BRENNER VILMOS
JOHANNES AQUILA
ADATOK ÉS GONDOLATOK A GÓTIKUS FESTÉSZET NAGY PANNON MESTERÉNEK ÉLETÉRŐL ÉS MŰVEIRŐL
                
                Hamvas Béla, a kiváló
kultúrfilozófus (1897-1968), a régi Nagy-Magyarország öt
táji géniusza között a legkisebb kiterjedésűt, a
délnyugatit említi első helyen, kiemelve annak mediterrán
(inkább szubmediterrán - B. V.) vonásait. A Hamvas által
említett régió azonos azzal, amelyet itt nyugat-pannon
tájegységnek nevezünk, ugyanakkor azonos Aquila művészi
működésének színterével is.
                Az ő életművének vizsgálatakor
abból a jogos feltevésből indulhatunk ki, hogy Johannes
Aquila ez ideig ismert alkotásai nem azonosak a teljes
életművel! Ez a megállapítás nem csupán
feltételezésen alapszik. Aquila 1377/78-i veleméri
ténykedése és a fürstenfeldi falfestmények 1405 körüli
létrejötte között feltűnő időbeli hézagok mutatkoznak.
Aligha gondolható, hogy a művész ezekben az években teljesen
inaktív lett volna. Szilárd meggyőződésem, hogy egynémely
Aquila-mű még előkerül.
                Bevezetőnkben foglalkozzunk röviden
Johannes Aquila esetleges építészeti tevékenységével is.
France Stele, a kiváló szlovén műtörténész Aquila
személyében jelentős építőmestert is gyanított. Ennek a
gondolatnak ez ideig sem konkrét bizonyítéka, sem konkrét
cáfolata nem akadt. E sorok szerzője inkább kétségbevonná
Aquila építészeti tevékenységének lehetőségét.
Érvelése pszichológiai megfontolásokból indul ki. Aquila
öntudatos, büszke, sőt mondhatnánk hiú ember kellett hogy
legyen, erre a tényre utalnak festett önarcképei. A falképein
többször előforduló szövegszalagok gyakori invokációja,
miszerint a néző imádkozzék Johannes Aquila festőért,
pictorért. A "magister",vagyis építőmester
megjelölés ezzel szemben sehol sem fordul elő
képfelirataiban. A két, egykori magyar területen fekvő falusi
plébániatemplom (Toronyhely, Mártonhely) esetében Aquila
festői munkája mellett építészi (rész-) szerepe is
gondolható volna,* de semmi esetre sem az összkompozíció
tervezésénél. Megbízható bizonyíték sem pro sem contra ez
ideig nem adódott. Kétségtelen azonban, hogy Aquila freskói
nem is egyszer a művész kitűnő építészeti érzékéről
tesznek tanúságot, főként ott, ahol architektonikus
motívumok fogják össze a kompozíciót, vagy ahol épületeket
vagy építkezéseket is ábrázol mesterünk. Mindennek
ellenére óvatosan kell kezelnünk a kérdést, hogy Aquila
építész is volt-e. Az építészeti motívumok, illetve az
építészeti "staffage" - a kompozíciót élénkítő
mellérendelt téma - alkalmazása Aquila egyik kedvelt, az
akkori divatnak megfelelő szakmai fogása, de nem találmánya.
Gondoljunk itt csupán a trecento és a quattrocento
festészetére, vagy akár az egész európai gótikáéra, az
ott alkalmazott építészeti és urbanisztikai témák
kiegészítő szerepére a fötéma ellenpontjaként való
szerepeltetésére. Ennek a gondolatmenetnek a végén csak az a
vélemény állhat, hogy Aquilának az építészeti résztémák
iránt tanúsított szeretete korának, de nem személyének,
művészi egyéniségének jellegzetessége. A radkersburgi,
illetve fürstenfeldi Aquila-művekkel kapcsolatban építészi
tevékenység még fel sem tételezhető. Így maradjunk a
ténynél, hogy Aquila építészeti munkásságára ez ideig
bizonyítékunk nincsen.
                Johannes Aquila eddig ismert
munkásságának színtere a Velemér, Radkersburg és
Fürstenfeld által képzett háromszög területével
határozható meg. Ez a terület a magyar-vend-stájer
átfonódás lágy átmenetének színhelye, vidéke. Ennek a
háromszögű és háromnyelvű mikrokozmosznak táji egysége
minden kétségen felül áll. Az impozáns Alpok előterét
képező kedves, kiegyensúlyozott dombvidék a Mura és a Rába
felé küldi vizeit. A nap itt a látóhatár keleti sík
szegélyén kel fel, és magas hegyek mögött nyugszik le
estére. Ennyit mesterünk szűkebb hazájáról és eddig ismert
működési területének földrajzáról.
                Történelmi szemmel nézve az
említett nyugat-pannóniai terület két ország része
volt, Magyarországé és Stájerországé (Steiermark).
Szlovénia mint állam vagy mint közigazgatási egység 1918-ig
nem létezett. Mai területének a Murán túli - magyar szemmel
nézve a Murán inneni - része több mint ezer évig
Magyarországhoz tartozott. A többi szlovén-lakta vidék
Ausztria részét képezte. A Vas megyei Vendvidéket a XIX.
század közepéig "Tótság"-nak nevezték. Aquila
idejében tehát Szlovénia semmilyen fogalmi formában sem
létezett, de létezett a többségében német, kisebb
részében magyar uralom alatt élő tehetséges, szorgalmas kis
szláv nép, mely Jugoszlávia összeomlása után végre
önállóvá válhatott.
Két kép Mártonhely (Martjanci)
temploma kórusának déli faláról. A jobb oldali kép alján szövegszalag látható Aquila nevével |
                Aquila
művészi tevékenysége színhelyeinek érdekes véletlen
révén kivétel nélkül magyar névformája is van; még azon
városoknak is, melyek a történelmi magyar királyság
határain kívül feküsznek: Velemér Vas megyében, Turnisce
Szlovéniában (régi magyar neve Toronyhely, a XIV. század óta
Bántornya), Martjanci szintén Szlovéniában, (régi
magyar neve Mártonhely, ill. Martyáncz), Radkersburg
Stájerországban (régi magyar neve Regede) és Fürstenfeld,
szintén Stájerországban (régi magyar neve Fölöstöm).
(Vö.: Brenner Vilmos: Volt vasi helységek és helynevek a mai
Burgenland területén. In: Vasi Szemle, 1999. 3. sz.)
