----------A tarcsafürdői (ma Bad Tatzmannsdorf Burgenlandban) temetőben egyszerű síremlék hívja fel a figyelmet arra, hogy ott a felvilágosodás korának neves személyisége, François baron de Tott (1733-1793) nyugszik. A faluban egy másik emléktábla pedig a báró utolsó otthonára, a híres Hexenhausra (boszorkányház) emlékeztet. Ki volt ez a kora Európájában oly neves férfiú, aki ilyen magyaros hangzású nevet viselt?
François baron de Tott élete, emlékiratainak¹ hajdani sikere ellenére, mindig is az újkori diplomáciatörténet rejtélyes, homályos fejezete volt. Ennek egyik oka, hogy életpályája már zsenge ifjúságától kezdve a korabeli titkos diplomácia keretein belül formálódott. Másrészt úgy járt, mint korának több hasonló, "kozmopolita" történelmi egyénisége, aki a nemzeti történetírások mostohagyermekévé vált. Emiatt még a hiteles életrajzhoz szükséges történeti források feldolgozása sem történt meg. Egyébként pedig az utókor igen változatos és gyakran anakronisztikus képet őriz Tott - azaz Tóth - báróról. Egyszer mint gátlástalan sarlatán, máskor pedig mint felvilágosult filozófus jelenik meg. A gyarmatosítást hirdető eszméit gyakran bírálják, nem beszélve arról a történelmi szerepéről, amelyet a hanyatló oszmán birodalom védelmében játszott.
Származása sok találgatásra és fejtegetésre ad okot. Némelyek szerint svéd volt,² mások, mint például a filozófus Voltaire, elfajzott francia nemesnek tartották.³ A törökök pedig - leplezetlen csodálatuk ellenére - egyszerűen csak francia sarlatánnak tekintették. Magyarságát is gyakran hangsúlyozzák, sőt néha francia szolgálatban álló magyar nemesnek is tekintik, elfelejtve, hogy ő valójában Franciaországban született. Félreértésre adhat okot, hogy apja és testvérbátyja szintén a francia diplomácia szolgálatában állt, és tevékenységük igen hasonló volt.
Családja magyar nemesi família volt, amelynek emléke fellelhető a történelmi Magyarország különböző régióiban. Tóth vagy Totth (gyakori korabeli helyesírás) nevű nemesi családokat szép számmal találhatunk a korabeli Magyarországon. François baron de Tott (azaz Tóth Ferenc báró) családja a "székelyi" előnevet viselte, és valahol Felső-Magyarországon, Nyitra környékén⁴ élhetett. Ugyanakkor ilyen néven többen is igazolták magukat e korban Vas és Zala vármegyék nemesi közgyűlésein.⁵ A család francia ágát François édesapja, Tóth András alapította, aki a Rákóczi-szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. Ő Nyitrán született 1698. március 26-án.⁶ A szabadságharc idején, II. Rákóczi Ferenc fejedelem apródjaként, már gyermekként kivette részét a küzdelmekből. 1713-ban, a függetlenségi mozgalom bukása után nem követte a fejedelmet Lengyelországba, majd onnan Franciaországba, hanem az oszmán birodalom területén telepedett le. Néhány év alatt elsajátította a török és tatár nyelveket, és igen jó személyes kapcsolatokat alakított ki az oszmán elit számos tagjával. 1720-ban indult útnak Franciaországba, ahol a nem sokkal korábban létrehozott Bercsényi-huszárezredben kapott alkalmazást. Nyelvtudásának és kapcsolatainak köszönhetően gyakran kapott diplomáciai vagy katonai megbízást török vagy tatár földön.
A francia diplomácia már korábban is alkalmazott magyar ágenseket.⁷ A legismertebb XVIII. századi magyar ágens Tóth András volt. Tehetségének köszönhetően gyorsan emelkedett a diplomáciai ranglétrán, és XV. Lajos bizalmának jeleként a "secret du roi" néven ismert titkos királyi diplomáciába is beavatást nyert.⁸ Valószínűleg személyes indokok is vezették, amikor a kelet-európai diplomáciai csatározásokban részt vállalt: itt több ízben is találkozott a rodostói magyar kolónia tagjaival, és közvetítette a Versailles-i udvarnak honfitársai javaslatait. Ez egy másik titkos diplomácia volt, amelynek tétje a Magyarország függetlenségéért folytatott háború kirobbantása volt. A francia udvar nagy óvatossággal kezelt minden ilyen tervet, de egészen 1756-ig, az ún. diplomáciai forradalomig, számolt a magyar ellenállás rodostói központjával. Elképzelhető: ezért engedélyezték Tóth Andrásnak, hogy utolsó konstantinápolyi útjára François fiát is magával vigye.

