség délszlávokhoz kerülése mellett kardoskodók is e magas fórumtól várták a végső döntést.¹⁷
--------------------Szlovén történészek állapították meg, hogy Muravidék hovatartozásának kérdése a békekonferencia első fázisában csak nagyon csekély súllyal szerepelt a jugoszláv érdekek között, ennek megfelelően kezdetben a jugoszláv küldöttség tagjai nem vagy csak nagyon kis mértékben foglalkoztak vele. Muravidék mindenekelőtt a magyarországi eseményekkel és változásokkal kapcsolatosan került említésre.¹⁸ Matija Slavić, a jugoszláv küldöttség szlovén csoportjának a Muravidékért felelős szakértője is elismerte, hogy kezdetben - jugoszláv szempontból - csak nehézkesen indult el ez a folyamat. Ő ugyan a passzív jugoszláv magatartásformát elsősorban annak tulajdonította, hogy - a magyhatalmak döntéseit akadályozó általános okok mellett - a magyar statisztika torzításai nem tükrözték a tényleges helyzetet, azért a jugoszláv szakértőknek nagy erőfeszítésébe került, hogy a nagyhatalmak nézeteit megváltoztassák.¹⁹ Ezzel kapcsolatosan szükséges hangsúlyozni, hogy a jugoszláv küldöttség (illetve a szakértők) állításai legalább olyan mértékben torzítottak Muravidék esetében a szlovén érdekek javára, mint azt éppen Slavić a magyar statisztika tekintetében említi. Alsólendva esetében is számos pontatlanság látott napvilágot. Megemlíthetjük, hogy Slavić a később elcsatolt magyar településeket úgy mutatta be, mint nemzetiségileg vegyesen lakott falvakat a színtiszta szlovén falvak mellett. Azt azonban még az 1921-es jugoszláv népszámlálási adatok alapján is megállapíthatjuk, hogy az elcsatolt magyarlakta falvak területe csak annyiban volt nemzetiségileg vegyesen lakott terület, mint az ún. "színtiszta szlovén muravidéki települések", hiszen mindkét településcsoport esetében a lakosságnak legfeljebb a 10%-a volt más anyanyelvű.
--------------------Véleményem szerint nem meggyőző (még kevésbé helyénvaló) a jugoszláv, illetve szlovén érdek korabeli képviselőinek az az érvelése sem, hogy a Muravidék elcsatolása a VIII-IX. századi szlovén állam állítólagos elmagyarosításának jóvátétele volna. A magyar honfoglalás ténye és jellege, valamint a magyar államalapítás és annak a későbbi, az Árpád-házi királyok időszakában megszilárdult állampolitikai következményei térségünkben aligha hozhatók párhuzamba az I. világháborút követő politikai változások indoklásával. A kettő között ugyanis óriási időbeni, civilizációs és politikai különbség van.
--------------------A jugoszláv álláspontokat aprólékosabban vizsgáló elemzésekből kiderül, hogy a békekonferencia későbbi fázisaiban a jugoszlávok a Muravidékre is igényt tartottak. A bizonytalanság és a Muravidékkel kapcsolatos érdektelenség látszata inkább a közöttük tisztázatlan igénylési szempontok miatt következett be. A horvát és szlovén képviselők a tárgyalások során inkább a nemzeti elvet tartották célszerűbbnek hangoztatni, míg a szerbek számára már a háború alatt kidolgozott stratégiai terv volt a többet ígérő. Fontos fejleménynek számított, hogy éppen a Peji tábornok által előterjesztett szerb elképzelésekkel ismerkedtek meg először, 1919 januárjában a szövetségesek. Később ugyan kiderült, hogy a bemutatott terv mégsem volt a hivatalos jugoszláv tervezetnek tekinthető, a január végére elfogadott, számos belső vita során kialakult álláspont mégis azon alapult. A véglegesített tervezetben - amelyet már írásos formában elkészítve, a jugoszláv delegációnak 1919. február 18-án nyílt alkalma bemutatni - Muravidékre is igényt tartottak. A jugoszláv küldöttség azt követően Muravidék elcsatolását a nemzetiségi elv alapján követelte. Állították, hogy a Mura menti terület esetében 92 ezer emberről van szó, akik nyelvük és származásuk alapján szlovének. A történelmi-etnikai elvre való hivatkozást arra alapozták, hogy a Mura mentén élő emberek a pannon szlávok utolsó leszármazottai, akiknek állama a magyarok bejövetele