GAZDAG ERZSI:

 

ÍGY LÁTTAM KODÁLYT

A KÉRDEZŐ: HORVÁTH REZSŐ

(1982. november 24.)

 

VISSZATEKINTŐ BEVEZETÉS

 

          Az első szellemi találkozásom Gazdag Erzsivel főiskolás éveim alatt történt. A győri konzervatórium Szabó Miklós vezette vegyes karával tanultuk a "Balassi Bálint elfelejtett énekét" Kodály: "Zrínyi szózata" című monumentális vegyes kara mellett. Munkánk nagyrészt kárbaveszett: 1957-ben - közvetlenül a forradalom után - mindkét mű előadását betiltották. Hogyan is lehetett volna akkor ilyen szöveggel énekelni: "Szörnyű rontás rajtad. Nem magad akartad. Dög pusztít a testeden!" Vagy Zrínyi szavaival kiáltani, hogy "Ne bántsd a magyart!" Gazdag Erzsi nevét azonban - mint Kodály szövegírójáét - megtanultam, bár akkor még sejtelmem sem volt arról, hogy a költőnő, Kodály szerzőtársa voltaképpen "földim", és hazatérésem után nemsokára személyesen is találkozom majd vele. A gyermekkarokkal, biciniumokkal, egyszólamú gyermekdalokkal csak jóval később, tanítóképző intézeti, majd tanárképző főiskolai oktatóként, a női kórus vezetőjeként ismerkedtem meg, és tanítottam a pedagógusjelölteknek.
          Személyesen valamikor a hetvenes évek közepén ismertem meg Gazdag Erzsit: egy vetélkedő zsűrijében ő a versmondókat bírálta, én az ének- és zeneszámokat értékeltem. Mivel egymás mellett ültünk, a műsorszámok között is többször cseréltünk véleményt az elhangzottakról, és hamar kiderült, hogy a legtöbb dologról hasonlóképpen vélekedünk. A kölcsönös egyetértést a részéről kezdeményezett megtisztelő barátság pecsételte meg, amely természetesen elsősorban rám hatott ösztönzően. Kiválasztottam négy verset a Mesebolt című verseskötetből (Hajnalka, Biztató bölcsődal, Ringató és Lépegető dal) azzal a céllal, hogy a remek szövegekre gyermekkarokat komponálok Kodály és Gazdag Erzsi előtt tisztelegve. A verseket elolvasva szinte már dallammal együtt szólaltak meg bennem, nem kellett mást tenni, mint leírni, és az énekkari szólamokat kissé "rendbe tenni". Később (valószínűleg 1975-ben) Benke Éva irodalmi műsort szerkesztett a kis kórusok köré Ajándék címmel, Gazdag Erzsi mellett Kosztolányi Dezső, Simon Lajos, Mándy Stefánia, Nemes Nagy Ágnes, Vidor Miklós, továbbá természetesen Weöres Sándor és Károlyi Amy verseiből. Ez az összeállítás a Családi Ünnepek Hivatalának pályázatán első díjat nyert. 1975. december 20-án mutattuk be egy névadó ünnepségen Benke Éva irodalmi színpada és az énekszakos hallgatókból alakult kamarakórus közreműködésével. A kórusdalok dedikált kottáját a bemutató után szándékoztam átadni a kedves "társszerzőmnek", de mivel nem jött el a bemutatóra (Kodállyal is megtette!), az átadás elmaradt, a dedikált kottát ma is őrzöm.
          Közvetlen munkakapcsolatunk Gráf Ernő kezdeményezésére jött létre: 1977-ben felkért, hogy írjak dalbetéteket és kísérőzenét a Lepkeesküvő című bábjátékhoz, amelyet a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) bábszakkörével tanultak be, és adtak elő 1978-ban, az országos fesztiválon. (lásd: Merklin Tímea: Szép szavak kincstárnoka. Kiadó: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997. 66 o. Az itt közölt "javasolt dallam" nem tőlem származik.) Az előadásról videofelvétel készült, amelyet a Magyar Televízió elkért a bábszakkörtől, náluk aztán el is veszett, anélkül, hogy bemutatták volna. Sajnos, a kottaanyag egyetlen példánya is elveszett. A bemutató emlékét viszont egy Gazdag Erzsi által "nagy szeretettel" dedikált Mesebolt kötet őrzi.
          A Kodály-centenárium alkalmával, a főiskola zenei tanszéke által rendezett hangversenyen - amelyen Gazdag Erzsi is jelen volt - az általam vezetett női karral megszólaltattuk az Ürgeöntést, a korábbi években a "Házasodik a vakond"-ot. Ennek köszönhetjük, hogy nekem sikerült, amit az "Így láttuk Kodályt" rádiós sorozat, és később könyv alakban is megjelent emlékezésgyűjtemény szerkesztőinek nem: rávettem, hogy a főiskola jubileumi rendezvényeinek keretében nyilvános interjút adjon Kodállyal kapcsolatos emlékeiről, és azt hangfelvételen rögzíthessem. Az elveszettnek hitt kazetta nyugdíjba vonulásom után, "hagyatékom" rendezése közben került elő, amelyet most - rá és Kodályra emlékezve és emlékeztetve - itt közreadunk. Az interjút végighallgatva valóban úgy éreztem, mintha most is köztünk lenne. Szándékosan kerültem a sablonos, általánosság szintjén mozgó, vagy érzelmi húrokat megpendítő (és valószínűleg hamisan csengő) kérdéseket. Inkább adatokra kérdeztem, úgyis tudtam, hogy miután ezekre a lehető legrövidebben válaszol, úgyis arról beszél, amiről akar. Beszéde az első néhány mondat után érzelmileg egyre izzóbbá vált, a Kodállyal és művével való találkozást idézve csaknem zokogásba fulladt. A végén a kérdések is feleslegessé váltak, csak mondta, mondta, és mi ámulva hallgattuk. Amikor már azt hittem, kifogyott a mondandójából, udvarias és formális lezárásra tettem kísérletet, már amennyire a meghatottságtól tellett tőlem. De nem! A zárszót magának tartotta fenn, és ekkor mondotta Kodállyal kapcsolatban a legfontosabb és egyben a legszemélyesebb indíttatású gondolatokat. A szöveget a nyomtatott közlés számára csak a legszükségesebb mértékig stilizáltam át: némely kifejezések, mondatszerkezetek élőszóban - főképpen az ő szájából - természetesnek tűnnek, a rigorózus "nyelvőr" szemében azonban megütközést kelthetnek. Semmiképpen sem "javítottam" ki azonban azokat a kifejezéseket, amelyek az adott szövegkörnyezetben rá - és csakis rá - jellemzőek lehetnek. Beszédének zeneiségét, magas érzelmi hőfokát sajnos úgysem tudjuk érzékeltetni.
          A Balassi Bálint elfelejtett éneke évekig az Erkel kórus repertoárján volt. Utoljára - az 1957-es győri betiltásra emlékezve - az utolsó április 4-i városi ünnepségen adtuk elő. Remélem, hogy ezt az újra aktuális üzenetet megértették, akik akkor hallották.

