A nemzetség fõágát
az általa alapított két monostorról keresztelte
el Karácsonyi János pornó- és jákmonostori
fõágnak. Egyik alapításáról,
vagy javadalmazásáról sem maradt fenn egykorú
forrás, ezért jobb híján be kell érnünk
azzal a 14. századi oklevéllel, amelyet Ják nembeli
Sitkei Lõrinc fia, Kopasz kérésére tartott
vizsgálatról adtak ki. A király megparancsolta a vasvári
káptalannak, hogy tanúbizonysága mellett a királyi
ember tudakolja meg, hogy vajon a jáki és a pornói
monostorok kegyuraság címén valóban megilletik-e
jog szerint Kopaszt, atyafiait és egész rokonságát,
mivel õ ezt állítja. A káptalan hamar teljesítette
a feladatot, egy héttel késõbb, 1325. május
25-én kiállított oklevelében jelentette a királynak,
hogy a királyi ember és a kiküldött kanonok beszámolója
szerint megtudták a jáki és pornói apátoktól,
a környékbeli nemesektõl és nem nemesektõl,
hogy a jáki Szent György monostort Ják nembeli Nagy
(magnus) Márton comes építette (edificasset),
a pornóit pedig Ják nembeli Csépán bán
emelte (construxisset), ezért Ják nembeli Kopaszt,
atyafiait a kegyuraság jogosan megilleti.56
A vizsgálatnak
az alapításra vonatkozó állítását
más források is igazolják. Amikor II. András
király 1221-ben engedélyt adott Csépán bán
fia, Istvánnak, hogy atyai örökségét, a
pornói monostort és uradalmat a szentgotthárdi ciszterci
apátságnak adhassa, Pornót Mike nádor alapításának
mondta. Az alapítás és a kivitelezés Pornó
esetében is bizonyára két generációnyi
idõt vett igénybe, mint késõbb Jákon.
A szakirodalomban felmerült, hogy a két monostor alapítása
az idõbeli és térbeli közelség miatt valamilyen
kapcsolatban lehetett egymással. Megalapozott vélemény
szerint "1219-ben létezett Pornón egy Szent Margit tiszteletére
szentelt apátság (feltehetõen bencés rendû),
amit a Ják nb. István fia István kérésére
a ciszterci rend bekebelezett, és Szentgotthárdot tette meg
anyaapátságának. Csépán bán fia
István, amikor belépett a ciszterci rendbe, ennek a - nagyapja
által 1219 elõtt alapított - monostornak a kegyuraságát
is a szentgotthárdi apátságra bízta. Pornó
ekkor már a ciszterci rendhez tartozott, és ezután
mindvégig ciszterci monostorként említik mint Szentgotthárd
leányapátságát."57 Nem véletlen,
hogy éppen ekkor, "1220 körül alapította a Nagynak
nevezett Jáki Márton ispán a jáki Szent Györgynek
szentelt bencés apátságot. A monostor nyilván
az elveszett pornói kegyuraság pótlására
épült."58 Tóth Endre szerint az Antiochiai
Szent Margit tiszteletére szentelt pornói monostor inkorporációjával
a Ják nemzetség monostor nélkül maradt. "Ezért
talán nem véletlen, hogy a Ják nemzetség újabb
monostora is egy sárkányos szent, György tiszteletére
épült fel."59 Mások szerint is érdekes
fényt vet a jáki monostor alapítására
a pornói monostor Szentgotthárd általi incorporatioja.
"Nem tudjuk, hogy ez a lépés oka vagy következménye
volt-e az új családi monostor alapításának,
de valószínûleg kapcsolatban állt vele... Kérdés
az is, mi indokolta, hogy a nemzetség ezen ága lemondjon
a fennmaradt néhány kõfaragványából
ítélve jelentõs méretû, igényes
kialakítású és így nagy építtetõi
vállalkozás eredményének minõsíthetõ,
nem sokkal azelõtt elkészülhetett épületegyüttesrõl,
hiszen ez a ciszterci rend birtokába kerülvén, kegyúri
jogaikat sem gyakorolhatták tovább. Az erre a kérdésre
adott válasz, amely fényt vethet a jáki monostor alapításának
indítékaira, három irányban kereshetõ;
hátterében állhatnak politikai vagy birtokjogi körülmények
csakúgy, mint a nemzetség különbözõ
ágai és az ágakon belüli családok viszonyai..."60
További
kérdéseket is fel kell tennünk a pornói és
a jáki apátsággal kapcsolatban, ugyanis nem vizsgálta
senki, hogy mi lett a sorsa a pornói monostor szentgotthárdi
ciszterekre bízott patronátusának és a nekik
adományozott birtokoknak, pedig ezek késõbbi sorsa
fényt vethet a birtokok eredeti jogi természetére
is. Ez utóbbi pedig választ adhat arra a kérdésre,
hogy volt-e köze egyáltalán a rokonságnak a pornói
monostorhoz, amelynek patronátusáról le kellett mondaniuk
az inkorporációval. Mennyiben érintette õket
egyáltalán a jogügylet? Mi lett a sorsa Csépán
bán vagyonának? Fordítsuk ezért most figyelmünket
II. András király 1221-ben kelt oklevelére, amelyben
beleegyezését adta a pornói uradalom cisztercieknek
történõ átengedéséhez, adatait
próbáljuk értelmezni és egyeztetni a benne
említett birtokok késõbbi történetével.61
II. András
oklevele elmondja, hogy Csépán fia István a király
és jobbágyurai elé járulva azt kérte,
hogy örökölt pornói kegyuraságát a
király (!) adja a szentgotthárdi cisztercieknek (nobis
... postulavit..., ut patronatum ... de Porno ... quam ... ipse ... iure
obtinebat hereditario, ecclesie Sancti Gotthardi... conferremus). Majd
ezen kívül (preterea) királyi beleegyezést
kér ahhoz, hogy neki és apjának a lakhelyét,
a pornói szigetet a hozzá tartozó négy faluval
õ maga hagyhassa szabadon a cisztereknek királyi megerõsítés
címén (insulam ... Porno... villis cum terris ad eandem
pertinentibus ... eidem ecclesie... conferre posset libere confirmationis
nostre titulo). A kegyuraságot és a birtokokat egyaránt
megkapták a ciszterek, de nem szabad átsiklanunk az oklevél
által finoman megkülönböztetett kétféle
jogi aktus között. Az elõbbit kéri a királytól,
hogy adja a kedvezményezettnek, az utóbbit, mintegy saját
hatáskörében adományozza, és a királytól
csak megerõsítést vár, a királyi adomány
címe a megerõsítés.62 A késõbbiekben
a patronátus és a birtokok története szétválik.
Nézzük elõször a pornói uradalomhoz tartozó
birtokokat. A szöveg szerint István a birtokokat iure hereditario
birtokolta, az átírásban IV. Béla errõl
úgy ír, hogy "néhai szeretett atyánktól,
András úrtól, Magyarország felséges
királyától kieszközölt engedéllyel
beöltözése elõtt minden saját birtokát,
mind az örökölteket, mind a jogos címen birtokoltakat
az említett monostornak adta, atyánk kiváltságlevelével
gondoskodva saját adományának megerõsítésérõl."
Ezt a szakirodalom úgy értelmezte, hogy mivel õsi
birtokot vonnak el a nemzetség jogkörébõl, ráadásul
Istvánnak, mint kiskorúnak (adolestentulus) nem volt
teljes joga javai felõl rendelkezni, ezért kellett a királyi
beleegyezés.63 Mindkét oklevél szövege
azonban láthatóan elmossa a birtokok eredeti jogcímét.
István
örökségként jutott birtokaihoz, tehát nem
maga által szerzett javakról végrendelkezett. Az örökölt
birtok lehetett õsi (akár a nemzetségõstõl
származó) is, amelyben az osztályos atyafiaknak is
joguk volt, de lehetett egy-két generációval korábbi
királyi adomány is, amely egyszeri öröklési
aktus után már örökölt birtoknak minõsült.
Arról, hogy ez utóbbihoz a rokonságnak mennyiben volt
köze, azaz mikortól minõsült át egy adománybirtok
õsivé, megoszlanak a vélemények. Anélkül,
hogy az Árpád-kori birtokjog(ok) számos, mai napig
megnyugtatóan nem tisztázott kérdéskörébe
most belebonyolódnánk,64 megállapíthatjuk:
adataink egyértelmûen arra utalnak, hogy amennyiben az egyháznak
juttatott birtokban a rokonságnak joga volt, akkor errõl
lehetõleg nyilvánosan le kellett mondaniuk. Meg kellett szerezni
a rokonok hozzájárulását ahhoz, hogy az alapító
a kezén levõ õsi birtokokat elidegeníthesse,
pontosabban a monostornak adományozhassa.65 Minden olyan
esetben, amikor az adományozott jószágban az osztályos
atyafiak valamikor örökölhetnének, szükség
volt a hozzájárulásukra, különben késõbb
az adományt megtámadhatták. Az ifjú szerzetesnek,
ha adományát komolyan gondolta - márpedig minden jel
erre mutat -, és fõképpen a szentgotthárdi
monostornak elemi érdeke lett volna az oklevélbe belefoglaltatni
nemcsak a Mike javaira jogosan igényt tartó unokatestvérek
(Jován fiai, Márton és Jakab), hanem a tágabb
rokonság, az osztályos atyafiak beleegyezését
is. Mivel az oklevélben egyáltalán nincs szó
a nemzetségbeliekrõl és rokonokról (a határjárásban
is csak mint szomszéd birtokos szerepel Márton ispán,
illetõleg Jakab comes), és az iktatásnál sem
volt semmi gond, kérdés, hogy szabad-e arra következtetnünk,
hogy az egész jogügyletbe a közelebbi és tágabb
rokonságnak semmilyen beleszólása nem volt? Ennek
látszólag ellentmond, hogy a birtokokat iure hereditario
tartotta a kezén az adományos. Ha volt is elõzetes
egyezkedés a rokonokkal, esetleges kárpótlás
a "lemondásért" cserébe, ezt valami miatt nem rögzítette
a királyi oklevél. Úgy tûnik tehát, hogy
az oklevél egyedül a királlyal szemben védi az
új tulajdonost.
Az oklevél
jogi hátterét csak úgy érthetjük meg,
ha figyelembe vesszük a királyi hatalom, illetõleg a
világi birtokos társadalom körében párhuzamosan,
egymás mellett élõ öröklési jogszokást,
amely világi birtokosok fiági kihalása esetére
vonatkozott. A királyi hatalom igyekezett korlátozni az öröklésre
jogosultak körét a mielõbbi háramlás érdekében,
a "világi birtokosok körében ellenben az a jogszokás
élt, amely minden egyszeri törvényes öröklésen
átesett birtokot - így a királyi adományból
származókat is - örökölt birtoknak tartott,
amelyre nézve megnyíltnak tekintette az örökös
nélkül meghalt személy oldalági rokonságának
egyéb birtokfajták esetében szokásos öröklési
jogát."66 Esetünkben is igazolható ennek
a felfogásnak a helyessége. A királyi engedélybõl
arra következtethetünk, hogy az adomány tárgyai
valaha éppen nem a nemzetségi jog kötelme alá,
hanem a királyi jog alá tartoztak. Ezért kellett az
adományozónak a királlyal szemben védeni a
megadományozott egyházat a békés birtoklásban.
A iure hereditario jogcímet nem szabad nemzetségi
birtoklás jogaként értelmezni, hanem csak apai örökségként.
Mike nádor nem a rokonságával közösen bírt
földön alapította monostorát, hanem egy olyan,
feltehetõen adománybirtokon, amelyet az ági rokonsággal
való osztály után kapott õ maga, vagy valamelyik
õse még a 12. században. A nemzetség névadó
birtoka mellett nyilván tudatosan egészítette ki uradalmát
a birtokszerzõ ezzel a jelentékeny, Pornó köré
szervezõdött földterülettel. Az "uradalom" István
szerzetbe lépése, és ezzel megszakadása után
királyi értelmezés szerint az uralkodóra szállt
volna vissza, a rokonság felfogása szerint viszont õk
is igényelhették. A megoldást az jelentette, hogy
az örökhagyó birtokairól királyi engedéllyel
végrendelkezik, ugyanakkor valamilyen módon gondoskodnia
kellett a rokonság "kielégítésérõl"
is, hogy a késõbbiekben ne pereskedhessenek. A rokonsággal
való egyezkedésrõl vannak adataink, így a király
szempontjából teljesen logikus lépés, hogy
a kancellária az oklevélben nem szerepelteti a rokonság
beleegyezését. Ez esetben ugyanis hallgatólagosan
elismerte volna a rokonság öröklési igényének
jogosságát. A rokonság tehát de iure
nem mondott le a birtokokról, mert a királyi hatalom felfogása
szerint nem volt hozzá köze, ezért nincs szó
az esetleges hozzájárulásukról a király
oklevelében. Adataink azonban arra mutatnak, hogy István
szerzetbe lépését valójában megelõzte
a rokonokkal apja birtokai feletti való osztozkodás.
Jován
fiaival való megegyezésrõl nem maradt oklevél.
II. András iménti beleegyezõ oklevele feltételezi
azt, hogy korábban Mike és Csépán vagyona felett
osztályt tettek, nem lehetetlen, hogy többek között
az oklevél határjárásában Márton
és Jakab comesek prédiumaiként szereplõ szomszédos
falvakat kapták meg. A tágabb rokoni körrel való
megegyezés bizonyítéka egy ugyanebben az évben
(1221) kelt nádori oklevél, amely szerint a Jákiak
(értsd: Jákfaiak, a nemzetség Rába bal parti
ágának tagjai) rokonaikkal (cum suis cognatis), Jován
fiaival: Márton és Jakab comesekkel megegyeztek. Hosszú
ideig pereskedtek ugyanis örökölt birtokaik felett (super
divisionem terrarum ipsorum hereditariarum). Végül megegyeztek,
miszerint Márton és Jakab comesek Kõröselõ
nevû földjüket örökre átengedik a kilenc
megnevezett Jákfainak.67 A fõágak közötti
osztály ezzel vált területileg is teljessé, mert
Márton ispánéknak ezzel megszûnt Jákfa
környéki birtoklásuk. A Csépán néhai
bán birtokain való osztozkodás ezzel nem zárult
le, a következõ generáció tagjai ismét
napirendre tûzték a kérdést. A Jákmonostori
fõágnak még 1259-ben is újabb birtokot kellett
átadni a Rába bal parti fõág tagjainak, ezután
le is szögezték, hogy "a Csépán néhai
bán birtokain való osztozkodás miatt többé
már nem követelhetnek semmit" tõlük.68
István tehát Csépán bán nem minden vagyonát
adta a cisztereknek, azokból a rokonság is részesedett.
Elsõsorban unokaöccsei, másodsorban minden valószínûség
szerint a Rába jobb parti fõág tagjai és végül
sokkal csekélyebb mértékben a Rába bal partiak,
akik láthatóan nem is voltak elégedettek az örökséggel.
Úgy tûnik, István és unokatestvérei az
örökségbõl való juttatás helyett
királyi adományt eszközöltek ki a "Jákiaknak",
méghozzá azok Jákfa birtokuk közvetlen szomszédságában.
Mert nem lehet véletlen egybeesés, hogy ugyancsak 1221-ben
kapja két személy kivételével ugyanaz a rokonsági
csoport ("Ják nemzetségbeli serviens híveink"), amelyiknek
Márton comesék éppen ekkor engedték át
Köröselõt, II. András királytól "a
vasvári vár alól kivett Uraj nevû nyolcekényi
földet, amely ugyanezek örökölt földjei között
van". Az adomány indokaként a király azt hozza fel,
hogy rokonságukból (de cognatis suis) bizonyos Belse
nevût küldtek vele a tengerentúlra, amikor pedig visszajött,
saját atyafiságukból (ex fratribus suis) Gergelyt
és Pósát küldték elé Tornou-ba.69
A kollektív adománynak nyilvánvalóan nem csak
a nem túlságosan kiemelkedõ szolgálat volt
a kiváltó oka, hanem sokkal inkább Csépán
fia István inkorporációs kérelmével
együttjáró örökségi kérdések
rendezése. Az adományt feltehetõen Csépán
fia István és Márton comes eszközölte ki
a királytól, aki testvérével maga is lemondott
Jákfa melletti birtokáról, hogy ezzel és Uraj
megszerzésével a Rába bal partiaknak is kisebb uradalom
jusson osztályrészül.
A rokonság
tehát a háttérben lezajlott egyezkedés értelmében
végül is hozzájárulhatott a végrendelkezéshez,
de ezt az 1221-es királyi oklevél saját jogainak sérelme
nélkül nem rögzíthette ebben az oklevélben.
A pornói oklevelet tehát úgy kell értelmeznünk,
hogy a király lemondott háramlási jogáról
István adományakor a szentgotthárdi monostor érdekében.
A király számára ez végeredményben nem
bizonyult rossz üzletnek, mert a szentgotthárdi monostor királyi
apátság volt, tehát õ maga volt a kegyura.
A cisztereknek adományozott patronátus és birtokok
késõbbi sorsa azt támasztja alá, hogy a birtokok
vonatkozásában a királyi hatalom gyõzött
a rokonsági jogok felett, míg a kegyuraság ügyében
a jelek szerint engedni volt kénytelen.
Amennyire a
töredékes adatokból nyomon követhetõ, az
1221 elõtt a Pinkán ma is meglévõ pornói
"szigethez" tartozó négy falu - amelyeket Csépán
fia István rendelkezése értelmében királyi
engedéllyel a szentgotthárdi monostor megkapott - késõbb
nem szerepel az apátság birtokai között. Monyorókerék,
Hétfõhely, Perwolf és Kölked birtokokat a ciszterci
repertórium70 nem a szentgotthárdi monostor birtokainál,
hanem a pornóinál sorolja föl, sõt, térképen
is úgy ábrázolja, hogy a pornói leányegyház
birtokait képezik, holott nem errõl van szó. Oklevelünk
az egyik határjárásban mellékesen szól
a pornói monostor egy birtokáról, Keresztesrõl,71
amely késõbb is ennek a tulajdona volt. A pornói monostor
tehát saját birtokait megtartotta, így Pornó
"falu" nagy részét is - kivéve a pornói szigetet,
ahol Csépán bán és fia udvarháza állt
-, és a hozzá tartozó négy falut közvetlenül
Szentgotthárd kapta. A villá-k elhelyezkedése
nyomon követhetõ: Monyorókerék a mai Eberau,
késõbbi sorsa rögtön szóba kerül. Hétfõhely
neve többet nem kerül elõ ebben a formában, de
területe úgy tûnik azonosítható a késõbbi
Felsõbeleddel (ma Oberbildein, Ausztria),72 amely 1297-tõl
Monyorókerék tartozéka. Perwolf neve sem szerepel
ezt követõen, a határjárása Keresztes,
Füzes és Alsóbeled közé helyezi, nyilván
a késõbbi mindkét Lövõ (Német-
és Horvátlövõ), Pokol és Abdalóc
területét foglalta magába. 1297-ben Heil néven
(Höll = Pokol) Monyorókerék tartozékaként
bukkan fel újra a forrásokban.73 Kölked
a mai Nagy- és Rádóckölked területén
volt, de úgy tûnik, a ciszterek késõbb eladták
a szomszédos Haraszti nemeseknek, akik 1279-ben már felosztják
mint saját földjüket (suas possessiones).74
Kezdetben egyértelmûen a "pornói sziget" számított
uradalmi központnak, az oklevél szerint tartozékai voltak
a felsorolt falvak földjeikkel együtt, így Monyorókerék
is. 1221-et követõen hallgatnak a források Monyorókerékrõl,
majd csak a század végén bukkan fel néhány
adat róla. 1292-ben említik várnagyát (castellanus),
tehát ekkorra biztosan létezett már a vár,
bizonyosan az 1297-ben említett tartozékokkal együtt.
Ekkor ugyanis a király Monyorókerék falut (possessio)
tartozékaival együtt elcserélte Héder nb. Hernard
fia Jakab mester bizonyos birtokaiért. Az oklevél szerint
az uradalom úgy került adományozási joga alá,
hogy (Ják nembeli) Kázmér fia Csépán
örökös nélküli halála után az
ország szokása szerint királyi kézre háramlott.75
Monyorókerék tehát Kázmér fia Csépán
révén újra Ják birtok lett, amit két
lehetséges módon értelmezhetünk. Egyfelõl,
a rokonság késõbb megtámadhatta István
szerzetes végrendeletét, és jogigényt támaszthatott
a ciszterekhez került birtokra. Ahogy a Sitkeiek a 14. század
elején igyekeztek rátenni a kezüket a fõág
egykori birtokaira, ezt megtehették a 13. század közepén
is a fõág tagjai. Fontos információ, hogy a
királyi engedélyt a ciszterek 1240-ben átíratták
és megerõsíttették IV. Bélával,
talán arra az eshetõségre, nehogy a rokonság
joga erõsebbnek bizonyuljon a királyi beleegyezésnél.
Ez esetben a ciszterek birtoklása csak István szerzetes életében
érvényesült, halála után mind a patronátus,
mind a birtokok visszakerültek a Jákok kezébe. Amennyiben
így történt, ez csak IV. Béla halála után
következhetett be. Másik, a jelek szerint valószínûbb
lehetõség, hogy Kázmér fia Csépán
Monyorókeréket maga kaphatta királyi adományul.
Mivel az 1221-es királyi engedélyt IV. Béla 1240-ben
megerõsítette, arra kell gondolnunk, hogy a királyi
hatalom csak ezután tette rá kezét a várépítésre
alkalmas, a német határ miatt pedig stratégiai helyzetû
helységre. A Németújvárhoz hasonló fontosságú
helyet a tatárjárás után talán már
maga IV. Béla szemelte ki várépítésre,
és mint a birtokos szentgotthárdi királyi monostor
kegyura, könnyen rávehette a szentgotthárdi cisztereket
egy birtokcserére. Az efféle jogügylet nem volt ismeretlen
a királyi birtokpolitika eszköztárában, amint
azt a stájer határon fekvõ Dobra példája
is mutatja.76 Az elcserélt Monyorókerék
birtokot, esetleg az idõközben felépült királyi
várat aztán feltehetõen V. István, vagy IV.
László adta tovább Ják nembeli hívének.
Ezt a feltételezést Kázmér fia Csépán
már tárgyalt sikeres pályafutása indokolttá
teszi. Az új típusú váruradalom létrejötte
tehát ezekre az évekre esik. Érdemes egy pillantást
vetnünk a vár elsõ, 1297-ben említett tartozékaira,
hiszen az 1221-es oklevél határjárásaiban valamennyi
szerepel, mint határpont: Mindszent (ma: Pinkamindszent)
1221-ben egyháza közelében a Pinkán átívelõ
hídról hallunk, késõbb pedig (1457, 1539) a
falu a pornói monostor birtoka volt. Szentpéter (ma:
Szentpéterfa) elõször (1221) Monyorókerék
határjárásában bukkan föl, de birtokosát
az oklevél nem árulja el, Beled-ét (ma Unterbildein,
Ausztria) viszont igen, amely a monostoralapító Nagy Márton
villá-ja volt. Késõbb (1457) a pornói
monostor birtokaként említik.77 Heil-rõl
(ma Höll, Ausztria, magyar nevén Pokolfalu) fentebb már
szót ejtettünk, Tótfalu, mint villa Sclavorum
szerepel 1221-ben birtokosának említése nélkül.
Füzes (utóbb két falura szakadva Kirchfidisch
= Egyházasfüzes és Kohfidisch = Gyepüfüzes,
Ausztriában) hegyét említik 1221-ben Perwolf határában,
a 15. század végén már nem Monyorókerék,
hanem Vörösvár tartozéka. Az utóbbi lehetõséget
tartom tehát valószínûbbnek, mert Monyorókerék
még IV. László idején háramlott királyi
kézre, és a rokonság a jelek szerint nem tartott rá
igényt a fõág kihalása után.
A szentgotthárdi
ciszterek által bekebelezett pornói monostor kegyuraságára
sikerrel pályázott a nemzetség egyik ága 1325-ben.
Maga a pornói apát is azt vallotta, hogy a monostorát
Ják nembeli Csépán bán építtette,
és ezért Sitkei Kopaszt, atyafiait és rokonait a kegyúri
jog jogosan megilleti, majd 1457-ben is együtt adományozza
el a király a kegyuraságot az Ellerbachoknak.78
A már ciszterci rendû Pornó kegyurasága tehát
kikerült a szentgotthárdi anyaapátság kezébõl,
holott II. András király 1221-es, az inkorporációt
engedélyezõ oklevele egyértelmûen megmondja,
hogy a patronátus Szentgotthárdé. Hogyan és
miért kerülhetett vissza a királyi jóváhagyás
ellenére a pornói kegyuraság a Ják nemzetséghez?
Találunk-e hasonló példát más monostorok
esetében?
A zselicszentjakabi
apátság potestas-át az alapító
egyenes ági örökösök hiányában,
halála után a királyra hagyta. A 13. század
közepén azonban a monostort mégsem a király,
hanem a Gyõr nemzetség kezén találjuk.79
A jelenségre Kumorovitz nyomán Fügedi Erik is felfigyelt.
Szerinte ugyanez állapítható meg a néhány
fõpap által alapított monostorral kapcsolatban is.80
"Nem világos számomra, hogyan jutott ilyen esetekben a nemzetség
a patronátushoz, s ezzel gyakorlatilag a monostor birtokába.
Két gondolatot vethetek itt fel: 1. ha ez történt, akkor
talán ismert és érvényes volt a korai magyar
társadalomban az a jogelv, amelyet ma jogászaink a római
jog szavaival fejeznek ki: solo cedet aedificum, azaz az épület
vagy bármely más létesítmény azé,
akinek a földjén áll, bárki is építette;
2. az is lehetséges, hogy a püspök életében
vagy halálában a monostort rokonaira hagyta. Bizonyítékunk
egyikre sincs."81
A "nemzetségi
jog" figyelembe vételével közelebb jutunk az igazsághoz.
Figyelemre méltó analógiával szolgál
a pusztaszeri monostor esete, amelynek a birtokai felett 1329 és
1332 között pereskedés zajlott. A kegyuraságot
birtokló Szeri Pósa és rokonai megosztották
ezeket, amikor váratlanul feltûnt Tiszai Pál személyében
egy rokon, aki Bór-Kalán nembeliségére hivatkozva
részt kért a birtokokból. Mivel ezt igazolni is tudta,
a monostor birtokainak harmadrésze fejében megkapta Szentest
Szeri Pósától.82 Az adatokból arra
következtethetünk, hogy a patronatus megszerzéséért
folytatott küzdelemnek nem az õsi birtok volt a jogalapja,
hanem az alapítóval való rokoni kapcsolat. A jáki
atyafiság élén Sitkei Kopasz nem birtokjogi alapon
igényelte a két patronátust, nem azt akarta bizonyítani,
hogy Pornó és Ják õsi birtok volt, és
ezért illeti meg õket a kegyuraság, hanem mert rokonai
az alapítóknak. Ennélfogva a monostorok patronátusa
akkor is megilleti õket, ha mondjuk az nem nemzetségi birtokon
épült. A rokonság egykori monostorát, az azonos
nemzetségbõl való származás jogán
besorozták a nemzetségi öröklési rendbe.
A Rába jobb parti Sitkeiek, akiknek a 20-as évektõl
felfelé ívelt a karrierje,83 ügyes fogással
vissza-, vagy megszerezték a nézetük szerint õket
jogosan megilletõ kegyuraságot. A jelek szerint a pornói
és jáki apátok és talán a szentgotthárdi
is ugyanígy gondolkodott, ugyanis egyikük sem tiltakozott a
Sitkeiek kegyúri igénye ellen, hanem még támogatták
is azt.84
Pornóval
ellentétben a jáki apátságot Márton
ispán nem kizárólag saját, hanem a nemzetség
közös, már a 12. században is központi jellegû
birtokán alapította.85 Mivel Csépán
fia István a pornói inkorporációt 1219-ben
kezdeményezte, és az ügy 1233-ig húzódott
el, és a jáki monostort is ez idõ tájt, 1221-ben,
illetõleg 1223-ban említik elõször,86
jogos a feltevés, hogy az alapítást 1220 elõttre
tegyük. Figyelemre méltó ezzel kapcsolatban a már
említett 1325-ös vizsgálati levél hátlapjára
írt, ma már ellenõrizhetetlen forrásból
származó, valószínûleg 1651-bõl
való feljegyzés: 1651-1214 = 437. Nagy Imre, az oklevél
kiadója ebbõl arra következtetett, hogy a monostort
1214-ben alapították. Ják alapítása
mindenképpen kapcsolatban lehetett Pornó sorsával.
István ciszterekhez történõ belépési,
vagy Márton önálló monostoralapítási
szándéka elõzte-e meg a másikat, nem tudni.
Márton ispánnak a nagyapja által alapított
pornói monostorhoz mindenképpen joga volt. Unokatestvére
elhatározásához tehát mindenképpen bele
kellett egyeznie. Ezt követõen állapodhattak meg Csépán
birtokainak sorsáról. Könnyen lehet, hogy az inkorporációt
megelõzõ egyezkedésnek tárgya volt a pornói
bencés szerzetesek személye is, ugyanis Pornó ciszterré
válásával vagy ciszterré lettek maguk is, vagy
más monostorban kellett tovább élniük. Az újonnan
alapított bencés monostorok benépesítése
is egy-egy nagyobb apátságból történhetett,
mint a centralizált rendeknél. Talán a földrajzi
helyzet (szomszédos monostor) vagy az alapító, vagy
az illetékes megyéspüspök személyes kapcsolatai
határozták meg az új monostorok személyi állományát.87
Esetünkben valószínû, hogy Pornóról
csak 10 km-t kellett menniük az új monostorba a bencés
szerzeteseknek.
Az alapítás
legfõbb indoka itt is, mint más hasonló esetekben
elsõsorban vallási indíttatású volt.
A kiválasztott védõszent oltalmában a templom
temetkezõ helyéül szolgált az alapító
és családja számára, akiknek lelki üdvösségéért
az ott élõ szerzetesek naponta misét mondtak és
imádkoztak.88 Ják esetében ezt igazolja
a templom déli toronyalja nyugati falfelületét borító
egyik freskó, amely minden bizonnyal az alapító halálát
és temetését örökíti meg.89
Nem szabad azonban
átsiklanunk afelett, hogy a déli toronyalja, a kegyúri
karzat, de a templom egész szimbolikája az átlagosnál
erõsebb nemzetségi reprezentációról
árulkodik. A monostoralapítás ugyanis társadalmi
rangot is kifejezett: a méltóságviselõvel szemben
támasztott társadalmi elvárás volt, hogy az
illetõ egyházalapító is legyen. Aki esélyes
volt méltóságok elnyerésére, vagyis
a királyi udvar elõkelõ nemzetségbõl
való tagjainak, valamelyik birtokközpontjukon kívánatos
volt monostort építeni, amellyel a család tekintélyét
növelni tudták. Ez egyben a király felé jelzés
is volt, hogy az építtetõ igényt tart az arisztokrata
életformára, és ezt tisztségek adományozásakor
vegye figyelembe. Zsoldos Attila hívta fel a figyelmet a Pok nemzetséggel
kapcsolatban arra, hogy a már meglevõ poki monostoruk mellé
Mórichidán újabb premontrei monostort alapítottak,
és ezzel bizonyították a királyi serviensi
nemzetségbõl a nemesi nemzetségek sorába való
tartozásukat, mintegy "biztosítva" társadalmi felemelkedésüket.
Pok Móric tettének "egyúttal az is célja lehetett,
hogy bárói státusra emelkedett önmagát
és övéit elhatárolja a nemzetség többi,
I. Móricot a társadalmi felemelkedés útján
követni nem képes ágától. A genus
másik két ága ugyanis megmaradt a jelentéktelen
megyei birtokosok sorában..."90 A fenti megállapítás
szinte teljes mértékben alkalmazható a Jákok
esetében is. Nagy Márton egy hasonló monostort szeretett
volna, mint rokonának, Csépán bánnak volt.
Megtehette volna, hogy felkéri a királytól adományként
Pornót, mint a Gyõr nembeliek egyik ága a másik
által már "megkezdett" Lébényt. Hogy nem ez
történt, azt István szerzetes inkorporációs
terve mellett minden bizonnyal befolyásolta nemcsak nagyapjának
és nagybátyjának egyházépítésben
való követése, hanem a nemzetség szegényebb
ágaitól való elhatárolódás szándéka
is. Ják szinte példa nélküli és érthetetlen
mûvészeti sajátosságait talán azért
nem tudjuk megfejteni, mert nem ismerjük az elpusztult Pornót.
Az ugyancsak nagyon reprezentatív pornói monostor állhatott
példaképként a jáki építtetõk
elõtt: legalább olyan legyen az új apátság,
de ha lehet még annál is szebb. A két monostor építése
a családon, illetõleg a nemzetségen belüli verseny
eredménye volt. Ebbõl következik, hogy a monostoralapításoknál
az irodalomban gyakran emlegetett reprezentációs szokás
és a vallási igény egymás mellett, egymást
erõsítve valósult meg, és nem lehet egyiket
a másikkal szemben kizárólagossá tenni. Esetünkben
figyelemre méltó, hogy a nemzetség egy tagja szerzetbe
vonult, és a jelek szerint Márton comes pedig kifejezetten
Szent Györgynek építette monostorát. Így
a 13. századi fõúri vallásosság sajátos
megnyilvánulásaként is értékelnünk
kell tetteiket. Márton ispán üdvösségét
határozottan világi módon próbálta biztosítani,
szemben István szerzetesi életeszményével.
Magyarországon
a pornóihoz hasonló inkorporáció nem volt divatos
jelenség. A szerzetbe lépett ifjú lépése
következményeként nem folytatódott a család,
szabad elhatározásból következett be a kihalás,
amitõl a középkori arisztokrata családok a leginkább
féltek. Ekkoriban az egyéni döntéseket háttérbe
szorították a kisebb-nagyobb közösségi érdekek.
Nem mindenki merte megtenni, hogy családi, országos érdekekkel
szemben szuverén módon döntsön szerzetbe vonulásáról.91
Az is furcsa, hogy Csépán fia István nem családi
monostorába, sem rendjének más, a pornóinál
elõkelõbb monostorába megy, hanem egy másik
rendûbe, a szentgotthárdi ciszterekhez. Közismert, hogy
a nyugat-európai nemesek saját monostorainak az ottani örökösödési
rend (primogenitura) miatt fontos "családi" funkciója is
volt. Az öröklésbõl kimaradt fiúk, ill.
a férjhez nem ment lányok számára viszonylag
arisztokratikus életmódot biztosítottak, és
a kiemelkedésre is lehetõséget teremtettek.92
Fügedi Erik megfigyelte, hogy a magyarországi monostorok nem
játszottak ilyen társadalmi szerepet, az egyetlen példa
a mislyei prépostság esete sem egyértelmû. A
magyar arisztokrata fiúk inkább a világi papságot
választották, ahol általában elõbb-utóbb
püspökségre jutottak.93 Ezért furcsa
eddigi genealógiai adataink ismeretében a Ják nemzetségbõl
eredõ egyik család utolsó tagjának elhatározása,
aki serdülõkorában szerzetesi életre szánta
magát. Mi állhatott döntése hátterében?
Az ifjú István elhatározása mögött
fölösleges egyéb okokat keresni, mint amit mindkét,
az eredeti, és az átíró oklevél szövege
is hangsúlyoz, a hivatást. II. András szerint István,
aki életkorát tekintve ugyan serdülõ volt, lélekben
azonban már felnõtt, az evilági múlandó
értékekrõl és haszontalan pompáról
lemondva az örök értékek szolgálatába
szegõdve lett szerzetes. IV. Béla oklevele szerint pedig
"nemcsak elõttünk nyilvánvaló, hanem országunkban
is köztudomású, hogy néhai Csépán
bán fia, István az égi haza minden szeretetétõl
rabul ejtve a serdülõkor éveiben alázatosan Krisztus
keresztjéhez fordult, és amikor az Úr méltónak
találta, a ciszterci rend Szent Gotthárd monostorába
költözött." István, ha csak az apai örökségre
alapozva él tovább, és nem gyarapítja birtokállományát,
akkor is jelentõs vagyon felett rendelkezhetett volna. A vagyonnal
és hatalommal járó világi életformát
bátran ott merte hagyni a ciszterci életeszmény megvalósítása
érdekében. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy István
monostorának az az Antiochiai Szent Margit volt a védõszentje,
aki ágyassági "lehetõséget" visszautasítva
lett Istennek szentelt szüzességgel vértanú.94
A ciszterré lett Pornót Márton ispán világiként,
a lovagok szentjének védõszárnyai alatt, kifejezetten
bencés alapításként akarta túlszárnyalni.
A monostoralapító
fõurak általában a legfontosabb országos méltóságokat
viselték (Ják nb. Mike nádor, Gyõr nb. Pat
és Csépán nádorok, Türje nb. Dénes
bán, késõbb nádor, Pok nb. Móric tárnokmester
stb.), de Mártonnak csak vasvári (és zalai?) ispánságáról
tudunk, mindig "csak" comesnek címezték. Márton eddigi
adataink szerint ismert hivatalviselése és politikai pályafutása
nincs arányban a jáki templom reprezentációs
igényességével.
A méltóságviseléssel
összefüggõ anyagi fedezet sem elhanyagolható szempont,
ez a jelek szerint rendelkezésére állt az alapítónak.
Minden ilyen jellegû építkezéshez, de Mártonnak
az átlag fölé emelkedõ igényû építési
vállalkozásához különösen sok pénzre
volt szüksége. Átlagesetben ezt a bárói
méltóságok biztosították. Márton
tisztségviselésével kapcsolatos adatok bõvítése
számunkra az ispáni jövedelmei miatt is fontosak, mert
ezeket bizonyosan felhasználta a jáki építkezés
költségeinek fedezésére. Sõt, úgy
is fogalmazhatunk, hogy elsõsorban azoknak volt lehetõsége
igényes mûvészeti értékekkel rendelkezõ
monostorok alapítására, építésére,
akik részesedtek a királyság hivatali jövedelmeibõl,
amely rendszerint készpénzt jelentett. Márton ispán
tisztségbõl származó jövedelemhez, minimális
hivatalviseléssel számolva, mintegy tízévenként
jutott hozzá egy-egy évre (1215, 1224, 1236, 1240). A vasi
ispánság a II. András korára felállított
megyerangsor alapján az öt legfontosabb és leggazdagabb
jövedelmû megye - Bodrog, Pozsony, Sopron, Bihar és Bács
- utáni második legfontosabb, mintegy tíz megyét
magába foglaló csoportba tartozott Mosonnal és Zalával
együtt. Alig van némi támpontunk arra nézve,
hogy mekkora összeget jelentett akár az elsõ öt,
akár a második tíz ispánság egy évi
jövedelmének egyharmada (a kétharmad ugyanis a királyt
illette meg), azt mégis megkockáztathatjuk, hogy a vasi ispáni
tisztség viselõje évi több száz, akár
ötszáz márkát is elérõ fizetséget
kaphatott.95 Ez nem volt jelentéktelen összeg, az
építkezés költségeinek egy részét
bizonyosan fedezte, mégis a saját, illetõleg a monostornak
juttatott birtokok jövedelmeit is számításba
kell vennünk. Meglepõ, hogy Márton ispán jelentõs
birtokaiból monostorát nem javadalmazta túlságosan
jól. Gyorsan számbavehetjük a birtokokat.
II. András
1221-es pornói oklevelében a határjárásban
szerepel a Szent György monostor prediuma, amelynek egykor Rádóc
volt a neve (inde vadit usque Hollous et reflectitur prope predium ecclesie
Sancti Georgii quondam Radiz nominatum...). Ez a predium a Jáktól
délre fekvõ mai Pusztarádóc helyén,
vagy mellett lehetett. Mivel a határjárás a prediumot
megkülönbözteti Rádóc falutól, amely
a késõbbi adatok szerint nemesi tulajdonban volt,96
arra következtethetünk, hogy a monostornak Rádóc
mellett volt egy talán néhány szolgacsaládot
felölelõ gazdasági "üzeme", ami a késõbbiekben
felbomlott. A monostor eme prediumáról ezt követõen
hallgatnak a források.
A monostor egy
másik birtokát már a 14. századból való
adat említi. 1321-ben Jakab apát elcseréli a monostor
20 márkára becsült Kápolnafölde97
birtokát - ahol egy Szent Egyed tiszteletére épült
kápolna van - Bögöti Kázmér fiainak, Vardának
és Csépánnak Monyorókerék területén
lévõ 13 márkára becsült szõlõjéért,
egy, a Pinka folyón levõ, a monostor birtokán épült
két márkáért helyreállított kétkerekû
malomért és egy hat ökörrel és minden más
szükséges dolgokkal felszerelt ekéért.98
A cserét valószínûleg a Bögötiek kezdeményezhették,
akik ekkoriban foghattak kisebb birtokcserélõ és zálogosító
akcióikba.99 Kápolnafölde hamarosan beleolvadt
a szomszédos Bögötbe.100 A 15. században
már prediumként említik.101 Az 1321-es
oklevélben említett csereingatlanokat is meg tudjuk határozni
újkori források segítségével. A monyorókeréki
szõlõ alighanem az 1669-ben említett Strem birtokon
levõ szõlõvel azonosítható,102
míg a monostor saját birtokán a késõbbiekben
Magyarkeresztesen említenek malmot.103 Ez utóbbi
falu tehát minden bizonnyal kezdettõl fogva apátsági
birtok volt, míg másik része (Németkeresztes)
a pornói monostor tulajdonában volt.
Érdekes,
hogy a monostor csak egyetlen falut birtokolt osztatlanul, az 1221-ben
felsorolt birtokoktól délre, Mindszent szomszédságában
fekvõ Lovászadot (ma Luising, Ausztriában). Feltehetõen
az alapítástól kezdve az apátságé
volt, bár csak 1418-ban értesülünk errõl
elõször. Ekkor Ellerbach Burkhard és János Karácsonyfalva
és Tumesfölde birtokaik határait járatták
meg, amikor is csak egyetlen szomszéd nem jelent meg és megbízottat
sem küldött: a jáki apát a monostor Lovászad
birtoka felõl.104 Amikor pedig 1457-ben V. László
Ellerbach Bertoldnak adta a pornói és jáki apátságok
kegyuraságait, és egyben elengedte az apátságok
birtokairól származó kamarahasznát, Jáknak
egyedül Lovászad faluját említi (magán
Jákon kívül). Ettõl kezdve de facto a
monyorókeréki uradalom része lett.105 Nevébõl
ítélve eredetileg talán szolgálónépi
falu lehetett,106 és fölöttébb valószínû,
hogy a 13. század elején Csépán bán
vagyonához tartozott. Könnyen lehet, hogy épp az 1221-et
megelõzõ egyezkedés eredményeképpen
került Márton ispán kezére, aki ezzel dotálta
ekkor alapított jáki monostorát.
A végére
hagytuk Vas megye egyik legnagyobb határával rendelkezõ
települését, magát Ják falut, ahol a monostor
felépült. Ják a nemzetség õsi birtoka
lehetett, mert jóformán az egész legtágabban
értelmezett atyafiságnak volt része benne. Szinte
folyamatos pereskedés tárgya. A Sorok pataktól északra
esõ rész volt a nemzetségi birtokrész a jáki
nemesek birtokában, míg a déli területen helyezkedtek
el a monostor portio-i. Az apátság jáki birtokáról
szóló legkorábbi adat szerint 1332-ben a vasvári
káptalan elõtt Ják nb. nemesek megállapodtak,
hogy a jáki apát ellen Ják birtokügyében
viselt keresetüket közös költségbõl fedezik.107
A jáki javak nagyobb része szántóföldbõl
állt, 1710-es adat szerint összesen mintegy 200 holdnyi volt.108
Szóba
került már, hogy Márton ispán fiai közül
csak Zlaudus futott be karriert, õ is az egyházi pályán,
amelyet még II. András idején kezdett meg. Testvérei,
II. Márton és ennek fiai (János, III. Márton
és Mike), valamint Kázmér a politikai életben
nem vett részt, IV. Béla király nem adott nekik tisztségeket.
A monostor nem túlságosan jelentõs birtokállománya,
az alapító-építtetõnek a legjövedelmezõbb
bárói hivataloktól való távolmaradása
megmagyarázza az építkezés hosszú ideig,
mintegy negyven évig történõ elhúzódását
(1210-es évektõl 1256) is. Azt, hogy mennyiben számíthattak
az építkezésnél az 1226-tól bizonyosan
jelentõs egyházi méltóságokat viselõ
Zlaudus nem elhanyagolható nagyságú jövedelmeire,
nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a birtokállomány mellé,
talán a nem kimondottan bõkezû javadalmazást
kiegészítendõ, a monostor megkapta a jákfai
Szent Mihály egyház magisztrátus jogát, amely
a tizedbõl és az oblációkból való
részesedést jelentett. Errõl csak egy 1249-es oklevélbõl
szerzünk tudomást, de minden valószínûség
szerint az 1243-tól a veszprémi püspöki székben
ülõ Zlaudus befolyására engedte át a gyõri
megyéspüspök a jákfai magisztrális jogot
a jáki bencéseknek.109
A mûvészettörténeti
kutatás elfogadott megállapítása szerint a
jáki templom építkezése kevéssel a befejezés
elõtt félbeszakadt, amelynek legszembetûnõbb
jele, hogy a fõhajó és déli mellékhajó
beboltozása elmaradt, a templomot végül sík famennyezettel
fedték be.110 Ennek oka minden bizonnyal Márton
ispán 1250 körüli halála volt. Fiaira hárult
ugyanis a jáki monostortemplom építésének
befejezése, amelyhez méltóságok hiányában
csak saját birtokaik, illetõleg Zlaudus püspöki
jövedelmére támaszkodhattak. Az alapító
fiait talán már nem érintette a Pornóval való
versengés, az építkezést sebtében befejezték,
és a templomot 1256-ban felszentelték. Nem véletlen,
hogy ezután robbant ki Márton fiai között a konfliktus,
amely a jelek szerint anyagi természetû nézeteltérésen
alapult. Bizonyára nem tévedünk nagyot, ha azt sejtjük,
hogy a testvérek túlságosan is támaszkodtak
volna az amúgy erélyes és építkezéseiben
is vállalkozó szellemû111 püspök
jövedelmére, aki az általa épített Tátika
várat112 végül is (1257) a püspökségre
hagyta. Testvéreinek és unokaöccseinek bizonyára
nem tetszett, hogy a püspök hatalmas vagyonából
"önálló" templom, saját vár(ak) építését
is támogatta a jáki monostortemplom befejezése mellett.
Zlaudus testvérei a kor viszonyaihoz igazodva már sokkal
inkább várurak akartak lenni, mintsem monostorépítõk.
Az elmondottak
alapján végezetül megállapíthatjuk, hogy
a Ják nemzetség - a 12. századi jáki kúria,
a jelentõs, több megyére, sõt az ország
Vas megyétõl távolabbi részeire is kiterjedõ
birtokállománya, a tagjai által a 12-13. század
fordulója táján viselt magas királyi méltóságok,
mûvészeti értékeikben az átlag fölé
emelkedõ, maguk alapította egyházaik alapján
- a 12. században a legelõkelõbb, nobilis nemzetségek
közé tartozott.113 Mike nádor utódainak
minden esélye megvolt arra, hogy várak építésével,
idõvel, ha nem is a tartományurak, de a nagybirtokos arisztokrácia
politikailag aktív tagjai között maradjanak. Erõfeszítéseik
ellenére a Jákok fõága a 13. században
a vagyonszerzési és hatalmi harcban a vesztesek között
foglalt helyet, és ennek több oka volt, amelyek egymást
kiegészítve hatottak. Az elsõ és legfontosabb,
hogy 13. század eleji politikai befolyásukat elvesztették,
mert a királyi kegy nem tette lehetõvé a család
több tagjának bárói méltóságok
huzamosabb ideig való betöltését és a
jövedelmekbõl várak építését.
Ehelyett IV. Béla birtokvisszavételi politikáját
kellett elszenvedniük (Szentmihály). Kázmér fia
Csépán élete, amely csak IV. Béla halála
után bontakozhatott ki, a fõág hattyúdala volt.
A lemaradás okaként kell számon tartanunk az egyházat
is, mert végsõ soron ez is közrejátszott a család
hanyatlásában. A fõág egyik, testvér
nélküli tagja szerzetes lett, egy másik pedig anyagi
erejét meghaladó templomépítkezésbe
kezdett. Aztán még egy papi pálya, amely ugyan püspökséggel
ér véget, de ebbõl a családnak politikai befolyást
illetõen semmi haszna. Nem szabad szem elõl tévesztenünk
továbbá azt a körülményt sem, hogy a Kõszegiek
Vasból kiépülõ tartományúri hatalma
túl erõs volt ahhoz, hogy ehhez hasonló létrejöhessen
a környéken. A Kõszegiek sikertörténete
mellett a Jákok kudarca arra nyújt példát,
milyen volt a 13. században egy, a hatalmi harcban alulmaradt család
sorsa, amelyet ráadásul még a biológiai kihalás
is sújtott: kritikus idõszakokban nem volt kellõ számú
utód a család vagyonának örökítéséhez.
Öreg Márton ispánnak mind a négy unokája
fiúörökös nélkül szállt sírba,
és Jakab ágának sem volt folytatása.
A család
történetét jól illusztrálja a kezükön
lévõ várak, illetve várépítésre
alkalmas helyek késõbbi sorsa. A 13. század elején
kezükön levõ birtokaikon késõbb más
feltörekvõk építenek várakat, alakítanak
uradalmakat - Szentgyörgyön (Pozsony m.) a Hontpázmányok
egyik ága, Nevnán (Valkó m.) a Péc nembeliek
-, de az általuk épített vagy bírt három
várat is elvesztették. Monyorókerék magszakadás
miatt a királyra szállt, majd a 14. században az Ellerbachok
építik újjá a várat. Az Incéd
melletti Szentmihály villa tartozékaként említett
várat IV. Béla elvette, majd IV. László visszaadta.
Ez is királyi kézre háramolhatott, még kétszer
említik, a 14. században talán elpusztulhatott.114
Jákmonostor mellett Vas megye legnagyobb faluhatárával
rendelkezõ Rohonc is korai Ják birtok lehetett. A várat
is õk építhették, amelyet - Csépán
itt keltezett datálatlan végrendelete mellett - 1288-ban
említenek elõször egy határjárásban.
Szintén nem említik birtokosát 1291-ben, csak azt,
hogy a király egyik híve derekasan küzdött itt
a németek ellen a legutóbbi háborúban. Csépán
halálával, úgy tûnik, a Rába bal parti
Ebed-fiakra kellett volna, hogy szálljon, de a Kõszegiek
hamarosan elfoglalták (1319-ben Kakas Miklós itt keltez),
akiknek végül a Jákok egyik csoportjával sikerült
megegyezniük, így törvényesen is urai lettek a
várnak. 1329-ben ugyanis a vasvári káptalan elõtt
néhai Kõszegi Miklós nádor fia: Kakas Miklós
Uraj és a két Nick Rába melletti öröklött
birtokát (tres possessiones suas hereditarias) Rohonc váráért
és faluért cserébe átengedte bizonyos Ják
nembéli nemeseknek. A Jákok ezzel a cserével lényegében
saját birtokaikat kapták meg saját birtokaikért
cserébe, ezáltal a Kõszegiek több évtizedes
jogtalan birtokszerzését voltak kénytelenek elismerni.
Az üzlet ugyanis számukra nem volt éppen méltányos.
Uraj, mint láttuk, II. András adománya volt, és
Ják nembeli Ebed fiainak földjére Kõszegi Miklós
jogtalanul Újfalu nevû falut telepített. Nicket pedig
IV. Bélától kapták bírói ítélettel,
mint Miskolc nembeli Panyittól elvett birtokot. Utóbbi egyik
Laknick nevû (mai Répcelak) részét Kõszegi
Henrik fiai még 1284 elõtt elfoglalták, és
az 1329-es csere után is náluk maradt. Végül
királyi kézre háramlott, amint egy 1358-as oklevélbõl
megtudjuk.115 Végül a Tátikával kapcsolatos
eseményeket is úgy értelmezhetjük, mint Márton
ispán utódainak kétségbeesett kapkodását
a vár birtoklása után, hiszen a 13. századi
versenyfutásban már ez volt az értékmérõ
és nem a monostor. A nemzetség fõágának
egykori pompáját azonban ma is hirdeti a jáki dombon
álló páratlan mûvészeti értékû
monostortemplom.116
1221
II. András király hozzájárulását adja ahhoz, hogy Csépán bán fia, István a szentgotthárdi ciszterci monostorra hagyhassa örökölt pornói kegyuraságát és uradalmát.
Transcr.:
1. IV. Béla király 1240. február 7. Pannonhalmi
Bencés Fõapátsági Levéltár (Erdõdy
család vépi lt. fasc. 5. n. 184.) - DF 261764. (Egykori õrzési
helye és jelzete: Vas megyei lt. Középkori oklevelek
246.)
2. IV. Béla király 1240. február 7. >> 1774. december
20. (hiteles átírás), DL 72224. (Erdõdy család
vöröskõi levéltára)
Ed: HO. VI. 12-15; Urk. Burg. I. 117. sz. (2.-ról)
Reg.: Fejér III/1. 329; Szabó Károly Árpádkori
regesztái a vörösvári levéltárból.
Századok 4 (1870) 605; Reg. Arp. 364. sz.
In nomine sancte trinitatis et individue unitatis. Andreas Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Gallitie Lodomerieque rex in perpetuum. Cum ex regie dignitatis officio teneamur iustas cuiuscunque petitiones admittere, illis precipue favorem adhibere debemus efficaciorem petitionibus, que corde divinitus inspirato procedentes petentem produnt contemptis terrenis pro celestibus et transitoriis pro sempiternis regi regum celesti velle militare et*, ut in tam laudabilem tamque desiderabilem militie stipendio portionem habere mereamur, affectuose petitionem admittentes effectui perstudeamus mancipare. Hinc itaque est, quod presentium posterorumque clarescere volumus notitie, quod cum Stephanus filius Chepani quondam bani dilecti ac fidelis nostri adolescentulus quidem etate adultus animo celesti divinitus ammonitus consilio seculo et omnibus pompis eius vanis et transitoriis penitus abrenuntians, soli salvatori suo posslacere desiderans declarans religionis habitum in cenobio Sancti Gothardi de ordine Cisterciensium, ut pro temporalibus adipisci mereatur eterna, suscipere cogitasset, ad nostram et omnium iobagionum nostrorum accessit presentiam commendandam nobis animi sui referens affectum multa precum postulavit instantia, ut patronatum ecclesie beate Margarete de Pernov, quam avus suus bone memorie Mycha fundaverat, unde et ipse filiationem ecclesie iure obtinebat hereditario, ecclesie Sancti Gothardi in qua habitationem susceperat conferremus. Preterea insulam eodem nomine Pernov videlicet nominatam, que locus fuerat habitationis supranotati Chepani, et post eum filii sui Stephani cum omnibus pertinentiis suis et villis cum terris ad eandem pertinentibus, scilicet Munorovkerekv, Hetfehel, Perwolph, et Kulked eidem ecclesie Sancti Gothardi conferre posset libere confirmationis nostre titulo communiente. Quod quia iustum petitum et honestum ad notitiam omnium iobagionum nostrorum fore censuimus, eorundem interveniente consilio annuimus fidelem ac dilectum nostrum Gatal comitem filium Gregorii** transmittentes, ut circumscriptis ecclesie de Pernov et aliis supra notatis possessionibus, quas Stephanus iure hereditario possessas ecclesie conferre disposuerat, terrisque earum certis metis undique distinctis fratres sepius dicte ecclesie in possessionem introduceret. Prima igitur meta terre Monorovkerekv incipiens de Pinkova ascendit iuxta villam Buda, versus orientem prope eccleiam Sancti Petri, usque ad viam, que ducit Iak, et per eandem viam procedit donec reflectitur versus aquilonem cum duabus metis; inde vero rediens versus occidentem per metas iuxta Belugd, transiens Pinkeva prope villam Sclavorum, deinde tendit versus meridiem sub villa Baubok inter silvam et terram arabilem, et ultima meta est ultra villam Colun et inde directe rediens ad primam metam in Pinkeva. Prima meta Hetfehel incipiens de Pinkeva pergit iuxta villam comitis Martini nomine Belud per metas versus orientem, deinde reflectitur cum una meta versus aquilonem super viam, que ducit in Iak et in eadem via procedit versus occidentem cum duabus metis, deinde versus aquilonem transiens Mancha per metas reflectitur versus occidentem iuxta Apa, ubi est meta, ascendens monticulum redit per metas iuxta predium comitis Jacobi usque in Pinkeva; et iterum ultra idem predium de Pinkeva ascendit versus orientem per duas metas intra Edelin et reflectitur versus aquilonem, cum una meta et inde redit per metas versus orientem usque in Pinkova. Prima meta Perwolf incipiens de Pinkova ascendit per metas iuxta villam ecclesie Sancte Margarete, que Crestez nominatur, versus occidentem prope villam Nerde, ad supercilium montis usque ad viam, que ducit in Poscin, ubi posita est meta et inde reflectitur versus meridiem, super montem prope Fyzes per metas et per eundem montem paulatim descendens usque in vallem, ubi est meta, transiens rivulum ascendit montem iuxta metas Heborgvini* et venit usque ad viam de Pernov et per eandem viam tendit usque ad metas comitis Martini iuxta Belud ultra Pinkova. Prima meta terre Kulked incipiens ultra villam Hudus tendit versus orientem prope Iak et inde vadit per metas in Radiz, rursumque de Hudus per metas descendit in vallem, que Chenche nominatur et inde pergitur per magnam viam usque in Kulked et de eadem villa per aliam viam revertitur versus orientem usque ad metas ville de Machad et inde vadit usque Hollous et reflectitur prope predium ecclesie Sancti Georgii quondam Radiz nominatum. Silva vero, que est super Pinkova, incipiens de ponte, qui est sub ecclesia Omnium Sanctorum tendit per metas versus villam Karachun et inde ascendendo versus villam, que Kertes nominatur, super domum Henrici. Ut autem hec a Stephano certa legitimatione facta in ecclesiam donatio nobis scientibus et assensum presentium testimonio litterarum prebentibus nullis unquam temporibus retractari valeat, presentibus eam scriptis in notitiam deduci posterorum et sigilli nostri munimine in perpetuum iussimus roborari. Datum per manus Cleti aule regii cancellarii et Agriensis prepositi, anno Dominice incarnationis MÃ CCÃ XXÃ IÃ, venerabili Johanne Strigoniensi, reverendo Ugrino Colocensi archiepiscopis existentibus, Desiderio Chenadiensi, Willermo Ultrasilvano, Roberto Vesprimiensi, Thoma Agriensi, Iacobo Vaciensi, Stephano Zagrabiensi, Bartholomeo Quinqueecclesiensi, Cosma Ieuriensi, Alexandro Varadiensi ecclesias Dei feliciter gubernatibus; Nicholao filio Borz palatino et comite Supruniensi, Ochuz bano, Newka woiawoda, Iula maiore curiali comite regine et comite Budrugiensi, Dionisio magistro tavarnicorum et comite Bachiensi, Bancone curiali comite regis et comite Albensi, Demetrio magistro dapiferorum et Woswariensi, Laurentio magistro pincernarum et comite Keweiensi existentibus, Micha Bihoriensi, Paulo Chenadiensi, Smaracdo Posoniensi, Batez Musuniensi, Pous Jevriensi comitatus tenentibus, regni nostri anno decimo et octavo.
1240. február 7.
IV. Béla király átírja és megerõsíti II. András király 1221. évi oklevelét.
Orig.: Hártya, függõpecséttel. Pannonhalmi
Bencés Fõapátsági Levéltár (Erdõdy
család vépi lt. fasc. 5. n. 184.) - DF 261764. (Egykori õrzési
helye és jelzete: Vas megyei lt. Középkori oklevelek
246.)
Transcr.: 1774. december 20. (hiteles átírás),
DL 72224. (Erdõdy család vöröskõi levéltára)
Ed: HO. VI. 38-39; Urk. Burg. I. 271. sz. (2.-ról)
Reg.: Fejér III/1. 329. (dátuma tévesen 1247);
Szabó Károly Árpádkori regesztái a vörösvári
levéltárból. Századok 4 (1870) 605; Reg. Arp.
672. sz.
Bela Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame,
Servie, Gallitie, Lodomerie Comanieque rex omnibus Christi fidelibus presens
scriptum inspecturis salutem et omne bonum. Cum regalis excellentie provida
circumspectio iura omnium et dispositiones honestas ac legitimas debite
provisionis diligentia illibata debeat conservare, ampliori tamen favore
statum et utilitatem ecclesiarum Dei tenetur attendere, qualiter earundem
iura sub tutela et securitate regia integra consistant et optate prosperitatis
percipere valeant incrementa. Eapropter ad notitiam universorum harum serie
volumus pervenire, quod cum Stephanus filius condam Cepani bani, sicut
non tantum nobis liquido constat quantum nostro regno notorium existit
universo celestis patrie captus amore in annis adolestentie iugo Christi
crucem humiliter inclinasset et in monasterio Sancti Gothardi habitum ordinis
Cisterciensium dignante domino assumpsisset, impetrata licentia a domino
Andrea illustri Hungarie rege karissimo quondam nostro genitore omnes suas
possessiones, tam hereditarias quam iusto titulo possessas ante susceptionem
habitu monasterio contulit antedicto privilegio memorati patris nostri
suam collationem faciens roborari; quibus possessionibus dicta ecclesia
non per breve temporis spatium usa est pacifice et quiete, sed cum postmodum
decesso clare memorie genitore nostro sicut placuit altissimo regni regimen
assumpsissemus, conventum dicti monasterii offerendo nobis privilegium
eiusdem patris nostri humiliter supplicavit et devote, ut ipsum favorabiliter
dignaremur confirmare. Nos itaque precibus ipsorum, quod iusti etiam continebant
et pietatem misericorditer ut decebat inclinati dictum privilegium de verbo
ad verbum presentibus inserendo duximus confirmandum liberaliter et libenter,
cuius tenor talis est: (Itt következik II. András elõbbi
oklevele) Ut igitur hec nostra confirmatio robur perpetue firmitatis
obtineat imposterum, nec ab aliquo temere valeat retractari, litteras nostras
presentes in memoriam facti pleniorem duplicis sigilli nostri patrocinio
perhenniter roboramus. Datum in Pest, anno gratie millesimo ducentesimo
quadragesimo, septimo idus februarii, regni vero nostri anno quinto.
In dorso: Sancti Gothardi Privil (áthúzott szó)
super Monyorokerek, Hethfevhel, Perwolf et Kewlked.
56 | Zala I. 181. az eredeti alapján (DL 2300), 1327-es átírása: Urk. Burg III. 242-243. 444. sz. (DF 209124 - GYSMLS 4623, Niczky cs. lt. 22). |
57 | VALTER Ilona: Szentgotthárd története a Mohácsi vészig. In: Szentgotthárd. Helytörténeti, mûvelõdéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szerk.: Kuntár Lajos-Szabó László. Szombathely, 1981. 62. |
58 | VALTER Ilona: Templomépítés, kegyuraság, birtokok Nyugat-Dunántúlon Árpád-házi királyaink idején. In: Egyházak a változó világban. Szerk.: Bárdos István és Beke Margit. A Nemzetközi Egyháztörténeti Konferencia elõadásai. Esztergom, 1991. 120. |
59 | Tóth E. i. m. 30. |
60 | MEZEY-SZENTESI i. m. 14-15. |
61 | Az oklevél szövegét csak IV. Béla király 1240. február 7-i átírásából ismerjük. Az eddigi irodalom ezt az átíró oklevelet is csak az Erdõdy család vöröskõi levéltárában található 1774. évi hiteles átírásából használta (HO. VI. 12-15; Urk. Burg. I. 117. sz.), amelynek jelenlegi jelzete: DL 72224. IV. Béla oklevelének azonban megvan az eredeti szövege is (miként erre már utalt Irmtraut LINDECK-POZZA: Bemerkungen zum Urkundenbuch des Burgenlandes. Burgenländische Heimatblätter 47. Jg., Heft 4, Eisenstadt 1985. 200.) az Erdõdy család vépi (fasc. 5. n. 184.), jelenleg Pannonhalmán õrzött levéltárában (egykori jelzete: Vas megyei lt. Középkori oklevelek 246.), DF 261 764. Az oklevél nemcsak feltett kérdéseink, de határjárásai és birtoknevei miatt Vas megye Pinka-völgyi településeinek korai története szempontjából is jelentõs forrás. Mivel a régebbi kiadások épp a nyelvészek számára fontos legkorábbi névalakok tekintetében hibásak, nem is beszélve a méltóságsorról, IV. Béla átíró szövegével együtt újraközöljük a Függelékben, immár az eredeti alapján javítva a korábbi kiadások pontatlanságait. |
62 | Szentpétery regesztájában jól tolmácsolta a különbséget. (Reg. Arp. 364. sz.) |
63 | KOLLÁNYI Ferencz: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban. Bp. 1906. 93-94. |
64 | Más öröklési szabályok vonatkoztak a különbözõ eredetû birtokokra. Õsi nemzetségi birtok elidegenítéséhez elsõsorban nem királyi beleegyezésre volt szükség, hanem a nemzetség öröklésre jogosult tagjainak hozzájárulására. Ilyen birtokban kezdettõl fogva a birtokszerzõ õs valamennyi leszármazottjának volt joga. A királyi adománybirtok öröklését törvények szabályozták. Kálmán nevezetes (I/20.) törvénycikke értelmében a nem Szent István, azaz utódai adományai csak fiágon és a testvér ágán öröklõdhettek. A késõbbi gyakorlat a csak fiági öröklési rendet mutatja, a 12. század csak a lemenõknek engedett öröklést az adománybirtokban. Vö. MURARIK Antal: Az õsiség alapintézményének eredete. Bp. 1938. 102., és BÓNIS György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár Én. 148. és 261. A királyi engedély kérése is elsõsorban a királyi jog alá tartozó birtokok elidegenítése kapcsán fordul elõ: R. KISS István: Az egységes magyar nemesi rend kifejlõdése. Debrecen, 1932. 33. Vö. még az öröklésrõl ILLÉS József: A törvényes öröklés rendje az Árpádok korában Bp. 1904. 93-97. A világi ingatlanvagyon elidegenítési, adományozási és örökösödési jogának sajátos hazai alakulásáról az addigi irodalom összegzésével: KUMOROVITZ Lajos Bernát: A középkori magyar "magánjogi" írásbeliség elsõ korszaka (XI-XII. század) Századok (1963) 16-20. |
65 | FÜGEDI Erik: Sepelierunt corpus eius in proprio monasterio. A nemzetségi monostor. Századok 125 (1991) 43. |
66 | Erre ld. ZSOLDOS Attila "adomány" szócikkét KMTL 30, és Uõ: Az Árpádok és alattvalóik. (Magyarország története 1301-ig). Debrecen, 1997. 159. Az idézet az utóbbi helyrõl való. |
67 | DF 209103 - GYSMLS 4601, Niczky cs. lt. 1. - kiadása: Urk. Burg. I. 84. (118. sz.). |
68 | DF 209107 - GYSMLS 4605, Niczky cs. lt. 5. - kiadása: Urk. Burg. I. 266. (390. sz.) - Reg. Arp. 1210. sz. |
69 | Az oklevél I. Károly király 1324. okt. 27-én kelt átírásában maradt fönn: DF 209122 - GYSMLS, 4621, Niczky cs. lt. 20. - kiadása: Urk. Burg. I. 79-80. (115. sz.) - Reg. Arp. 370. sz. |
70 | Ferenc L. HERVAY: Repertorium historicum Ordinis Cisterciensis in Hungaria. Roma 1984. (Bibliotheca Cisterciensis 7.) 159-171. |
71 | Pornó birtokait tehát csökkentenünk kell az említett négy faluval, viszont Hervay adatai (Iván Sopron m., Keresztes, Mindszent, Beled Vas m., Bezeréd Zala m. Gyûrûs mellett) kiegészíthetõ. 1390-ben ugyanis Simon pornói apát a vasvári káptalan elõtt a monostor elnéptelenedett Vas megyei Egurkuz birtokát elcserélte Pechel-i zarka dictus Miklós és fia, Imre az apátság Keresztes birtokának területén levõ hegyen két szõlõért. DF 261780, 1413. évi átírásban, vö. Zsigmondkori Oklevéltár. Összeállította Mályusz Elemér. I-II. Bp. 1951-1958. III-IV-V-VI. Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette Borsa Iván. Bp. 1993-1999. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 1, 3, 4, 22, 25, 27, 32.) (= ZsO.) IV. 334. sz. A mára elpusztult falunak Szent Péter titulusú temploma volt. Regeszták a vasvári káptalan levéltárának okleveleirõl (1130) 1212-1526. Készítette KÓTA Péter. Szombathely, 1997. (Középkori oklevelek Vas megyei levéltárakban I., Vas megyei levéltári füzetek 8.) 92, 414, 605. sz. Azonosítása: BENCZIK Gyula-FEISZT György: Pusztatemplomok Vas megyében. Vasi Szemle 54 (2000) 76. |
72 | Délrõl ugyanis Márton comes Beled birtokával (késõbbi Alsóbeled, ma Unterbildein Ausztriában, 1455-tõl adatoltan is a pornói monostor birtoka), nyugatról pedig Mancha-val volt határos. Utóbbi Pornó és Ják közötti, késõbb ezek határába olvadt hely neve Nagymáncsa majorként fönnmaradt máig: Vas megye földrajzi nevei. Bárdosi János vezetésével gyûjtötték a Vas megyei pedagógusok és más önkéntes munkatársak. Tudományos tanácsadó: VÉGH József és BALOGH Lajos. Szombathely, 1982. (= VMFN) 50/77, ez bizonyosan azonos a CSÁNKI Dezsõ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I-III., V. Bp. 1890-1913. (= Csánki) II. 773. által említett, de nem lokalizált Mántával. A mára már elpusztult településre Csánki adatain kívül további oklevelek is vonatkoznak: 1435: DF 261579, 261582, 1439: DL 50480 Szelestei prediumként, 1482: DL 61841, laki Kaczor György possessioja. Az 1221-es oklevél határjárása szerint a mai Pornóapáti déli részén három predium sorakozott nyugat-keleti irányban: Apa nevû, Jakab comesé a Pinkáig, és Máncsa. |
73 | Perwolf és a szomszédos Pornó (1221: Pernov) megnyugtatóan máig nem tisztázott neve (Vö. FNESz. II. 364.) közös eredetûnek mutatkozik, talán az elsõ (bajor vagy szláv?) birtokos nevét õrzi mindkettõ. Perwolf nagy kiterjedésû területébõl utóbb alakult ki a két Pokol (Alsópokol = Abdalóc; illetõleg Felsõpokol = Pokolfalu), valamint a 15. századtól adatolható Schütz (Csánki II. 728. utóbb Horvát- és Németlövõ néven még tovább osztódva. Ma a magyar területen levõ Horvátlövõt kivéve mindhárom Deutsch Scützen része Ausztriában). Az oklevél helyneveinek etimológiájához: Elemér MOÓR: Zur Siedlungsgeschichte der deutsch-ungarischen Spachgrenze. I-II. Ungarische Jahrbücher 9 (1929/1) különösen 244-248; Uõ.: Westungarn im Mittelalter im Spiegel der Orstnamen. (Acta Litt. Scienc. Reg. Univ. Francisco-Josephinae, sectio Philol. Tom. 10. Szeged, 1936.) |
74 | Urk. Burg. I. 189. A falu csak a 14/15. századtól válik ketté, a késõbbi Egyházas-, vagy Nagykölkedet Nagylucsei Orbán egri püspöktõl és kincstartótól vette meg Bakóc Tamás több más Vas megyei birtokkal együtt 1487-ben (DL 72232), majd Monyorókerék megszerzése után az Erdõdiek ahhoz kapcsolják, mert 1549-ben már ennek tartozéka (utóbbi adat Engel Pál szíves közlése.) Az 1221-es határjárásban említett Chence völgy a mai napig él földrajzi névként Nagykölked nyugati és Szentpéterfa keleti határában. (VMFN 162/41, 48; 52/112, 114.) |
75 | 1292: Urk. Burg II. 388. sz.; 1297: Urk. Burg II. 449. sz. Vö.: FÜGEDI Erik: vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Bp., 1977. (Értekezések a történeti tudományok körébõl. Új sorozat 82.) 168; ENGEL Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457 I-II. História-MTA Történettudományi Intézete, Bp. 1996. (História Könyvtár. Kronológiák, Adattárak 5.) I. 368. |
76 | Az eredetileg is szentgotthárdi apátsági birtokot némi vita után 1213-ban újra az apátságnak adja a király. Fél évszázaddal késõbb (1266) a király és a királyné fiúk, Béla herceg akarata szerint elcserélik Dobra földet a vasvári vár mellett fekvõ Györgyvár királynéi földdel (DL 93902; Reg. Arp. 1509. sz. Vö.: VALTER: Szentgotthárd i. m. 62-63.) A királyi vár talán már ezt követõen felépül, hogy aztán hamarosan eladományozzák (Engel Archontológia i. m. I. 303.) |
77 | Tévesen vonatkoztatja a vasi Beledre egy 1238-as oklevél (Wenzel VII. 54.) adatát KRISTÓ Gyula: Szempontok korai helyneveink történeti tipológiájához. Szeged, 1976. (AUSz LV.) 22, ez egyértelmûen a Sopron megyei Beledre vonatkozik. |
78 | A két monostor késõbbi "párhuzamos" helyzetét jól illusztrálja Ellerbach János végrendelete, mely szerint jáki birtokrészének fele a jáki monostoré és a Szent Jakab kápolnáé, másik fele pedig a pornói monostoré legyen: DL 19510 (NRA-483-10) - SZÉCHÉNYI Miklós gróf: A Szent György vértanúról nevezett Jaáki apátság története. Budapest 1901. 21. és 81. |
79 | KUMOROVITZ L. Bernát: A zselicszentjakabi alapítólevél 1061-bõl. ("Pest" legkorábbi említése). Tanulmányok Budapest Múltjából 16 (1964) 68-69. |
80 | "Nem állunk sokkal jobban azzal a három esettel sem, amikor egy úri nemzetséghez tartozó prelátus alapított monostort, s az a nemzetség birtokába került. Az elsõ esetben a Kán nembeli Péter spalatói érsekrõl van szó, aki 1183 elõtt a szenttrinitási, a másodikban fiatalabb kortársáról, a Bor-Kalán nembeli Kalán pécsi püspökrõl, aki a pusztaszeri, és végül a harmadikban a Rátót nembeli Mátyás esztergomi érsekrõl, aki 1240 körül a rátóti premontrei monostort alapította. A három eset oly nagy bizonyítóerõvel rendelkezik, hogy Györffy ebbõl következtethetett arra, hogy a bélapátfalvi cisztercita apátság megalapítója, Klétus püspök valószínûleg az Örsúr nemzetségnek volt a tagja" (Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 43.) Példái közül egyedül csak az utóbbi és a rátóti prépostság esete vonatkoztatható ide. Péter spalatói érsek a szenttrinitási monostornak nem biztos, hogy az alapítója volt, 1183-ban csak kegyúrként említik. (Györffy I. 391.). A pusztaszeri monostort biztosan nem Kalán püspök alapította - ahogy a korábbi irodalom vélte - ugyanis a régészeti feltárás az apátság 11. századi alapítását bizonyította: ALMÁSI Tibor-TROGMAYER Ottó: Szer. KMTL 637-638; TROGMAYER Ottó: ...de diruto quondam monasterio... (Szer és Szermonostor). In: Árpád elõtt és után. Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetérõl. Szerk.: Kristó Gyula-Makk Ferenc. Szeged, 1996. (Szeged Könyvek 2). 117-132. Klétus vagy Kilit püspök Örsúr nembeli volta pedig nyilvánvalóan elírás a Bél nem helyett. (Vö.: Györffy I. 757.). Ide sorolható viszont a Fügedi által nem említett garábi premontrei prépostság, amelyet Kökényes-Radnót nembeli Mikudinus fehérvári prépost, késõbb gyõri püspök (1176-87) alapított 1171 körül, és késõbbi kegyurai is e nemzetség tagjai: OSZVALD Ferenc: Adatok a magyarországi premontreiek Árpád-kori történetéhez. Mûvészettörténeti Értesítõ 6 (1957) 242. |
81 | Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 43-44. |
82 | Györffy I. 905; GYÖRFFY György: Pusztaszer. Mûemlékvédelem 1959. 196. |
83 | Ruzsa i. m. 24-24. |
84 | Erre és a monostorok késõbbi sorsára: Rácz György: A jáki apátság kegyurai a 14-15. században (sajtó alatt). |
85 | A legkorábbi adat arra, hogy Jákon nemcsak az alapító családjának voltak részei, 1243-ból való. Demeter országbíró és mosoni ispán oklevele szerint, mivel elõtte (a Rába bal parti ágból) Ják nb. Ják és Márton in duello legyõzetett Bors ellenében, és a másik félnek nem tudtak volna elégtételt adni birtokuk elidegenítése nélkül, az egész nemzetségüket (totam suam generationi!) jelenléte elé idézték, hogy birtokukat megváltsák. Ezek azonban hanyagul húzódoztak ettõl, majd végül Terestyén, Ebed, Artuna, Myka és Miklós a jogszokástól kényszerítve (ratione iuris exigente) megjelent elõtte és Ják és Márton Rabaolyachak, Lyparth és a Szent György monostor mellett fekvõ Ják (Vas vm) földjeik felét az említett beleegyezõ nemes és nem nemes férfiakkal 15 márkáért eladták. Ebbõl négy márkát Ják és Márton akaratából Bors-nak az országbíró elõtt, a fennmaradó 11 márkát pedig a gyõri káptalan és Csépán prépost bemutatott oklevele értelmében elõttük fizettek ki, az ügy pristaldusa, Pouka fia Péter jelenlétében. (Átírta a vasvári káptalan 1365. január 28-án Tyak nb. János fia Péter kérésére és bemutatásában, amelyet átírt Garai Miklós nádor 1432. február 21-én kelt privilégiumában. DF 261576 - Vas megyei lt. Szelestey cs. lt. Hiányos szövege megvan még Garai Miklós nádor 1431. május 1-jén kelt iktatóparancsában is: DL 50444. - Közlés: Urk. Burg. III. 259-260. (I. 293 a.). A 14-15. századi adatok szerint a Ják nemzetség valamennyi családjának voltak részei Jákon. DL 41845; DF 261576; HO IV. 429; ZsO. III. 2243. sz. és Rácz Gy. elõzõ jegyzetben i. m. |
86 | Az 1221-es pornói oklevél határjárásában szereplõ inde vadit usque Hollous et reflectitur prope predium ecclesie Sancti Georgii quondam Radiz nominatum... a jáki monostorra vonatkozik. 1223: M(iklós) soproni ispán oklevelében a tanúk között szerepel abbas de Iach: DF 208360 - Pannonhalmi Fõapátság lt. Borsmonostor 85-16-6. - Közlése: Urk. Burg. I. 128. sz. |
87 | A Gebhard salzburgi érsek által alapított és 1074-ben felszentelt admonti monostor a salzburgi Szent Péter apátságból népesült be. FEJÉRPATAKY László: A Gutkeled-Biblia. Magyar Könyvszemle Új folyam 1 (1893) 6. |
88 | MÁLYUSZ Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. 25. |
89 | TÓTH Melinda: Árpád-kori falfestészet. Bp. 1974. 60., 63., 340. jegyzet; Géza ENTZ: Die Wandmalerein der Westempore in Ják. Sonderdruck aus Beitrage zur Kunstgeschichte und Denkmalpflege Walter Frodl zum 65 Geburstag gewidmet. Wien-Stuttgart, 1975. 175; WEHLI Tünde: Donátorábrázolások a magyarországi román kori monumentális mûvészetekben. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Bp. 1984. 366-372; MAROSI Ernõ: Megjegyzések a középkori magyarországi mûvészet liturgiai vonatkozásaihoz. In: "Mert ezt Isten hagyta..." Tanulmányok a népi vallásosság körébõl. Szerk. Tüskés Gábor. Bp. 1986. 107: "A déli toronyalja falfestményeinek ikonográfiája minden bizonnyal a kegyúri család temetkezõ helyére utal: itt várható lenne az alapító sírja is." Figyelemre méltó, hogy a freskó bal oldalán három alak töredéke maradt meg, közülük az egyiknek püspöksüvege és pásztorbotja van. (D. Mezey i. m. 14.). Az alakokat Márton fiaival azonosíthatjuk, a püspök tehát bizonyosan Zlaudus. |
90 | ZSOLDOS Attila: Közszabad nemzetségek. Mediaevalia Transilvanica. Tom. II, nr. 1. Satu Mare, 1988. 54-55. |
91 | Gondoljunk a királyi csemeték házasságaira: CSUKOVITS Enikõ: Királyi gyermekek, gyermek királyok. Hn. 1993; VAJAY Szabolcs: Dominae, reginae milites. Árpád-házi Jolánta magyarjai Valencia visszavétele idején. In: Mályusz Elemér Emlékkönyv. Társadalom- és mûvelõdéstörténeti tanulmányok. Szerk.: H. Balázs Éva-Fügedi Erik-Maksay Ferenc. Bp. 1984. 395. Ezért volt feltûnõ Szent Margitnak az apja házasságpolitikájával való szembenállása: KLANICZAY Tibor-KLANICZAY Gábor: Szent Margit legendái és stigmái. Bp. 1994. 170-171. Buzád-Hahót nembeli Buzád bán is méltóságviselése és gyermekei születése után lépett a domonkos rendbe 1233 körül: Karácsonyi i. m. 575. |
92 | R. W. SOUTERN: A nyugati társadalom és az egyház a középkorban. Bp. 1987. 278. |
93 | Fügedi: Nemzetségi monostor i. m. 57-58. |
94 | Orbán i. m. 87-88. |
95 | A II. András-kori megyehierarchiát összeállította NÓGRÁDY Árpád: "Magistratus et comitatus tenentibus" II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez. Századok 129 (1995) 168-181, az ispáni jövedelmek nagyságára vö. a 74, 105-107. jegyzetet és a hozzá tartozó fõszöveget. Az idézett, 1217-ben elmozdított Sándor pohárnokmester elmaradt jövedelméért járó 300 márka fizetség mellett figyelemre méltó, igaz sokkal késõbbi adat 1278-ból áll rendelkezésünkre. Ekkor ui. IV. László Gutkeled nembeli Istvánt kegyeibe visszafogadván országbíróvá és mosoni ispánná nevezte ki évi ezer márka juttatással (...dando eidem et referendo iudicatum curie nostre et comitatum Musuniensem ... promittimus etiam et ordinamus insuper eidem mille marcas pro stipendio annuali). HO. VIII. 190. (Reg. Arp. 2870. sz.). Azt, hogy a várispánságok jövedelmének kétharmada a királyt, egyharmada az ispánt illette, Kálmán király törvényeibõl (I/25, és 78: ZÁVODSZKY Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp. 1904. 186, 193.) és Freisingi Ottó tudósításából (Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Edidit Stephanus Ladislaus Endlicher. Sankt Gallen, 1849. 120.) is tudjuk. Amennyiben a III. Béla-kori jövedelemjegyzék szerint a királyi kétharmad 25 000 márkát tett ki, az ispáni harmad 12 500 márka, a 70 ispánságra számítva. Figyelembe véve a jövedelemjegyzék túlzásait (Ifj. BARTA János-BARTA Gábor: III. Béla király jövedelmei. Századok 127 413-449.) és a megyerangsort, talán nem tévedünk nagyot a 300-500 márkás vasi ispáni jövedelmet illetõen. |
96 | Csánki II. 788. |
97 | Helyesen azonosította Csánki, miszerint a Vát és Bögöt közti vidéken feküdt (II. 761.). |
98 | DF 209129 - GYSMLS 4628, Niczky cs. lt. 26 - Kiadása: Urk. Burg. III. 257. sz. |
99 | SÖRÖS Pongrác: A Pannonhalmán õrzött Guary-levéltár kiadatlan oklevelei 1-2. közl. Történelmi Tár 1908-1909. 164. |
100 | 1380-ban a bögöti nemesek perében Kápolnafölde és Bögöt közti határjárások után megejtett tanúvallomások alkalmával a tanúk egy része azt vallotta, hogy Kapulnafelde birtok Buguth birtokkal régtõl fogva egy és ugyanaz, nem voltak egymástól szétválasztva, és Kápolnafölde sosem tartozott a jáki monostorhoz. A tanúk másik fele pont az ellenkezõjét állította, miszerint olim ad dictum monasterium Sancti Georgii martyris pertinens fuisset. (Sörös i. m. 192-194.). Mára a falunak még a földrajzi nevekben sem maradt nyoma (Vö. Magyarország földrajzinév-tára II. Vas megye. Bp. 1978. és VMFN) |
101 | 1438: DL 58094; 1444: DL 58108; 1461: DL 15514; 1465: DL 45178. |
102 | Pannonhalmi Bencés Fõapátsági Levéltár, Erdõdy cs. lt. Fasc. 22, Nr. 1115. |
103 | 1723: Erdõdy cs. lt. Fasc. 22, Nr. 1150. |
104 | A vasvári káptalan 1418. szept. 7-i eredeti oklevele: DL 10719 (NRA. 681-1) - Közölte Széchenyi i. m. 72. - Regeszta: ZsO VI. 2333. sz. Csánki II. 788. nyilván téves olvasat miatt Ravazdként vette fel. |
105 | 1457. aug. 22.: Mátyás király 1470. évi átiratában, 16. századi másolata: DL 14988 (Acta Part. 7), Az eredetibõl közölte: Széchenyi i. m. 75-76. |
106 | HECKENAST Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Budapest 1970. 23, 114. |
107 | DF 209139 - GYSMLS 4638, Niczky cs. lt. 36. - Közlés: Urk. Burg. IV. 109-110. 193. sz. |
108 | 1710: Monyorókerék felé 15 hold, a kisunyomi halastó mellett 30 hold, a rádóci erdõ mellett 40 hold, a szintén Rádóc felé esõ Hosszúföldön 100 hold, további 17 pedig másutt. Erdõdy cs. lt. Fasc. 22, Nr. 1100. Ez is és a többi 17-18. századi összeírás is ugyanazokat a birtokokat említi, mint amiket fönt tárgyaltunk. Nr. 1150, Nr. 1158., csakúgy, mint az 1549-es összeírás, amely Jákon 6, Lovászadon 8, Keresztesen 7,5, portiot említ (MAKSAY Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I-II. Bp., 1990. II. 874, 879, 883, 908.) Amikor 1669-ben Zichy György apát a monostor javait árendába adta, a következõképpen fogalmaztak: ...universas ... bona ad eandem abbatiam Deakyensem de jure et ab antiquo pertinentia, portiones videlicet possessionaria in eadem Deak, Lovaszad, et magyar Keresztes possessionibus, vineas item binas, unam in dictae Keresztes, alteram vero in Strem possessionibus promontoriis situatas... (Erdõdy cs. lt. Fasc. 22. Nr. 1115.). A monostor még egy malomhelyére vonatkozó adat is fönnmaradt bizonyos, közelebbrõl nem ismert Langenberg Kristófnak egy elhalványodott írású, 1417-es oklevélben.Kristóf és István jáki apát közti megállapodás értelmében "fundum molendine (!), sitta in Lzarum, super quem molendinum ego et heredes mei habuerint duas libras denariorum, az apát és utódai zavartalan birtokában hagyják." ZsO VI. 1138. sz. (DF 274142 - GYSML Gyõr, pannonhalmi fõapátság orsz. lt. 51.) A kérdéses helyet megnyugtatóan nem tudjuk lokalizálni, talán Lovászadról van szó. Nem segít a pannonhalmi levéltár Fekete Könyvében levõ 18. századi másolat sem (hiányos szövegét közölte Széchenyi im. 73-74, 1448-i keltezéssel). |
109 | RÁCZ György: A magyarországi káptalanok és monostorok magisztrátus-joga a 13-14. században. Századok 134 (2000) 193-195. |
110 | Erre legújabban D. Mezey i. m. 4. |
111 | A források Zlaudust erõskezû püspökként mutatják, aki határozottan igyekezett egyháza jogait érvényesíteni. Ez kiderül többek között a zalavári apáttal a tizedekrõl folyt perbõl (Mon. Vespr. I. XC-XCIII.) éppúgy, mint a birtokaival kapcsolatos magisztrátusi jogok rendezésébõl, továbbá azon erõfeszítéseibõl amivel a majki premontrei prépostságtól igyekezett visszaszerezni a király által nekik adományozott tizedek huszadát (HOLUB József: Zala megye története a középkorban. I. A megyei és egyházi közigazgatás története. Pécs, 1929. 393). Maradtak fönn adatok birtokvásárlásairól (Szántó megvásárlásán kívül 1258-ban Lád nembeli nemesektõl vásárolt egy malmot és földet: Wenzel II. 311.) Valószínûleg hozzá köthetjük a zalavégi templom építését is. Valter, Templomépítés i. m. 121; KOSTYÁL László: A zalavégi plébániatemplomról. In: Ruzsa i. m. 163-165; Rácz: Egerszeg i. m. 84. |
112 | A tátikai várak építésérõl, az oklevelek helyneveinek lokalizálásáról: Karácsonyi i. m. 988-989; Gutheil i. m. 218; Pais i. m. különösen 409-410; Dénes i. m. 88-92; Fügedi: Vár és társadalom i. m. 204. Érdekes, hogy saját adattárának feldolgozásakor mellõzte a püspök által épített Tátikát (valamint az erdélyi püspök által épített Szentmihálykõt és a pannonhalmi apát által épített Szigligetet), és így a várépítõk között csak feltûnõen kevés fõpapot talált (i. m. 29-30.) SZÛCS Jenõ pedig egyenesen azt írta, hogy "egyetlen püspök sincs IV. Béla idején a várépítõk között." Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. (História Könyvtár, Monográfiák 1.) 29; Vö.: Koppány im. 191-192. |
113 | A több vármegyében birtokos és méltóságokat betöltõ nobilis és a szûkebb régióhoz köthetõ, szerényebb birtokállománnyal rendelkezõ, megyésispáni vagy országos méltóságokat nem betöltõ, csak a megyebeliek közé tartozó királyi serviensi nemzetségek fõbb jellemzõire és ezek elkülönítésének jogosságára ld. Zsoldos, Közszabad nemzetségek i. m. A Ják nemzetség érdekes módon egy olyan nobilis nemzetség volt, amelynél csak az egyik ág tudta tartani a 13. században is eredeti státusát, míg a másik két fõág a birtokosztályok és a túlszaporodás következtében elszegényedett és nem tudta utolérni õsei arisztokrata életformáját, így a királyi hatalom is úgy tekintett rá, mint királyi serviensekre. A köznemesség kialakulásának történeténél a Jákok eme kettõs tulajdonsága mindig elõkerül. MÁLYUSZ Elemér: A magyar köznemesség kialakulása. Századok 76 (1942) 274-275; BOLLA Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. Bp. 1983. (Értekezések a történeti tudományok körébõl, új sorozat 100.) 58-59; SZÛCS Jenõ: Az 1267. évi dekrétum és háttere. Szempontok a köznemesség kialakulásához. Mályusz Elemér Emlékkönyv. Társadalom- és mûvelõdéstörténeti tanulmányok. Szerk.: H. Balázs Éva-Fügedi Erik-Maksay Ferenc. Bp., 1984. 341-394; FÜGEDI Erik: Az Elefánthyak. A középkori magyar nemes és klánja. Bp., 1992. 60-62; ZSOLDOS Attila: "Eléggé nemes férfiak..." A kehidai oklevél társadalomtörténeti vonatkozásairól. Zalai történeti tanulmányok. Zalaegerszeg, 1997. (Zalai Gyûjtemény 42.) 17-18. |
114 | Az 1289-91 közti háborúban Hertueg fia Miklós a németek ellen a vár alatt halt meg (Urk. Burg. II. 351. sz.). 1327. aug. 10-én pedig Dezsõ királynéi udvarbíró és soproni ispán iuxta castrum Scenth Mihal keltez (Urk. Burg. II. 451. sz.; AOkl. XI. 400. sz. de a mutatóban nem szerepel). 1325-ben a Ják nemzetségbeli Sitkeiek próbálták megszerezni, de törekvésük nem járt sikerrel. Ekkor ugyanis I. Károllyal átíratták és megerõsítették IV. László említett adománylevelét. Incéd a rohonci, Szentmihály pedig a szalónaki uradalom tartozéka lett. |
115 | Rohonc és Nick: Urk. Burg. II. 295, 351. III. 234, 245. sz.; az 1329-i csere: DF 209131 - GYSMLS 4630, Niczky cs. lt. 28. - Urk. Burg. IV. 111-112. sz.; 1358: DF 209172 (GYSMLS 4671, Niczky cs. lt. 69. - Közlése: HO IV. 141. (1328-i keltezéssel). Vö. Engel P. i. m. 401-402. |
116 | Kéziratom lezárása után jelent meg D. MEZEY Alice-SZENTESI Edit: A Ják nemzetség, a jáki Szent György-monostor és Ják falu. In: A jáki apostolszobrok. Die Apostelfiguren von Ják. Szerk./Red.: Szentesi Edit-Ujvári Péter. Bp., 1999. 3-34. Az 1996-ban készült dolgozat elõtt a szerzõkkel bizonyos kérdésekben gondolatokat cseréltünk. Az eredetileg jegyzetek nélküli, kiállítási katalógushoz szánt rövid összefoglalás elkészítésében a szerzõknek úgy tudtam segíteni, hogy akkori ismereteim alapján papírra vetett "elõzetes és vázlatos megjegyzéseim"-et (im. 28. o. 29. jegyzet) rendelkezésükre bocsátottam. E vázlatos dolgozatba leírt megállapításaimat alaposabb levéltári kutatás, a jáki okleveles anyag beható vizsgálata után módosítanom kellett, ugyanis számos kérdést azóta több adat birtokában másként látok. Így, többek között az említett jáki tanulmánykötet 7. oldalán közölt Pornó és Jákmonostori fõág családfája sem egyezik a jelen tanulmányban közölttel. Ebben és más részletekben is utóbbi tekinthetõ egyelõre "véglegesnek". Meg kell még jegyezni, hogy a jelen dolgozat 45. jegyzetében említett Zlaudus-pecsét fényképét a tanulmánykötet közölte (10. o. vö. még 29. és 39. jegyzetet.). |