előtt a Balaton melletti központjával (Zalavárról van szó) szinte az egész mai Közép- és Nyugat-Magyarországot magába foglalta. A memorandumban azt is hangsúlyozták, hogy a Mura menti lakosság nagy lelkesedéssel fogadta a felszabadító csapatokat, és mindannyian egyöntetűen a délszláv államhoz való csatlakozás mellett voltak. Fontos szempontként szerepelt az is, hogy álláspontjuk szerint a Muravidék köti össze a Nagykanizsától délnyugatra fekvő területen élő színtiszta horvát lakosságot a Mura bal partjával, akik így egy összefüggő szláv tömböt alkotnak a Muravidéken élő testvéreikkel.²⁰

--------------------Az 1919-es év első napjaiban kialakult jugoszláv igényektől függetlenül állíthatjuk, hogy 1919 márciusában még olyan hírek érkeztek a békekonferenciáról, amelyekből aligha lehetett következtetni a Muravidék későbbi elcsatolására Magyarországtól. Jovan Cvijić, a híres szerb geográfus is megvalósíthatatlannak látta azokban a napokban Muravidék megszerzését, de hasonló volt a többi jugoszláv küldött és szakértő véleménye is. A helyzet csak a tanácsköztársaság létrejöttével változott meg. Azt is szükséges hangsúlyozni azonban, hogy a nagyhatalmak szempontjából a "vörös uralom" sem tekinthető egyöntetűen mérvadónak, mert a nagyhatalmi döntéseket számos más tényező is befolyásolta. Ilyen vonatkozásban elég említenünk a francia és olasz képviselők közötti ellentétet számos, a békekonferencián az egykori Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatosan felmerülő kérdés tekintetében.
--------------------A jugoszláv vezetők, Pašić-csal az élen, olyan álláspontra helyezkedtek, hogy munkájukat a Bánátot és a Bácskát illetően kielégítően elvégezték, ezért nagyobb erőket nem kívántak bevetni a Dunán, Dráván és Murán túli területek megszerzésére. Álláspontjuk összefüggésben volt azzal is, hogy nem kívántak részt venni a Magyar Tanácsköztársaság elleni esetleges intervencióban. Egyedül Cvijić volt az, aki a tárgyalt időszakban (1919 márciusában és áprilisában) határozottan kiállt a néhány héttel korábban igényelt területek (köztük a Muravidék) megszerzése mellett. Ő beszélt a bizottság tagjaival, és sikerült azt az ígéretet kicsikarnia, hogy a későbbiek során többen hajlandóak lesznek feltételesen visszatérni a már korábban lezártnak tűnő határkérdésre, ha felhatalmazást kapnak a Külügyminiszterek vagy a Tízek Tanácsától.²¹

SORSDÖNTŐ NAPOK

--------------------Megállapíthatjuk, hogy 1919. május 5-én a jugoszláv küldöttség Szentgotthárd érdekében még lemondott Alsólendváról és környékéről. Azt követően a jugoszláv álláspont gyökeresen megváltozott, a követelések erélyesebbekké váltak. Egy zömében muravidékiekből összetevődő küldöttség még márciusban Belgrádba utazott, ahol arra kérték a jugoszláv hatóságokat, hogy szállják meg a Muravidéket. A jugoszláv fővárosban akkor már olyan választ kaptak, hogy megnyugodva várhatják a kedvező rendezést, tehát a Mura mente Magyarországtól való elcsatolását.²² Abban az időszakban ugyanis lázas tárgyalások folytak a békekonferencián Muravidék elcsatolása érdekében. Különösképpen Cvijić már említett tevékenysége volt meghatározó.
--------------------A Mura menti terület kérdése számos tekintetben összefüggött a jugoszláv, illetve a szlovén határ északi szakaszának megállapításával - amelynek egy része esetében, Karintia tekintetében népszavazást rendeltek el -, valamint a jugoszláv-magyar határ alakulásával a Mura mentétől egészen a Bánátig. Május 12-én, a Tízek Tanácsának ülése után még mindig reménytelennek látszott a helyzet a jugoszláv küldöttség szempontjából. Ezt a jugoszláv küldöttség tagjai érezték, ezért további személyes kapcsolatok révén próbáltak meg érvényt szerezni érveiknek. Edvard Bene, akkori cseh külügyminiszter személyesen is közbenjárt Muravidék és Karintia kérdésében Tardieu-nél, a territoriális bizottság francia elnökénél és Lansingnál, a befolyásos amerikai képviselőnél.