Horváth Rezső

          A bevezető szöveg, az első kérdés, valamint a válasz egy-két mondata sajnálatosan lemaradt a beszélgetés magnetofonfölvételéről. Az első kérdés Kodály 1940. július 17-én kelt, Gazdag Erzsihez írott levelére vonatkozott, amelyben a Bicinia Hungarica II. füzetének egyes darabjaihoz kért szövegeket.1 Gazdag Erzsi válaszában elfoglaltságaira, például gimnáziumi tanulmányaira hivatkozott, majd így folytatta:
          
- Abban az időben egyáltalán nem volt arra időm, hogy bármiben is elmélyüljek. Azt hiszem, hogy sokáig nem is válaszoltam neki (Kodálynak). Ezért sürgette már akkor, hogy küldjem vissza ezeket a dallamokat,2 és én vissza is küldtem.
          - Egy másik, Pável Ágostonhoz címzett levél is található a megyei könyvtárban, amelyben az ő közvetítését kérve is sürgeti a szövegek elkészültét.3 Tehát ebből a közös munkából nem lett semmi.4 De a többiből - a versekre írott darabokból - annál inkább! Viszont az említett levélben az iránt érdeklődik Kodály, hogy az "Üvegcsengő" versei eljutottak-e az óvodás gyermekek közé, és ott népszerűek lettek-e? (Erre a kérdésre Gazdag Erzsi nem válaszolt. - H. R.)

(Felvételről elhangzik Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi: Balassi Bálint elfelejtett éneke című kórusműve.)

          - Hadd kérdezzem meg (az elhangzott műre vonatkozóan) a vers születésének körülményeit! 1942-es keltezéssel jelent meg a Kodály-mű első kiadása.5 Gazdag Erzsiről köztudomású, hogy elsősorban gyermekverseket ír. Hogyan született ez a mélyen tragikus vers?6
          - Én tulajdonképpen nem gyermekekhez írt versekkel kezdtem, hanem hát felnőttekhez szóló, felnőttes tematikájú költeményekkel. Ezek azonban annyira sötét, komor, tragikus versek voltak - már a tizenhárom éves koromban írottak is -, hogy talán a magam vigasztalására tértem át a gyermekköltészetre. De ez abból a hiányérzetből is fakadhatott, hogy gyermekkoromban nem volt könyvem, a költészetet elsősorban nagyanyám szájából, az ő meséiből, mint népköltészetet ismertem meg. Nagyanyám - aki embernek is csodálatos volt - sokkal nagyobb költő volt, mint én, mert hiszen a legtöbb verset, mesét, amelyeket nekem mondott, ő maga költötte. Mint előadó is kiváló volt: valóban átélte a meséket, számomra megjelenítette a mesék alakjait. Ő volt az én költészeti iskolám, költő-tanítóm. Mellette iskolám volt talán az a nehéz élet, amely oly szerencsésen megölelt engem. Mert nagy szerencse az, ha valaki szegénynek születik, és nagy szerencse, ha már gyermekkorában átél olyan fájdalmakat, amelyek talán csak felnőttek tulajdonai lehetnek egy más társadalmi rétegben. Ezek a körülmények aztán arra indítottak, hogy tulajdonképpen magamnak meséljek. Megmondom őszintén, hogy ez csak ilyen önző dolog volt, és csak másodsorban gondoltam a gyermekekre. Talán így tudnám ezt elmondani.
          - Van-e tudomása arról, hogyan jutott el ez a vers Kodályhoz?
          
- Hiszen Kodály levelében ott áll, hogy az "Üvegcsengő" című kötetemet Weöres Sándor küldte el neki! Tudniillik Pável Ágoston adta ki ezt a kötetet, amely fele-fele arányban közölt felnőtteknek való és gyermekverseket. Ő mint kiadó elküldte a kötetet Weöres Sándornak - én ekkor még nem ismertem őt -, aki a Nyugatban írt róla kritikát. Kodály szövegeket, dalszövegeket keresett. Weöres Sándor elküldte az Üvegcsengőt Kodály Zoltánnak, aki - mint később, amikor meghívott magához,7 kiderült - egy nyáron zenésítette meg a Balassa Bálint elfelejtett énekét, és mint mondta, nagy örömére szolgált. Úgy ismertem meg Kodályt, hogy a közös mű okán felhívott magához. Meghívásának könnyen eleget tettem, mert én akkor Pesten - sok foglalkozásom közül - éppen az újságíró mesterséget műveltem. A Friss Újság című néplapnál voltam szociális riporter, belső munkatárs.

 

1-2. kép. Két fölvétel Gazdag Erzsi és Horváth Rezső 1982. november 24-ei beszélgetéséről


          - A Kodály-mű bemutatója 1943. április 18-án volt Kolozsvárott.8 Erzsike mikor hallotta először ezt a művet?
          
- Ott hallottam én, a rádión keresztül. Sírván hallgattam. Az volt talán a legszebb előadás. Olyan gyönyörű, annyira érthető szövegejtéssel énekelte a kórus. Úgy tudom, hogy a kolozsvári tanítóképzők vegyes kara énekelte, és nagyon szép volt. Én Jancsó Adriennél voltam éppen, és ő - Nem! Azt hiszem, Károlyi Amy - hívta fel a figyelmemet, hogy adják a darabot. Akkor Jancsó Adriennél hallgattam végig a kórusművet,9 és - hát sírtam, mert olyan gyönyörű volt. Sírtam akkor is, amikor Kodály megmutatta nekem a kottát. Ő azt hitte, hogy én tudom olvasni a kottát. Hát én legfeljebb fűzfasípot fújtam gyerekkoromban. Nem értettem a zenéhez, és azért sírtam, hogy ezt az én fakó hangomat valaki most itt zenével szólaltatja meg, s éppen az erre leghivatottabb: Kodály. Engem ez olyan mélyen meghatott, hogy nem is tudtam szólni hozzá, amikor a kottát a kezembe adta.
          - Időrendben most a gyermekkarok következnének, de hadd olvassam fel a "Kis emberek dalai"-nak előszavából azt a részletet, amelyben Gazdag Erzsit név szerint említi Kodály: "Az óvodában nem énekelnek szöveg nélkül ... Ezért fordultam Weöres Sándorékhoz szövegekért, mint akik már több gyűjteménnyel megmutatták, hogy tudnak a gyermekek nyelvén, selypítés nélkül (Bóbita, Tarka forgó). Gazdag Erzsi már régebben feltűnt effélékkel (Üvegcsengő 1938, Mesebolt 1941, Száll a sárkány 1959). A fiatalok közül Csukás István hajlamos ilyenekre."10 - És most, mielőtt tovább beszélgetnénk, hallgassuk meg Kodály Zoltán és Gazdag Erzsi közös művét: az Ürgeöntést. Zenéjét 1954-ben írta Kodály.11

(Felvételről elhangzik Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi: Ürgeöntés című kórusműve.)

          - Érdekes, hogy a sokkal később - 1965-ben - megjelent "Kis emberek dalai" című gyűjteményben ennek a dallamnak egy egyszerűbb változatát közli Kodály.12 Tehát annak az érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, hogy a háromszólamú kórusfeldolgozás témáját egy nagyon egyszerű, kétsoros gyermekdal formájában idézte fel.
          
- Erről nem is tudtam! Ez most újdonság nekem.
          - A "Kis emberek dalai"-val kapcsolatban szeretnék még egy-két kérdést feltenni. A gyűjteményben hat vers van Gazdag Erzsi nevén. Eddig úgy tudtam, hogy a "Kinek van jókedve?" kezdetű vers is, amelyet Károlyi Amynak tulajdonít a tartalomjegyzék.13
          - Az én versem ez!
          - Én is úgy tudtam eddig. De a "Kis emberek dalai"-ban Károlyi Amy nevén szerepel.
          
- Hát van több ilyen hiba is. Például az általános iskola második osztályos tankönyvében14 két vers néz szembe egymással: az egyik Weöres Sándor, a másik Gazdag Erzsi nevével. Csakhogy az ő versének címét odatették az én nevemhez és fordítva. Vannak ilyen tévedések.
          - Hát akkor ezek szerint nem hat, hanem hét Gazdag Erzsi vershez írt zenét Kodály dalgyűjteménye számára. Még egy probléma az Ürgeöntéssel kapcsolatban: két szövegváltozatot ismerünk: a "Kis emberek dalai"-ban ez áll: "Tán egy másik lyukba bújt be?" A kórusműben pedig e helyett: "Nincs már itten, csak az ünge." Ez utóbbi csak a kórus-változatban szerepel?
          
- Nem, nálam versben is. Ilyen rossz szokásom van: ahányszor megnézek egy verset, mindannyiszor javítani szeretnék rajta. Azért nem is szeretek magam gépelni már kész verset, mert annak soha nincs vége. Ötször, hatszor is legépelem, és mindig más lesz belőle. Több ilyen versem van, amely már nyomtatásban is több változatban szerepel. A későbbi kiadásokban is szeretek rajtuk javítani, illetve önkéntelenül adódik, hogy mindig jobbat akarok annál, mint ami már készen van.
          - Az Üvegcsengő első kiadású kötete nem került a kezembe. Nem tudom, hogy azóta kiadták-e. Viszont örvendetes, hogy a Meseboltot, amely 1941-ben jelent meg először, 1963-ban újra kiadták. Ebben a kötetben szerepel a "Házasodik a vakond" című vers, amelynek szintén van gyermekkari feldolgozása Kodály Zoltántól.15 Hallgassuk meg!

(Felvételről elhangzik Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi: Házasodik a vakond című kórusműve.)

          - Ez egyike azoknak a Kodály-kórusoknak, amelyek ugyan költő által írott versre készültek, de annyira népies hangvételűek, hogy az ember azt hinné: népdalfeldolgozások. Erről a versről is azt gondolhatjuk, hogy népdalszöveg.
          
- No, akkor talán elmondom egy versnek a történetét. Ez a vers az akkori óvodai lapban: a "Kisdednevelés"-ben jelent meg először. És Kodály ott talált rá erre a szövegre. Ez a vers a "Két kis malac, röf-röf-röf.16 És ezt a verset - úgy, ahogy volt - egy cseremisz népdalra alkalmazta. Anélkül, hogy én a cseremisz dalnak a ritmusképletét, vagy egyáltalán bármit tudtam volna róla. És minden változtatás nélkül ráillett erre a szövegre az a cseremisz népdal, amit ő gyűjtött. Ilyen történet is van a zene és a vers kapcsolatáról. Kodály legtöbbször olyan szövegeket - nem legtöbbször, mindig kész szövegeket zenésített meg. Ezt meg kell vallanom, egyáltalán nem tudok emberekhez alkalmazkodni semmilyen területen. Úgy, hogy ha van olyan partner, aki elfogad, akkor tudunk így együttműködni. Így történt mindig. A kész szövegeket zenésítette meg más is, Kodály is. Én soha nem írtam szöveget senkinek.
          - Az utolsó fénykép, amely Gazdag Erzsit Kodállyal együtt ábrázolja, terített asztalnál készült.17 Szeretném megkérdezni, hogy milyen alkalomból találkozott akkor Kodállyal?
          
- Ez a fénykép nyilván akkor készült, amikor ő itt volt a Sportpalotában. Meghívtuk, illetve elsősorban én hívtam meg, tréfásan írván, hogy még ifjúságában jöjjön el hozzánk. El is jött, és tulajdonképpen akkor mutatták be az Ürgeöntés-t.18 Az a kép nincs meg, ahol a nézőtéren egymás mellett ülünk?
          - Sajnos, nincs. Két képről tudok, mind a kettő fehér asztalnál.19
          - Pedig azt is... igen, azt a képet is, ahol a feleségével ül - jobbján a felesége, balján én, és éppen megfogom a kezét, mert gratulálok, ő rám mosolyog - a megyei könyvtárnak adtam. Én a zenéhez gratuláltam éppen. Azt a friss zenét - az Ürgeöntést akkor hallottam először, és úgy látszik, neki is tetszett az előadás. És az a kép, amelyen mi valahol egy terített asztalnál vagyunk? Az pedig az előadás után volt. Azt hiszem, a Sportpalota presszójában, ahová ő - osztrák zenei szakemberekkel együtt - vendégségbe volt meghíva. Akkor mondtam Kodálynak tréfásan: Kodály megzenésített, és így lettem én hallhatatlan
.

3.kép. Kodály Zoltán 1940. július 17-ei levele Gazdag Erzsihez
 
4.kép. Kodály Zoltán 1940. december 31-ei levele Gazdag Erzsihez

És erre rám néz, s azt mondja huncut mosollyal (jól tudtunk mi együtt játszani!): "Pesten ezt egy "l"-lel írnák és mondanák!" Nem volt ő olyan félelmetes! Kodályra emlékezvén olvastam azokat az írásokat, amelyekből úgy tűnik, sokan féltek tőle. Valóban, végtelenül szuggesztív volt. Én igazán úgy néztem rá, mint valami csodára, de amellett szemtelen cinkossággal: mindig valami tréfát mondtam neki, amin ő remekül és jól mulatott, és ugyancsak tréfával viszonozta. Úgyhogy én nem találtam őt olyan komor embernek. De nagyon komoly volt, és komolyan vett mindent. Így például az "Üvegcsengő"-t is elővette, és szóról szóra elemezte nekem, annyira türelmes volt és kedves. Biztosan megvolt benne a nagy mesternek a lehajoló gesztusa ahhoz a kis falusi leánykához, aki szandálban és zokniban beállít hozzá, és azt mondja: "Ugye örül nekem, hogy itt vagyok?" - Micsoda önbizalom! - "Ugye, örül, hogy eljöttem?" Így fogadtam, így üdvözöltem magamat őhelyette, és természetesen erre jót mosolygott.

5.kép. Kodály Zoltán postai levelezőlapja Pável Ágostonhoz (1886-1946), a vasi szemle szerkesztőjéhez

Ez akkor volt, amikor kaptam egy lapot, melyben Kodályék meghívtak ebédre. Akkor én - amint mondtam - Pesten voltam újságíró. Már nagyon elegánsan öltöztem akkor. Színésznövendékek is laktak abban a panzióban, ahol én, és mondták, hogy: "Erzsi! Hát így nem lehet járni! Te már egy nagy, felnőtt nő vagy, és nem lehet ilyen gyerekesen járni!" Elvittek egy belvárosi szalonba, ahol egy manöken sétált előttem. - Szóval ilyen élményeim is voltak életemben! - És kiválasztottam azt a kosztümöt, amelyre ők mondták, hogy ez jól néz ki. Mondtam én: "Hát üsse kő! Ha az embereknek ez kell, hát legyen! Csináltassanak nekem, az én pénzemen egy ruhát!"
          Na és akkor ebbe felöltöztem. Hát gyönyörű volt. Drága is persze. Kodály egy kicsit csodálkozott - mert nem ez volt az első találkozásunk -, ahogy én ilyen elegánsan ott megjelentem nála. De ezért nem szólt semmit. Ellenben azt kifogásolta, hogy az "e" hangokat, a nyílt "e"-ket, és a zártakat hová tettem én, mit csináltam velük?

6.kép. Gazdag Erzsi megzenésített verse a Vegyes karok első kiadásában
 
7.kép. Kodály meghívó levele Gazdag Erzsihez. Valószínűleg 1942. május 7-én íródott

Mondta: "A magyar nyelvnek háromféle "e" hangja van, de a pesti ember csak egyet használ. Ezzel szegényítjük nyelvünket. Borzasztó!" Ezt komolyan méltatlankodva, majdnem dühvel mondta, ami nagyon tetszett nekem. Tehát meghívtak ebédre, hát elmentem. Egyetlen cselédjük: Maris néni fogadott. Csak beszélgettünk, és már azt gondoltam, hogy nem illik ilyen sokáig itt lenni. De ők csak beszélgetnek, beszélgetnek. Emma néni is, meg ő is. Már tényleg akartam menni, de nem engedtek. Egyszer csak hozták az ebédet. Csodálatosan jó ebéd volt. Maris néni nagyszerűen főzött. Badacsonyi kéknyelű bor volt utána. Nagyon tetszett Kodálynak, hogy én egyből felhajtottam egy pohárral. Roppant tetszett neki. Az ebéd után még dió is volt, feltört dió és mogyoró. Szóval ilyen olajos magvak. Kodály mondta, hogy ebéd után nagyon egészséges ilyet enni egy-két szemet. Képzeljem csak - mondta -, hogy egy ilyen olajos magból mekkora fa nő, mennyi vitamin van benne, mennyi életerő, és hogy ez mennyire egészséges.