Csak Radkersburg és Fürstenfeld az a stájer városok között,
amelyeknek magyar neve is van. Mindkettő a történelmi magyar
határon fekszik, és korábban jelentős kereskedelmet
bonyolított le Magyarországgal. Így nem tekinthető
véletlennek, hogy ennek a két, hazánk nyugat-pannon
vidékével élénk kapcsolatban álló stájer városnak magyar
névformája is képződött az idők folyamán. Megemlítendő
még itt, hogy a történelmi Magyarországból Itáliába
vezető távforgalmi utak egyike Radkersburgon át vitt a
mediterrán térségbe.
                Magyarországon kevéssé ismert az a
tény, hogy a középkori Radkersburg az akkori stájer
hercegség legnagyobb és kereskedelmileg legfontosabb városa
volt egészen a török veszély beálltáig. A megragadó
szépségű építészeti és egyéb műkincsekkel megáldott
város ma a műemlékvédelem egyik kiváló közép-európai
példájának tekinthető, noha a második világháború végén
szörnyű hadikárokat szenvedett.
                Radkersburg - Regede - gazdasági
fejlődése jellegzetes példája volt a két nagytáj
metszőpontjában fekvő városok potenciális földrajzi
energiájának. Radkersburgban cserélte ki a hegyes
felső-stájer vidék a fáját, vasát és sóját az
alsó-stájer táj és a határos magyar vidék borával,
gyümölcsével, marhájával és gabonájával. A Mura folyó a
XIX. századi vasútépítések koráig híres volt
tutajforgalmáról, mely megkönnyítette a folyásirányú
nagytömegű áruszállítást. Ez nagy hatással volt
Radkersburg fejlődésére. A középkor vége felé a város
vezető szerepe átment a központibb fekvésű Grazra, amely a
stájer tartomány közigazgatási székhelye, a hercegség
hatalmi központja volt.
                Radkersburg tekinthető Johannes
Aquila szülőhelyének. Utalunk az itt 1918-ig Vas megyében
fekvő Mártonhely templomának falfestményeire, melyeket
művészünk, illetve műhelye alkotott. A templom
presbitériumának falfelirataiban Aquila utal saját
személyére, megadva szülőhelyét: "Johannes Aquila de
Radkerspurga oriundus" szöveggel. E felirat nyomán
egyértelmű, hogy mindaddig, míg ellenkezője be nem bizonyul -
ami alig valószínű -, ez a szép határmenti stájer város
tekintendő művészünk szülőhelyeként.* Aquila
szövegfeliratainak témájáról szólva itt egy rövid
kitérőt kell tennünk.
                Már Radocsay Dénes is
megállapította, hogy Aquila falfestményeinek jelentőségét
nem csak művészi minőségük vagy ritkán előforduló
ikonográfiai motívumaik adják meg, hanem a felirati szövegek,
melyek a művész nevét, illetve a mű keletkezési időpontját
is rögzítették, az akkori időben egészen újszerű módon.
                Johannes Aquila személyéről sajnos
keveset tudunk. Nem ismerjük sem születésének évét, sem
halála időpontját és helyét. Ez nem meglepő. A középkor
művészének személye csak a korszak vége felé lép a néző
elé. Arcvonásai a XIV. század utolsó negyedéig elrejtőznek
művei mögött. Persze, az e korból fennmaradt
emberábrázolások sem tekinthetők "igazi"
portréknak, minthogy túlnyomóan a biblia, illetve a legendák
világából jöttek, vagyis a régmúltból, így portrészerű
hűségről csak a korabeli modellekkel kapcsolatban
beszélhetnénk. A középkori festészetnek ez a
"személytelensége" számos pozitív következménnyel
is járt. Így például nem szűkítette be objektív
realitások figyelembevételével a művész fantáziáját, és
lehetővé, sőt szükségessé tette számos szimbólum
alkalmazását is.
                Aquila életműve a gótikus
művészet nagy változásának; átalakulásának idejére esik.
Ismert tény, hogy a XIV. század utolsó negyedében a gótika,
korábban sokszor skolasztikus kimértsége fellazult, ami által
új és egyénibb megoldások váltak lehetővé, tágabb teret
nyújtva az individualizmus számára. Ez a folyamat, mely
Toszkánában már a reneszánszhoz vezetett, Közép-Európában
még a késői gótika keretében maradt, létrehozva annak egy
megragadó, lendületes, érzésekkel teli virágzását, új
művészi erőket bocsátva útjukra, meghozva az ún. "lágy"
gót stílust.
                Ebben a negyedszázadban születnek
meg Közép-Európában az első művészi önarcképek is.
Bogyay Tamás (1909-1994), az ismert, Münchenben élt vasi-zalai
származású művészettörténész, az 1945-ös magyar
emigráció egyik legkiválóbb szellemi képviselője, Aquila
festett önarcképeit tartotta az első ilyenszerű
közép-európai alkotásoknak. Ha a veleméri templom
falfestményeit vesszük Aquila első önálló műveinek,
amelyek között szerepel a művész első önarcképe, akkor az
1377/78-as évszámhoz jutunk. Ez az időpont kétségkívül
valamivel korábbi ifj. Peter Parler, az Európa-szerte
ismert prágai fejszobor-önarcképénél, amely az 1379-1386
közötti időre datálható, és amely E. H. Gombrichnak,
a híres, Angliában élt osztrák műtörténésznek a prágai
dómmal foglalkozó megállapításai szerint minden
valószínűség szerint a legrégibb ránkmaradt
művész-önarcképnek tekinthető. E sorok szerzője Bogyay
álláspontját teszi magáévá.
Mártonhely (Martjanci). Aquila önarcképe a kórusban |
                Már
említettük, hogy Johannes Aquila életrajza jószerivel
ismeretlen számunkra. További adatokat a művész életével
kapcsolatban csak a szerencsés véletlentől várhatunk!
Meggyőződésem, hogy Aquila életrajzával kapcsolatban
várható még egynémely bővítő adat.
                Ha a művész szülőhelyét
ismerjük is, születésének időpontjára csak
következtethetünk. Eddig ismert első műve a veleméri templom
freskói 1377/78-ból. Aquila ekkor már kifejlett
művészegyéniség volt, megfelelő szakmai ismeretek és
tapasztalatok birtokában, egy művészi-mesteri együttes
vezetője. Az akkori, a mainál sokkal alacsonyabb
átlagéletkort figyelembe véve óvatos becsléssel
feltételezhetjük, hogy a veleméri képek alkotása idején a
30. életéve körül járhatott, vagyis valamikor 1345-50
között születhetett. Halálának időpontját is csak
feltételezéssel tudjuk megközelíteni. Johannes Aquila eddig
ismert utolsó művei a fürstenfeldi (Stájerország) volt
Ágoston-rendi templom freskói, feltehetően az 1405. évből.
Ha a művész nem sokkal ezután elhunyt, akkor kb. 58-60 év
körül járhatott, vagyis az akkori idők életvárandóságát
figyelembe véve meglehetősen magas kort ért meg.
                Ide egy rövid megjegyzés
kívánkozik. A fürstenfeldi, régi magyar nevén fölöstömi
néhai Ágoston-rendi templom kórusában és hajójában
restauráció során felfedezett Aquila-freskók 1977-ben és
1978-ban kerültek napvilágra, vagyis alig több mint húsz
évvel ezelőtt! Ez a tény nagyon is optimistán értékelendő:
joggal remélhető, hogy a jövőben is előkerül még a
művész egyik-másik alkotása.
                Fel nem becsülhető jelentőségű
az a tény, hogy ismerjük Aquila arcvonásait önarcképei
révén! Ő volt az első közép-európai, de talán az
első európai festő, aki megörökítette saját
arcvonásait a középkorban. Ez a körülmény közelebb
hozza Aquila személyét a mai szemlélőhöz, de kiemelkedő
fontossága van az egyetemes magyar művészet- és
kultúrtörténet szempontjából is.
                A mártonhelyi (Martjanci), 1392-ből
származó Aquila-önarckép egy ereje teljében levő, előkelő
öltözetű férfit mutat. A művész arcvonásai jobban
kivehetők a veleméri önarcképen, melynek portrészerű
jellegét Bogyay Tamás is kiemeli. Aquila arca ezen a falképen
áhítatos, majdnem átszellemült, mégis bizonyos
életvidámság is sugárzik róla. Elmélyült vallásossága
ellenére sem hat aszkétikusnak, sőt ellenkezőleg! A művész
szőke haja, szőke bajsza, világoskék szeme, ovális
fejformája olyan embertípust mutat, amely a nyugati
Pannóniában manapság sem ritka, különösen Stájerország
bortermő déli és délkeleti vidékein, melyek lágyhajlású
szőlőhegyeik révén táji szépségükről híresek, nem is
beszélve jó boraikról, gazdag konyhájukról és az itteni
nők feltűnő csinosságáról.
                A mártonhelyi Aquila-önarckép a
délkeleti szentélyablak mellett található. A kép
örvendetesen jó állapotban van. Itt is olvasható a művész
invokációja, melyben kéri a nézőt, hogy imádkozzék érte.
Aquila a képen három-címeres pajzs felett térdel. Felemelt,
imára kulcsolt karjai megszakítják a szöveg szalagját. A
vörösbarna háttérből kiemelkedik a lovagias öltözetű
férfi, aki sötét színű vállszíjon lógó görbe, magyaros
szablyát visel. Az ábrázolt férfi életkora megfelel az
előbb már említett feltételezésünknek.
                Különösen érdekes, hogy Aquila
önmagát - vagy munkatársai mesterüket? - az akkori magyar
nemesi viseletben ábrázolták. Semmi esetre sem érthetünk
egyet Janez Balazic véleményével, aki ezt az öltözetet
polgárinak minősíti. Utalhatunk itt a XIV. századi Magyar
Képes Krónika értékes, kézzel írott kötetére. Ez az
olasz műhelyből származó kultúremlék fontos adatokat
tartalmaz az akkori magyar viseletre is. Az ábrázolt nemesi
alakok, sőt maga Nagy Lajos király is, Aquila mester
mártonhelyi önábrázolásához hasonló, részben
keresztcsíkos öltönyt és hasonló csúcsos orrú lábbelit
hordanak. Ez a tény nagyon is a polgári ruházat
feltételezése ellen szól. Témánk szempontjából ez a
kérdés annyiból érdekes, hogy a feltehetően német-stájer
eredetű, polgári vagy paraszti sorból származó művészünk
önmagát görbeszablyás magyar vitézként, vagyis nemesként
ábrázolta! Az ebből adódó két gondolatmenet közül az
első Aquila szociális pozícióját, a második nemzetiségi
hovatartozását érinti.
                Most megint a pszichológiát kell
igénybe vennünk. Aquila feltűnő tulajdonsága volt emberi,
szociális és művészi öntudata. Ez a büszkeség éppúgy
lehetett, a mai szóval, sznobizmus is, magyarul
"felvágás". Hogy mi késztette mesterünket erre?
Talán törvénytelen származása magyar nemesi apától? Ki
tudja?!
                Osztrák művészettörténészekkel
folytatott beszélgetéseim során többször felmerült a
kérdés, hogy nem áll-e Aquila mesternek a magyaros viselet
iránti szeretete hátterében a művész esetleges magyar
származása. Ennek a kérdésnek csak Aquila életrajza
szempontjából van jelentősége, műveinek elemzését, illetve
értékelését illetően ma már nagyobb fontossága nincsen,
hiszen a 14. század utolsó negyedének művészete annyira
átfogó, egyetemesen európai szellemi áramlatokon alapszik,
hogy nemzeti sajátosságokról Közép-Európában alig
beszélhetnénk. Nem túlzunk, ha evvel kapcsolatban gótikus
"internacionális stílusról" beszélünk.
Kétségkívüli, hogy az említett negyedszázadban
Franciaországé az európai vezető szerep. A német-római
császár a Luxemburg családból kerül ki, a birodalom szellemi
székhelye Prága. A római egyház ekkor Európában hatalmas
kulturális és művészeti egységet képez, az eszmék és a
gondolatok országról országra járnak, de a reneszánsz
feszítő erői már érvényesülnek Itáliában. Giotto a
kezdet, de Filippo Brunelleschi a XV. század elejére már
felfedezi a perspektivikus ábrázolás törvényeit. Ezután
pedig robbanásszerű változás áll be az életszemléletben
és a művészetben egyaránt.
                Térjünk most vissza Toronyhelyhez.
A mai Turnisce az eredetileg thüringiai származású Hahót
nemzetség, majd a lendvai Bánffy család birtokán feküdt. I.
Miklós horvát-szlavón bán (1285-1359) szerezte meg magas
udvari tisztségei révén 1322-ben Toronyhely birtokát.* A 13.
századbeli késő román templomban 1928-ban találták meg a
trónoló Madonna előtt sorakozó donátorokat, a Bánffy
család tagjainak ábrázolását. Aligha felderíthető, hogy
volt-e Aquilának valamiféle családi vagy más kapcsolata a
kegyúri családhoz, noha esetleg ez a téma is - miként a
Széchy családhoz fűződő esetleges kapcsolata is -
érinthetné a művész származásának kérdését.
                Feltétlenül meggondolandó tény,
hogy Johannes Aquila eddig ismert öt alkotói színtere közül
három a történelmi Magyarország területén fekszik.
Az öt színhely: Velemér, Toronyhely, Mártonhely, Radkersburg
és Fürstenfeld.) A három magyarországi mű időbeli
sorrendben megelőzi a művész stájerországi freskóit.
Logikusan következik ebből az Aquila magyarországi
kapcsolatainak okát, illetve eredetét illető kérdés. A
művész alkotásainak jelentős része az egykori vagy mai
Magyarország területén található, Aquila itt kezdte meg
eddig ismert művészi pályafutását. Ennek a ténynek csak
két logikus oka lehetett. Vegyük elsőként a véletlent,
másodikként Aquila esetleges helyi, talán magyar, talán
nemesi (illegális?) származását.
                A véletlennek persze igen nagy
jelentősége lehetett. Így lehet, hogy a radkersburgi
születésű Aquila mint fiatal, önálló művész-mester azért
kapta a közeli magyar határvidéken megbízatásait,
mert ezen a Mura és az Őrség között fekvő, akkoriban
teljesen kisparaszti-jobbágyi területen helyi mester nem akadt.
Radkersburgban, a közvetlenül az akkori magyar határon fekvő,
jelentős urbanitással bíró stájer városban ezzel szemben
könnyen lehetett szakembert találni. A jelentős
távkereskedelmet lebonyolító város polgársága vagyonos és
művészetkedvelő volt, így művészek is megélhettek a
városban. Nem légből kapott tehát a feltevés, hogy a három
nyugat-pannon templom freskóinak elkészítéséhez radkersburgi
művészt szerződtetett a kegyuraság vagy a plébános.
                Foglalkozzunk most a második
feltételezéssel. Kétségkívül jogos a kérdés, nem azért
indult-e Aquila általunk ez ideig ismert önálló művészi
pályafutása magyar földről, mert ez a föld a művész
szülőhazája vagy legalábbis ifjúkorának színtere volt?
Ehhez még hozzátehetnénk, hogy egészen France Stele
munkásságáig Aquila művének tartották a jelentős tótlaki
(Selo) körtemplom falképeit is, sőt neki tulajdonították
még a muraszombati jelentős freskókat is. Mindkét említett
helység az 1918 előtti Vas megyében fekszik, a néhai
"Tótság"-ban, vagyis megyénk zömmel pannon-szlávok
("tót"-ok, vendek vagyis szlovének) lakta vidékén!
Aquila származása már fel nem deríthető kérdés. Ismerjük
stájer szülőhelyét Radkersburgban, a történelmi magyar
országhatár tőszomszédságában, mely azonban magyar vagy
magyarországi (a kettő nem feltétlenül azonos fogalom!)
származását nem zárja ki, de a Tótságban eltöltött
fiatalkor lehetőségét sem. Hogy magyarul tudott-e, ma már nem
állapítható meg. Ugyanez vonatkozik Aquila esetleges vend
származására is, éppúgy mint lehetséges két- vagy
háromnyelvűségére, mely ebben a kis nyugat-pannon szögletben
nem lett volna meglepő jelenség, már azért sem, mert
mesterünk vándorművész volt. Bizonyítékok hiányában
térjünk most vissza a tényekhez, de néhány további
feltételezéshez is, mely legalábbis jogosultnak tekinthető.
Toronyhely
(Bántornya, Turnisce), a hosszhajó déli fala, Szent
László templomépítése. Jobbra remete vagy öreg uralkodó koronát ad át utódjának |
                Kezdjük
mindjárt a művész nevével. E sorok szerzője festőnket
következetesen Johannes Aquilának nevezi, minthogy ő
maga valamennyi latin nyelvű képfeliratában ily módon nevezte
önmagát. Ez a latin névforma egybeesik német nyelvű
változatával, így önmagában még nem volna elegendő
bizonyíték a festő német eredetére, de kétségkívül
elegendő ok arra, hogy óvatosan bánjunk a "János"
illetve "Janez" névformával.
                A "Johannes" keresztnév
minden bizonnyal Aquila valódi keresztneve volt, mint ahogy
bizonyossággal határos a feltevés, hogy az "Aquila"
név nem családi név, hanem művésznév volt. A művész
keresztnevével kapcsolatban majdnem bizonyosnak vehető, hogy
szülővárosa ős-plébániája ("Urpfarre")
védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak nevéből
adódott. Fölvetődik azonban egy másik névi összefüggés
lehetősége is. Aquila a sas latin neve, ez a ragadozómadár a
korai keresztény ikonográfiában János evangelista
szimbólum-állata volt. Lehet tehát, hogy a művész e névadó
patrónusának szimbólum-állatától vette művésznevét. A
név ugyanakkor előkelően is hangzott, mint lovagi címer- és
pajzsfigurából levezethető epitheton. Ezt a lehetőséget is
annak alátámasztásaként tekinthetjük, hogy Aquila
"pszichogram"-jának jelentős vonása sznobisztikus
hajlama volt.
Fürstenfeld,
kórus, délkeleti ferde sík. Veronika kendője Krisztus-portréval. Bal oldalon lent Aquila címere |
                A korai
kereszténység művészete nem csak pogány szokásokat
adaptált, mikor megengedte állatok ábrázolását az
egyházművészet keretében, például az ókeresztény
mozaikművészet híres alkotásain. A középkorban újra
találkozunk ezzel a jelenséggel, amelynek mindkét időszakban
azonos oka volt. A Biblia és a legendák régmúlt világának
embereit fölidéző ábrázolások nem lehettek élethűek és
portrészerűek, ezért az egyházművészet a késői antik kor
óta attribútumokat kényszerült használni abból a célból,
hogy a többnyire írástudatlan korabeli néző azonosíthassa
az ábrázolt személyeket. Az oroszlán mint Szent Márk
evangelista szimbóluma, a bika mint Lukácsé, az angyal mint
Mátéé, a sas mint Jánosé, a galamb mint a Szentléleké már
az ókeresztény-bizánci idők óta ismeretes a Biblia alapján.
A liba később, a korai frank középkor óta Savaria nagy fia,
Martinus szimbólumaként szerepelt. A magyar keresztény
középkor ábrázolásaiban a vitéz és szent király, I.
László jelképével, a hosszú nyelű csatabárddal
találkozunk. Evvel a nagy testi erőt kívánó fegyverrel
kezében ábrázolta Aquila mester is majd háromszáz évvel
annak halála után a vitéz és szent királyt a toronyhelyi (később
Bántornya, ma Turnisce) templom hajójának déli oldalán
látható freskón. A király a képen nyugati típusú lovagi
öltözetet visel. Bal oldalán hosszú, ún. kétkezes nehéz
nyugati kard és nem magyaros görbe szablya lóg. Az ily módon
ábrázolt, a XI. században élt király (1043-1095) akár a
késői XIV. század harcosa, lovagja is lehetett volna
bármelyik európai latin kereszténységű országból,
Angliától Magyarországig!
                Az említett freskó képi témája
egy gótikus székesegyház, minden bizonnyal az első
nagyváradi püspöki templom építésének egyik jelenete. A
püspökséget Szent László alapította 1092-ben. Aquila
nyilván egy saját korabeli templomépítés
szerkezeteiről és stílusformáiról mintázta
kompozícióját, minthogy Szent László uralkodásának
idején (1077-1095) még nem létezett gótikus stílusú templom.
Aquila anakronizmusa persze nem kifogásolható, minthogy aligha
ismerhette az eredeti korai román stílusú nagyváradi
székesegyházat.
                A toronyhelyi, Szűz Mária
mennybevitelének szentelt plébániatemplom eredete a XII.
századba nyúlik vissza, első írásbeli említése 1334-ből
való. (A 20. században új épületrésszel toldották meg.)
Toronyhely a szombathelyi püspökség 1777-i alapításáig az
1094-ben Szent László által létrehozott zágrábi
egyházmegyéhez tartozott. Úgy gondolom, ez a tény is
magyarázhatja az egyedülálló László-ciklus létrejöttét.
A másik történelmi kapcsolat könnyebben kitapintható.
Toronyhely földesura 1381 óta Bánfi I. László volt
(1340-1394), akinek apja Horvátország, Szlavónia és Dalmácia
bánjának méltóságát töltötte be. Mint már említettük,
innen származott a helység XIV. századi új neve: Bántornya.
Velemér,
a diadalív északi fala. A keresztre feszített Jézus |
                Bánfi
László névadó szentjének, László királynak nagy
tisztelője volt. Patrónusát kegyúri minőségében
Toronyhelyen is megörökíttette a Szent László képciklus
megrendelőjeként. Ez a festői mű a kegyúri plébániatemplom
legjelentősebb művészi alkotása. A történelemből tudjuk,
hogy a XIV. század során hazánkban nagy erővel éledt fel a
szent és vitéz király tisztelete. Az Anjou-házból származó
Nagy Lajos király (1342-1382) különösen tisztelte elődjét a
magyar királyi trónon és melegen pártolta Nagyváradot is. Az
ő uralkodása alatt keletkezett a már említett "Képes
krónika" is (1358-1376). A toronyhelyi falképek Nagy Lajos
uralkodásának utolsó éveiben készültek. A Szent
László-ciklus a nyugat-pannon műtörténet szempontjából
még ma is unikátnak tekinthető.*
                Előbb említettük már a
nagyváradi templom építésének toronyhelyi ábrázolását.
Ennek igen érdekes jelenete a ferdén megtámasztott létrán
felfelé igyekvő munkás, aki habarccsal megtöltött edényt
nyújt fel az erre kinyújtott karral váró mesternek. A jelenet
megkapóan élethű, mondhatnánk "modern"
ábrázolás. Ennél fontosabb, hogy a kép részletei és
kompozíciója Aquila jelentős építészeti ismereteinek
bizonyítéka. A toronyhelyi templom kapcsán - de
gondolhatunk a radkersburgi plébániatemplom eredeti magvának,
a mai gót szentélynek kialakítására is - újra felötlik a
művész esetleges építészi tevékenységének gondolata.
                A toronyhelyi Szent
László-ábrázolás egyik hatásos kompozíciójú képe a
királyt és kíséretét mutatja. A hadi öltözetet viselő
uralkodó jobb válla mögött szakállas férfi áll polgári
öltözetben, fején kalappal. Nyilván a templom építőmestere
ő, aki jobb karjával az épülő templomra mutat. Ugyanezt
teszi a király baljával, minthogy jobb kezében a már
említett csatabárdot tartja. A király kíséretében látható
három harcos sisakot visel, ruházata hasonlít uráéhoz. A
balszélen álló katona ugyanolyan hosszú, egyenes, nyugatias
pallost hord, mint a király. A kompozíció leglíraibb
részletét a király feje mögötti arany korong képezi, mely
lehetne a felkelő vagy lenyugvó nap, de inkább a király szent
voltát hangsúlyozó, talán bizáncias arany dicsfény, aureola
is.
Velemér, Aquila önarcképe |
                Templomunk
egyik érdekes falképe szakállas, remeteszerű, idősebb
férfit ábrázol, koronát tartó fiatal, lengén öltözött
férfi társaságában. Mindketten görbe vándorbotot tartanak
kezükben. A jelenetet gótikus mérmű motívuma zárja,
magyarázata sokféle lehet. Gondolhatunk a király
utódlásának témájára, de az uralkodó magányára is.
                A toronyhelyi egységes képciklus az
ún. Szent László-legendával foglalkozik. A ciklus a
középkori Magyarországon széles körben elterjedt vallásos-nemzeti
legenda egyetlen kompakt nyugat-magyarországi ábrázolása.
A kilenc falképből álló kompozíción az ismert elbeszélés
jelenik meg: rabló kun harcos foglyul ejt egy magyar leányt. A
pszichológiailag roppant érdekes képsorozat arra enged
következtetni, hogy a leány és a kun lovas között szerelmi
viszony keletkezik. Erre utal szubtilis módon az alvó kun
fejét simogató (vagy tetvésző?) leányzó ábrázolása
(hiszen itt megszökhetett volna!), vagy az, hogy a leány főz
rablójának, később pedig könyörög annak életéért. A
lovagkirály azután véget vet az elrabolt magyar leány
szenvedésének (vagy idilljének?). A kérdéses témák
megválaszolását festőnk a nézőre bízza.
                A toronyhelyi freskók 1380 és 1383
között keletkeztek. Az utóbbi évszám a presbiterium északi
falán is fellelhető.
                A Szent László-legenda
ábrázolása főként az 1092-ben László király által
alapított nagyváradi egyházmegye területén gyakori, de
többször előfordul erdélyi és felvidéki középkori
festményeken is. (Nagyvárad nem tartozik a történelmi
Erdélyhez, hiszen a Királyhágótól jelentősen nyugatabbra
fekszik!) Megemlítendő a karaszkói, a gömörrákosi (Rakos),
hárskúti (Lipovnik) és a rimabányai (Rimavska Bana) példa
Szlovákiában, illetve a bögözi (Mugeni), gelencei (Ghelina),
maksai (Moaca) és a csíkszentmihályi (Mihaileni) alkotás
Erdélyben. A legenda legszebb, az egykori Magyarország keleti
szegélyén található ábrázolását Székelyderzsen (Darjiu)
találjuk. A nagyszerű falkép 1419-ből származik, vagyis
huszonhat évvel későbbi, mint Aquila toronyhelyi műve!
Toronyhely (Turnisce) temploma egy XVIII. század közepén készült ábrázoláson |
                Felmerül a
kérdés, miért találunk a történelmi Magyarország nyugati
részén olyan kevés Szent László-ábrázolást. Ennek a semmi
esetre sem meglepő ténynek történelmi oka van: a vitéz
király gyakran időzött seregei élén országa keleti felében
a kun betörések elhárítása céljából, ellentétben az
akkori időkben viszonylag nyugodt nyugati végekkel. Ily módon
még értékesebbnek kell hogy tűnjék az egyetlen
nyugat-magyarországi Szent László-téma, mely a szent király
tetteinek középkori ábrázolásai közül a
legrészletesebbnek számít. A ciklus képeinek egy része a
király egyik legendás hőstettével foglalkozik, a kun harcos
által elrabolt magyar leány megmentésével. A képek eredetét
illetően a szakvélemények eltérők. France Stele
szerint a festmények nem egyidőben készültek, és nem csak
Aquila kezétől származnak. Bogyay Tamás a mű nagyobb
részét Aquila műhelyének tulajdonítja. Janez Balazic
a ciklus képeit túlnyomóan a mester saját kezű alkotásának
tartja, rámutatva a képek erős elbeszélő-történeti
jellegére, ötletességére, táji és építészeti
motívumainak gazdagságára és a szereplők mozgékonyságára.
                A veleméri
freskó-együttessel ebben a tanulmányban azért nem
foglalkozunk behatóan, mert Aquila első és jelentős
műalkotása, az egyetlen mindmostanáig a mai Magyarország
területén található Aquila-mű jól ismert az olvasók
körében. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy Veleméren található
festőnk első önarcképe, amely bizonyára az első ilyen mű
volt Közép-Európában vagy talán egész Európában!
Aquila képei megragadó drámaiságot és ugyanakkor lágy,
lírai szépséget is sugároznak. A művész érett tudása és
biztos kompozíciós képessége, latin nyelvtudása már azért
is feltűnő, mert a veleméri mű Aquila első (eddig ismert)
alkotásának számít. Elkerülhetetlen ennek kapcsán a
kérdés: hol tett szert a művész ezekre az ismeretekre? Csak
körültekintő elemzéstől várhatunk erre választ.
                Képtelenség volna azt gondolni,
hogy Aquila csak az általunk ma ismert öt színhelyen
működött volna, hiszen valahol alapos kiképzést is kellett
hogy kapjon. Hogy ez hol volt, melyik művészi műhely,
munkaközösség keretében? Ezt nem fogjuk megtudni. De egyet
joggal feltételezhetünk: az Aquila és váltakozó
munkatársainak műveiben bizonyítható művészi hatások az
egyes alkotók személyes tapasztalataira vezethetők vissza.
Ezek a tapasztalatok két fő irányba mutatnak. Az első a
francia-német-csehországi eredetű nyugati hatás, a második a
délnyugati, olasz-déltiroli-karintiai-stájer reláció. Aquila
művészete a XIV. század második felében előtörő realizmus
keretében létrejött, személyesnek nevezhető ötvözet a két
irányzat között.
Fürstenfeld,
az egykori ágostonrendi templom kórusfala Aquila saját kezű felirata neve említésével; invokáció |
                Az
"északi", vagyis Prágából kiinduló hatás
hordozója konkrétan az Ágoston-rendi szerzet volt. Ez az erős
művészi ténykedést kiváltó rend 1362-ben telepedett meg
Fürstenfeldben, 1380-ban pedig Radkersburgban. Mindkét város
Aquila stájerországi tevékenységének bizonyítható
színtere. Emellett kétségtelen a csehországi befolyás Aquila
Szent Anna-ábrázolásaiban is, Velemér, Toronyhely és
Mártonhely esetében. A radkersburgi freskók építészeti
motívumai is fellelhetők a XIV. század végi csehországi
kéziratok illusztrációiban, így a prágai Nemzeti Múzeum
Cosmas-krónikájában. Ugyancsak északi hatást mutat a
veleméri templom Háromkirályok-ábrázolása, melynél
hiányzik az olasz művészetre annyira jellemző királyi csók
a kisded Jézus lábára. Gáspár a képen kelyhet nyújt át a
gyermek Megváltónak. Ez a jelenet sémájában teljesen
megegyezik a stájerországi St. Cäcilia ob Murau-i
fiókegyház freskóival.
                Az olasz festészet érezhető
hatását mutatja ezzel szemben a fürstenfeldi egykori
ágostonrendi templom Veronika-ábrázolása, mely a Jeremiás
prófétát ábrázoló falkép alatt látható. A finoman
festett, plasztikusan ható arcot fátyol keretezi. A kép utal a
stájerországi Bruck minorita templomában található,
1380 körül keletkezett Madonna-ábrázolásra, amely
feltehetően olasz mestertől származik, és amelynek
kompozíciós részletei erős realizmust mutatnak. Ugyanezen
realista irány terméke a fürstenfeldi, már említett templom
nagyméretű Krisztus-ábrázolása is, mely Aquila műve. Ezen a
képen érezhető a déli Tirolban fekvő Tirol-kastély
kápolnája 1370 körül alkotott festményeinek hatása.
A veleméri templom belső nézete |
                A
mártonhelyi templom diadalíve mellett láthatjuk a mester egyik
érdekes kompozícióját, amely feltételezhetően
helykitöltés céljából jött létre. Széles, spirális
szalag díszít itt egy pálcát. Ugyanezt az ornamentumot a
karintiai Sankt Veit an der Glan templomában is láthatjuk.
Említésre méltó analógiát nyújtanak továbbá a
stájerországi Murau plébániatemplomának női szent alakjai.
Különbséget csak a két templom freskóinak egyik
témájánál látunk: Murauban az alapító-adományozó kegyúr
képe látható, Mártonhelyen Aquila önarcképe felel meg
ennek. Ez az első pillanatra önhatalmú művészi akciónak
látszó ábrázolás csakis a kegyuraság beleegyezése nyomán
történhetett meg, vélekedik az Aquila-téma legtöbb
ismerője, az önábrázolás pedig jellemző Aquila
psychéjére.
                Maradjunk még néhány ausztriai
vonatkozásnál. A fürstenfeldi templom kör alakú, apostolok
mellképeit tartalmazó medaillonjai a Felső-stájerországi Judenburg
Magdaléna-templomában is fellelhetők. Hasonló medaillonokat
láthatunk a bécsi Szent István dóm kórusában is. A bécsi
Szent Mihály-templom névadó arkangyalának ábrázolása
analógiát mutat a veleméri lelket mérlegelő Mihálynak a
kórus déli oldalán látható freskójával. Különösen
feltűnő a két ábrázolt arc kifejezett hasonlósága.
Toronyhely (Turnisce). Eredetileg hajó, később kórus |
                Az olasz
befolyás magyarázata egyszerű. A XIV. század folyamán
jelentős számú, főként Bolognából, Paduából, de
leginkább Friaulból származó vándorművész jött az alpesi
osztrák tartományokba, továbbá Németországba,
Csehországba, Magyarországra - egyszóval egész
Közép-Európába. Az Anjou királyok idején ehhez még a
dél-olasz hatás is hozzájárult Magyarországon. Nem
deríthető ki, hogy Aquila dolgozott-e valaha olasz
nyelvterületen, de az sem, hogy járt-e Bécsben, Prágában
vagy akár Tirolban. Nem zárható ki az a feltevés sem, hogy a
művész munkaközösségében dolgoztak friauli vagy más olasz
területekről származó művészek, vándor-piktorok, kiknek
kompozíciós és technikai módszerei hatással voltak rá. Nem
hagyhatjuk figyelmen kívül a szerzetesrendek szerepét
sem, amelyek multinacionális szervezeti felépítésük révén
a XI. századtól a XVII-ig a legfontosabb közvetítők voltak
Európában kulturális és művészeti téren.* Foglaljuk most
össze tézisünket: Johannes Aquila művészi tapasztalatainak, előképeinek
földrajzi színhelye Prágától Bécsen keresztül Bolognáig
terjedhet. Nem tudjuk ezzel szemben, hogy a művész járt-e
valójában ezeken a helyeken, vagy róluk csak másodlagos,
közvetett ismeretek birtokában volt.
                Az eddigi Aquila-kutatás sajnos
elmulasztotta annak a kérdésnek vizsgálatát, milyen magyarországi
hatások érhették Aquila művészetét. A XIV. század végi
ország művészeti és kulturális szempontból ugyancsak
érdekes terület volt, így nem vethető el a gondolat, hogy a
művész itteni forrásokból is merített témát, módszert és
technikát. E sorok szerzője fontosnak tekinti, hogy a fiatal
generáció is foglalkozzék kutatásaiban evvel a témával.
Ezenkívül a véletlen is fontos segítőtárs lehet a
művészettörténeti nyomkeresés során.
                A vasi érdekelt közönség csak
kevéssé ismeri Aquila stájerországi műveit, noha azoknak
kiváló hírük van. Itt első helyen említeném Radkersburgot,
a művész szülőhelyét. A Keresztelő Szent János nevét
viselő városi plébániatemplom első írásbeli
említése az 1402. évből származik.* A kórus 1400-ra
keltezhető. A hagyomány azt tartja, hogy a templom eredeti
gazdag freskókincse, mely 1509-ben tűzvész áldozata lett,
Johannes Aquila műve volt. A templom bejáratától jobbra
fekvő csigalépcső indítójánál egy 1400 körül festett
freskó töredéke látható barna, zöld, fehér és fekete
színekben. A képen felismerhető az adományozó keze egy
templom modelljével, egy felirati szalag és egy ornamens
maradványa. A freskó Aquila stílusára utal. A volt
Ágoston-rendi remeték kolostorát már a XVI. században
feloszlatták, az épületet a XX. században lebontották, a
templomot magát II. József alatt szekularizálták. Több
művészettörténész azon a véleményen van, hogy ebben az
épületkomplexumban Aquila-művek is voltak.
                Festőnk jelentős radkersburgi műve
az ún. Pistor-ház pincéjében található. (Hauptplatz
Nr. 30.) Ez a volt nemesi lakóház az idők során
kaszárnyaként is szolgált. A dongaboltozatú pincét 1951-ben
feltárták, az évszázados szemetet és törmeléket
eltávolították. Az egyik kisméretű, kb. tíz négyzetméter
felületű helyiségben nagy értékű falfestményeket
találtak, melyek 1390 körül jöttek létre és kétségkívül
Johannes Aquila, illetve műhelye művének tekintendők. Az
említett helyiség az épület keleti szárnya alatt fekszik.**
A falakat borító freskók érdekessége, illetve műtörténeti
jelentősége, hogy ezek Ausztria művészetének első
világi témájú ábrázolásai. A képek témaköre a
helyiség kis méreteit figyelembe véve meglepően sokrétű. A
déli falon például egy soktornyú középkori város ostromát
láthatjuk az íjjal és bárddal felszerelt gyalogosokkal
egyetemben, de nem hiányzik a lándzsával, karddal és
zászlókkal fegyverzett lovas sem. Az északi oldalon két
genre-képet látunk, melyeket pártázatos falazatú vár képe
választ el egymástól. A bal oldali festmény vadászjelenetet
mutat, latin nyelvű felirata a vadászat örömeit dicséri.
Lovagi torna jelenete egészíti ki ezt a kompozíciót. A jobb
oldali falfestményen bekerített kertet láthatunk, témája az
ismert "Pryamos és Thisbe"-legenda. A meglepően
sűrű ábrázolás mozgalmassága és realizmusa meglepő és
meggyőző. A témák között szerepel még az oroszlán a
szederfa mellett, az akantusz-ornamentika és, különösen
meglepő módon, perspektivikusan rajzolt konzolok. Az eredeti al
fresco technikával festett képek alapozása kékesszürke.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a Pistor-pince
festményei nagyrészt a XIV. századi lovagi élet jeleneteit
örökítik meg, és hogy a képek erős kapcsolatot mutatnak a
toronyhelyi Aquila-művekkel. Egyes dél-tiroli falfestmények
hatása sem tagadható. Meglepő élmény, különösen a
vadászattal bensőséges kapcsolatot ápoló megfigyelő
részére - e sorok szerzője is ezek közé tartozik -, hogy
Aquila műhelyének ezen falfestményén az antik kor óta
először tűnik fel a vadászat mint művészeti téma.
                A fürstenfeldi Ágoston-rendi
kolostort 1362-ben alapította IV. Rudolf herceg. A hozzá
tartozó templomot 1368-ban szentelték fel. Az 1977/78-i
restaurálás során nagy mennyiségben kerültek elő eredeti
gótikus festmények. A szentélyben és a templomhajóban
feltárt képek mesterét illetőleg kétség nem adódhatott,
minthogy itt sem hiányzik a jólismert invokáció: "orate
deum pro me Johanne Aquila pictore". A képek az 1400-as
évek legelejéről származnak, egyes stájer kutatók 1405-re
datálják őket. Érdekes kompozíciós elgondolás eredménye
az apostolok és a próféták váltakozó ábrázolása,
amelynek révén az ószövetség és az újszövetség szoros
összefüggése hangsúlyozódik. Nagyon megkapó Szent Veronika
ábrázolása a bibliából ismert kendővel, valamint Jeremiás
és Dániel próféták képe. Akár Mártonhelyen, itt is
láthatjuk festőnk hárompajzsos címerét. A Veronika
keszkenőjén látható Krisztus-fej analógiát mutat a prágai
kapucinuskolostor falfestményeinek apostolábrázolásaival,
amelyek szintúgy az 1400-as évek legelején készülhettek.
                A jelenlegi kutatások állása
szerint a fürstenfeldi freskók együttese Johannes Aquila és
műhelye utolsó jelentősebb műve. A művész ekkor,
becslésünk szerint, hatvanadik életéve körül járhatott.
Nem volna tehát meglepő, ha nem találnánk későbbi
időpontokra datálható Aquila-műveket, ha a fürstenfeldi
freskók a befejező akkordot képeznék a nagy nyugat-pannon
festőművész életművében.
Fürstenfeld,
a déli és a délkeleti kórusablak között: szövegszalagok, Jeremiás próféta, Veronika kendője, Dániel az oroszlán barlangjában |
                Ismételten
rá kívánok mutatni arra, hogy a jelentős nyugat-pannon
művész általunk ismert működési színtere földrajzi
értelemben meglehetősen szűk körű. Ebből az következik,
hogy a további vizsgálatokat a már említett
színtéren kívül kell végezni, bár nagy jelentőségű
felfedezések csakis a véletlentől várhatók.
                Közép-Európa és ezen belül a kis
nyugat-pannon régiónk nemcsak azért számít kultúrtájnak,
mert kultúrájának régi gyökerei vannak, hanem azért is,
mert lakói szeretettel, körültekintéssel és megalapozott
szaktudással foglalkoznak kultúrájuk és művészetük
múltjával. Sok kiváló szellemi kapacitású szakember
működése nyomán régiónk középkori művészete
meglehetősen ismert már, a terület művelt magyar, szlovén
és stájer lakói közül sokan tisztában vannak történelmi
műalkotásaik jelentőségével, kutatóik
együttműködésével és kulturális teljesítményével. A
további kutatástól főként az Aquila-kor szellemi és
művészeti kapcsolatainak feltárását vagy értékelését
várhatjuk.
                Johannes Aquila példája azonban azt
is mutatja, hogy még olyan kis tájegységek, mint a
nyugat-pannon mikrokozmosz, Aquila működésének színtere sem
határolhatók be nemzeti-nyelvi korlátokkal, hiszen három
nép, a magyar, a szlovén és a stájer joggal osztozik a
művész szellemi hagyatékán. Ez azt is bizonyítja, hogy Európában
a határoknak mindig is csak hatalmi jelentőségük volt, és -
legalábbis a nyugati keresztény civilizáción belül - sohasem
képeztek szellemi vagy kulturális választóvonalat. A
szerzőnek ez a meggyőződése képezi e tanulmány
vezérfonalát, témájának hátterét és indítékát - de
akár hitvallásának is tekinthetjük ezt egy új és modern
pannon regionális identitás érdekében. Erre a szellemi
állásfoglalásra kötelezi, hogy Pannóniában, Vas megye
szeretett földjén született, második hazája pedig a
gyönyörű stájer tartomány lett, amely fiává fogadta.
                Graz, 2000. január
IRODALOM
BALAZIC, Janez-HÖFLER, Janez:
Aquila. Pomurska Zalozba, Murska Sobota, 1992.
DERCSÉNYI Dezső: A magyarországi művészet a honfoglalástól
a XIX. századig. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp.
1956.
GOMBRICH, E. H.: A művészetek története. 4. magyar nyelvű
kiadás, Bp. 1983.
HAMVAS Béla: Az öt géniusz. - A bor filozófiája. Életünk
Könyvek, Szombathely, 1987.
KODOLITSCH, Georg: Radkersburg. Leykam Verlag, Graz 1974.
PROKOPP Mária: Bogyay Tamás XIV. századi művészettörténeti
kutatásai. In: Vasi Szemle, 1995. 2. sz. 203-209.
RADOCSAY Dénes: A középkori Magyarország falképei. Bp. 1954.
STELE, France: Monumenta artis Slovenicae I., Akademska Zalozba,
Ljubljana 1935. - Srednjevosko Stensko slikartstvo - La peinture
murale au moyen-age. (Középkori falfestmények)
RÓMER Flóris: Régi falképek Magyarországon. Bp. 1874.
(Monumenta Hungariae Archeologica III.)
THOMAN, Ursula: Johannes Aquila - ein steirischer Freskant um
1400. Graz 1987. (Diplomamunka.)
ZADNIKAR, Marijan-HÖFLER, Janez: Aquila. Pomurska Zalozba,
Murska Sobota 1992.
(A festmények reprodukciói Balazic- Höfler, Zadnikar-Höfler illetve Thoman munkájából származnak.)