----------François de Tott 1733. augusztus 17-én született a franciaországi La Ferté-sous-Jouarre mellett található Chamigny községben. Édesanyja, Marie Ernestine de Pesselier helyi nemesi családból származott, melynek legismertebb tagja, Charles-Étienne de Pesselier (1712-1763) közgazdász és író volt. A csupán kilenc éves François 1742-ben lépett be kornétásként a francia Bercsényi-huszárezredbe. Részt vett az osztrák örökösödési háború hadjárataiban, és a lawfeldi csatában megsebesült.⁹ A Bercsényi-huszárezredben ekkor még a legénység jelentős része magyar ajkú volt, és a vezényszavak is ezen a nyelven hangzottak el.¹⁰ Így François is használhatta ősei nyelvét. A fiatal huszártisztet ígéretes képességeinek köszönhetően a francia kormány apjával együtt Konstantinápolyba küldi, hogy megtanulja a török nyelvet, és megismerje az ország szokásait. A konstantinápoly-perai tolmácsképző iskola (école des jeunes de langue) 1669 óta létezett, és a francia diplomácia számos neves tolmácsdinasztiája és orientalistája, tudósa szerezte meg itt nyelvtudását.¹¹ A fiatal de Tott is itt készülődött folytatni apja pályáját, valamint szolgálni a franciaországi és a törökországi magyar emigrációk érdekét. E tanulóévek alapvetően meghatározták a fiatal diplomata későbbi karrierjét. Hasonlóan meghatározónak bizonyultak az itt szövődött személyes kapcsolatai, köztük évtizedes barátsága Vergennes gróffal, Franciaország konstantinápolyi nagykövetével, aki később külügyminiszterként írta be nevét a francia történelemkönyvekbe. Vergennes gróf barátsága és az időközben elhunyt Tóth Andrást pótolni igyekvő atyai gondoskodása végérvényesen a diplomáciai pálya felé irányították a fiatal magyar származású huszártisztet. François még konstantinápolyi tartózkodása elején megházasodott. Feleségétől, Marie de Rambaud lyoni származású levantei nemes kisasszonytól több gyermeke született.¹² A konstantinápolyi francia nagykövetség művészeteket pártoló légköre nagy hatással volt a fiatalember kibontakozó művészi tehetségére is. Különösen nagy hatással volt rá a festőművész Antoine Favray (1706-1791/92), aki ekkor elsősorban Vergennes gróf megrendelésére dolgozott.
1763-ban François de Tott Franciaországba utazott, hogy családja anyagi gondjait enyhítse. Kérvényeivel sokáig ostromolta Choiseul herceg külügyminisztert, hogy kaphasson egy diplomataállást török földön. Vergennes gróf meleg ajánlása ellenére 1766-ig kellett várnia, amíg eljött az első lehetőség. Törökország helyett azonban csak a szomszédos neuchâteli hercegségbe küldték, ahol a porosz kormányzat és a lakosság közötti feszültségekről kellett a külügyminisztert tájékoztatnia. Az 1766 és 1768 közötti időszak a viszonylag békés neuchâteli hercegség történetében igen forrongónak bizonyult.¹³ Az egyébként stabil gazdasági és politikai helyzetben a porosz uralkodó és távoli alattvalói között fiskális ellentétek alakultak ki, amelyek fokozatosan elmérgesedtek, és egy szerencsétlen politikai gyilkossághoz vezettek. François de Tott, Choiseul herceg levelei szerint, küldetését kiválóan teljesítette, ugyanakkor a helyi hatóságok viszonylag hamar felismerték annak valódi célját, és könyörtelenül kiutasították a hercegségből.¹⁴
A neuchâteli kiküldetés még kudarca ellenére is megcsillogtatta a fiatal diplomata képességeit, aki hamarosan újabb, tapasztalatainak sokkal inkább megfelelő feladatot kapott: a krími tatár kán udvarába nevezték ki konzulnak. A krími kán a török szultán hűbéreseként a korabeli orosz-török ütközőzóna stratégiailag legfontosabb részén, a Fekete-tengertől északra elterülő nagy kiterjedésű és viszonylag ritkán lakott vidéken uralkodott. A krími francia konzuli poszt jelentéktelen diplomáciai súllyal rendelkezett.¹⁵ Gyakran orvosok vagy kalandorok kapták meg ezt az oszmán birodalom végvidékén betöltendő, nem túl sok jóval kecsegtető állást. A XVIII. század folyamán több magyart - köztük Tóth Andrást is - kinevezett ide a konstantinápolyi francia nagykövet. A konzulátus stratégiai jelentősége az orosz expanzió kiterjedésével arányosan kezdett megnőni. Különösen a lengyelországi orosz befolyás megerősödése nyugtalanította a francia diplomáciát. Choiseul herceg célja egy újabb orosz-török háború kirobbantása volt, amelytől Lengyelország politikai függetlenségét és a francia befolyás megnövekedését remélte. E célnak rendelte alá François de Tott krími kiküldetését is.
1768 júliusában az orosz-török határon kirobbant konfliktus végül valóban háborúhoz vezetett. Az orosz-török háború pedig később egy újabb nemzetközi érdekkonfliktushoz, a híres "keleti kérdéshez" vezetett. De Tott két évet töltött több tatár kán környezetében Pierre Ruffin orientalistával együtt, és pontosan tájékoztatta a francia külügyminisztert a hadi és diplomáciai eseményekről.¹⁶ A kiküldetésének Kirim-Geráj kán halála vetett véget 1769-ben, mivel annak utódja már nem tartott igényt a francia konzul szolgálataira. Ezt követően de Tott Konstantinápolyba utazott, hogy rég nem látott családja körében várja a Versailles-i udvar utasításait. Az 1769. április 11-én megérkező francia diplomata a háborús félelmek és káosz zűrzavarában találta az oszmán fővárost.¹⁷ A szultán olasz orvosának és apja barátainak segítségével hamarosan sikerült az uralkodó közelébe férkőznie. Katonai szaktudása és tapasztalatai révén a törökül is jól beszélő francia huszártiszt gyorsan elnyerte a szultán és a török miniszterek elismerését és bizalmát. Elsősorban a tüzérség Bonneval pasa által már a XVIII. század első felében megkezdett fejlesztését javasolta az oszmán uralkodónak. A feladatot természetesen François de Tottra bízták. A francia huszártiszt számára óriási kihívás volt, hogy elméleti ismeretek hiányában ilyen nagyszabású és kiterjedt szaktudást igénylő munkával kell megbirkóznia.

