RÁCZ GYÖRGY
 
 
 
A JÁK NEMZETSÉG ÉS MONOSTORALAPÍTÁSAI
 
II. RÉSZ
 
 
A MONOSTOROK ÉS BIRTOKAIK
 
 
 

          A nemzetség fõágát az általa alapított két monostorról keresztelte el Karácsonyi János pornó- és jákmonostori fõágnak. Egyik alapításáról, vagy javadalmazásáról sem maradt fenn egykorú forrás, ezért jobb híján be kell érnünk azzal a 14. századi oklevéllel, amelyet Ják nembeli Sitkei Lõrinc fia, Kopasz kérésére tartott vizsgálatról adtak ki. A király megparancsolta a vasvári káptalannak, hogy tanúbizonysága mellett a királyi ember tudakolja meg, hogy vajon a jáki és a pornói monostorok kegyuraság címén valóban megilletik-e jog szerint Kopaszt, atyafiait és egész rokonságát, mivel õ ezt állítja. A káptalan hamar teljesítette a feladatot, egy héttel késõbb, 1325. május 25-én kiállított oklevelében jelentette a királynak, hogy a királyi ember és a kiküldött kanonok beszámolója szerint megtudták a jáki és pornói apátoktól, a környékbeli nemesektõl és nem nemesektõl, hogy a jáki Szent György monostort Ják nembeli Nagy (magnus) Márton comes építette (edificasset), a pornóit pedig Ják nembeli Csépán bán emelte (construxisset), ezért Ják nembeli Kopaszt, atyafiait a kegyuraság jogosan megilleti.56
          A vizsgálatnak az alapításra vonatkozó állítását más források is igazolják. Amikor II. András király 1221-ben engedélyt adott Csépán bán fia, Istvánnak, hogy atyai örökségét, a pornói monostort és uradalmat a szentgotthárdi ciszterci apátságnak adhassa, Pornót Mike nádor alapításának mondta. Az alapítás és a kivitelezés Pornó esetében is bizonyára két generációnyi idõt vett igénybe, mint késõbb Jákon. A szakirodalomban felmerült, hogy a két monostor alapítása az idõbeli és térbeli közelség miatt valamilyen kapcsolatban lehetett egymással. Megalapozott vélemény szerint "1219-ben létezett Pornón egy Szent Margit tiszteletére szentelt apátság (feltehetõen bencés rendû), amit a Ják nb. István fia István kérésére a ciszterci rend bekebelezett, és Szentgotthárdot tette meg anyaapátságának. Csépán bán fia István, amikor belépett a ciszterci rendbe, ennek a - nagyapja által 1219 elõtt alapított - monostornak a kegyuraságát is a szentgotthárdi apátságra bízta. Pornó ekkor már a ciszterci rendhez tartozott, és ezután mindvégig ciszterci monostorként említik mint Szentgotthárd leányapátságát."57 Nem véletlen, hogy éppen ekkor, "1220 körül alapította a Nagynak nevezett Jáki Márton ispán a jáki Szent Györgynek szentelt bencés apátságot. A monostor nyilván az elveszett pornói kegyuraság pótlására épült."58 Tóth Endre szerint az Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelt pornói monostor inkorporációjával a Ják nemzetség monostor nélkül maradt. "Ezért talán nem véletlen, hogy a Ják nemzetség újabb monostora is egy sárkányos szent, György tiszteletére épült fel."59 Mások szerint is érdekes fényt vet a jáki monostor alapítására a pornói monostor Szentgotthárd általi incorporatioja. "Nem tudjuk, hogy ez a lépés oka vagy következménye volt-e az új családi monostor alapításának, de valószínûleg kapcsolatban állt vele... Kérdés az is, mi indokolta, hogy a nemzetség ezen ága lemondjon a fennmaradt néhány kõfaragványából ítélve jelentõs méretû, igényes kialakítású és így nagy építtetõi vállalkozás eredményének minõsíthetõ, nem sokkal azelõtt elkészülhetett épületegyüttesrõl, hiszen ez a ciszterci rend birtokába kerülvén, kegyúri jogaikat sem gyakorolhatták tovább. Az erre a kérdésre adott válasz, amely fényt vethet a jáki monostor alapításának indítékaira, három irányban kereshetõ; hátterében állhatnak politikai vagy birtokjogi körülmények csakúgy, mint a nemzetség különbözõ ágai és az ágakon belüli családok viszonyai..."60
          További kérdéseket is fel kell tennünk a pornói és a jáki apátsággal kapcsolatban, ugyanis nem vizsgálta senki, hogy mi lett a sorsa a pornói monostor szentgotthárdi ciszterekre bízott patronátusának és a nekik adományozott birtokoknak, pedig ezek késõbbi sorsa fényt vethet a birtokok eredeti jogi természetére is. Ez utóbbi pedig választ adhat arra a kérdésre, hogy volt-e köze egyáltalán a rokonságnak a pornói monostorhoz, amelynek patronátusáról le kellett mondaniuk az inkorporációval. Mennyiben érintette õket egyáltalán a jogügylet? Mi lett a sorsa Csépán bán vagyonának? Fordítsuk ezért most figyelmünket II. András király 1221-ben kelt oklevelére, amelyben beleegyezését adta a pornói uradalom cisztercieknek történõ átengedéséhez, adatait próbáljuk értelmezni és egyeztetni a benne említett birtokok késõbbi történetével.61
          II. András oklevele elmondja, hogy Csépán fia István a király és jobbágyurai elé járulva azt kérte, hogy örökölt pornói kegyuraságát a király (!) adja a szentgotthárdi cisztercieknek (nobis ... postulavit..., ut patronatum ... de Porno ... quam ... ipse ... iure obtinebat hereditario, ecclesie Sancti Gotthardi... conferremus). Majd ezen kívül (preterea) királyi beleegyezést kér ahhoz, hogy neki és apjának a lakhelyét, a pornói szigetet a hozzá tartozó négy faluval õ maga hagyhassa szabadon a cisztereknek királyi megerõsítés címén (insulam ... Porno... villis cum terris ad eandem pertinentibus ... eidem ecclesie... conferre posset libere confirmationis nostre titulo). A kegyuraságot és a birtokokat egyaránt megkapták a ciszterek, de nem szabad átsiklanunk az oklevél által finoman megkülönböztetett kétféle jogi aktus között. Az elõbbit kéri a királytól, hogy adja a kedvezményezettnek, az utóbbit, mintegy saját hatáskörében adományozza, és a királytól csak megerõsítést vár, a királyi adomány címe a megerõsítés.62 A késõbbiekben a patronátus és a birtokok története szétválik. Nézzük elõször a pornói uradalomhoz tartozó birtokokat. A szöveg szerint István a birtokokat iure hereditario birtokolta, az átírásban IV. Béla errõl úgy ír, hogy "néhai szeretett atyánktól, András úrtól, Magyarország felséges királyától kieszközölt engedéllyel beöltözése elõtt minden saját birtokát, mind az örökölteket, mind a jogos címen birtokoltakat az említett monostornak adta, atyánk kiváltságlevelével gondoskodva saját adományának megerõsítésérõl." Ezt a szakirodalom úgy értelmezte, hogy mivel õsi birtokot vonnak el a nemzetség jogkörébõl, ráadásul Istvánnak, mint kiskorúnak (adolestentulus) nem volt teljes joga javai felõl rendelkezni, ezért kellett a királyi beleegyezés.63 Mindkét oklevél szövege azonban láthatóan elmossa a birtokok eredeti jogcímét.
          István örökségként jutott birtokaihoz, tehát nem maga által szerzett javakról végrendelkezett. Az örökölt birtok lehetett õsi (akár a nemzetségõstõl származó) is, amelyben az osztályos atyafiaknak is joguk volt, de lehetett egy-két generációval korábbi királyi adomány is, amely egyszeri öröklési aktus után már örökölt birtoknak minõsült. Arról, hogy ez utóbbihoz a rokonságnak mennyiben volt köze, azaz mikortól minõsült át egy adománybirtok õsivé, megoszlanak a vélemények. Anélkül, hogy az Árpád-kori birtokjog(ok) számos, mai napig megnyugtatóan nem tisztázott kérdéskörébe most belebonyolódnánk,64 megállapíthatjuk: adataink egyértelmûen arra utalnak, hogy amennyiben az egyháznak juttatott birtokban a rokonságnak joga volt, akkor errõl lehetõleg nyilvánosan le kellett mondaniuk. Meg kellett szerezni a rokonok hozzájárulását ahhoz, hogy az alapító a kezén levõ õsi birtokokat elidegeníthesse, pontosabban a monostornak adományozhassa.65 Minden olyan esetben, amikor az adományozott jószágban az osztályos atyafiak valamikor örökölhetnének, szükség volt a hozzájárulásukra, különben késõbb az adományt megtámadhatták. Az ifjú szerzetesnek, ha adományát komolyan gondolta - márpedig minden jel erre mutat -, és fõképpen a szentgotthárdi monostornak elemi érdeke lett volna az oklevélbe belefoglaltatni nemcsak a Mike javaira jogosan igényt tartó unokatestvérek (Jován fiai, Márton és Jakab), hanem a tágabb rokonság, az osztályos atyafiak beleegyezését is. Mivel az oklevélben egyáltalán nincs szó a nemzetségbeliekrõl és rokonokról (a határjárásban is csak mint szomszéd birtokos szerepel Márton ispán, illetõleg Jakab comes), és az iktatásnál sem volt semmi gond, kérdés, hogy szabad-e arra következtetnünk, hogy az egész jogügyletbe a közelebbi és tágabb rokonságnak semmilyen beleszólása nem volt? Ennek látszólag ellentmond, hogy a birtokokat iure hereditario tartotta a kezén az adományos. Ha volt is elõzetes egyezkedés a rokonokkal, esetleges kárpótlás a "lemondásért" cserébe, ezt valami miatt nem rögzítette a királyi oklevél. Úgy tûnik tehát, hogy az oklevél egyedül a királlyal szemben védi az új tulajdonost.
          Az oklevél jogi hátterét csak úgy érthetjük meg, ha figyelembe vesszük a királyi hatalom, illetõleg a világi birtokos társadalom körében párhuzamosan, egymás mellett élõ öröklési jogszokást, amely világi birtokosok fiági kihalása esetére vonatkozott. A királyi hatalom igyekezett korlátozni az öröklésre jogosultak körét a mielõbbi háramlás érdekében, a "világi birtokosok körében ellenben az a jogszokás élt, amely minden egyszeri törvényes öröklésen átesett birtokot - így a királyi adományból származókat is - örökölt birtoknak tartott, amelyre nézve megnyíltnak tekintette az örökös nélkül meghalt személy oldalági rokonságának egyéb birtokfajták esetében szokásos öröklési jogát."66 Esetünkben is igazolható ennek a felfogásnak a helyessége. A királyi engedélybõl arra következtethetünk, hogy az adomány tárgyai valaha éppen nem a nemzetségi jog kötelme alá, hanem a királyi jog alá tartoztak. Ezért kellett az adományozónak a királlyal szemben védeni a megadományozott egyházat a békés birtoklásban. A iure hereditario jogcímet nem szabad nemzetségi birtoklás jogaként értelmezni, hanem csak apai örökségként. Mike nádor nem a rokonságával közösen bírt földön alapította monostorát, hanem egy olyan, feltehetõen adománybirtokon, amelyet az ági rokonsággal való osztály után kapott õ maga, vagy valamelyik õse még a 12. században. A nemzetség névadó birtoka mellett nyilván tudatosan egészítette ki uradalmát a birtokszerzõ ezzel a jelentékeny, Pornó köré szervezõdött földterülettel. Az "uradalom" István szerzetbe lépése, és ezzel megszakadása után királyi értelmezés szerint az uralkodóra szállt volna vissza, a rokonság felfogása szerint viszont õk is igényelhették. A megoldást az jelentette, hogy az örökhagyó birtokairól királyi engedéllyel végrendelkezik, ugyanakkor valamilyen módon gondoskodnia kellett a rokonság "kielégítésérõl" is, hogy a késõbbiekben ne pereskedhessenek. A rokonsággal való egyezkedésrõl vannak adataink, így a király szempontjából teljesen logikus lépés, hogy a kancellária az oklevélben nem szerepelteti a rokonság beleegyezését. Ez esetben ugyanis hallgatólagosan elismerte volna a rokonság öröklési igényének jogosságát. A rokonság tehát de iure nem mondott le a birtokokról, mert a királyi hatalom felfogása szerint nem volt hozzá köze, ezért nincs szó az esetleges hozzájárulásukról a király oklevelében. Adataink azonban arra mutatnak, hogy István szerzetbe lépését valójában megelõzte a rokonokkal apja birtokai feletti való osztozkodás.