--------------------Tardieu-vel kapcsolatosan, illetve reá közvetve vonatkoztatva Ivan Jerić is egy érdekes eseményről számolt be. Amikor Ljutomerban szervezték az ún. muravidéki légiót, amellyel fel akarták "szabadítani" a Muravidéket, akkor az oda érkező antant-bizottsággal (amelynek követelésére egyébként fel kellett oszlatni a "légiót") ő is találkozott. A beszélgetésből az derült ki, hogy az angolok inkább gazdasági szempontból fontolgatták Muravidék hovatartozását - egyéb alapon számukra teljesen mindegy volt a vidék sorsa -, míg a franciák mutattak nagyobb fokú érzékenységet a nemzetiségi kérdést illetően is. Jerić mindenekelőtt Gaston Reverdy őrnagy fontos szerepét említi, aki állítólag Ljutomerben megígérte, hogy Muravidéknek a délszláv államhoz csatolása érdekében közbenjár személyes barátjánál, dr. Tardieu-nél, s el kívánja érni, hogy a vidék hovatartozására még egyszer térjenek vissza. Jerić szerint Reverdy az ígéretét teljesítette.²³ Tardieu döntését nyilván egyéb érvek is befolyásolták, az azonban biztos, hogy a területi bizottság elnöke május 17-én azt javasolta Trumbinak, a jugoszláv küldöttség horvát tagjának, hogy Muravidékre és Karintiára összpontosítva kérjenek újabb meghallgatást a Tízek Tanácsánál, mert szerinte csak az említett két terület esetében van esély bizonyos engedményekre. A jugoszláv delegáció azonban egy nappal később, május 18-án úgy határozott, hogy az aznapi meghallgatáson Clemenceau-nál kérik az összes fent említett területet. Amint az köztudott, nem értek el teljes eredményt, de a bizottság döntése értelmében megkapták Muravidéket - Szentgotthárd és környéke nélkül - és Baranyának egy kis részét.
--------------------A Párizsban meghozott döntések tekintetében valószínűleg nagyon hatékony volt egy Johnson nevű amerikai egyetemi tanár tevékenysége, akit Slavić a jugoszláv határok fő nagyhatalmi szakértőjeként emleget a békekonferencián. Ő ugyanis már a május 12-i ülés előtt bemutatta azt a tervét, amelyben a jugoszláv-magyar határt Muravidék tekintetében a Mura és Rába folyók vízválasztója jelentette. Az akkori döntés azonban a javaslatát nem vette tekintetbe. Más volt viszont a helyzet május 20-án, amikor éppen a Tardieu által vezetett területi bizottság - a jugoszláv küldöttség több tagjának érvelése után, valamint a már említett, Clemenceu-nál történő meghallgatás után - elfogadta Johnson tervét, és azt javaslat formájában a nagyhatalmak Legfelsőbb Tanácsa elé terjesztette. Trumbi - Tardieu-re hivatkozva - már május 26-án értesítette a belgrádi kormányt, hogy megkapták a Muravidéket. A fontos információ súlyát aligha csökkenti, hogy Pesi tábornok már két nappal korábban hasonló híreket közvetített a hadügyminiszternek. Azokban a napokban egyébként a békekonferencián számos fontos kérdésről döntöttek, egyebek mellett az Ausztriára vonatkozó szerződést is - ami jugoszláv szempontból Karintia miatt rendkívül fontos volt - akkor véglegesítették. Az egyéb fontos kérdések mellett azonban, amint azt már hangsúlyoztuk, akkor már Muravidék is a jugoszlávok érdeklődésének középpontjában szerepelt, s hovatartozása akkorra már gyakorlatilag eldőlt. Fontos megemlíteni, hogy a békekonferencián tárgyaló küldöttség szakértője, Matija Slavić 1919. június 3-án bizalmas levelet írt Rudolf Maisternak, amelyben azt tanácsolta, hogy cselekedjen hasonlóan, mint a karintiai és a stájerországi területek esetében, tehát a vidék katonai megszállására ösztönözte a magas rangú tisztet.
--------------------Az Ötök Tanácsa (Franciaország részéről Clemenceau, az Egyesült Államok részéről Lansing, Anglia részéről Balfour, olasz részről Crepsi és Japán képviseletében Matsui) 1919. július 9-én elfogadta Tardieu bizottságának Johnson tervére alapozott javaslatát, és azzal a Mura mente tekintetében gyakorlatilag megállapította a határt Magyarország és Jugoszlávia között.²⁴ A jugoszláv küldöttség 1919. július 16-án kérte az antant-hatalmaktól Muravidék katonai megszállását, amit a Legfelső Tanács augusztus 1-jén jóváhagyott.