----------A helyzet tovább súlyosbodott, amikor a török flotta megsemmisítő vereséget szenvedett a ceshméi tengeri ütközetben 1770. július 5-én. E váratlan fordulat következtében a legsürgősebb teendő a Dardanellák tengerszoros védelmét biztosító erődítmények megerősítése volt. Az új konstantinápolyi francia nagykövet, Saint-Priest gróf javaslatára a Fényességes Porta 1770 júliusában François de Tottot bízta meg, hogy megoldja a tengerszorosok védelmét Orlov admirális Konstantinápolyt fenyegető flottájával szemben.¹⁸ A báró a Dardanellák várait és azok védőit egyaránt igen lehangoló állapotban találta. Az orosz flotta végül csak egy kísérletet tett a tengerszorosokon keresztül való betörésre, amelyet de Tott vörösre izzított ágyúgolyókkal hiúsított meg.¹⁹ E fényes haditett nemcsak a báró katonai érdemeit öregbítette, hanem a vereségekbe belefásult védőseregbe is új erőt öntött.²⁰ Az erődítési munkálatok még több hónapig tartottak. Eközben a konstantinápolyi francia követség segítségével új ágyúállásokkal erősítette meg az erődítményeket, amelyek így már ellen tudtak állni egy esetleges tengeri támadásnak.

----------A Dardanellák védelme után újabb, egyre bonyolultabb feladatokkal látták el, amelyek közül a legfontosabb a török tüzérség reformja volt.²¹ De Tott nem volt hivatásos tüzértiszt, viszont tapasztalatból ismerhette e fegyvernem számos alapelemét. Nemsokára megbízták még egy új, európai mintára szervezett tüzéregység létrehozásával és francia típusú gyorstüzelésű ágyúk öntésével is. A francia tüzérség e korban a világ legfejlettebb szintjén állt, amit olyan híres mérnökök alapoztak meg, mint Saint-Rémy, Bélidor vagy Gribeauval. Choiseul herceg, a hétéves háború utáni hadi reformok fő ösztönzője a tüzérség reformját a híres Gribeauvalra bízta, aki új rendszerű (systŐme Gribeauval) gyorstüzelésű tüzérségével biztosította a francia hadsereg fölényét e fegyvernemben egészen a forradalmi és napóleoni háborúkig.²² Véleményem szerint a François de Tott által bevezetett reformok valójában a híres systŐme Gribeauval sajátos török változatát képviselték. A tüzelés gyorsaságának fokozásával elért eredményeit hamarosan, már 1770 decemberében, az első nyilvános bemutatóján megszemlélhette a konstantinápolyi közönség.²³