8.kép. Meghívó az 1943. április 18-ai kolozsvári hangversenyre

Ők mindennap esznek ilyen olajos magvakat. Mondta azt is, hogy Magyarországnak szinte minden vízében úszott már, a Körösökben is, és most is mindennap jár úszni. Emma néni is közbeszólt, kölcsönösen kiegészítették egymás mondatait. Én nagyon jól éreztem magam, de már megint menni akartam: "No, hát már megettük az olajos magvakat, a tortát - torta is volt! -, mindent. Mariska néni még lehordta az asztalt. Már délután három óra is elmúlt, hát gondoltam, most már mégsem lehet tovább maradni, mert egy nagy művésznek biztosan dolga van, én meg elveszem az idejét. De csak marasztott. Egyszer csak csöngettek. Bejött egy fiú, egy kifutófiú, és hozott egy csomagot. Kodályék lázasan felbontották a csomagot, és benne ott volt a Balassi Bálint elfelejtett éneke. Kodály Zoltán-Gazdag Erzsi. És akkor átnyújtotta nekem. Én elkezdtem sírni, és olyan zokogásba kezdtem... Kodály rám nézett és azt kérdezte: "Ennyire érti a zenét?" Azt hitte, hogy tudom olvasni, már hallom az egészet. Én nem vagyok csaló, igazán nem vagyok csaló, de annyira zokogtam, hogy nem tudtam elmondani azt, hogy én soha nem tanulhattam zenét, hiába akartam. Nem tudtam elmondani a zokogástól, hogy mindig szerettem volna zenét tanulni, mert szerintem a zene műveltségünk leggazdagabb, leggyönyörűbb világa, amellyel nyelvtudás nélkül is, országhatárokon át érintkezhetünk az emberekkel. Valamiképpen mindig ez volt a célom, a vágyam: az emberekkel érintkezni. Amikor kicsi gyermek voltam - és nagyon csavargó gyermek voltam -, mindig elmászkáltam Sárvárról a harmadik faluba is. Mentek a vonatok, és mindig olyan fájó szívvel néztem a vonatból kihajló emberek után, elgondoltam sorsukat, és azt is, hogy soha-soha nem ismerhetem meg ezeket az embereket. És éppen a zene lehet az, amivel közölhetem magamat, ami által kezet foghatok az emberekkel, megölelhetem őket, áthajolhatok országhatárokon. Nincsen vám, nem kérdezik: hová mégy? És ezt láttam akkor: Kodály megtette, amire mindig vágytam, hogy áthajolt az országhatárokon, áthajolt a kis faluk határain. Ez volt, ami annyira meghatott. Ez olyan mély titkom volt akkor - most itt már elpletykálom, de akkor ez olyan mély titok volt bennem, hogy nem is tudtam volna így szólani róla, hogy melyek azok az érzelmek, amelyek engem sírásra fakasztottak.

9.kép. Gazdag Erzsi és Kodály Zoltán 1966-ban Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban

          - A magam részéről megköszönöm a beszélgetést, különösen két okból: egyrészt: mert dokumentum értékű adatokat közölt velünk, amelyeket eddig a zenetudomány még nem tárt fel és nem publikált, másrészt: segített nekünk Kodályt életközelbe hozni, és remélem, a mi kis szerény ünnepünket így családiasabbá, bensőségesebbé tenni.
          
- Igen. Egy kicsit mindnyájan gyermekek vagyunk. Kodály él, és valamiképpen mégis szeretnénk összerakni az élő alakot ilyen gyatra kis mozaikokból, amelyek egy-egy ember szájából elhangzanak. Hiszen a benyomás, amelyet róla szereztem, annyira kicsi részletekből adódik össze, és végül átszűröm saját magamon. Hogy mennyi ebből az igaz? Azt gondolom, valójában sokkal több, mint amennyit én el tudok mondani. És sokkal kedvesebb is volt az ő alakja, mint ahogy én azt ilyen egyszerű szavakkal ábrázolni tudom. Azt a sugárzást, amely belőle árad, semmiképpen nem tudom érzékeltetni. Szeretjük a dolgokat valóban megtapintani, érzékelni. Kodályt is valamiképpen összerakni megint, újból. Pedig őt nem kell összerakni, hiszen itt van közöttünk, s mihelyt megszólal a zene, már akkor vele találkozunk. És ez a legtökéletesebb találkozás.
          Duplán is elfáraszt egy Kodályról való beszélgetés, és megmondom őszintén, hogy két Kodály-kutató is jelentkezett nálam. Én nem is válaszoltam nekik. Nagyon nehezemre esik úgy beszélni róla, mint aki nincs jelen. Ilyenkor valahogy az az érzésem, hogy - mintha meghalt volna. Pedig ez nem igaz! Ha úgy beszélünk valakiről, mint emlékről, akkor már egy kicsit eltemettük. Ez nem igaz! Kodályt nem lehet eltemetni. És Kodályról nem is lehet így emlékezni, emberi szavakkal. Kodályra az ő zenéjével lehet emlékezni, s azzal a nagyszerű pedagógiai munkájával, amellyel a magyarságot és az egész világot meg akarta tanítani újra énekelni. Mert e gépesített világban maholnap még beszélni is elfelejtünk. Odaülünk a gépek elé, és nézzük, halljuk, hallgatjuk. Kórusok kellenének, emberi szó kellene, meleg, emberi szó. És a szép dalaink, a szép magyar népdalaink, ha újra hangzanának fel. Az volna az élő Kodály, és így kellene emlékezni rá mindig.
          Én azt gondolom, nagyon gyatra ez, amit el tudok itt mondani az ő nagyszerű dolgairól, az ő zsenijéről. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.

 

JEGYZETEK

1. Kodály levelének fakszimiléjét l. a 3. képen. A levél szövege a következő:

Budapest, július 17.

Kedves Kisasszony!
Weöres Sándor elküldte nekem az Üvegcsengőt azzal, hogy annak írója talán tudna szöveget írni "Bicinium" c. gyűjteményem szövegtelen darabjaihoz. Magam is hiszem, ha volna rá kedve. Ezért küldök itt most néhány darabot annak a gyűjteménynek készülő 2. füzetéből. Ezek cseremisz népi dallamok, a szöveg szó szerinti fordítása ott van mellettük, ha lehet, szeretnék valamit az eredetiből áthozni.
Ha van kedve megpróbálni, tessék. Ha nem, lehetőleg hamar kérem vissza.
Újabb versei vannak?
Tisztelettel:
Kodály Zoltán
(Közli: KODÁLY Zoltán levelei. Szerk.: Legány Dezső, Zeneműkiadó, Bp., 1982. 468. sz.)

2. A szóbanforgó levél fakszimiléjét l. a 4. képen. Szövege a következő:

Budapest, XII. 31.

Kedves Kisasszony!
Talán csak nem felejtette el mit ígért nyár közepén? Ha sehogysem boldogul velük, kérem vissza a dalokat, mert már-már sürgős kezd lenni.
Ettől függetlenül érdekel, hogy az Üvegcsengője eljutott-e iskolás v. óvodás gyerekek közé, vagy tett-e ilyen irányú lépést? Ott ui. igen rossz verseket tanulnak, s az effélét - mint láttam -, nem veszik észre.
Sürgős feleletét kérve
üdvözli
Kodály Z.
(Közli: KODÁLY Zoltán levelei. Uo., 482. sz.)

3. A fakszimilét l. az 5. képen. A levél szövege:
Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Engedelmét kérem, hogy ismeretlenül terhelem, de nem lévén más alkalmas ismerősöm ott, akiről tudnám, hogy Gazdag Erzsit ismeri, mégis pártfogóját látom a legalkalmasabbnak. Szeretném tudni "él-e vagy hal-e" hogy oly rég nem válaszol. Ha nem bírja vállalni amire kértem, vissza kell kérnem a küldött kottákat, hogy máshoz forduljak. Fáradozásáért előre szíves köszönet! Üdvözlettel: Kodály Z.: Bpest VI. Andrássy út 89.
(Feladó: a postai levelezőlap másik oldalán. H. R.)
A Bicinia Hungarica 2. füzetének szövegtelen dallamaihoz végül Weöres Sándor és Károlyi Amy írtak szöveget. A Válogatott Biciniumok (Tankönyvkiadó, 1968.) című gyűjteményben ugyan benne van két darab Gazdag Erzsi szövegével (11. sz.: Jertek velem a mezőre, és 18. sz.: Itt a farsang, áll a bál), ezekhez azonban nem utólag született a szöveg, mint a többi szöveges biciniumhoz, hanem a "Kis emberek dalai"-ban közölt, Gazdag Erzsi verseire írott dallamokat dolgozta fel a szerző két szólamra. "Hat év tapasztalata tette szükségessé e gyűjtemény kibővítését. Két irányban: egyrészt kevés volt a könnyű darab, másrészt a 2. füzet tartalma a mai igényt nem elégíti ki" - írja Kodály az előszóban. Tehát a két bicinium nem válogatás a négy füzet valamelyikéből - ezekben nem is szerepelnek -, hanem utólagos bővítés.

5. Vö.: KODÁLY Zoltán: Vegyes karok. Jubileumi, bővített kiadás. 1972. Editio Musica, Budapest, 136-143. old.

6. Lásd a 6. képet!

7. Kodály meghívó levelének fakszimiléje a 7. képen látható. Szövege:
Kedves Kisasszony!
Szeretném ha fölkeresne szombaton 3 ó tájban, vagy ha nem jöhet, értesítsen mikor ér rá. Esetleg telefonon (220090) beszélhetünk meg más időt.
Tisztelettel:
(Feladó a levelezőlap másik oldalán, kézi keltezés nincs, a postabélyegző elmosódott. Valószínű dátum: 1942. V. 7. - H. R. Közli: KODÁLY Zoltán levelei. Uo., 512. sz.)

8. Lásd a 8. képet!

9. Felmerült a kérdés - sajnos, csak utólag -, hogy bár Gazdag Erzsi - amint azt a meghívó is tanúsítja - hivatalos volt a bemutatóra, és ennek időpontjában Kolozsvárott tartózkodott, miért nem ment el a hangversenyre, miért Jancsó Adrienn lakásán hallgatta a rádióközvetítést? Erre a kérdésre már csak Jancsó Adrienntől remélhettem hiteles választ. Megkeresésemre a művésznő elmondta, hogy a bemutató időpontjában valóban Kolozsvárott lakott, de hogy Gazdag Erzsi pont akkor járt-e nála, és hallgatta-e a hangversenyt, arra nem emlékszik. "De ha Gazdag Erzsi így mondta, akkor így is volt" - állította határozottan Jancsó Adrienn. Hogy miért nem ment el a hangversenyre, arra végképp nem emlékszik, és abból az időből nincsenek feljegyzései. Így ez a kérdés sajnos megválaszolatlan marad.

10. KODÁLY Zoltán: Kis emberek dalai. Editio Musica, Budapest, 1962. Előszó.

11. KODÁLY Zoltán: Gyermek- és női karok. Editio Musica, Budapest. Jubileumi, bővített kiadás, 50-51. old.

12. KODÁLY Zoltán: Kis emberek dalai. Editio Musica, Budapest, 1962. 51. old.

13. Uo.: Betűsoros mutató. Tartalomjegyzék.

14. Itt Gazdag Erzsit megcsalta az emlékezete: a hivatkozott tankönyvben nem található meg a névcsere. H. R.

15. KODÁLY Zoltán: Gyermek- és női karok. Editio Musica, Budapest, 1972. Jubileumi, bővített kiadás, 108-113. old.

16. FORRAI Katalin: Ének az óvodában. Zeneműkiadó, Budapest, 1974. 284. old. 312. sz.

17. Lásd a 9. képet!

18. Az Ürgeöntés sem a hangverseny műsorában, sem a hangversenyről készült tudósításban (Vas Népe, 1966. máj. 17. "Hangverseny a tizedik évfordulón") nem szerepel. H. Érdy Éva tanárnő tájékoztatása szerint a művet Kodály és Gazdag Erzsi várható jelenlétére való tekintettel tűzték műsorra. A nyomtatott műsorból valószínűleg a Pünkösdölő betiltása körüli bonyodalmak miatt maradt ki, de a hangversenyen valóban előadásra került a 4. osztályos zeneisek "Kicsinyek kórusa" által, H. Érdy Éva vezényletével.

19. A szóban forgó fénykép - H. Érdy Éva tanárnő tanúsága szerint - valóban létezett, az ő birtokában is volt ilyen. Ez is elveszett azonban. Egy ahhoz hasonló szituációt ábrázoló fénykép azóta előkerült a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban. Az igazgatónő volt szíves rendelkezésemre bocsátani. L. a 10. képet!

 

FÜGGELÉK

A GAZDAG ERZSI VERSEIRE ÍROTT KODÁLY-MŰVEK JEGYZÉKE

1. Bidres-bodros bárány
KODÁLY Zoltán: Kis emberek dalai. Editio Musica, Budapest, 1962. 44. sz. 78. old. FORRAI Katalin: Ének a bölcsődében. Zeneműkiadó, Budapest, 1986. 44. sz. 50. old.FORRAI Katalin: Ének az óvodában. Zeneműkiadó, Budapest, 1974. 289. sz. 273. old.
2. Árkot ugrott a szúnyog
Kis emberek dalai. 12. sz. 18. old.Ének a bölcsődében. 169. sz. 101. old.
3. Ezüst szánkót hajt a dér
Kis emberek dalai. 37. sz. 43. old.Ének a bölcsődében. 188. sz. 108. old.Ének az óvodában. 314. sz. 285. old.
4. Jaj, de árva ez az erdő
Kis emberek dalai. 38. sz. 44. old.Ének a bölcsődében. 202. sz. 113. old.
5. Itt a farsang, áll a bál
Kis emberek dalai. 46. sz. 52. old.Ének a bölcsődében. 241. sz. 125. old.Ének az óvodában. 298. sz. 277. old. Kétszólamú változat: KODÁLY Zoltán: Válogatott biciniumok. Tankönyvkiadó, Bp., 1968. 18. sz.
6. Kert alatt
Kis emberek dalai. 35. sz. 41. old.
7. Kinek van jókedve
Kis emberek dalai. 36. sz. 42. old. (Tévesen Károlyi Amy nevén)
8. Jertek velem a mezőre
Kis emberek dalai. 45. sz. 51. old. Kétszólamú változat: Válogatott biciniumok. 11. sz. Gyermekkari változat: Ürgeöntés KODÁLY: Gyermek- és női karok. Editio Musica, Budapest, 1972. Jubileumi, bővített kiadás. 50-51. old.
9. Házasodik a vakond
KODÁLY Zoltán: Gyermek- és női karok. Uo., 108-113. old.
10. Balassi Bálint elfelejtett éneke
(Az 1942-es őskiadásban: Balassa Bálint elfelejtett éneke - H. R.)KODÁLY Zoltán: Vegyes karok. Editio Musica, Budapest, 1972. Jubileumi, bővített kiadás. 136-143. old. Megjegyzés: Az Egy kis malac, röf-röf-röf kezdetű dal dallama cseremisz (mari) népdal, az adaptáció valószínűleg Kodály ötlete. - H.R.