          Jován fiaival való megegyezésrõl nem maradt oklevél. II. András iménti beleegyezõ oklevele feltételezi azt, hogy korábban Mike és Csépán vagyona felett osztályt tettek, nem lehetetlen, hogy többek között az oklevél határjárásában Márton és Jakab comesek prédiumaiként szereplõ szomszédos falvakat kapták meg. A tágabb rokoni körrel való megegyezés bizonyítéka egy ugyanebben az évben (1221) kelt nádori oklevél, amely szerint a Jákiak (értsd: Jákfaiak, a nemzetség Rába bal parti ágának tagjai) rokonaikkal (cum suis cognatis), Jován fiaival: Márton és Jakab comesekkel megegyeztek. Hosszú ideig pereskedtek ugyanis örökölt birtokaik felett (super divisionem terrarum ipsorum hereditariarum). Végül megegyeztek, miszerint Márton és Jakab comesek Kõröselõ nevû földjüket örökre átengedik a kilenc megnevezett Jákfainak.67 A fõágak közötti osztály ezzel vált területileg is teljessé, mert Márton ispánéknak ezzel megszûnt Jákfa környéki birtoklásuk. A Csépán néhai bán birtokain való osztozkodás ezzel nem zárult le, a következõ generáció tagjai ismét napirendre tûzték a kérdést. A Jákmonostori fõágnak még 1259-ben is újabb birtokot kellett átadni a Rába bal parti fõág tagjainak, ezután le is szögezték, hogy "a Csépán néhai bán birtokain való osztozkodás miatt többé már nem követelhetnek semmit" tõlük.68 István tehát Csépán bán nem minden vagyonát adta a cisztereknek, azokból a rokonság is részesedett. Elsõsorban unokaöccsei, másodsorban minden valószínûség szerint a Rába jobb parti fõág tagjai és végül sokkal csekélyebb mértékben a Rába bal partiak, akik láthatóan nem is voltak elégedettek az örökséggel. Úgy tûnik, István és unokatestvérei az örökségbõl való juttatás helyett királyi adományt eszközöltek ki a "Jákiaknak", méghozzá azok Jákfa birtokuk közvetlen szomszédságában. Mert nem lehet véletlen egybeesés, hogy ugyancsak 1221-ben kapja két személy kivételével ugyanaz a rokonsági csoport ("Ják nemzetségbeli serviens híveink"), amelyiknek Márton comesék éppen ekkor engedték át Köröselõt, II. András királytól "a vasvári vár alól kivett Uraj nevû nyolcekényi földet, amely ugyanezek örökölt földjei között van". Az adomány indokaként a király azt hozza fel, hogy rokonságukból (de cognatis suis) bizonyos Belse nevût küldtek vele a tengerentúlra, amikor pedig visszajött, saját atyafiságukból (ex fratribus suis) Gergelyt és Pósát küldték elé Tornou-ba.69 A kollektív adománynak nyilvánvalóan nem csak a nem túlságosan kiemelkedõ szolgálat volt a kiváltó oka, hanem sokkal inkább Csépán fia István inkorporációs kérelmével együttjáró örökségi kérdések rendezése. Az adományt feltehetõen Csépán fia István és Márton comes eszközölte ki a királytól, aki testvérével maga is lemondott Jákfa melletti birtokáról, hogy ezzel és Uraj megszerzésével a Rába bal partiaknak is kisebb uradalom jusson osztályrészül.
          A rokonság tehát a háttérben lezajlott egyezkedés értelmében végül is hozzájárulhatott a végrendelkezéshez, de ezt az 1221-es királyi oklevél saját jogainak sérelme nélkül nem rögzíthette ebben az oklevélben. A pornói oklevelet tehát úgy kell értelmeznünk, hogy a király lemondott háramlási jogáról István adományakor a szentgotthárdi monostor érdekében. A király számára ez végeredményben nem bizonyult rossz üzletnek, mert a szentgotthárdi monostor királyi apátság volt, tehát õ maga volt a kegyura. A cisztereknek adományozott patronátus és birtokok késõbbi sorsa azt támasztja alá, hogy a birtokok vonatkozásában a királyi hatalom gyõzött a rokonsági jogok felett, míg a kegyuraság ügyében a jelek szerint engedni volt kénytelen.
          Amennyire a töredékes adatokból nyomon követhetõ, az 1221 elõtt a Pinkán ma is meglévõ pornói "szigethez" tartozó négy falu - amelyeket Csépán fia István rendelkezése értelmében királyi engedéllyel a szentgotthárdi monostor megkapott - késõbb nem szerepel az apátság birtokai között. Monyorókerék, Hétfõhely, Perwolf és Kölked birtokokat a ciszterci repertórium70 nem a szentgotthárdi monostor birtokainál, hanem a pornóinál sorolja föl, sõt, térképen is úgy ábrázolja, hogy a pornói leányegyház birtokait képezik, holott nem errõl van szó. Oklevelünk az egyik határjárásban mellékesen szól a pornói monostor egy birtokáról, Keresztesrõl,71 amely késõbb is ennek a tulajdona volt. A pornói monostor tehát saját birtokait megtartotta, így Pornó "falu" nagy részét is - kivéve a pornói szigetet, ahol Csépán bán és fia udvarháza állt -, és a hozzá tartozó négy falut közvetlenül Szentgotthárd kapta. A villá-k elhelyezkedése nyomon követhetõ: Monyorókerék a mai Eberau, késõbbi sorsa rögtön szóba kerül. Hétfõhely neve többet nem kerül elõ ebben a formában, de területe úgy tûnik azonosítható a késõbbi Felsõbeleddel (ma Oberbildein, Ausztria),72 amely 1297-tõl Monyorókerék tartozéka. Perwolf neve sem szerepel ezt követõen, a határjárása Keresztes, Füzes és Alsóbeled közé helyezi, nyilván a késõbbi mindkét Lövõ (Német- és Horvátlövõ), Pokol és Abdalóc területét foglalta magába. 1297-ben Heil néven (Höll = Pokol) Monyorókerék tartozékaként bukkan fel újra a forrásokban.73 Kölked a mai Nagy- és Rádóckölked területén volt, de úgy tûnik, a ciszterek késõbb eladták a szomszédos Haraszti nemeseknek, akik 1279-ben már felosztják mint saját földjüket (suas possessiones).74 Kezdetben egyértelmûen a "pornói sziget" számított uradalmi központnak, az oklevél szerint tartozékai voltak a felsorolt falvak földjeikkel együtt, így Monyorókerék is. 1221-et követõen hallgatnak a források Monyorókerékrõl, majd csak a század végén bukkan fel néhány adat róla. 1292-ben említik várnagyát (castellanus), tehát ekkorra biztosan létezett már a vár, bizonyosan az 1297-ben említett tartozékokkal együtt. Ekkor ugyanis a király Monyorókerék falut (possessio) tartozékaival együtt elcserélte Héder nb. Hernard fia Jakab mester bizonyos birtokaiért. Az oklevél szerint az uradalom úgy került adományozási joga alá, hogy (Ják nembeli) Kázmér fia Csépán örökös nélküli halála után az ország szokása szerint királyi kézre háramlott.75 Monyorókerék tehát Kázmér fia Csépán révén újra Ják birtok lett, amit két lehetséges módon értelmezhetünk. Egyfelõl, a rokonság késõbb megtámadhatta István szerzetes végrendeletét, és jogigényt támaszthatott a ciszterekhez került birtokra. Ahogy a Sitkeiek a 14. század elején igyekeztek rátenni a kezüket a fõág egykori birtokaira, ezt megtehették a 13. század közepén is a fõág tagjai. Fontos információ, hogy a királyi engedélyt a ciszterek 1240-ben átíratták és megerõsíttették IV. Bélával, talán arra az eshetõségre, nehogy a rokonság joga erõsebbnek bizonyuljon a királyi beleegyezésnél. Ez esetben a ciszterek birtoklása csak István szerzetes életében érvényesült, halála után mind a patronátus, mind a birtokok visszakerültek a Jákok kezébe. Amennyiben így történt, ez csak IV. Béla halála után következhetett be. Másik, a jelek szerint valószínûbb lehetõség, hogy Kázmér fia Csépán Monyorókeréket maga kaphatta királyi adományul. Mivel az 1221-es királyi engedélyt IV. Béla 1240-ben megerõsítette, arra kell gondolnunk, hogy a királyi hatalom csak ezután tette rá kezét a várépítésre alkalmas, a német határ miatt pedig stratégiai helyzetû helységre. A Németújvárhoz hasonló fontosságú helyet a tatárjárás után talán már maga IV. Béla szemelte ki várépítésre, és mint a birtokos szentgotthárdi királyi monostor kegyura, könnyen rávehette a szentgotthárdi cisztereket egy birtokcserére. Az efféle jogügylet nem volt ismeretlen a királyi birtokpolitika eszköztárában, amint azt a stájer határon fekvõ Dobra példája is mutatja.76 Az elcserélt Monyorókerék birtokot, esetleg az idõközben felépült királyi várat aztán feltehetõen V. István, vagy IV. László adta tovább Ják nembeli hívének. Ezt a feltételezést Kázmér fia Csépán már tárgyalt sikeres pályafutása indokolttá teszi. Az új típusú váruradalom létrejötte tehát ezekre az évekre esik. Érdemes egy pillantást vetnünk a vár elsõ, 1297-ben említett tartozékaira, hiszen az 1221-es oklevél határjárásaiban valamennyi szerepel, mint határpont: Mindszent (ma: Pinkamindszent) 1221-ben egyháza közelében a Pinkán átívelõ hídról hallunk, késõbb pedig (1457, 1539) a falu a pornói monostor birtoka volt. Szentpéter (ma: Szentpéterfa) elõször (1221) Monyorókerék határjárásában bukkan föl, de birtokosát az oklevél nem árulja el, Beled-ét (ma Unterbildein, Ausztria) viszont igen, amely a monostoralapító Nagy Márton villá-ja volt. Késõbb (1457) a pornói monostor birtokaként említik.77 Heil-rõl (ma Höll, Ausztria, magyar nevén Pokolfalu) fentebb már szót ejtettünk, Tótfalu, mint villa Sclavorum szerepel 1221-ben birtokosának említése nélkül. Füzes (utóbb két falura szakadva Kirchfidisch = Egyházasfüzes és Kohfidisch = Gyepüfüzes, Ausztriában) hegyét említik 1221-ben Perwolf határában, a 15. század végén már nem Monyorókerék, hanem Vörösvár tartozéka. Az utóbbi lehetõséget tartom tehát valószínûbbnek, mert Monyorókerék még IV. László idején háramlott királyi kézre, és a rokonság a jelek szerint nem tartott rá igényt a fõág kihalása után.
          A szentgotthárdi ciszterek által bekebelezett pornói monostor kegyuraságára sikerrel pályázott a nemzetség egyik ága 1325-ben. Maga a pornói apát is azt vallotta, hogy a monostorát Ják nembeli Csépán bán építtette, és ezért Sitkei Kopaszt, atyafiait és rokonait a kegyúri jog jogosan megilleti, majd 1457-ben is együtt adományozza el a király a kegyuraságot az Ellerbachoknak.78 A már ciszterci rendû Pornó kegyurasága tehát kikerült a szentgotthárdi anyaapátság kezébõl, holott II. András király 1221-es, az inkorporációt engedélyezõ oklevele egyértelmûen megmondja, hogy a patronátus Szentgotthárdé. Hogyan és miért kerülhetett vissza a királyi jóváhagyás ellenére a pornói kegyuraság a Ják nemzetséghez? Találunk-e hasonló példát más monostorok esetében?
          A zselicszentjakabi apátság potestas-át az alapító egyenes ági örökösök hiányában, halála után a királyra hagyta. A 13. század közepén azonban a monostort mégsem a király, hanem a Gyõr nemzetség kezén találjuk.79 A jelenségre Kumorovitz nyomán Fügedi Erik is felfigyelt. Szerinte ugyanez állapítható meg a néhány fõpap által alapított monostorral kapcsolatban is.80 "Nem világos számomra, hogyan jutott ilyen esetekben a nemzetség a patronátushoz, s ezzel gyakorlatilag a monostor birtokába. Két gondolatot vethetek itt fel: 1. ha ez történt, akkor talán ismert és érvényes volt a korai magyar társadalomban az a jogelv, amelyet ma jogászaink a római jog szavaival fejeznek ki: solo cedet aedificum, azaz az épület vagy bármely más létesítmény azé, akinek a földjén áll, bárki is építette; 2. az is lehetséges, hogy a püspök életében vagy halálában a monostort rokonaira hagyta. Bizonyítékunk egyikre sincs."81
          A "nemzetségi jog" figyelembe vételével közelebb jutunk az igazsághoz. Figyelemre méltó analógiával szolgál a pusztaszeri monostor esete, amelynek a birtokai felett 1329 és 1332 között pereskedés zajlott. A kegyuraságot birtokló Szeri Pósa és rokonai megosztották ezeket, amikor váratlanul feltûnt Tiszai Pál személyében egy rokon, aki Bór-Kalán nembeliségére hivatkozva részt kért a birtokokból. Mivel ezt igazolni is tudta, a monostor birtokainak harmadrésze fejében megkapta Szentest Szeri Pósától.82 Az adatokból arra következtethetünk, hogy a patronatus megszerzéséért folytatott küzdelemnek nem az õsi birtok volt a jogalapja, hanem az alapítóval való rokoni kapcsolat. A jáki atyafiság élén Sitkei Kopasz nem birtokjogi alapon igényelte a két patronátust, nem azt akarta bizonyítani, hogy Pornó és Ják õsi birtok volt, és ezért illeti meg õket a kegyuraság, hanem mert rokonai az alapítóknak. Ennélfogva a monostorok patronátusa akkor is megilleti õket, ha mondjuk az nem nemzetségi birtokon épült. A rokonság egykori monostorát, az azonos nemzetségbõl való származás jogán besorozták a nemzetségi öröklési rendbe. A Rába jobb parti Sitkeiek, akiknek a 20-as évektõl felfelé ívelt a karrierje,83 ügyes fogással vissza-, vagy megszerezték a nézetük szerint õket jogosan megilletõ kegyuraságot. A jelek szerint a pornói és jáki apátok és talán a szentgotthárdi is ugyanígy gondolkodott, ugyanis egyikük sem tiltakozott a Sitkeiek kegyúri igénye ellen, hanem még támogatták is azt.84
          Pornóval ellentétben a jáki apátságot Márton ispán nem kizárólag saját, hanem a nemzetség közös, már a 12. században is központi jellegû birtokán alapította.85 Mivel Csépán fia István a pornói inkorporációt 1219-ben kezdeményezte, és az ügy 1233-ig húzódott el, és a jáki monostort is ez idõ tájt, 1221-ben, illetõleg 1223-ban említik elõször,86 jogos a feltevés, hogy az alapítást 1220 elõttre tegyük. Figyelemre méltó ezzel kapcsolatban a már említett 1325-ös vizsgálati levél hátlapjára írt, ma már ellenõrizhetetlen forrásból származó, valószínûleg 1651-bõl való feljegyzés: 1651-1214 = 437. Nagy Imre, az oklevél kiadója ebbõl arra következtetett, hogy a monostort 1214-ben alapították. Ják alapítása mindenképpen kapcsolatban lehetett Pornó sorsával. István ciszterekhez történõ belépési, vagy Márton önálló monostoralapítási szándéka elõzte-e meg a másikat, nem tudni. Márton ispánnak a nagyapja által alapított pornói monostorhoz mindenképpen joga volt. Unokatestvére elhatározásához tehát mindenképpen bele kellett egyeznie. Ezt követõen állapodhattak meg Csépán birtokainak sorsáról. Könnyen lehet, hogy az inkorporációt megelõzõ egyezkedésnek tárgya volt a pornói bencés szerzetesek személye is, ugyanis Pornó ciszterré válásával vagy ciszterré lettek maguk is, vagy más monostorban kellett tovább élniük. Az újonnan alapított bencés monostorok benépesítése is egy-egy nagyobb apátságból történhetett, mint a centralizált rendeknél. Talán a földrajzi helyzet (szomszédos monostor) vagy az alapító, vagy az illetékes megyéspüspök személyes kapcsolatai határozták meg az új monostorok személyi állományát.87 Esetünkben valószínû, hogy Pornóról csak 10 km-t kellett menniük az új monostorba a bencés szerzeteseknek.
          Az alapítás legfõbb indoka itt is, mint más hasonló esetekben elsõsorban vallási indíttatású volt. A kiválasztott védõszent oltalmában a templom temetkezõ helyéül szolgált az alapító és családja számára, akiknek lelki üdvösségéért az ott élõ szerzetesek naponta misét mondtak és imádkoztak.88 Ják esetében ezt igazolja a templom déli toronyalja nyugati falfelületét borító egyik freskó, amely minden bizonnyal az alapító halálát és temetését örökíti meg.89
          Nem szabad azonban átsiklanunk afelett, hogy a déli toronyalja, a kegyúri karzat, de a templom egész szimbolikája az átlagosnál erõsebb nemzetségi reprezentációról árulkodik. A monostoralapítás ugyanis társadalmi rangot is kifejezett: a méltóságviselõvel szemben támasztott társadalmi elvárás volt, hogy az illetõ egyházalapító is legyen. Aki esélyes volt méltóságok elnyerésére, vagyis a királyi udvar elõkelõ nemzetségbõl való tagjainak, valamelyik birtokközpontjukon kívánatos volt monostort építeni, amellyel a család tekintélyét növelni tudták. Ez egyben a király felé jelzés is volt, hogy az építtetõ igényt tart az arisztokrata életformára, és ezt tisztségek adományozásakor vegye figyelembe. Zsoldos Attila hívta fel a figyelmet a Pok nemzetséggel kapcsolatban arra, hogy a már meglevõ poki monostoruk mellé Mórichidán újabb premontrei monostort alapítottak, és ezzel bizonyították a királyi serviensi nemzetségbõl a nemesi nemzetségek sorába való tartozásukat, mintegy "biztosítva" társadalmi felemelkedésüket. Pok Móric tettének "egyúttal az is célja lehetett, hogy bárói státusra emelkedett önmagát és övéit elhatárolja a nemzetség többi, I. Móricot a társadalmi felemelkedés útján követni nem képes ágától. A genus másik két ága ugyanis megmaradt a jelentéktelen megyei birtokosok sorában..."90 A fenti megállapítás szinte teljes mértékben alkalmazható a Jákok esetében is. Nagy Márton egy hasonló monostort szeretett volna, mint rokonának, Csépán bánnak volt. Megtehette volna, hogy felkéri a királytól adományként Pornót, mint a Gyõr nembeliek egyik ága a másik által már "megkezdett" Lébényt. Hogy nem ez történt, azt István szerzetes inkorporációs terve mellett minden bizonnyal befolyásolta nemcsak nagyapjának és nagybátyjának egyházépítésben való követése, hanem a nemzetség szegényebb ágaitól való elhatárolódás szándéka is. Ják szinte példa nélküli és érthetetlen mûvészeti sajátosságait talán azért nem tudjuk megfejteni, mert nem ismerjük az elpusztult Pornót. Az ugyancsak nagyon reprezentatív pornói monostor állhatott példaképként a jáki építtetõk elõtt: legalább olyan legyen az új apátság, de ha lehet még annál is szebb. A két monostor építése a családon, illetõleg a nemzetségen belüli verseny eredménye volt. Ebbõl következik, hogy a monostoralapításoknál az irodalomban gyakran emlegetett reprezentációs szokás és a vallási igény egymás mellett, egymást erõsítve valósult meg, és nem lehet egyiket a másikkal szemben kizárólagossá tenni. Esetünkben figyelemre méltó, hogy a nemzetség egy tagja szerzetbe vonult, és a jelek szerint Márton comes pedig kifejezetten Szent Györgynek építette monostorát. Így a 13. századi fõúri vallásosság sajátos megnyilvánulásaként is értékelnünk kell tetteiket. Márton ispán üdvösségét határozottan világi módon próbálta biztosítani, szemben István szerzetesi életeszményével.
          Magyarországon a pornóihoz hasonló inkorporáció nem volt divatos jelenség. A szerzetbe lépett ifjú lépése következményeként nem folytatódott a család, szabad elhatározásból következett be a kihalás, amitõl a középkori arisztokrata családok a leginkább féltek. Ekkoriban az egyéni döntéseket háttérbe szorították a kisebb-nagyobb közösségi érdekek. Nem mindenki merte megtenni, hogy családi, országos érdekekkel szemben szuverén módon döntsön szerzetbe vonulásáról.91 Az is furcsa, hogy Csépán fia István nem családi monostorába, sem rendjének más, a pornóinál elõkelõbb monostorába megy, hanem egy másik rendûbe, a szentgotthárdi ciszterekhez. Közismert, hogy a nyugat-európai nemesek saját monostorainak az ottani örökösödési rend (primogenitura) miatt fontos "családi" funkciója is volt. Az öröklésbõl kimaradt fiúk, ill. a férjhez nem ment lányok számára viszonylag arisztokratikus életmódot biztosítottak, és a kiemelkedésre is lehetõséget teremtettek.92 Fügedi Erik megfigyelte, hogy a magyarországi monostorok nem játszottak ilyen társadalmi szerepet, az egyetlen példa a mislyei prépostság esete sem egyértelmû. A magyar arisztokrata fiúk inkább a világi papságot választották, ahol általában elõbb-utóbb püspökségre jutottak.93 Ezért furcsa eddigi genealógiai adataink ismeretében a Ják nemzetségbõl eredõ egyik család utolsó tagjának elhatározása, aki serdülõkorában szerzetesi életre szánta magát. Mi állhatott döntése hátterében? Az ifjú István elhatározása mögött fölösleges egyéb okokat keresni, mint amit mindkét, az eredeti, és az átíró oklevél szövege is hangsúlyoz, a hivatást. II. András szerint István, aki életkorát tekintve ugyan serdülõ volt, lélekben azonban már felnõtt, az evilági múlandó értékekrõl és haszontalan pompáról lemondva az örök értékek szolgálatába szegõdve lett szerzetes. IV. Béla oklevele szerint pedig "nemcsak elõttünk nyilvánvaló, hanem országunkban is köztudomású, hogy néhai Csépán bán fia, István az égi haza minden szeretetétõl rabul ejtve a serdülõkor éveiben alázatosan Krisztus keresztjéhez fordult, és amikor az Úr méltónak találta, a ciszterci rend Szent Gotthárd monostorába költözött." István, ha csak az apai örökségre alapozva él tovább, és nem gyarapítja birtokállományát, akkor is jelentõs vagyon felett rendelkezhetett volna. A vagyonnal és hatalommal járó világi életformát bátran ott merte hagyni a ciszterci életeszmény megvalósítása érdekében. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy István monostorának az az Antiochiai Szent Margit volt a védõszentje, aki ágyassági "lehetõséget" visszautasítva lett Istennek szentelt szüzességgel vértanú.94 A ciszterré lett Pornót Márton ispán világiként, a lovagok szentjének védõszárnyai alatt, kifejezetten bencés alapításként akarta túlszárnyalni.
          A monostoralapító fõurak általában a legfontosabb országos méltóságokat viselték (Ják nb. Mike nádor, Gyõr nb. Pat és Csépán nádorok, Türje nb. Dénes bán, késõbb nádor, Pok nb. Móric tárnokmester stb.), de Mártonnak csak vasvári (és zalai?) ispánságáról tudunk, mindig "csak" comesnek címezték. Márton eddigi adataink szerint ismert hivatalviselése és politikai pályafutása nincs arányban a jáki templom reprezentációs igényességével.
          A méltóságviseléssel összefüggõ anyagi fedezet sem elhanyagolható szempont, ez a jelek szerint rendelkezésére állt az alapítónak. Minden ilyen jellegû építkezéshez, de Mártonnak az átlag fölé emelkedõ igényû építési vállalkozásához különösen sok pénzre volt szüksége. Átlagesetben ezt a bárói méltóságok biztosították. Márton tisztségviselésével kapcsolatos adatok bõvítése számunkra az ispáni jövedelmei miatt is fontosak, mert ezeket bizonyosan felhasználta a jáki építkezés költségeinek fedezésére. Sõt, úgy is fogalmazhatunk, hogy elsõsorban azoknak volt lehetõsége igényes mûvészeti értékekkel rendelkezõ monostorok alapítására, építésére, akik részesedtek a királyság hivatali jövedelmeibõl, amely rendszerint készpénzt jelentett. Márton ispán tisztségbõl származó jövedelemhez, minimális hivatalviseléssel számolva, mintegy tízévenként jutott hozzá egy-egy évre (1215, 1224, 1236, 1240). A vasi ispánság a II. András korára felállított megyerangsor alapján az öt legfontosabb és leggazdagabb jövedelmû megye - Bodrog, Pozsony, Sopron, Bihar és Bács - utáni második legfontosabb, mintegy tíz megyét magába foglaló csoportba tartozott Mosonnal és Zalával együtt. Alig van némi támpontunk arra nézve, hogy mekkora összeget jelentett akár az elsõ öt, akár a második tíz ispánság egy évi jövedelmének egyharmada (a kétharmad ugyanis a királyt illette meg), azt mégis megkockáztathatjuk, hogy a vasi ispáni tisztség viselõje évi több száz, akár ötszáz márkát is elérõ fizetséget kaphatott.95 Ez nem volt jelentéktelen összeg, az építkezés költségeinek egy részét bizonyosan fedezte, mégis a saját, illetõleg a monostornak juttatott birtokok jövedelmeit is számításba kell vennünk. Meglepõ, hogy Márton ispán jelentõs birtokaiból monostorát nem javadalmazta túlságosan jól. Gyorsan számbavehetjük a birtokokat.
          II. András 1221-es pornói oklevelében a határjárásban szerepel a Szent György monostor prediuma, amelynek egykor Rádóc volt a neve (inde vadit usque Hollous et reflectitur prope predium ecclesie Sancti Georgii quondam Radiz nominatum...). Ez a predium a Jáktól délre fekvõ mai Pusztarádóc helyén, vagy mellett lehetett. Mivel a határjárás a prediumot megkülönbözteti Rádóc falutól, amely a késõbbi adatok szerint nemesi tulajdonban volt,96 arra következtethetünk, hogy a monostornak Rádóc mellett volt egy talán néhány szolgacsaládot felölelõ gazdasági "üzeme", ami a késõbbiekben felbomlott. A monostor eme prediumáról ezt követõen hallgatnak a források.
          A monostor egy másik birtokát már a 14. századból való adat említi. 1321-ben Jakab apát elcseréli a monostor 20 márkára becsült Kápolnafölde97 birtokát - ahol egy Szent Egyed tiszteletére épült kápolna van - Bögöti Kázmér fiainak, Vardának és Csépánnak Monyorókerék területén lévõ 13 márkára becsült szõlõjéért, egy, a Pinka folyón levõ, a monostor birtokán épült két márkáért helyreállított kétkerekû malomért és egy hat ökörrel és minden más szükséges dolgokkal felszerelt ekéért.98 A cserét valószínûleg a Bögötiek kezdeményezhették, akik ekkoriban foghattak kisebb birtokcserélõ és zálogosító akcióikba.99 Kápolnafölde hamarosan beleolvadt a szomszédos Bögötbe.100 A 15. században már prediumként említik.101 Az 1321-es oklevélben említett csereingatlanokat is meg tudjuk határozni újkori források segítségével. A monyorókeréki szõlõ alighanem az 1669-ben említett Strem birtokon levõ szõlõvel azonosítható,102 míg a monostor saját birtokán a késõbbiekben Magyarkeresztesen említenek malmot.103 Ez utóbbi falu tehát minden bizonnyal kezdettõl fogva apátsági birtok volt, míg másik része (Németkeresztes) a pornói monostor tulajdonában volt.
          Érdekes, hogy a monostor csak egyetlen falut birtokolt osztatlanul, az 1221-ben felsorolt birtokoktól délre, Mindszent szomszédságában fekvõ Lovászadot (ma Luising, Ausztriában). Feltehetõen az alapítástól kezdve az apátságé volt, bár csak 1418-ban értesülünk errõl elõször. Ekkor Ellerbach Burkhard és János Karácsonyfalva és Tumesfölde birtokaik határait járatták meg, amikor is csak egyetlen szomszéd nem jelent meg és megbízottat sem küldött: a jáki apát a monostor Lovászad birtoka felõl.104 Amikor pedig 1457-ben V. László Ellerbach Bertoldnak adta a pornói és jáki apátságok kegyuraságait, és egyben elengedte az apátságok birtokairól származó kamarahasznát, Jáknak egyedül Lovászad faluját említi (magán Jákon kívül). Ettõl kezdve de facto a monyorókeréki uradalom része lett.105 Nevébõl ítélve eredetileg talán szolgálónépi falu lehetett,106 és fölöttébb valószínû, hogy a 13. század elején Csépán bán vagyonához tartozott. Könnyen lehet, hogy épp az 1221-et megelõzõ egyezkedés eredményeképpen került Márton ispán kezére, aki ezzel dotálta ekkor alapított jáki monostorát.
          A végére hagytuk Vas megye egyik legnagyobb határával rendelkezõ települését, magát Ják falut, ahol a monostor felépült. Ják a nemzetség õsi birtoka lehetett, mert jóformán az egész legtágabban értelmezett atyafiságnak volt része benne. Szinte folyamatos pereskedés tárgya. A Sorok pataktól északra esõ rész volt a nemzetségi birtokrész a jáki nemesek birtokában, míg a déli területen helyezkedtek el a monostor portio-i. Az apátság jáki birtokáról szóló legkorábbi adat szerint 1332-ben a vasvári káptalan elõtt Ják nb. nemesek megállapodtak, hogy a jáki apát ellen Ják birtokügyében viselt keresetüket közös költségbõl fedezik.107 A jáki javak nagyobb része szántóföldbõl állt, 1710-es adat szerint összesen mintegy 200 holdnyi volt.108
          Szóba került már, hogy Márton ispán fiai közül csak Zlaudus futott be karriert, õ is az egyházi pályán, amelyet még II. András idején kezdett meg. Testvérei, II. Márton és ennek fiai (János, III. Márton és Mike), valamint Kázmér a politikai életben nem vett részt, IV. Béla király nem adott nekik tisztségeket. A monostor nem túlságosan jelentõs birtokállománya, az alapító-építtetõnek a legjövedelmezõbb bárói hivataloktól való távolmaradása megmagyarázza az építkezés hosszú ideig, mintegy negyven évig történõ elhúzódását (1210-es évektõl 1256) is. Azt, hogy mennyiben számíthattak az építkezésnél az 1226-tól bizonyosan jelentõs egyházi méltóságokat viselõ Zlaudus nem elhanyagolható nagyságú jövedelmeire, nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a birtokállomány mellé, talán a nem kimondottan bõkezû javadalmazást kiegészítendõ, a monostor megkapta a jákfai Szent Mihály egyház magisztrátus jogát, amely a tizedbõl és az oblációkból való részesedést jelentett. Errõl csak egy 1249-es oklevélbõl szerzünk tudomást, de minden valószínûség szerint az 1243-tól a veszprémi püspöki székben ülõ Zlaudus befolyására engedte át a gyõri megyéspüspök a jákfai magisztrális jogot a jáki bencéseknek.109
          A mûvészettörténeti kutatás elfogadott megállapítása szerint a jáki templom építkezése kevéssel a befejezés elõtt félbeszakadt, amelynek legszembetûnõbb jele, hogy a fõhajó és déli mellékhajó beboltozása elmaradt, a templomot végül sík famennyezettel fedték be.110 Ennek oka minden bizonnyal Márton ispán 1250 körüli halála volt. Fiaira hárult ugyanis a jáki monostortemplom építésének befejezése, amelyhez méltóságok hiányában csak saját birtokaik, illetõleg Zlaudus püspöki jövedelmére támaszkodhattak. Az alapító fiait talán már nem érintette a Pornóval való versengés, az építkezést sebtében befejezték, és a templomot 1256-ban felszentelték. Nem véletlen, hogy ezután robbant ki Márton fiai között a konfliktus, amely a jelek szerint anyagi természetû nézeteltérésen alapult. Bizonyára nem tévedünk nagyot, ha azt sejtjük, hogy a testvérek túlságosan is támaszkodtak volna az amúgy erélyes és építkezéseiben is vállalkozó szellemû111 püspök jövedelmére, aki az általa épített Tátika várat112 végül is (1257) a püspökségre hagyta. Testvéreinek és unokaöccseinek bizonyára nem tetszett, hogy a püspök hatalmas vagyonából "önálló" templom, saját vár(ak) építését is támogatta a jáki monostortemplom befejezése mellett. Zlaudus testvérei a kor viszonyaihoz igazodva már sokkal inkább várurak akartak lenni, mintsem monostorépítõk.
          Az elmondottak alapján végezetül megállapíthatjuk, hogy a Ják nemzetség - a 12. századi jáki kúria, a jelentõs, több megyére, sõt az ország Vas megyétõl távolabbi részeire is kiterjedõ birtokállománya, a tagjai által a 12-13. század fordulója táján viselt magas királyi méltóságok, mûvészeti értékeikben az átlag fölé emelkedõ, maguk alapította egyházaik alapján - a 12. században a legelõkelõbb, nobilis nemzetségek közé tartozott.113 Mike nádor utódainak minden esélye megvolt arra, hogy várak építésével, idõvel, ha nem is a tartományurak, de a nagybirtokos arisztokrácia politikailag aktív tagjai között maradjanak. Erõfeszítéseik ellenére a Jákok fõága a 13. században a vagyonszerzési és hatalmi harcban a vesztesek között foglalt helyet, és ennek több oka volt, amelyek egymást kiegészítve hatottak. Az elsõ és legfontosabb, hogy 13. század eleji politikai befolyásukat elvesztették, mert a királyi kegy nem tette lehetõvé a család több tagjának bárói méltóságok huzamosabb ideig való betöltését és a jövedelmekbõl várak építését. Ehelyett IV. Béla birtokvisszavételi politikáját kellett elszenvedniük (Szentmihály). Kázmér fia Csépán élete, amely csak IV. Béla halála után bontakozhatott ki, a fõág hattyúdala volt. A lemaradás okaként kell számon tartanunk az egyházat is, mert végsõ soron ez is közrejátszott a család hanyatlásában. A fõág egyik, testvér nélküli tagja szerzetes lett, egy másik pedig anyagi erejét meghaladó templomépítkezésbe kezdett. Aztán még egy papi pálya, amely ugyan püspökséggel ér véget, de ebbõl a családnak politikai befolyást illetõen semmi haszna. Nem szabad szem elõl tévesztenünk továbbá azt a körülményt sem, hogy a Kõszegiek Vasból kiépülõ tartományúri hatalma túl erõs volt ahhoz, hogy ehhez hasonló létrejöhessen a környéken. A Kõszegiek sikertörténete mellett a Jákok kudarca arra nyújt példát, milyen volt a 13. században egy, a hatalmi harcban alulmaradt család sorsa, amelyet ráadásul még a biológiai kihalás is sújtott: kritikus idõszakokban nem volt kellõ számú utód a család vagyonának örökítéséhez. Öreg Márton ispánnak mind a négy unokája fiúörökös nélkül szállt sírba, és Jakab ágának sem volt folytatása.
          A család történetét jól illusztrálja a kezükön lévõ várak, illetve várépítésre alkalmas helyek késõbbi sorsa. A 13. század elején kezükön levõ birtokaikon késõbb más feltörekvõk építenek várakat, alakítanak uradalmakat - Szentgyörgyön (Pozsony m.) a Hontpázmányok egyik ága, Nevnán (Valkó m.) a Péc nembeliek -, de az általuk épített vagy bírt három várat is elvesztették. Monyorókerék magszakadás miatt a királyra szállt, majd a 14. században az Ellerbachok építik újjá a várat. Az Incéd melletti Szentmihály villa tartozékaként említett várat IV. Béla elvette, majd IV. László visszaadta. Ez is királyi kézre háramolhatott, még kétszer említik, a 14. században talán elpusztulhatott.114 Jákmonostor mellett Vas megye legnagyobb faluhatárával rendelkezõ Rohonc is korai Ják birtok lehetett. A várat is õk építhették, amelyet - Csépán itt keltezett datálatlan végrendelete mellett - 1288-ban említenek elõször egy határjárásban. Szintén nem említik birtokosát 1291-ben, csak azt, hogy a király egyik híve derekasan küzdött itt a németek ellen a legutóbbi háborúban. Csépán halálával, úgy tûnik, a Rába bal parti Ebed-fiakra kellett volna, hogy szálljon, de a Kõszegiek hamarosan elfoglalták (1319-ben Kakas Miklós itt keltez), akiknek végül a Jákok egyik csoportjával sikerült megegyezniük, így törvényesen is urai lettek a várnak. 1329-ben ugyanis a vasvári káptalan elõtt néhai Kõszegi Miklós nádor fia: Kakas Miklós Uraj és a két Nick Rába melletti öröklött birtokát (tres possessiones suas hereditarias) Rohonc váráért és faluért cserébe átengedte bizonyos Ják nembéli nemeseknek. A Jákok ezzel a cserével lényegében saját birtokaikat kapták meg saját birtokaikért cserébe, ezáltal a Kõszegiek több évtizedes jogtalan birtokszerzését voltak kénytelenek elismerni. Az üzlet ugyanis számukra nem volt éppen méltányos. Uraj, mint láttuk, II. András adománya volt, és Ják nembeli Ebed fiainak földjére Kõszegi Miklós jogtalanul Újfalu nevû falut telepített. Nicket pedig IV. Bélától kapták bírói ítélettel, mint Miskolc nembeli Panyittól elvett birtokot. Utóbbi egyik Laknick nevû (mai Répcelak) részét Kõszegi Henrik fiai még 1284 elõtt elfoglalták, és az 1329-es csere után is náluk maradt. Végül királyi kézre háramlott, amint egy 1358-as oklevélbõl megtudjuk.115 Végül a Tátikával kapcsolatos eseményeket is úgy értelmezhetjük, mint Márton ispán utódainak kétségbeesett kapkodását a vár birtoklása után, hiszen a 13. századi versenyfutásban már ez volt az értékmérõ és nem a monostor. A nemzetség fõágának egykori pompáját azonban ma is hirdeti a jáki dombon álló páratlan mûvészeti értékû monostortemplom.116
 