----------1771 elején újabb feladatokkal bővül a francia huszártiszt tevékenységi köre: új, francia típusú ágyúk öntésével, a tüzérség oktatására alkalmas iskola alapításával bízták meg. Ezen kívül az uralkodó kérésére a folyókon való átkelésre alkalmas saját tervezésű pontonhidakat is gyártott.²⁴ III. Musztafa szultán a reformok elkötelezett hívének bizonyult, de a legtöbb oszmán méltóság gyanakodva figyelte a báró modernizáló tevékenységét.²⁵ A Fekete-tenger felőli orosz tengeri támadás kiküszöbölése érdekében rábízták még a Boszporusz tengerszoros védelmének megerősítését is. A tervek elkészítését követően, 1773. február 16-án kezdték el az erődök építését. Ezzel egy időben folytatta a korábban elkezdett konstantinápolyi reformjait is. Így az erődítmények építése 1776-ig, de Tott távozásáig tartott. E várak egyike még a XX. század elején is állt, s talán még ma is áll, és a helyi hagyomány szerint a "madzsar káleszi" (magyar vár) nevet viselte.²⁶
Az ágyúöntés bonyolult feladatát egy új öntőműhely felállításával kezdte Hasköyben 1772-ben. 1773-tól egy kisebb francia különítmény is dolgozott itt az irányítása alatt. Sikeresen alkalmazta a svájci Jean Maritz (1711-1790) által bevezetett horizontális ágyúcsőfúrási technológiát, amellyel a lövések pontosságát és gyorsaságát lehetett növelni. Az öntőműhely de Tott távozása után egy angol renegát, bizonyos Campbell Musztafa Aga és egy francia őrmester, Antoine-Charles Obert irányítása alatt néhány évig még tovább működött.²⁷ Az épület egyébként még ma is áll Isztambulban. A XIX. században hajóhorgonyokat gyártottak itt, majd 1993-tól napjainkig kiállító teremként használják.
A "hitetlen gyaur" sikereinek láttán a hagyományos török tüzérség rémülten próbálta megvédeni tekintélyét, és mindent elkövetett, hogy de Tott reformjait meggátolja. Ebben a helyzetben szükségessé vált egy teljesen új, európai mintára képzett tüzérség létrehozása, amelyet közvetlenül François de Tott parancsnoksága alá helyeztek.²⁸ Ez a híres gyorstüzelésű tüzérség, amelyet törökül szüratcsiknak neveztek, tovább növelte tekintélyét tisztelőinek szemében, de ezzel arányosan irigyeinek számát is. Ugyanakkor újításai nemcsak egy francia mintájú tüzéregység létrehozását eredményezték, hanem hosszabb távon hozzájárultak az új európai szellem térhódításához is a török hadseregben. Elsősorban a saját modern egyenruha, az európai hadseregekben már a XVII. század végétől rendszeresített bajonett és különösen a szigorú fegyelem bevezetése jellemezték ezt az új egységet.²⁹ A szüratcsik magasabb illetménye hozzájárult a hagyományos török hadsereg elitjének számító rendkívül befolyásos janicsárok féltékenységéhez is. Így nem sokkal de Tott távozása után a szüratcsikot feloszlatták.³⁰
François de Tott törökországi tevékenysége igen komoly európai visszhangot kapott a korabeli média segítségével. Ezek a korai folyóiratok - s különösen azok, amelyek a francia királyi cenzúra hatáskörén kívül álltak - rendszeresen és alig leplezett iróniával tudósítottak a török haderő megreformálásán buzgólkodó francia katonatiszt tevékenységéről.³¹ Mivel a korabeli sajtóban a távoli területekről érkező hírek szerepeltek a címlapokon, a konstantinápolyi események hírértéke fokozottabb jelentőségű volt. A híres Gazette de France hallgatása de Tott törökországi reformjairól egyértelműen a cenzúra hatásával magyarázható. A neve így csak Franciaországba való megérkezése után, 1776. július 14-én, Versailles-i bemutatása alkalmából jelent meg a lap hasábjain.³² A széles körű európai hírverésnek köszönhetően François de Tott katonai eredményeit gyakran túlértékelték, és személyének néha emberfeletti hatalmat tulajdonítottak. Az újsághírekre II. Katalin cárnő Voltaire-rel folytatott levelezésében igen érzékenyen reagált.³³ Másrészt pedig a hírverés pozitív hatása előre garantálta de Tott emlékiratainak (Mémoires du baron de Tott sur les Turcs et les Tartares, Amsterdam, 1784.) európai sikerét.³⁴