A NAGYHATALMI DÖNTÉST BEFOLYÁSOLÓ OKOK, SZEMPONTOK

--------------------Tardieunek és az őt befolyásoló csoportnak a Muravidék délszláv államhoz csatolásában játszott fontos szerepére utalt Fall Endre: Jugoszlávia összeomlása című könyvében, amit a párizsi békekonferencia egyik jugoszláv küldöttjének, Ivan olgernak a vallomására alapozott. olger nyomtatásban is megjelent írása szerint a Muravidék sohasem került volna jugoszláv fennhatóság alá, ha a francia küldöttek a békekonferencia legfelsőbb testületében és bizottságaiban, valamint a szakértők körében is állandóan nem a jugoszláv érdekeket támogatták volna. Tardieu állítólag a Legfelsőbb Tanács határozatait néhányszor "önhatalmúlag" is megváltoztatta, ami néhányszor a többi nagyhatalom képviselőjének erélyes tiltakozását váltotta ki. Fall - olger iratai alapján - úgy következtetett, hogy a Muravidéket "a Legfelsőbb Tanács Magyarországnak ítélte, azonban Tardieu ezt a határozatot önhatalmúlag megváltoztatta, és úgy fogalmazta meg, hogy a vendség Jugoszláviához csatoltassék".²⁵ A bizonyítékok nélküli feltételezéseket nem tekinthetjük teljesen hiteles forrásnak - ami az ilyen érzelmi, érdekorientációs kiadványra, mint Fall Endre idézett írása, több vonatkozásban is érvényes -, azonban a franciák részrehajlásával a Muravidék elcsatolása kérdésében lépten-nyomon találkozunk.
--------------------Az elcsatolás egészét értékelve megállapíthatjuk, hogy a jugoszláv küldöttség Muravidék Magyarországtól történő elcsatolása kérdésében politikai színezetű magyarázatokkal, helyénvaló vagy megkérdőjelezhető, illetve megcáfolható érvelésekkel elérte a célját. A magyar kormány - tekintet nélkül a Magyarországon zajló belpolitikai eseményekre - teljesen ki volt szorítva a nemzetközi politikából. A muravidéki magyar települések elcsatolása tárgyában sem történt a magyar hatóságok részéről említésre méltó érvelés. Ezzel kapcsolatosan, valamint a Magyarországon létrejött tanácsuralomnak a nagyhatalmi döntést befolyásoló szerepére vonatkozóan, fontos idézni a tárgyalt korszakkal foglalkozó egyik kiemelkedő magyar történésznek, Ormos Mária akadémikusnak egy lendvai tanácskozáson kifejtett véleményét. Ormos egyebek mellett a következőket állította: "...talán megkísérelhetjük a válaszadást arra a sokat hánytorgatott kérdésre, hogy a Tanácsköztársaság létesítése rontott-e még az 1919 elején már katasztrofális magyar helyzeten. Kétségtelen, hogy erre az időszakra esett a déli határ végleges kijelölése, valamint a nyugati határsáv leamputálása. E folyamat azonban Ausztria érdekeivel vette kezdetét. Az Ausztriával kapcsolatos új gondolatmenetnek volt azután egy másik kiágazása is, mégpedig az, hogy a nagyhatalmak elfogadták Klagenfurt térségében a népszavazás elvét, Radkersburgot pedig népszavazás nélkül Ausztriának juttatták, annak ellenére, hogy mindkettőre a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tartott igényt. Emiatt került sor a délszláv állam kompenzálására, amire pedig más alkalmas rezervoár nem állt rendelkezésre, mint a magyar terület. Ezek a megoldások tehát a korábbi logikába illeszkedtek, és nem volt közük a Tanácsköztársasággal kapcsolatos valamiféle büntető politikához. Mindazonáltal a kommunista uralom virtuálisan mégis ártott a magyar ügynek. Nem mintha a szövetségesek és a társult hatalmak nagyobb megbecsülésben részesítették volna a demokratikus államhatalom berendezését célul kitűző Károlyi-féle kormányzatot. És nem is azért, mintha bármilyen további darabot felajánlottak volna bárkinek is a tanácsuralom megdöntését célzó intervenció fejében. Ezt nem tették. Mi több, a konferencia határozottan leszögezte, nem hajlandó eltűrni, hogy ezzel megzsarolják... A virtuális kár másutt mutatkozott. Például abban, hogy az osztrák delegáció 1919 májusában már megjelenhetett Párizsban, és megbeszéléseket folytathatott a konferencia számottevő résztvevőivel, sőt kifejezetten felszólították, hogy adja be előterjesztéseit, amelyet gondosan tanulmányozni