 
 
 
 
 

FÜGGELÉK

1221

II. András király hozzájárulását adja ahhoz, hogy Csépán bán fia, István a szentgotthárdi ciszterci monostorra hagyhassa örökölt pornói kegyuraságát és uradalmát.

Transcr.:
1. IV. Béla király 1240. február 7. Pannonhalmi Bencés Fõapátsági Levéltár (Erdõdy család vépi lt. fasc. 5. n. 184.) - DF 261764. (Egykori õrzési helye és jelzete: Vas megyei lt. Középkori oklevelek 246.)
2. IV. Béla király 1240. február 7. >> 1774. december 20. (hiteles átírás), DL 72224. (Erdõdy család vöröskõi levéltára)
Ed: HO. VI. 12-15; Urk. Burg. I. 117. sz. (2.-ról)
Reg.: Fejér III/1. 329; Szabó Károly Árpádkori regesztái a vörösvári levéltárból. Századok 4 (1870) 605; Reg. Arp. 364. sz.

In nomine sancte trinitatis et individue unitatis. Andreas Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallitie Lodomerieque rex in perpetuum. Cum ex regie dignitatis officio teneamur iustas cuiuscunque petitiones admittere, illis precipue favorem adhibere debemus efficaciorem petitionibus, que corde divinitus inspirato procedentes petentem produnt contemptis terrenis pro celestibus et transitoriis pro sempiternis regi regum celesti velle militare et*, ut in tam laudabilem tamque desiderabilem militie stipendio portionem habere mereamur, affectuose petitionem admittentes effectui perstudeamus mancipare. Hinc itaque est, quod presentium posterorumque clarescere volumus notitie, quod cum Stephanus filius Chepani quondam bani dilecti ac fidelis nostri adolescentulus quidem etate adultus animo celesti divinitus ammonitus consilio seculo et omnibus pompis eius vanis et transitoriis penitus abrenuntians, soli salvatori suo posslacere desiderans declarans religionis habitum in cenobio Sancti Gothardi de ordine Cisterciensium, ut pro temporalibus adipisci mereatur eterna, suscipere cogitasset, ad nostram et omnium iobagionum nostrorum accessit presentiam commendandam nobis animi sui referens affectum multa precum postulavit instantia, ut patronatum ecclesie beate Margarete de Pernov, quam avus suus bone memorie Mycha fundaverat, unde et ipse filiationem ecclesie iure obtinebat hereditario, ecclesie Sancti Gothardi in qua habitationem susceperat conferremus. Preterea insulam eodem nomine Pernov videlicet nominatam, que locus fuerat habitationis supranotati Chepani, et post eum filii sui Stephani cum omnibus pertinentiis suis et villis cum terris ad eandem pertinentibus, scilicet Munorovkerekv, Hetfehel, Perwolph, et Kulked eidem ecclesie Sancti Gothardi conferre posset libere confirmationis nostre titulo communiente. Quod quia iustum petitum et honestum ad notitiam omnium iobagionum nostrorum fore censuimus, eorundem interveniente consilio annuimus fidelem ac dilectum nostrum Gatal comitem filium Gregorii** transmittentes, ut circumscriptis ecclesie de Pernov et aliis supra notatis possessionibus, quas Stephanus iure hereditario possessas ecclesie conferre disposuerat, terrisque earum certis metis undique distinctis fratres sepius dicte ecclesie in possessionem introduceret. Prima igitur meta terre Monorovkerekv incipiens de Pinkova ascendit iuxta villam Buda, versus orientem prope eccleiam Sancti Petri, usque ad viam, que ducit Iak, et per eandem viam procedit donec reflectitur versus aquilonem cum duabus metis; inde vero rediens versus occidentem per metas iuxta Belugd, transiens Pinkeva prope villam Sclavorum, deinde tendit versus meridiem sub villa Baubok inter silvam et terram arabilem, et ultima meta est ultra villam Colun et inde directe rediens ad primam metam in Pinkeva. Prima meta Hetfehel incipiens de Pinkeva pergit iuxta villam comitis Martini nomine Belud per metas versus orientem, deinde reflectitur cum una meta versus aquilonem super viam, que ducit in Iak et in eadem via procedit versus occidentem cum duabus metis, deinde versus aquilonem transiens Mancha per metas reflectitur versus occidentem iuxta Apa, ubi est meta, ascendens monticulum redit per metas iuxta predium comitis Jacobi usque in Pinkeva; et iterum ultra idem predium de Pinkeva ascendit versus orientem per duas metas intra Edelin et reflectitur versus aquilonem, cum una meta et inde redit per metas versus orientem usque in Pinkova. Prima meta Perwolf incipiens de Pinkova ascendit per metas iuxta villam ecclesie Sancte Margarete, que Crestez nominatur, versus occidentem prope villam Nerde, ad supercilium montis usque ad viam, que ducit in Poscin, ubi posita est meta et inde reflectitur versus meridiem, super montem prope Fyzes per metas et per eundem montem paulatim descendens usque in vallem, ubi est meta, transiens rivulum ascendit montem iuxta metas Heborgvini* et venit usque ad viam de Pernov et per eandem viam tendit usque ad metas comitis Martini iuxta Belud ultra Pinkova. Prima meta terre Kulked incipiens ultra villam Hudus tendit versus orientem prope Iak et inde vadit per metas in Radiz, rursumque de Hudus per metas descendit in vallem, que Chenche nominatur et inde pergitur per magnam viam usque in Kulked et de eadem villa per aliam viam revertitur versus orientem usque ad metas ville de Machad et inde vadit usque Hollous et reflectitur prope predium ecclesie Sancti Georgii quondam Radiz nominatum. Silva vero, que est super Pinkova, incipiens de ponte, qui est sub ecclesia Omnium Sanctorum tendit per metas versus villam Karachun et inde ascendendo versus villam, que Kertes nominatur, super domum Henrici. Ut autem hec a Stephano certa legitimatione facta in ecclesiam donatio nobis scientibus et assensum presentium testimonio litterarum prebentibus nullis unquam temporibus retractari valeat, presentibus eam scriptis in notitiam deduci posterorum et sigilli nostri munimine in perpetuum iussimus roborari. Datum per manus Cleti aule regii cancellarii et Agriensis prepositi, anno Dominice incarnationis MÃ CCÃ XXÃ IÃ, venerabili Johanne Strigoniensi, reverendo Ugrino Colocensi archiepiscopis existentibus, Desiderio Chenadiensi, Willermo Ultrasilvano, Roberto Vesprimiensi, Thoma Agriensi, Iacobo Vaciensi, Stephano Zagrabiensi, Bartholomeo Quinqueecclesiensi, Cosma Ieuriensi, Alexandro Varadiensi ecclesias Dei feliciter gubernatibus; Nicholao filio Borz palatino et comite Supruniensi, Ochuz bano, Newka woiawoda, Iula maiore curiali comite regine et comite Budrugiensi, Dionisio magistro tavarnicorum et comite Bachiensi, Bancone curiali comite regis et comite Albensi, Demetrio magistro dapiferorum et Woswariensi, Laurentio magistro pincernarum et comite Keweiensi existentibus, Micha Bihoriensi, Paulo Chenadiensi, Smaracdo Posoniensi, Batez Musuniensi, Pous Jevriensi comitatus tenentibus, regni nostri anno decimo et octavo.

1240. február 7.

IV. Béla király átírja és megerõsíti II. András király 1221. évi oklevelét.

Orig.: Hártya, függõpecséttel. Pannonhalmi Bencés Fõapátsági Levéltár (Erdõdy család vépi lt. fasc. 5. n. 184.) - DF 261764. (Egykori õrzési helye és jelzete: Vas megyei lt. Középkori oklevelek 246.)
Transcr.: 1774. december 20. (hiteles átírás), DL 72224. (Erdõdy család vöröskõi levéltára)
Ed: HO. VI. 38-39; Urk. Burg. I. 271. sz. (2.-ról)
Reg.: Fejér III/1. 329. (dátuma tévesen 1247); Szabó Károly Árpádkori regesztái a vörösvári levéltárból. Századok 4 (1870) 605; Reg. Arp. 672. sz.

Bela Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallitie, Lodomerie Comanieque rex omnibus Christi fidelibus presens scriptum inspecturis salutem et omne bonum. Cum regalis excellentie provida circumspectio iura omnium et dispositiones honestas ac legitimas debite provisionis diligentia illibata debeat conservare, ampliori tamen favore statum et utilitatem ecclesiarum Dei tenetur attendere, qualiter earundem iura sub tutela et securitate regia integra consistant et optate prosperitatis percipere valeant incrementa. Eapropter ad notitiam universorum harum serie volumus pervenire, quod cum Stephanus filius condam Cepani bani, sicut non tantum nobis liquido constat quantum nostro regno notorium existit universo celestis patrie captus amore in annis adolestentie iugo Christi crucem humiliter inclinasset et in monasterio Sancti Gothardi habitum ordinis Cisterciensium dignante domino assumpsisset, impetrata licentia a domino Andrea illustri Hungarie rege karissimo quondam nostro genitore omnes suas possessiones, tam hereditarias quam iusto titulo possessas ante susceptionem habitu monasterio contulit antedicto privilegio memorati patris nostri suam collationem faciens roborari; quibus possessionibus dicta ecclesia non per breve temporis spatium usa est pacifice et quiete, sed cum postmodum decesso clare memorie genitore nostro sicut placuit altissimo regni regimen assumpsissemus, conventum dicti monasterii offerendo nobis privilegium eiusdem patris nostri humiliter supplicavit et devote, ut ipsum favorabiliter dignaremur confirmare. Nos itaque precibus ipsorum, quod iusti etiam continebant et pietatem misericorditer ut decebat inclinati dictum privilegium de verbo ad verbum presentibus inserendo duximus confirmandum liberaliter et libenter, cuius tenor talis est: (Itt következik II. András elõbbi oklevele) Ut igitur hec nostra confirmatio robur perpetue firmitatis obtineat imposterum, nec ab aliquo temere valeat retractari, litteras nostras presentes in memoriam facti pleniorem duplicis sigilli nostri patrocinio perhenniter roboramus. Datum in Pest, anno gratie millesimo ducentesimo quadragesimo, septimo idus februarii, regni vero nostri anno quinto.
In dorso: Sancti Gothardi Privil (áthúzott szó) super Monyorokerek, Hethfevhel, Perwolf et Kewlked.
 
 
 

 
 

JEGYZETEK
 
 
56 Zala I. 181. az eredeti alapján (DL 2300), 1327-es átírása: Urk. Burg III. 242-243. 444. sz. (DF 209124 - GYSMLS 4623, Niczky cs. lt. 22).
57 VALTER Ilona: Szentgotthárd története a Mohácsi vészig. In: Szentgotthárd. Helytörténeti, mûvelõdéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szerk.: Kuntár Lajos-Szabó László. Szombathely, 1981. 62.
58 VALTER Ilona: Templomépítés, kegyuraság, birtokok Nyugat-Dunántúlon Árpád-házi királyaink idején. In: Egyházak a változó világban. Szerk.: Bárdos István és Beke Margit. A Nemzetközi Egyháztörténeti Konferencia elõadásai. Esztergom, 1991. 120.
59 Tóth E. i. m. 30.
60 MEZEY-SZENTESI i. m. 14-15.
61 Az oklevél szövegét csak IV. Béla király 1240. február 7-i átírásából ismerjük. Az eddigi irodalom ezt az átíró oklevelet is csak az Erdõdy család vöröskõi levéltárában található 1774. évi hiteles átírásából használta (HO. VI. 12-15; Urk. Burg. I. 117. sz.), amelynek jelenlegi jelzete: DL 72224. IV. Béla oklevelének azonban megvan az eredeti szövege is (miként erre már utalt Irmtraut LINDECK-POZZA: Bemerkungen zum Urkundenbuch des Burgenlandes. Burgenländische Heimatblätter 47. Jg., Heft 4, Eisenstadt 1985. 200.) az Erdõdy család vépi (fasc. 5. n. 184.), jelenleg Pannonhalmán õrzött levéltárában (egykori jelzete: Vas megyei lt. Középkori oklevelek 246.), DF 261 764. Az oklevél nemcsak feltett kérdéseink, de határjárásai és birtoknevei miatt Vas megye Pinka-völgyi településeinek korai története szempontjából is jelentõs forrás. Mivel a régebbi kiadások épp a nyelvészek számára fontos legkorábbi névalakok tekintetében hibásak, nem is beszélve a méltóságsorról, IV. Béla átíró szövegével együtt újraközöljük a Függelékben, immár az eredeti alapján javítva a korábbi kiadások pontatlanságait.
62 Szentpétery regesztájában jól tolmácsolta a különbséget. (Reg. Arp. 364. sz.)
63 KOLLÁNYI Ferencz: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban. Bp. 1906. 93-94.
64 Más öröklési szabályok vonatkoztak a különbözõ eredetû birtokokra. Õsi nemzetségi birtok elidegenítéséhez elsõsorban nem királyi beleegyezésre volt szükség, hanem a nemzetség öröklésre jogosult tagjainak hozzájárulására. Ilyen birtokban kezdettõl fogva a birtokszerzõ õs valamennyi leszármazottjának volt joga. A királyi adománybirtok öröklését törvények szabályozták. Kálmán nevezetes (I/20.) törvénycikke értelmében a nem Szent István, azaz utódai adományai csak fiágon és a testvér ágán öröklõdhettek. A késõbbi gyakorlat a csak fiági öröklési rendet mutatja, a 12. század csak a lemenõknek engedett öröklést az adománybirtokban. Vö. MURARIK Antal: Az õsiség alapintézményének eredete. Bp. 1938. 102., és BÓNIS György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár Én. 148. és 261. A királyi engedély kérése is elsõsorban a királyi jog alá tartozó birtokok elidegenítése kapcsán fordul elõ: R. KISS István: Az egységes magyar nemesi rend kifejlõdése. Debrecen, 1932. 33. Vö. még az öröklésrõl ILLÉS József: A törvényes öröklés rendje az Árpádok korában Bp. 1904. 93-97. A világi ingatlanvagyon elidegenítési, adományozási és örökösödési jogának sajátos hazai alakulásáról az addigi irodalom összegzésével: KUMOROVITZ Lajos Bernát: A középkori magyar "magánjogi" írásbeliség elsõ korszaka (XI-XII. század) Századok (1963) 16-20.
65 FÜGEDI Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor. Századok 125 (1991) 43.
66 Erre ld. ZSOLDOS Attila "adomány" szócikkét KMTL 30, és Uõ: Az Árpádok és alattvalóik. (Magyarország története 1301-ig). Debrecen, 1997. 159. Az idézet az utóbbi helyrõl való.
67 DF 209103 - GYSMLS 4601, Niczky cs. lt. 1. - kiadása: Urk. Burg. I. 84. (118. sz.).
68 DF 209107 - GYSMLS 4605, Niczky cs. lt. 5. - kiadása: Urk. Burg. I. 266. (390. sz.) - Reg. Arp. 1210. sz.
69 Az oklevél I. Károly király 1324. okt. 27-én kelt átírásában maradt fönn: DF 209122 - GYSMLS, 4621, Niczky cs. lt. 20. - kiadása: Urk. Burg. I. 79-80. (115. sz.) - Reg. Arp. 370. sz.
70 Ferenc L. HERVAY: Repertorium historicum Ordinis Cisterciensis in Hungaria. Roma 1984. (Bibliotheca Cisterciensis 7.) 159-171.
71 Pornó birtokait tehát csökkentenünk kell az említett négy faluval, viszont Hervay adatai (Iván Sopron m., Keresztes, Mindszent, Beled Vas m., Bezeréd Zala m. Gyûrûs mellett) kiegészíthetõ. 1390-ben ugyanis Simon pornói apát a vasvári káptalan elõtt a monostor elnéptelenedett Vas megyei Egurkuz birtokát elcserélte Pechel-i zarka dictus Miklós és fia, Imre az apátság Keresztes birtokának területén levõ hegyen két szõlõért. DF 261780, 1413. évi átírásban, vö. Zsigmondkori Oklevéltár. Összeállította Mályusz Elemér. I-II. Bp. 1951-1958. III-IV-V-VI. Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette Borsa Iván. Bp. 1993-1999. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 1, 3, 4, 22, 25, 27, 32.) (= ZsO.) IV. 334. sz. A mára elpusztult falunak Szent Péter titulusú temploma volt. Regeszták a vasvári káptalan levéltárának okleveleirõl (1130) 1212-1526. Készítette KÓTA Péter. Szombathely, 1997. (Középkori oklevelek Vas megyei levéltárakban I., Vas megyei levéltári füzetek 8.) 92, 414, 605. sz. Azonosítása: BENCZIK Gyula-FEISZT György: Pusztatemplomok Vas megyében. Vasi Szemle 54 (2000) 76.
72 Délrõl ugyanis Márton comes Beled birtokával (késõbbi Alsóbeled, ma Unterbildein Ausztriában, 1455-tõl adatoltan is a pornói monostor birtoka), nyugatról pedig Mancha-val volt határos. Utóbbi Pornó és Ják közötti, késõbb ezek határába olvadt hely neve Nagymáncsa majorként fönnmaradt máig: Vas megye földrajzi nevei. Bárdosi János vezetésével gyûjtötték a Vas megyei pedagógusok és más önkéntes munkatársak. Tudományos tanácsadó: VÉGH József és BALOGH Lajos. Szombathely, 1982. (= VMFN) 50/77, ez bizonyosan azonos a CSÁNKI Dezsõ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I-III., V. Bp. 1890-1913. (= Csánki) II. 773. által említett, de nem lokalizált Mántával. A mára már elpusztult településre Csánki adatain kívül további oklevelek is vonatkoznak: 1435: DF 261579, 261582, 1439: DL 50480 Szelestei prediumként, 1482: DL 61841, laki Kaczor György possessioja. Az 1221-es oklevél határjárása szerint a mai Pornóapáti déli részén három predium sorakozott nyugat-keleti irányban: Apa nevû, Jakab comesé a Pinkáig, és Máncsa.
73 Perwolf és a szomszédos Pornó (1221: Pernov) megnyugtatóan máig nem tisztázott neve (Vö. FNESz. II. 364.) közös eredetûnek mutatkozik, talán az elsõ (bajor vagy szláv?) birtokos nevét õrzi mindkettõ. Perwolf nagy kiterjedésû területébõl utóbb alakult ki a két Pokol (Alsópokol = Abdalóc; illetõleg Felsõpokol = Pokolfalu), valamint a 15. századtól adatolható Schütz (Csánki II. 728. utóbb Horvát- és Németlövõ néven még tovább osztódva. Ma a magyar területen levõ Horvátlövõt kivéve mindhárom Deutsch Scützen része Ausztriában). Az oklevél helyneveinek etimológiájához: Elemér MOÓR: Zur Siedlungsgeschichte der deutsch-ungarischen Spachgrenze. I-II. Ungarische Jahrbücher 9 (1929/1) különösen 244-248; Uõ.: Westungarn im Mittelalter im Spiegel der Orstnamen. (Acta Litt. Scienc. Reg. Univ. Francisco-Josephinae, sectio Philol. Tom. 10. Szeged, 1936.)
74 Urk. Burg. I. 189. A falu csak a 14/15. századtól válik ketté, a késõbbi Egyházas-, vagy Nagykölkedet Nagylucsei Orbán egri püspöktõl és kincstartótól vette meg Bakóc Tamás több más Vas megyei birtokkal együtt 1487-ben (DL 72232), majd Monyorókerék megszerzése után az Erdõdiek ahhoz kapcsolják, mert 1549-ben már ennek tartozéka (utóbbi adat Engel Pál szíves közlése.) Az 1221-es határjárásban említett Chence völgy a mai napig él földrajzi névként Nagykölked nyugati és Szentpéterfa keleti határában. (VMFN 162/41, 48; 52/112, 114.)
75 1292: Urk. Burg II. 388. sz.; 1297: Urk. Burg II. 449. sz. Vö.: FÜGEDI Erik: vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp., 1977. (Értekezések a történeti tudományok körébõl. Új sorozat 82.) 168; ENGEL Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457 I-II. História-MTA Történettudományi Intézete, Bp. 1996. (História Könyvtár. Kronológiák, Adattárak 5.) I. 368.
76 Az eredetileg is szentgotthárdi apátsági birtokot némi vita után 1213-ban újra az apátságnak adja a király. Fél évszázaddal késõbb (1266) a király és a királyné fiúk, Béla herceg akarata szerint elcserélik Dobra földet a vasvári vár mellett fekvõ Györgyvár királynéi földdel (DL 93902; Reg. Arp. 1509. sz. Vö.: VALTER: Szentgotthárd i. m. 62-63.) A királyi vár talán már ezt követõen felépül, hogy aztán hamarosan eladományozzák (Engel Archontológia i. m. I. 303.)
77 Tévesen vonatkoztatja a vasi Beledre egy 1238-as oklevél (Wenzel VII. 54.) adatát KRISTÓ Gyula: Szempontok korai helyneveink történeti tipológiájához. Szeged, 1976. (AUSz LV.) 22, ez egyértelmûen a Sopron megyei Beledre vonatkozik.
78 A két monostor késõbbi "párhuzamos" helyzetét jól illusztrálja Ellerbach János végrendelete, mely szerint jáki birtokrészének fele a jáki monostoré és a Szent Jakab kápolnáé, másik fele pedig a pornói monostoré legyen: DL 19510 (NRA-483-10) - SZÉCHÉNYI Miklós gróf: A Szent György vértanúról nevezett Jaáki apátság története. Budapest 1901. 21. és 81.
79 KUMOROVITZ L. Bernát: A zselicszentjakabi alapítólevél 1061-bõl. ("Pest" legkorábbi említése). Tanulmányok Budapest Múltjából 16 (1964) 68-69.
80 "Nem állunk sokkal jobban azzal a három esettel sem, amikor egy úri nemzetséghez tartozó prelátus alapított monostort, s az a nemzetség birtokába került. Az elsõ esetben a Kán nembeli Péter spalatói érsekrõl van szó, aki 1183 elõtt a szenttrinitási, a másodikban fiatalabb kortársáról, a Bor-Kalán nembeli Kalán pécsi püspökrõl, aki a pusztaszeri, és végül a harmadikban a Rátót nembeli Mátyás esztergomi érsekrõl, aki 1240 körül a rátóti premontrei monostort alapította. A három eset oly nagy bizonyítóerõvel rendelkezik, hogy Györffy ebbõl következtethetett arra, hogy a bélapátfalvi cisztercita apátság megalapítója, Klétus püspök valószínûleg az Örsúr nemzetségnek volt a tagja" (Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 43.) Példái közül egyedül csak az utóbbi és a rátóti prépostság esete vonatkoztatható ide. Péter spalatói érsek a szenttrinitási monostornak nem biztos, hogy az alapítója volt, 1183-ban csak kegyúrként említik. (Györffy I. 391.). A pusztaszeri monostort biztosan nem Kalán püspök alapította - ahogy a korábbi irodalom vélte - ugyanis a régészeti feltárás az apátság 11. századi alapítását bizonyította: ALMÁSI Tibor-TROGMAYER Ottó: Szer. KMTL 637-638; TROGMAYER Ottó: ...de diruto quondam monasterio... (Szer és Szermonostor). In: Árpád elõtt és után. Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetérõl. Szerk.: Kristó Gyula-Makk Ferenc. Szeged, 1996. (Szeged Könyvek 2). 117-132. Klétus vagy Kilit püspök Örsúr nembeli volta pedig nyilvánvalóan elírás a Bél nem helyett. (Vö.: Györffy I. 757.). Ide sorolható viszont a Fügedi által nem említett garábi premontrei prépostság, amelyet Kökényes-Radnót nembeli Mikudinus fehérvári prépost, késõbb gyõri püspök (1176-87) alapított 1171 körül, és késõbbi kegyurai is e nemzetség tagjai: OSZVALD Ferenc: Adatok a magyarországi premontreiek Árpád-kori történetéhez. Mûvészettörténeti Értesítõ 6 (1957) 242.
81 Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 43-44.
82 Györffy I. 905; GYÖRFFY György: Pusztaszer. Mûemlékvédelem 1959. 196.
83 Ruzsa i. m. 24-24.
84 Erre és a monostorok késõbbi sorsára: Rácz György: A jáki apátság kegyurai a 14-15. században (sajtó alatt).
85 A legkorábbi adat arra, hogy Jákon nemcsak az alapító családjának voltak részei, 1243-ból való. Demeter országbíró és mosoni ispán oklevele szerint, mivel elõtte (a Rába bal parti ágból) Ják nb. Ják és Márton in duello legyõzetett Bors ellenében, és a másik félnek nem tudtak volna elégtételt adni birtokuk elidegenítése nélkül, az egész nemzetségüket (totam suam generationi!) jelenléte elé idézték, hogy birtokukat megváltsák. Ezek azonban hanyagul húzódoztak ettõl, majd végül Terestyén, Ebed, Artuna, Myka és Miklós a jogszokástól kényszerítve (ratione iuris exigente) megjelent elõtte és Ják és Márton Rabaolyachak, Lyparth és a Szent György monostor mellett fekvõ Ják (Vas vm) földjeik felét az említett beleegyezõ nemes és nem nemes férfiakkal 15 márkáért eladták. Ebbõl négy márkát Ják és Márton akaratából Bors-nak az országbíró elõtt, a fennmaradó 11 márkát pedig a gyõri káptalan és Csépán prépost bemutatott oklevele értelmében elõttük fizettek ki, az ügy pristaldusa, Pouka fia Péter jelenlétében. (Átírta a vasvári káptalan 1365. január 28-án Tyak nb. János fia Péter kérésére és bemutatásában, amelyet átírt Garai Miklós nádor 1432. február 21-én kelt privilégiumában. DF 261576 - Vas megyei lt. Szelestey cs. lt. Hiányos szövege megvan még Garai Miklós nádor 1431. május 1-jén kelt iktatóparancsában is: DL 50444. - Közlés: Urk. Burg. III. 259-260. (I. 293 a.). A 14-15. századi adatok szerint a Ják nemzetség valamennyi családjának voltak részei Jákon. DL 41845; DF 261576; HO IV. 429; ZsO. III. 2243. sz. és Rácz Gy. elõzõ jegyzetben i. m.
86 Az 1221-es pornói oklevél határjárásában szereplõ inde vadit usque Hollous et reflectitur prope predium ecclesie Sancti Georgii quondam Radiz nominatum... a jáki monostorra vonatkozik. 1223: M(iklós) soproni ispán oklevelében a tanúk között szerepel abbas de Iach: DF 208360 - Pannonhalmi Fõapátság lt. Borsmonostor 85-16-6. - Közlése: Urk. Burg. I. 128. sz.
87 A Gebhard salzburgi érsek által alapított és 1074-ben felszentelt admonti monostor a salzburgi Szent Péter apátságból népesült be. FEJÉRPATAKY László: A Gutkeled-Biblia. Magyar Könyvszemle Új folyam 1 (1893) 6.
88 MÁLYUSZ Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. 25.
89 TÓTH Melinda: Árpád-kori falfestészet. Bp. 1974. 60., 63., 340. jegyzet; Géza ENTZ: Die Wandmalerein der Westempore in Ják. Sonderdruck aus Beitrage zur Kunstgeschichte und Denkmalpflege Walter Frodl zum 65 Geburstag gewidmet. Wien-Stuttgart, 1975. 175; WEHLI Tünde: Donátorábrázolások a magyarországi román kori monumentális mûvészetekben. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Bp. 1984. 366-372; MAROSI Ernõ: Megjegyzések a középkori magyarországi mûvészet liturgiai vonatkozásaihoz. In: "Mert ezt Isten hagyta..." Tanulmányok a népi vallásosság körébõl. Szerk. Tüskés Gábor. Bp. 1986. 107: "A déli toronyalja falfestményeinek ikonográfiája minden bizonnyal a kegyúri család temetkezõ helyére utal: itt várható lenne az alapító sírja is." Figyelemre méltó, hogy a freskó bal oldalán három alak töredéke maradt meg, közülük az egyiknek püspöksüvege és pásztorbotja van. (D. Mezey i. m. 14.). Az alakokat Márton fiaival azonosíthatjuk, a püspök tehát bizonyosan Zlaudus.
90 ZSOLDOS Attila: Közszabad nemzetségek. Mediaevalia Transilvanica. Tom. II, nr. 1. Satu Mare, 1988. 54-55.
91 Gondoljunk a királyi csemeték házasságaira: CSUKOVITS Enikõ: Királyi gyermekek, gyermek királyok. Hn. 1993; VAJAY Szabolcs: Dominae, reginae milites. Árpád-házi Jolánta magyarjai Valencia visszavétele idején. In: Mályusz Elemér Emlékkönyv. Társadalom- és mûvelõdéstörténeti tanulmányok. Szerk.: H. Balázs Éva-Fügedi Erik-Maksay Ferenc. Bp. 1984. 395. Ezért volt feltûnõ Szent Margitnak az apja házasságpolitikájával való szembenállása: KLANICZAY Tibor-KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái. Bp. 1994. 170-171. Buzád-Hahót nembeli Buzád bán is méltóságviselése és gyermekei születése után lépett a domonkos rendbe 1233 körül: Karácsonyi i. m. 575.
92 R. W. SOUTERN: A nyugati társadalom és az egyház a középkorban. Bp. 1987. 278.
93 Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 57-58.
94 Orbán i. m. 87-88.
95 A II. András-kori megyehierarchiát összeállította NÓGRÁDY Árpád: "Magistratus et comitatus tenentibus" II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez. Századok 129 (1995) 168-181, az ispáni jövedelmek nagyságára vö. a 74, 105-107. jegyzetet és a hozzá tartozó fõszöveget. Az idézett, 1217-ben elmozdított Sándor pohárnokmester elmaradt jövedelméért járó 300 márka fizetség mellett figyelemre méltó, igaz sokkal késõbbi adat 1278-ból áll rendelkezésünkre. Ekkor ui. IV. László Gutkeled nembeli Istvánt kegyeibe visszafogadván országbíróvá és mosoni ispánná nevezte ki évi ezer márka juttatással (...dando eidem et referendo iudicatum curie nostre et comitatum Musuniensem ... promittimus etiam et ordinamus insuper eidem mille marcas pro stipendio annuali). HO. VIII. 190. (Reg. Arp. 2870. sz.). Azt, hogy a várispánságok jövedelmének kétharmada a királyt, egyharmada az ispánt illette, Kálmán király törvényeibõl (I/25, és 78: ZÁVODSZKY Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp. 1904. 186, 193.) és Freisingi Ottó tudósításából (Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Edidit Stephanus Ladislaus Endlicher. Sankt Gallen, 1849. 120.) is tudjuk. Amennyiben a III. Béla-kori jövedelemjegyzék szerint a királyi kétharmad 25 000 márkát tett ki, az ispáni harmad 12 500 márka, a 70 ispánságra számítva. Figyelembe véve a jövedelemjegyzék túlzásait (Ifj. BARTA János-BARTA Gábor: III. Béla király jövedelmei. Századok 127 413-449.) és a megyerangsort, talán nem tévedünk nagyot a 300-500 márkás vasi ispáni jövedelmet illetõen.
96 Csánki II. 788.
97 Helyesen azonosította Csánki, miszerint a Vát és Bögöt közti vidéken feküdt (II. 761.).
98 DF 209129 - GYSMLS 4628, Niczky cs. lt. 26 - Kiadása: Urk. Burg. III. 257. sz.
99 SÖRÖS Pongrác: A Pannonhalmán õrzött Guary-levéltár kiadatlan oklevelei 1-2. közl. Történelmi Tár 1908-1909. 164.
100 1380-ban a bögöti nemesek perében Kápolnafölde és Bögöt közti határjárások után megejtett tanúvallomások alkalmával a tanúk egy része azt vallotta, hogy Kapulnafelde birtok Buguth birtokkal régtõl fogva egy és ugyanaz, nem voltak egymástól szétválasztva, és Kápolnafölde sosem tartozott a jáki monostorhoz. A tanúk másik fele pont az ellenkezõjét állította, miszerint olim ad dictum monasterium Sancti Georgii martyris pertinens fuisset. (Sörös i. m. 192-194.). Mára a falunak még a földrajzi nevekben sem maradt nyoma (Vö. Magyarország földrajzinév-tára II. Vas megye. Bp. 1978. és VMFN)
101 1438: DL 58094; 1444: DL 58108; 1461: DL 15514; 1465: DL 45178.
102 Pannonhalmi Bencés Fõapátsági Levéltár, Erdõdy cs. lt. Fasc. 22, Nr. 1115.
103 1723: Erdõdy cs. lt. Fasc. 22, Nr. 1150.
104 A vasvári káptalan 1418. szept. 7-i eredeti oklevele: DL 10719 (NRA. 681-1) - Közölte Széchenyi i. m. 72. - Regeszta: ZsO VI. 2333. sz. Csánki II. 788. nyilván téves olvasat miatt Ravazdként vette fel.
105 1457. aug. 22.: Mátyás király 1470. évi átiratában, 16. századi másolata: DL 14988 (Acta Part. 7), Az eredetibõl közölte: Széchenyi i. m. 75-76.
106 HECKENAST Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Budapest 1970. 23, 114.
107 DF 209139 - GYSMLS 4638, Niczky cs. lt. 36. - Közlés: Urk. Burg. IV. 109-110. 193. sz.
108 1710: Monyorókerék felé 15 hold, a kisunyomi halastó mellett 30 hold, a rádóci erdõ mellett 40 hold, a szintén Rádóc felé esõ Hosszúföldön 100 hold, további 17 pedig másutt. Erdõdy cs. lt. Fasc. 22, Nr. 1100. Ez is és a többi 17-18. századi összeírás is ugyanazokat a birtokokat említi, mint amiket fönt tárgyaltunk. Nr. 1150, Nr. 1158., csakúgy, mint az 1549-es összeírás, amely Jákon 6, Lovászadon 8, Keresztesen 7,5, portiot említ (MAKSAY Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I-II. Bp., 1990. II. 874, 879, 883, 908.) Amikor 1669-ben Zichy György apát a monostor javait árendába adta, a következõképpen fogalmaztak: ...universas ... bona ad eandem abbatiam Deakyensem de jure et ab antiquo pertinentia, portiones videlicet possessionaria in eadem Deak, Lovaszad, et magyar Keresztes possessionibus, vineas item binas, unam in dictae Keresztes, alteram vero in Strem possessionibus promontoriis situatas... (Erdõdy cs. lt. Fasc. 22. Nr. 1115.). A monostor még egy malomhelyére vonatkozó adat is fönnmaradt bizonyos, közelebbrõl nem ismert Langenberg Kristófnak egy elhalványodott írású, 1417-es oklevélben.Kristóf és István jáki apát közti megállapodás értelmében "fundum molendine (!), sitta in Lzarum, super quem molendinum ego et heredes mei habuerint duas libras denariorum, az apát és utódai zavartalan birtokában hagyják." ZsO VI. 1138. sz. (DF 274142 - GYSML Gyõr, pannonhalmi fõapátság orsz. lt. 51.) A kérdéses helyet megnyugtatóan nem tudjuk lokalizálni, talán Lovászadról van szó. Nem segít a pannonhalmi levéltár Fekete Könyvében levõ 18. századi másolat sem (hiányos szövegét közölte Széchenyi im. 73-74, 1448-i keltezéssel).
109 RÁCZ György: A magyarországi káptalanok és monostorok magisztrátus-joga a 13-14. században. Századok 134 (2000) 193-195.
110 Erre legújabban D. Mezey i. m. 4.
111 A források Zlaudust erõskezû püspökként mutatják, aki határozottan igyekezett egyháza jogait érvényesíteni. Ez kiderül többek között a zalavári apáttal a tizedekrõl folyt perbõl (Mon. Vespr. I. XC-XCIII.) éppúgy, mint a birtokaival kapcsolatos magisztrátusi jogok rendezésébõl, továbbá azon erõfeszítéseibõl amivel a majki premontrei prépostságtól igyekezett visszaszerezni a király által nekik adományozott tizedek huszadát (HOLUB József: Zala megye története a középkorban. I. A megyei és egyházi közigazgatás története. Pécs, 1929. 393). Maradtak fönn adatok birtokvásárlásairól (Szántó megvásárlásán kívül 1258-ban Lád nembeli nemesektõl vásárolt egy malmot és földet: Wenzel II. 311.) Valószínûleg hozzá köthetjük a zalavégi templom építését is. Valter, Templomépítés i. m. 121; KOSTYÁL László: A zalavégi plébániatemplomról. In: Ruzsa i. m. 163-165; Rácz: Egerszeg i. m. 84.
112 A tátikai várak építésérõl, az oklevelek helyneveinek lokalizálásáról: Karácsonyi i. m. 988-989; Gutheil i. m. 218; Pais i. m. különösen 409-410; Dénes i. m. 88-92; Fügedi: Vár és társadalom i. m. 204. Érdekes, hogy saját adattárának feldolgozásakor mellõzte a püspök által épített Tátikát (valamint az erdélyi püspök által épített Szentmihálykõt és a pannonhalmi apát által épített Szigligetet), és így a várépítõk között csak feltûnõen kevés fõpapot talált (i. m. 29-30.) SZÛCS Jenõ pedig egyenesen azt írta, hogy "egyetlen püspök sincs IV. Béla idején a várépítõk között." Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. (História Könyvtár, Monográfiák 1.) 29; Vö.: Koppány im. 191-192.
113 A több vármegyében birtokos és méltóságokat betöltõ nobilis és a szûkebb régióhoz köthetõ, szerényebb birtokállománnyal rendelkezõ, megyésispáni vagy országos méltóságokat nem betöltõ, csak a megyebeliek közé tartozó királyi serviensi nemzetségek fõbb jellemzõire és ezek elkülönítésének jogosságára ld. Zsoldos, Közszabad nemzetségek i. m. A Ják nemzetség érdekes módon egy olyan nobilis nemzetség volt, amelynél csak az egyik ág tudta tartani a 13. században is eredeti státusát, míg a másik két fõág a birtokosztályok és a túlszaporodás következtében elszegényedett és nem tudta utolérni õsei arisztokrata életformáját, így a királyi hatalom is úgy tekintett rá, mint királyi serviensekre. A köznemesség kialakulásának történeténél a Jákok eme kettõs tulajdonsága mindig elõkerül. MÁLYUSZ Elemér: A magyar köznemesség kialakulása. Századok 76 (1942) 274-275; BOLLA Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. Bp. 1983. (Értekezések a történeti tudományok körébõl, új sorozat 100.) 58-59; SZÛCS Jenõ: Az 1267. évi dekrétum és háttere. Szempontok a köznemesség kialakulásához. Mályusz Elemér Emlékkönyv. Társadalom- és mûvelõdéstörténeti tanulmányok. Szerk.: H. Balázs Éva-Fügedi Erik-Maksay Ferenc. Bp., 1984. 341-394; FÜGEDI Erik: Az Elefánthyak. A középkori magyar nemes és klánja. Bp., 1992. 60-62; ZSOLDOS Attila: "Eléggé nemes férfiak..." A kehidai oklevél társadalomtörténeti vonatkozásairól. Zalai történeti tanulmányok. Zalaegerszeg, 1997. (Zalai Gyûjtemény 42.) 17-18.
114 Az 1289-91 közti háborúban Hertueg fia Miklós a németek ellen a vár alatt halt meg (Urk. Burg. II. 351. sz.). 1327. aug. 10-én pedig Dezsõ királynéi udvarbíró és soproni ispán iuxta castrum Scenth Mihal keltez (Urk. Burg. II. 451. sz.; AOkl. XI. 400. sz. de a mutatóban nem szerepel). 1325-ben a Ják nemzetségbeli Sitkeiek próbálták megszerezni, de törekvésük nem járt sikerrel. Ekkor ugyanis I. Károllyal átíratták és megerõsítették IV. László említett adománylevelét. Incéd a rohonci, Szentmihály pedig a szalónaki uradalom tartozéka lett.
115 Rohonc és Nick: Urk. Burg. II. 295, 351. III. 234, 245. sz.; az 1329-i csere: DF 209131 - GYSMLS 4630, Niczky cs. lt. 28. - Urk. Burg. IV. 111-112. sz.; 1358: DF 209172 (GYSMLS 4671, Niczky cs. lt. 69. - Közlése: HO IV. 141. (1328-i keltezéssel). Vö. Engel P. i. m. 401-402.
116 Kéziratom lezárása után jelent meg D. MEZEY Alice-SZENTESI Edit: A Ják nemzetség, a jáki Szent György-monostor és Ják falu. In: A jáki apostolszobrok. Die Apostelfiguren von Ják. Szerk./Red.: Szentesi Edit-Ujvári Péter. Bp., 1999. 3-34. Az 1996-ban készült dolgozat elõtt a szerzõkkel bizonyos kérdésekben gondolatokat cseréltünk. Az eredetileg jegyzetek nélküli, kiállítási katalógushoz szánt rövid összefoglalás elkészítésében a szerzõknek úgy tudtam segíteni, hogy akkori ismereteim alapján papírra vetett "elõzetes és vázlatos megjegyzéseim"-et (im. 28. o. 29. jegyzet) rendelkezésükre bocsátottam. E vázlatos dolgozatba leírt megállapításaimat alaposabb levéltári kutatás, a jáki okleveles anyag beható vizsgálata után módosítanom kellett, ugyanis számos kérdést azóta több adat birtokában másként látok. Így, többek között az említett jáki tanulmánykötet 7. oldalán közölt Pornó és Jákmonostori fõág családfája sem egyezik a jelen tanulmányban közölttel. Ebben és más részletekben is utóbbi tekinthetõ egyelõre "véglegesnek". Meg kell még jegyezni, hogy a jelen dolgozat 45. jegyzetében említett Zlaudus-pecsét fényképét a tanulmánykötet közölte (10. o. vö. még 29. és 39. jegyzetet.).