----------Felmerülhet a kérdés, hogy a korabeli sajtó honnan szerezhette a francia diplomatára vonatkozó titkosnak minősített információit. A választ a korabeli konstantinápolyi európai nagykövetek levelezésében találhatjuk. Például Thugut gróf, császári nagykövet rendszeresen informálta Mária Teréziát a de Tott konstantinápolyi tevékenységével kapcsolatos hírekről.³⁵ Valószínűleg hasonlóképpen tájékoztattak a holland vagy a svéd diplomaták is. A levelezésekben megfogalmazott hírek mögött a Konstantinápoly európai negyedében, Perában, a nagykövetségek körül tevékenykedő hírszerzők, tolmácsok, ügynökök és kémek aktív munkáját feltételezhetjük.
E néhány Konstantinápolyban eltöltött év François de Tott diplomáciai és katonai pályája csúcspontját jelentette. Franciaországba való visszatérése után újabb nagyszabású tervvel állt a francia kormány elé: az oszmán birodalom egyik leggazdagabb tartományának, Egyiptomnak az elfoglalását tűzte ki célul. A terv legnagyobb hibája az volt, hogy ellentétben állt a külügyminiszter, Vergennes gróf keleti politikájával, amelynek egyik alappillére az oszmán birodalom integritásának megőrzése volt. 1777-ben a haditengerészeti minisztérium javaslatára kinevezték a földközi-tengeri francia kereskedelmi kirendeltségek ellenőrének, és ezzel egy időben fontos titkos küldetést is vállalt az Egyiptom elfoglalását előkészítő haditerv elkészítésére. Hazaérkezése után egy minden részletében kidolgozott haditervet nyújtott be az udvarnak.36 Az egyiptomi expedíció érdekében tett erőfeszítései, amelyek még a király érdeklődését is felkeltették, sajnos nem gyakoroltak különösebb hatást az amerikai háborúra összpontosító Vergennes grófra. Hivatalos beadványai így jó ideig - legalábbis Napóleon 1798-as expedíciójáig - jórészt papíron maradtak.

----------Terveinek meghiúsulását követően visszavonult a diplomáciai pályáról, és főleg emlékiratain dolgozott, amelyek első kiadása 1784-ben látott napvilágot Amszterdamban. A mű nagy sikert aratott, több kiadást megért, és négy nyelvre fordították. 1785-ben az északi Douai városka katonai kormányzójává nevezték ki, és ezzel a lépéssel élete végérvényesen eltávolodott a politikai élettől.³⁷ A forradalom idején, 1790-ben egy lázadás vetett véget uralmának, s csak ezt követően vonult emigrációba a hajdani híres diplomata. Több országban is megfordult, míg újra el nem jutott ősei földjére, Magyarországra. Magyarságáról soha nem mondott le, és ősi családi címerét Franciaországban is büszkén viselte. Ennek tudatában nem meglepő, hogy az öregedő báró apja bűneit eltörlő politikai amnesztiáért fordult kérvényben I. Ferenc magyar királyhoz. Kérvényében a sok megpróbáltatáson keresztülment európai világfi igazi hazája előtt is tiszteleg:

"Felség,

----------Mielőtt reménykedhetnék abban, hogy Őcsászári Felsége alattvalójaként utolsó napjaimat hazámban, Magyarországon tölthetem, köteles vagyok, hogy kegyelmet kérjek apám, néhai André Tott számára, aki fiatal korában Rákóczi fejedelem követői közé került és így számkivetett lett."³⁸
----------Élete utolsó éveit így Magyarországon, Tarcsafürdőn élhette, gróf Batthyány Tódor vendégeként. A falu lakosai a gyakran furcsa fényekkel járó kísérleteket végző tudós báró házát "Boszorkányház"-nak (Hexenhaus) keresztelték. 1793 októberében bekövetkezett halála után vendéglátója a kísérleti eszközöket a szombathelyi királyi katolikus gimnáziumnak adományozta, megteremtve ezzel annak első természettudományi szertárát.39 A község lakossága 1972 júliusában jelképes sírt állított a híres halott emlékére a tarcsafürdői temetőben.

JEGYZETEK: