NÉP - NYELV - TÁRSADALOM.

Végh József emlékezetére. Szombathely, 2000. 156 old.
A Berzsenyi Dániel Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai IV.

----------A kötetet szerkesztői, Szabó Géza és Molnár Zoltán eredetileg 1992-ben szerették volna megjelentetni Végh József 80. születése napjára. A fölmerült nehézségek miatt erre nem kerülhetett sor. A kényszerű késedelem miatt az ünnepelt nyelvjáráskutató már nem is érhette meg munkássága méltatását, hiszen 1997-ben (85 évesen) elhunyt. A tisztelgés azért így, utólag is "méltó és igazságos". A szerkesztők írta Előszót (5-6) a kötetben Végh József nagydoktori értekezésének bevezetője követi: Kapcsolatok a jelentéstan, a nyelvjáráskutatás és a néprajz között (Egy élet tudományos és tudományszervező munkásságának összefoglalása) címen (7-10). Itt Végh József kifejti: a nyelvjáráskutatás központi kérdésének a nyelvjárások változásának bemutatását tekinti, hangsúlyozva, hogy a változás nem jelent bomlást, majd arról ad számot, hogy a nyelvjárásváltozást miért éppen az Őrségben tanulmányozta. A továbbiakban a szerzők vagy személyes élményeiket elevenítik fel, vagy egy-egy olyan kérdést taglalnak, amely kapcsolódik Végh József kutatómunkája fő irányaihoz.
Balázs Géza - A városi népnyelv és a folklór. Az antropológiai kutatás a városban címen - a módszertani kérdéseket is taglalva áttekinti a városi/pesti nyelvi kutatás helyzetét, a magyarországi előzményeket (11-19). Balogh Lajos mindenekelőtt első találkozásukra emlékezik Végh tanár úr című írásában (20-24), majd A magyar nyelvjárások atlaszának ellenőrző munkálatairól számol be, végül kiemeli: a 60-as évek elején Zala megyében indult el Végh tanár úr szervező munkájának köszönhetően "a később országos méretűvé duzzadt helynévgyűjtés és a megyei, járási kötetek kiadása" (22). Bokor József - A lexikológiai vizsgálatok a közelmúlt magyar dialektológiájában címen - az alcím szerint a nyelvjárástudomány történetéhez közöl adalékokat, közben azonban a szógyűjtések "műfaji" kérdéseire is kitér, sőt "a nyelvjárások lexikai anyagának feldolgozásá"-t is áttekinti (25-29). Deme László - Végh József nagydoktori dolgozatának alcímén (1. föntebb) - 1990 novemberében opponensként előadott véleményét tette közzé (30-33), melynek summázata: "Végh Józsefnek egész életműve... tárgyilag, módszertanilag és elméletileg egyaránt jelentékeny és megtermékenyítő erejű, önálló produkció, illetőleg... produktum..." (33). H. Gerendás Ágota - Palatális-depalatális jelenségek Nyugat-Dunántúlon címen - Sorokpolányban (Vas m.) gyűjtött adatai alapján azt mutatja be, hogy a köznyelvi n hang rovására milyen fonetikai helyzetben terjed az ny hang (34-39). Guttmann Miklós évtizedeken át gyűjtögette a tájszavakat, "most egy kis szójegyzéket" közreadva tiszteleg "a magyar dialektológia jeles személyisége előtt" (40), a közreadott tájszavak jelentését egy-egy példával is megvilágítva (40-62). Hoffmann István - Földrajzi közneveink szótáráról címen - mindenekelőtt a földrajzi közneveknek a helynévrendszerben betöltött szerepét mutatja be, a kérdés vizsgálata terén eddig elért eredményeket is számba véve (63-65), majd a magyar földrajzi köznevek lajstromozásával kapcsolatos teendőket ismerteti (63-73). Néhai Kálmán Béla tollából - Végh József és a Magyar Nyelvjárások Atlasza címen (74-75) - Végh József "nagyszerű szervező munkájáról olvashatunk, amelynek köszönhetően "számos megyében kiadták és így megmentették a feledéstől a helynévanyagot" (75). Néhány lexikológiai kérdéskörhöz - dialektológiai alapon címen Kiss Jenő azt vizsgálja: "Van-e különbség az azonnyelvi köznyelv és nyelvjárás között a homonimákat illetően, a homonimák létrejöttének okaira is kitérve, és a homonimák típusait is bemutatva (76-79). N. Markó Julianna - Értsünk szót magyarul is! címen - arról számol be, hogy a főiskolai hallgatók "nyelvi érdeklődése, érzékenysége, tudása" az olvasás háttérbe szorulásának, illetőleg a felületes olvasásnak, valamint a média kedvezőtlen hatásának következtében "évről évre gyengébb" (86), nyelvművelő előadásai során szerzett tapasztalatai szerint (80-87). Molnár Zoltán Miklós azt mutatja be "Végh József emléke előtt" tisztelegve, hogy "miként jelentkeznek nyelvföldrajzi és szociolingvisztikai szempontok a szlovéniai/szlovén nyelvészeti szakirodalomban" (88-92). Ennek során kiemeli: Szlovéniában "gazdag hagyományai vannak a nyelvföldrajznak" (90). Nyirkos István a 'valaminek a belseje, veleje, magva' jelentésű szék/szík/szik szó történetét, illetőleg etimológiáját mutatja be A szék szó eredetéről címen (93-95). Szabó Géza a magyar-szlovén "nyelvi kapcsolatok néhány összefüggésé"-re irányítja rá a figyelmet (96-105), sorra elemezve a geográfiai és a demográfiai, a történelmi, a nyelvpolitikai, illetőleg a kétnyelvűséggel, valamint a nyelvi érintkezéssel kapcsolatos kérdéseket. Szabó József úgy emlékezik Végh Józsefre, "mint a nyelvjárási és a földrajzinév-gyűjtés szervezőjére"-re (106-109), aki "nagyban hozzájárult a gyűjtőpályázatoknak szinte mozgalommá válásához" (107). Szathmári István - Nyelvjárás és szépirodalmi stílus című tanulmányában (110-114) - a nyelvjárási elemeknek a szépirodalmi stílusban betöltött szerepét vizsgálja, számos irodalmi példa alapján, majd "a nyelvjárások, illetve a tájnyelvi elemek szépirodalmi felhasználásának a mai megítéléséről" is szól (114). Szépe György "azokat a szakmai mozzanatokat" idézi fel - néhány villanás Végh József professzor arcképéből címen -, amelyek Végh Józseffel összekötötték (115-120), néhány "záró megjegyzést" is téve "Végh József tudománytörténeti helyéről" (118-119). K. Szoboszlai Ágnes "a tulajdonnév hiányáról" ír (121-124), Németh László műveiből vett példák alapján arra a kérdésre keresve a választ, "miért maradnak meg a névtelenség homályában" bizonyos jeltárgyak, amelyek "tulajdonnevet kaphatnának" (122). Tóth Péter Könye Ferdinánd (Könnye Nándor) nyelvészeti tevékenységét mutatja be (125-131). Ennek során szól Az őrségi tájszólásról címen közreadott írásáról, Arany János stílusáról írt értekezéséről, különféle (történeti) szótárak előkészítő munkálataiban való részvételéről, zsebszótárairól, helyesírási dolgozatairól. Tanulmányát Tóth Péter egy Könnye-bibliográfiával is kiegészíti, és Könnyének két autográf levelét is csatolja, másolatban. Köznyelviség és regionalitás egy szociográfiai értékű önvallomásban címen Vörös Ottó a szlovákiai magyar irodalom olvasása közben fölmerült gondolatait osztja meg az olvasókkal (134-141): "...az az érzés kerített hatalmába - írja -, hogy egyszerre nem egy, hanem két írásművet olvasok. Az egyik egy irodalmi nyelven fogalmazott irodalmi napló (visszaemlékezés, leírás), a másik egy nyelvjárási szöveggyűjtemény, esetleg értelmező szótár (135) ...Vagyis az az írásgyakorlat, amely a sajátos írásműtípus (talán műfajt is mondhattam volna?) stílusjegyeit létrehozva a beszélt nyelvhez közelít, itt nem támaszkodhat egy jól begyakorolt köznyelviségre" (135-136). Megállapításai alátámasztására Vörös megjegyzéseket fűz Zalabai Zsigmond Hazahív a harangszó. Ipolyszántó népélete 1918-1945. című munkájához, sőt egy "tájszótár"-t is csatol hozzá. Zelliger Erzsébet Vizsgálatok az ausztriai magyar nyelvhasználat című dolgozatában (142-146) arra a következtetésre jut, hogy "új kezdeményezésekkel el kellene - el lehetne érni, hogy a magyar nyelv és kultúra a magyar származású fiatalok számára többet jelentsen, mint az idősebbek nosztalgiája" (145-146.) Végül Zilahi Lajosnak Nyelvjárási szókincsvizsgálat a nyelvatlasz szótani lapjai alapján című írása (147-154) zárja a dolgozatok sorát, amelyben a szerző Orosháza tájszóanyagát vizsgálja.

Ruzsiczky Éva