fognak, miközben magyar delegáció nem jelenhetett meg Párizsban. Ugyancsak káros volt, hogy míg Bécsben valósággal nyüzsögtek az antant képviselői, Magyarországról az egyetlen delegáció is eltávozott, amely 1918 októbere óta Vix vezetésével Budapesten tartózkodott. ...Magyarország mellett azonban egyetlen misszió és egyetlen szövetséges képviselő sem ejtett egyetlen árva szót sem. E körülmények hatását természetesen nem tudjuk lemérni se kilóval, se centivel, de hogy Magyarország a korábbiakhoz képest is még inkább elfeledett quantité négligeable lett abban az időben, az úgyszólván vitathatatlan."²⁶
--------------------Arra az állapotra, hogy a történelmi Vas és Zala vármegyék magyarlakta vidéke is bekerült a maribori Nemzeti Tanács, majd a jugoszláv küldöttség és a békekonferencia elcsatolási tervébe - a megkérdőjelezhető természetföldrajzi szempontokat tartalmazó, Johnson által a Mura és a Rába vízválasztó vonalára javasolt határterv mellett -, jelentős befolyása lehetett annak a már korábban említett autonómia-tervnek, amelyet a muravidéki szlovén katolikus papság Klekl vezetésével 1919. január 14-én Cserencsócon javasolt. Abban hangsúlyozták, hogy idegen uralom alatt nem veszhet el egyetlen muravidéki szlovén sem. Az autonómiához tartozó községek, azaz települések között szerepelt Alsólendva, Lendva, Hosszúfalu és Csentehegy, Kót, Kapca, Zsitkóc, Szentlászló, Radamos és egyéb, magyar népesség által lakott Zala és Vas megyei település.²⁷ Amikor Párizsban az említett vidék szempontjából sorsdöntő események zajlottak, akkor a magyarlakta vidéken annak jelentőségét valószínűleg teljes mértékben a lakosság fel sem fogta, mert - amint már hangsúlyoztuk - egyéb politikai és gazdasági kérdések foglalkoztatták.
--------------------A vármegyék különböző testületei és hatóságai - politikai színezetű döntésektől eltekintve - 1919-ben ténylegesen egységes, történelmi terjedelmű megyében gondolkodtak, munkájuk során még fel sem vetődött az esetleges elcsatolás veszélye. Amikor a vármegyei vasutak építésével és segélyezésével foglalkozó bizottságot az említett évben Zala megyében újraalakították, még említésre sem került a néhány héttel később véglegesen megszállott területek problémája. Hadd jegyezzük meg, hogy a megnevezett bizottságba az alsólendvai járásból három tekintélyes alsólendvai polgárt választottak (Isoó Ferenczet, Fuss Nándort és dr. Józsa Fábiánt).²⁸ A későbbi hónapokban természetesen a helyzet gyökeresen megváltozott. 1920-ban és később már csak az alsólendvai járás Magyarországon maradt területére vonatkozólag hoztak döntéseket, választottak szakbizottságokat. Igaz, hogy a békeszerződés megkötéséig, illetve annak érvénybe lépéséig számos rendelkezést csak ideiglenes jellegűnek tekintettek (általában az elcsatolt területeket illetően úgy fogalmaztak, hogy az intézkedés "a megszállás időtartamára" érvényes).

MURAVIDÉK MÁSODIK, VÉGLEGES JUGOSZLÁV KATONAI MEGSZÁLLÁSA

--------------------Amint arról már beszámoltunk, a mai Muravidéknek a délszláv államhoz történő csatolását illetően meghatározó volt a július 9-én a békekonferencia keretében megállapított későbbi határvonal, amelyet a történelmi Vas és Zala vármegyék délnyugati nyúlványai esetében túlnyomórészt a Mura és Rába folyók vízválasztó vonalán állapítottak meg. Időközben, augusztus 1-je után Magyarországon véglegesen megszűnt a tanácsköztársaság uralma.
--------------------A békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa - a délszláv állam kérésére - engedélyezte a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak a Muravidék katonai megszállását. Az esemény augusztus 12-én és 13-án következett be, amikor a Krste Smajlovi vezette jugoszláv katonai alakulat - maribori utasításra Radgonából érkező, Vladimir Uzorinac alezredes vezette csapatok segítségével - elfoglalta a Muravidéket. Szlovén történelmi írások hangsúlyozzák, hogy az elfoglalási akcióban muravidéki, horvát és tengermelléki önkéntes katonai alakulatok is részt vettek.
--------------------Muraszombatot a jugoszláv megszálló csapatok 1919. augusztus 12-én már reggel - a párizsi békekonferencia döntésére hivatkozva, írásbeli meghatalmazás nélkül - elfoglalták (délelőtt 8.35 órakor már táviratban jelentést tettek erről Szombathelyre). A magyar katonaságnak egy órán belül el kellett hagyni a várost, a polgári hatóság azonban a helyén maradhatott.²⁹
--------------------A katonai megszállás jelentősebb ellenállásba akkor másutt sem ütközött. Mivel a megszállt terület határai még nem voltak véglegesnek tekinthetők, Muravidék katonai igazgatás alatt maradt. Ennek az élére - polgári biztosi rangban - a jugoszláv kormány részéről dr. Srečko Lajšnic volt kinevezve, aki korábban a maribori körzeti főnök tisztét töltötte be. Valamivel később (szeptember 2-án) a polgári biztos helyettest is kapott dr. Jožef Kožar személyében, akinek a székhelye Alsólendván volt. A biztos viszont - rövid radgonai tartózkodás után - Muraszombatban székelt. Kinevezését követően Lajšnic rögtön egy kiáltványt adott közzé, amelyben Muravidék népét tájékoztatta a jugoszláv megszállásról. A közleményben hangsúlyozta, hogy a szlovén lakosság visszatérhetett a jugoszláv közösségbe, mert "ez a föld mindig jugoszláv volt". Erélyesen hangoztatta azt is, hogy aki az eseményekről másképpen vélekedik, az hazugságot terjeszt. A polgári biztos a befolyásos muravidékiek közül kinevezte az ún. nemzeti tanács ("muravidéki parlament") tagjait. A muravidéki tanács, amelynek Jožef Klekl is a tagja volt, 1919. augusztus 25-én ült össze először. Elsősorban köszönetet mondtak azoknak, akik a terület Jugoszláviához csatolása ügyében legtöbbet fáradoztak. Továbbá követelték, hogy Szentgotthárd és a környező szlovén falvak kérdése is oldódjon meg Jugoszlávia javára, valamint állást foglaltak Muravidék szlovén közigazgatás alá helyezése mellett (a horvát igényekkel szemben).³⁰
--------------------Több cikk és írás azt bizonygatta, hogy a "megváltókat" Muraszombatban, Belatincon, Közép- és Felső-Bistricán és Alsólendván ünnepélyesen és lelkesedéssel fogadták.³¹ Az utóbbi, azaz Alsólendva esetében - személyes beszélgetések, visszaemlékezések alapján - elmondható, hogy a jugoszláv katonaságot csak nagyon csekély szlovén érzelmű csoport fogadta, valamint az a néhány polgár, aki a bolsevik uralom alóli felszabadítókat látta bennük. A lakosság abszolút többsége azonban félve tekintett az események elé.
--------------------Tkálecz Vilmost, aki időközben ismét felbukkant a térségben, elfogták, a lendvai börtönbe zárták, ahonnan, amint már említettük, hamarosan Magyarországra, Fejér megyébe szökött.
--------------------Valamennyire megállja a helyét az állítás, hogy a jugoszláv katonai megszállást a szlovénok lakta falvakban nagy lelkesedéssel, nemegyszer nemzeti örömmámorban fogadták. A támogatást kifejező események között meg kell említeni az augusztus 17-ei belatinci népgyűlést, amelyen a muravidéki szlovénok vezetőjeként leginkább emlegetett Joe Klekl, nyugalmazott cserencsóci (Črenšovci) plébános is szónokolt.
--------------------A jugoszláv hatalomátvételnek már az első napjaiban számos ellentét mutatkozott. Az egyik jelentősebb probléma az volt, hogy Muravidék nyugati részében a szlovén hatóságok vették át a hatalmat, míg a délnyugati részben, Alsólendva vidékén a horvátok. Ebből számos ellentmondás és vita keletkezett - aminek következményei még több évvel később, a különböző párt- és egyéb, főleg választási viták során is voltak -, azonban az ügy formálisan 1919. szeptember 2-án lezárult, amikor Pribičevič jugoszláv miniszter egész Muravidék közigazgatása vonatkozásában a szlovénok javára rendelkezett.
--------------------A közigazgatás átalakítása objektív okok miatt nagyon nehezen indulhatott meg, mert a magyar tisztviselőknek el kellett hagyni a vidéket, az újonnan ideküldött jugoszláv, illetve szlovén tisztviselők viszont nem ismerték az akkor még érvényben lévő magyar jogszabályokat.
--------------------A muravidéki tanács 2. ülését Lajšnic október 2-ára azért hívta össze, hogy a problematikus kérdésekről tárgyaljanak. Beszámolt arról, hogy a "nép javaslatára" eltávolították a jegyzőket mint a magyarság mellett agitáló elemeket. A tanács továbbá elfogadta azt a javaslatot, hogy a települések (helyi közösségek) gerentekre (falusi vezetőkre, bírókra) tesznek javaslatot, amelyet a szlovén tartományi kormány erősít majd meg. A két városra ez nem vonatkozott, mert Muraszombatban Kerevan rendőrtanácsost, Alsólendván pedig Božidar Severt nevezték ki gerentnek. Muravidék egy közigazgatási egységet (körzetet) alkotott, Muraszombat központtal. A polgári biztos helyettese azonban Alsólendván működött, ezzel a rendelkezés valamennyire biztosította a Lendva-vidékiek igényeit. Az ugyanis már 1918 végén megfogalmazódott a Muravidéket a délszláv államhoz csatolni kívánók körében, hogy amennyiben a terv sikerül, akkor az elcsatolt terület központja a nagyobb szlovén nemzetiségi arányokat mutató Muraszombat lesz, az abszolút magyar többségű Alsólendvával szemben.
--------------------Az anyakönyvvezetést átvették a plébániahivatalok, és a házasságkötések esetében is megszüntették a polgári házasságot. Arról is döntöttek, hogy az oktatás terén Muravidéken körzeti iskolatanácsot alakítanak. A körzeti iskolatanács tagjait az ülésen ki is nevezték. Egyetértettek Lajšnic azon javaslatával is, hogy az iskolákat egy ideig még zárva tartják, mert a magyar tanítók "uszítanak" Jugoszlávia ellen. Kimondták, hogy azokat a magyar tanítókat, akik még a muravidéki szlovén nyelvjárást sem ismerik, el kell bocsátani munkahelyükről, akik azonban a Muravidéken születtek, és bírják a szlovén nyelvjárást, meg kell tartani. Szlovénia más vidékeiről legalább száz tanító betelepítése mellett foglaltak állást. Ennek értelmében azonnal megkezdődött a magyar tanítók elbocsátása Muravidék-szerte. A polgári biztos rendelettel, minden magyarázat nélkül megszüntette a hatalomnak nem tetsző tanítók munkaviszonyát (példaként szolgáljon a kobiljei, azaz kebelei Horvát Ferenc elbocsátása 1919 decemberében). Az elbocsátott tanítók kálváriája, valamint a távozásuk miatt beállt helyzet - aminek felmérhetetlen következményei lettek a magyarság nemzeti tudatának és anyanyelvének megőrzése, ápolása és fejlesztése szempontjából - külön is megérdemelne egy mélyreható tanulmányt. Hiszen amennyiben csak a muraszombati igazgató-tanító, Csiszár János esetét elemezzük, a beállt helyzet számos vetületét tapasztaljuk. Az említett tanítót a jugoszlávok felmentették állásából. Az illetékes magyarországi tanfelügyelőség a kőszegi elemi fiúiskolához osztotta őt be, azonban - a muraszombati magyarok és Szelepecz esperes kérésére - egyéves szabadságot kért a szombathelyi püspöktől, hogy ténylegesen Muraszombatban maradhasson, és a kántori teendőket ott elláthassa. A kérvény tárgyát képezte fizetésének rendezése is, amit az új intézményétől, a kőszegi iskolától igényelt, mivel Muraszombatban akkor már a munkájáért semmilyen fizetést sem remélhetett.³²
--------------------A "Muravidéki Tanácson" határoztak a muraszombati gimnázium és polgári iskola megalapítása kérdésében is. Több tanácstag hangsúlyozta, hogy a muravidéki szlovén nyelvjárást is - a szlovén irodalmi nyelv mellett - igénybe kell venni. A tanács számos egyéb fontos kérdést is megtárgyalt, többek között szó esett az egyházi szervezettségről, a földreformról, a vasúti összeköttetésről, azonban ezek a kérdések csak jóval később (számos esetben több év után) oldódtak meg, illetve részben rendeződtek. Rövidesen, a Muravidéki Nemzeti Tanács 2. ülése után Lajšnic polgári biztos visszatért Mariborba, és helyét Bogumil Berbuč vette át.³³
--------------------A szlovén, illetve szláv érzelmű körök lelkesedése a vidék délszláv államhoz csatolását illetően - amint már hangsúlyoztuk - érthető volt, amire a korábban elmondottak értelmében könnyen lehet következtetni. A helyzet azonban korántsem volt egyértelmű. Erre - hivatalos szlovén értékelések mellett (pl. Prepeluh véleménye a Muravidéki Tanács 2. ülésén) - utal a Szombathelyen székelő nyugat-magyarországi kormánybiztos 1919. szeptember 3-i keltezésű kísérőlevele, amellyel együtt "Vendvidék lakosságának" (tehát ezen belül jelentős mértékben szlovén nemzetiségűeket érthetünk) a jugoszláv megszállással szembeni tiltakozó nyilatkozatát közvetíti a magyar külügyminiszternek, arra kérve őt, hogy a levelet fordíttassa le francia és angol nyelvre, és juttassa el az antant államok képviselőinek.³⁴ Ezt az állítást támasztják alá azok a tiltakozó nyilatkozatok is, amelyeket a túlnyomórészt szlovén lakosságú Šalovci (magyarul: Sal), valamint a magyarlakta Hodos (egykor: Őrihodos) és Kapornak települések 1919. szeptember 20-án ugyancsak azzal a szándékkal juttattak el a nyugat-magyarországi kormánybiztoshoz, hogy azokat a külügyminiszternek továbbítsa (amit a címzett a levéltári források alapján meg is tett).³⁵
--------------------Az abszolút többségben magyarlakta Lendva-vidéken a lakosság ugyancsak hevesen tiltakozott a megszállás ellen, azonban akkor még - szemtanúk vallomása szerint - nem hittek az elcsatolás tartós voltában, ezért jelentősebb fizikai ellenállásra vagy egyéb látványos szembeszegülésre ott nem került sor.
--------------------Az igazságszolgáltatás terén gyökeres változások következtek be. Az illetékes jugoszláv szervek átvették a muraszombati és az alsólendvai bíróságokat. A hatalomcsere a még hivatalban lévő magyar bírák és tisztviselők erélyes tiltakozásával járt, a bíróságok vezetőit, dr. Romulus Radut Muraszombatban és Szabó Jánost Alsólendván azonban eltávolították tisztségükből. Röviddel ezt követően egy jogász szakértő segítségével megállapították az ideiglenes jogszabálykeretet, ami alapján a bíróságok működni kezdtek (az ideiglenes jogszabály 1922-ig volt érvényben). A jogszabályra azért volt szükség, mert a magyar törvények az új, Muravidékre telepített jogász-szakembereknek nem voltak érthetőek. A két említett bíróságot a maribori körzeti bíróság fennhatósága alá sorolták. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy az átalakított szervezettségi forma viszonylag hosszan megmaradt, hiszen majd csak két évtizeddel később, 1938-ban változott meg Muravidéken az igazságszolgáltatást gyakorló intézmények státusa, amikor Muraszombatban is létrehozták a Körzeti Bíróságot.
--------------------A jugoszlávok által birtokba vett intézményekben a hivatalos nyelv a szlovén, illetve a szerbhorvát lett, így a bíróságok végzéseiket csak hivatalos nyelven adhatták ki. Különböző beadványaikat ugyan a felek magyar nyelven is beadhatták, de azok elintézése állami nyelven történt.
--------------------Az ügyvédeknek, akik korábban a szombathelyi és a zalaegerszegi ügyvédi kamara jegyzékein szerepeltek, valamint a közjegyzőknek - amennyiben Muravidéken a továbbiak során is tevékenykedni kívántak - beiktatásukat kellett kérni a ljubljanai ügyvédi kamaránál. Az érintettek azonban csak az állam hivatalos nyelvén fordulhattak az adott bírósághoz.³⁶

*

--------------------A muravidéki magyarság számára a terület elcsatolása rendkívül súlyos következményekkel járt. A két világháború között a jugoszláv hatalom fontos célja volt a mintegy harminc magyarlakta település magyar nemzetiségű közösségének a beolvasztása, ami a kis lélekszámú magyarság esetében sokkal hatékonyabban történhetett, mint ahogy hasonló folyamatok nagyobb közösségekben történtek. Az elcsatolt területről a magyar értelmiség közvetlenül az elcsatolás után elköltözött, illetve a valameddig még dacolókat az új hatalom hamar elüldözte onnan. A földreform során a magyar nemzetiségű lakosság nem juthatott földhöz, hiszen azt kormányrendelettel megakadályozták. A magyarlakta falvakba telepeseket hoztak, hogy amint egy jugoszláv hivatalnok fogalmazott, egy-két generáció után a magyarság teljesen eltűnjön a Mura mentéről. Az oktatás, a vallásgyakorlás és kultúra terén sem biztosították a magyar kisebbséget megillető jogokat, fittyet hányva a békeszerződés rendelkezéseire, valamint később a Népszövetség ajánlásaira. Az elcsatolással tehát egy kilátástalan állapot vette kezdetét, amellyel a muravidéki magyar és magyar érzelmű lakosság nem tudott azonosulni. Nem véletlen, hogy minden sanyargatás ellenére sem tört meg a magyarság nemzeti tudata (az csak jóval később, a második világháború után, valamint a vasfüggöny idejében következett be), ezért a harmincas években a muravidéki magyarság saját helyzete javításának egyetlen útját és lehetőségét a visszacsatolásban remélte.

JEGYZETEK: