--------------------Fettich Nándor nem túl hosszú pályájának egyharmadát, mintegy tizenöt esztendőt szentelt a honfoglalás kor kutatásának. De ez a tizenöt év, benne a teljes harmincas évekkel, egymagában felér egy életművel, mind mennyiségét, mind minőségét illetően. Saját életművén belül ugyan az avar kor kutatása a leghangsúlyosabb, de mindjárt ezt követi a honfoglalás koré. Az alapokat saját ásatásokkal és a Nemzeti Múzeum új szerzeményeinek feldolgozásával kellett megteremtenie, hiszen Hampel után tizenöt évvel, közben az elhúzódó első világháborúval, szinte elölről kellett kezdenie mindent. Elődei nem hagytak rá - mai szóhasználatunkkal élve - közöletlen temetőket vagy leletek tömkelegét. Talán ez az oka, hogy nem is a honfoglalás kor kutatásával kezdte pályafutását, viszont a kezdeti években kiérlelt kutatási módszereket éppen a honfoglalás korra alkalmazhatta a leghatásosabban. A kenézlői második temető 1927-ben és 1930-ban történt feltárását tekinthetjük e korszak kutatása első jelentős lépésének. Ő ugyan abban a hitben volt, hogy a temető JÓSA A. által 1913-ban megkezdett feltárását folytatja, amit sírszámozása is mutat, de utóbb bebizonyosodott, hogy két teljesen különböző temetőről van szó.¹ Az ásatás egyik újdonsága az volt, hogy antropológus is (Bartucz Lajos) jelen volt a munkáknál, arról nem is szólva, hogy Fettich is személyesen vezette a feltárásokat. A feltárással egyidőben hozzákezdett az anyag feldolgozásához is. Így történhetett meg az, hogy az Archaeologiai Értesítő 1931-es kötetében már meg is jelent a kenézlői ásatás feldolgozása. A feldolgozás módja is egészen más volt, mint ami a korszak szakirodalmában szokásos volt: az ásatás anyagát nem egyszerűen sírok szerint közölte le, hanem témák, sőt témakörök köré csoportosította mondanivalóját, amelyekben a leíró résszel egyenrangú volt az értékelés. A magyar honfoglalás kor kutatása itt és ekkor, Fettich Nándor kenézlői ásatásának közlésével lépett újra nemzetközi színvonalra, egységbe fogva az anyagközlést és az interpretációt. Ez a módszer Hampel számára még nem volt követhető, kortársai pedig más korok anyagával foglalkoztak ilyen szinten (pl.: Kovács István a marosszentannai temetővel).
--------------------A szakszerű tárgy- illetve sírleírás, a gondos temető-közlés és a nemzetközi szakirodalom alapján történeti eredmények elérésére törekedett. Régészeti anyaggal foglalkozó történésznek vallotta magát, aki először is kritikailag megrostálva, a téves adatoktól megtisztított tárgyi anyagot teszi közzé, "ahogyan a régi szövegeket, ugyanúgy a régi tárgyakat is hozzájuk illő módszerrel kell meghatározni, feldolgozni, jelentőségüket felismerni, s így azokat a történettudomány számára hozzáférhetővé tenni."² Ebben segítségére volt nagy tárgyismerete, amelyet Európa múzeumainak többszöri meglátogatásával szerzett, köztük 1926-os Szovjetunióbeli útján, melyet 1935-ben megismételt, majd 1942-ben nem szokásos formák között végzett újra. A másik nagy segítsége a széles körű nyelvismerete volt, amely nemcsak a nyugat-európai nyelvekre terjedt ki, hanem az oroszra is, sőt lehetővé tette számára az írott források önálló használatát. Fettich N. tehát teljes tudományos vértezetben lépett a honfoglalás kor régészetének jelképes színpadára. További segítséget jelentett számára a problémák megközelítésének nagyjából azonos lehetősége, hiszen az avar kor kutatása során is hasonló megoldatlan kérdések merültek fel. Egész életművén végighúzódnak azok a főbb szempontok, amelyek gondolkodását vezérelték egy-egy korszak kutatásában. Korszakokon át- meg áthúzódó, összefonódó kérdéskörök foglalkoztatták leginkább, pl. a kontinuitás problémája, melyet mind az ötvöstechnikák, mind az ötvösműhelyek tekintetében állandóan figyelemmel kísért. De ugyanígy hitt a népi kontinuitásban is, amelynek megnyilvánulásait kereste a hitvilág, a szokások, a kereskedelmi utak vagy a tárgytípusok továbbélésében.
--------------------A kenézlői ásatás feldolgozása során felmerült kérdések egyébként később is foglalkoztatták. Itt a legfontosabb probléma a nomád környezetben alkalmazott fémöntés volt, amellyel a kenézlői övveretek készültek. Ehhez már komoly előtanulmányai voltak, mind az oroszországi múzeumok anyagát, mind Pósta Béla hagyatékát, de az avar anyagot is ismerte. Ráadásul ekkor jelent meg Németh Gyula könyve a honfoglaló magyarság kialakulásáról (1930), amelyben Kürt nevű törzsünket a Minuszinszki-medencéből származtatta. Ezt fontos tényként elismerve tartotta az öntés tecnikáját a magyarság belső-ázsiai örökségének. Elsődleges kapcsolatnak ugyan a kenézlői és minuszinszki övveretek és szíjvégek formai azonosságát, tehát a tipológiai kutatás eredményeit tartotta, a Németh-féle eredeztetés mégis fontos volt számára a történeti interpretációhoz.
--------------------Ugyanekkor fedezte fel a tarsolylemezek körét, amelyet ekkor még nem így nevezett meg, de körülírással meghatározta azt a réteget a honfoglalók hagyatékában, amelyet szerinte a Nagy Károly-kard művészeti köre, a csernyigovi ivókürtök díszítése és a bezdédi tarsolylemez jeleznek. Ennek a körnek jellegzetességei szerinte a technikai kivitel (a háttér apró körökkel való beponcolása, vörösréz bádog alkalmazása), a stílus és az ábrázolások. A bezdédi tarsolyveretek technikája (a nielló alkalmazása) és a kijevi kard vezették egy rendkívül eltúlzott normann hatás feltételezéséhez, melynek kapcsán a normann-arab kereskedelem is foglalkoztatta. Egy másik észrevétele ezzel kapcsolatban a két réteg (lemezes és öntött technika) együttes előfordulása, azaz a tarsolylemezek köre és a veretes övek összetartozása.
--------------------A honfoglalók harmadik, az előzőektől független rétegének, a jászfényszarui és sarkad-peckesvári leleteket értékelve, a rozettás veretek körét tartotta. Röviden felvázolta kutatásuk történetét, technikai alapon új magyarázatot keresett szerepükre, kialakulásukra és eredetükre. Véleménye szerint e tárgyakon a háttér aranyozása azt jelzi, hogy applikált, rávarrt színes textildíszítmények technikáját őrzik fémben, míg az öntött övveretek a fafaragásét.
--------------------Ha nem is ebben a csoportosításban, de ugyanezek a fő kérdések számára 1935-ben is, amikor megjelent az Archaeologia Hungarica 21. kötetének első kiadása, majd 1937-ben a három fejezettel kiegészült végleges változat (A honfoglaló magyarság fémművessége). Ez a könyv Fettich munkássága első tíz évének esszenciája, és talán életművében is a legkiemelkedőbb. Jelentős részt alkot benne a saját, vagy a számára átengedett új ásatások anyagának jobb-rosszabb leközlése. Saját ásatás a hencidai, a kecel-vádéi és az ókécskei, Horváth Tibor mentette a karosi első temetőt, Csallány Gábor a gádorosit, Kiss Lajos a geszterédi sírt, és új anyag volt a halicsi (Krylosz) két sír is. Az új leletek fontosabbjait az általa alkalmazott alapos technikai leírással közölte, de a kevésbé fontosakat sem hallgatta el, pl. a gádorosi harmadik és negyedik sír leleteit, vagy a hencidai szegényes sírokat. A keceli temető edényeit is bemutatta, eltérően saját korábbi szokásától (pl. a kenézlői edényeket még nem közölte le). A kötet másik nagy egységét azok a régi ásatásokból származó, elsőrendű anyagok tették ki, amelyek honfoglaláskori régészetünk alapleletei. Így ő közölte le teljesen a legelső honfoglaláskori leletet, a benepusztai sír anyagát, aztán az összes tarsolylemezt, mégpedig a leletegyütteseket kritikailag helyreállítva, a hozzájuk keveredett idegen tárgyaktól megszabadítva (pl. a galgóci leletet már a két karperec nélkül, a szolyvai sírt a hozzákevert avar kard nélkül, a teljes szolnok-strázsahalmi leletet, a szétszakított tarcali leleteket).
--------------------A kötet harmadik nagy csoportját nem honfoglaláskori emlékek alkotják, hanem amelyeket Fettich készítési technikájuk, vagy díszítésük alapján tipológiai jegyeik miatt elengedhetetlennek talált megemlíteni, amelyek koncepciója miatt kerültek be a kötetbe. Ilyen téma volt a lemezes - Fettichnél bádog anyagból - domborítással és poncolással készült, elsősorban vörösréz alapú tárgyak feltűnése már az ókortól, és időben meg-megszakadó vonalvezetéssel, de a technika továbbélésével a honfoglaló magyarságig. A lemezkészítmények szkíta, illetve szarmata példáitól a tarsolylemezekig és "falerákig" - értve alatta a korongokat - kontinuitást feltételezett, és e kontinuitásban általánosabban is létező folyamatosságot látott. Ugyanez vonatkozik a díszítőmotívumokra is. Mint nekrológjában PÁRDUCZ M. írta: "Az egyes motívumok továbbélését nyomon követi a szkíta emlékanyagtól kezdve a szarmata, hun, avar és honfoglaló magyarság művészetében. Gyakran e motívumanyaggal összekapcsolt szellemi tartalom továbbélését is feltételezi."³ Ezzel kapcsolatban az időben meg-megszakadó sorozatok "hiátusait" a kutatás hiányosságaival magyarázta, és viszonylag könnyen áthidalhatónak gondolta.
--------------------Ugyanez a koncepció nyilvánult meg a könyv második fejezetében is, ahol 15 különböző avar lelőhely emberábrázolásait elemezte. Az avar bronzok mind öntvények voltak, ábrázolásaikat antik mintaképekre vezette vissza. Ahogy ezek az ábrázolások is kontinuusak szerinte, azonképpen az öntés technikája is az, csak még régebbi és keleti hozadéka a magyarságnak. Mint ő maga írja: "A magyarországi avar régiségeknek tömör bronzöntvényekből álló része kétségtelenül belső-ázsiai steppe területen végbement fejlődés eredménye... az ősmagyar fémművesség kialakulásának szálai ide is visszanyúlnak." Ezt a belső-ázsiai színteret véli megtalálni a Minuszinszki-medence műveltségében, s az 1931-es gondolatokat továbbfejlesztve a türkök nyugati ágának, a kazároknak tulajdonítja a technika megjelenését a levédiai magyarságnál. A történetileg jobban ismert kazár-magyar kapcsolatok lazulásával egyidejűleg a normann-arab és normann-bizánci kereskedelmi utak fővonalában élő magyarság dél-oroszországi jelenlétére ő mutatott rá hangsúlyosan. Szerinte ennek a kedvező földrajzi helyzetnek köszönhetően bontakozott ki a magyar gazdasági és politikai hatalom és vele a művészet is. Az itt tett főbb megállapításai sokban ma is helytállóak, mint pl. a magyarság szerepének felismerése Dél-Oroszország IX. századi történetében, a katonai hatalom kibontakozása és megerősödése, a kereskedelem fontossága és szerepe a kultúrák közötti kapcsolatok megteremtésében, az arab-iszlám hatás jelentkezése a magyar fémművesség díszítőmotívumai között stb. Ezeknek a kérdéseknek a felmerülése a magyar honfoglalás régészetében itt történt meg először. A látszólag teljesen tipológiai vagy kronológiai témák Fettich tollán történeti problémákká váltak. Ezt jelzi ugyanezeknek a témáknak történészek számára való feldolgozása a Századok 1933-as évfolyamában.⁴
--------------------Még egy kisebb tárgycsoportról kell megemlékeznünk e könyv méltatásakor. Ezek honfoglaló magyar tárgyak, amelyek nem önálló fejezetben említődnek meg, hanem az egyes részekben elszórva fordulnak elő. Azt hihetnénk, azért kerültek bele a könyvbe, mert ott a helyük egy honfoglalás korról szóló könyvben. A valóságban azonban a szerző egészen mást gondol róluk mint mi, és azt időnként jó az emlékezetünkbe idézni. Az egyik ilyen rejtélyes tárgy a benepusztai szíjvég, a másik az egri áttört hajfonat-korong, s vele a többi hasonló darab is. Már 1931-es tanulmányában is említi a "falerákat" és korongokat, mint honfoglalás kori emlékeink bizonytalan eredetű rétegét. Később megpróbálja formajegyeikkel egyező párhuzamaikat fellelni, és meg is találja a késő avar kori művészetben. Ehhez történeti eseménysort is kreál, feltételezve egy, a Dnyeper környékére menekült késő avar népességet. E keletre menekült avarság fémművességi hagyományai jelentkeznének a normann fémművességben és hatnának a levédiai magyarságra is. E mű számos szempontja és megállapítása elsőként jelentkezik a magyar szakirodalomban: 1. Felhívja a figyelmet a leletek technikai leírásának fontosságára, amely népi kapcsolatokat is jelezhet, 2. a tárgyak készítése és földbe kerülése között levő időkülönbség jelentőségére (kettős keltezés), 3. megkísérli a honfoglaló anyag rétegeit megállapítani és jellemezni (minuszinszki réteg, rozettás veretek, dél-oroszországi lemezes áru), 4. megkísérli megállapítani a honfoglalás kori leletek időrendjét a kazárokhoz való viszony alapján, 5. megállapítja a tarsolylemezek időrendjét a geszterédi szablya pótlásvereteinek segítségével (a lapos poncolt mintájútól a domborodó és végül kőberakásos, illetve kőberakást utánzó típusokig), 6. megállapítja e művészet kapcsolatát a perzsa-szaszanida és egészen szabatosan az arab művészettel (melyet azonban a későbbiekben saját maga sem vesz komolyan), 7. felhívja a figyelmet a magyarság IX. századi dél-oroszországi jelenléte régészetére, 8. a honfoglalás előtt visszamaradt magyarok emlékeit véli felfedezni Permia lelőhelyein (Redikor, Kudimkar, Rozsdesztvenszkoje stb.), e területet tartja Magna Hungarianak, ezért is foglalkozik részletesen a permi bronzokkal, 9. a kazár műveltséget keresi Verhne Szaltovóban, és e körön belül keresi a kazár-magyar kapcsolatok régészeti nyomait, 10. kiemelten hangsúlyozza a normannok dél-oroszországi szerepét, de eltúlozza a magyar-normann kapcsolatokat, 11. megkísérli a magyarok jelenlétét oroszországi műhelyekkel kapcsolatba hozni (Kijev), 12. a műhelyek mellett a megrendelők kívánságaira is figyelemmel van, 13. az orosz kutatókat megkísérli közvetlenül bekapcsolni a honfoglaló magyarság, illetve a nomád népek kutatásába, s e munkájukat illetően publikálási lehetőséget biztosít számukra.
--------------------Alig két évvel a honfoglalók fémművességéről írt könyve után már újabb monográfiák terve foglakoztatja, s ezek közül egy, az ún. Nagy Károly-kardról írt mű el is készült. A kézirat lezárásának időpontját nem ismerjük, de a benne levő hivatkozások egyike-másika eligazít. Ezek közül kettő elég pontosan keltezi a könyvet. Az egyik hivatkozás a Szent István Emlékkönyvben megjelent cikkére (1938), a másik pedig a csongrád-vendelhalmi ásatásra vonatkozik, a Folia Archaeologica első kötetében (1939). Ez a könyv számomra ismeretlen okból kéziratban maradt. Egyes fejezetei azonban szó szerint beépültek élete utolsó monográfiájába⁵,a halála után megjelent,V. Budinsky-Kri>kával közösen írt könyvébe.⁶ A mű megírására felkérést kapott, s ezért Bécsben hosszabb időn át kézbevéve tanulmányozhatta a szablyát. Ekkor készültek rajzai és felvételei róla, melyek nyomán a szegedi múzeum számára a szablya másolatát is el tudta készíteni. A tárgy részletes leírása, a honfoglaló magyarok hagyatékába tartozásának régészeti bizonyítása mellett itt fejti ki legrészletesebben a honfoglaló művészet palmettás rétegének periodizációját. Az ötvös mesterség gyakorlatának ismeretében rámutat arra, hogy 30-50 év alatt értek a palmetás díszű alkotások a fejlődés végső stádiumába, amikor hirtelen el is tűnnek. Részletesen elemzi az ötvösműhelyek működését, amelyekben feltételezhető a Nagy Károly-kard készítése, s Kijevet tartja e helynek. Itt érthető, hogy a honfoglaló művészet gyökereit miért keresi a krími gót művészetben: leírja azokat a díszítőelemeket, amelyek jellemzőek a tarsolylemezekre, s ezek közül kiválaszt néhányat, amelyeket speciális tulajdonságaik miatt döntő fontosságúnak vél egy-egy műhely meghatározására. A legkorábbi perdöntő fontosságú tárgynak az ókéri germán csatot tartja, amelyen ott a poncolt háttér, a felület aranyozása, és Fettich N. terminológiájával az ún. erezés, amely a pontban végződő vonalakat jelenti. Ez a felület-tagolás azonban iráni-szaszanida előzményekből alakult az iszlám művészetben, és a IX-X. századi iszlám alkotások jellegzetes motívuma. Erre a díszítő motívumra nyomtatásban megjelent műveiben nem támaszkodik ilyen hangsúlyosan; még a Szent István Emlékkönyvben sem, ahol egy angliai bronzlemez díszítését éppen ezért tartja a honfoglaló művészet angliai kisugárzása példájának (a winchesteri lemezről van szó).
--------------------Az ún. Nagy Károly-kardról írt könyv más részletei a honfoglaló magyarok művészetéről Berlinben megjelent könyvecskéjében vannak tömören összefoglalva.⁷ E művének is van életművében előzménye, mégpedig 1935-ből, amikor az Ars Hungarica sorozat 11. köteteként megjelent könyvében foglalkozott a témával.⁸ Berlini kötetében mutatja be a tarsolylemezek fejlődési sorát, tipológiáját. Eközben érzékelteti, hogy véleménye szerint hányféle szerkesztés figyelhető meg a lemezeken, hány csoportot alkotnak, egy-egy csoport vagy sorozat mennyire teljes vagy hiányos. Mindezeket abban a meggyőződésben írja, hogy a pontos tipológia pontos időrendet, a valódi egymásutániságot adja meg. Itt tűnik fel tárgy-értelmezéseinek egy új vonása, a tárgyak kultikus értelmezése. Legegyszerűbb formában ez úgy jelentkezik, hogy az öv mindenestül egy jelképes állat, melynek feje, farka és teste van. A későbbi időkben a tárgyak kultikus magyarázata fokozatosan felerősödik munkásságában, és pl. az S végű hajkarikának is ilyen jelentőséget tulajdonít, nevezetesen az S vég fejezett volna ki vallási fogalmakat, s ezzel mágikus célt szolgált volna.⁹
--------------------A 930-as évek végén merült fel benne egy régészeti kézikönyv terve: A népvándorlás kor archaeológiájának kézikönyve,¹⁰ melynek fejezet-beosztását és szerzőit is megjelölte. A szarmatákról Párducz M., az avarokról Kovrig I. írt volna benne. A saját műveinek egy részét is e kötetbe dolgozta volna bele, s valószínűleg ennek a tervezett kötetnek az oldalszámait jelezte kéziratain másodikként, felül az egyes cikkek eredeti oldalszámával, alul pedig a tervezett kötet oldalszámaival. A kötet fejezetei részben cím szerint egyeztek a honfoglalók fémművességéről írt kötet fejezeteivel, de többlet is lett volna bennük, főleg az első részben és később pl. a hatodik fejezetben, ahol a Nagy Károly-kardot tárgyalta volna a karancslapujtői lelettel.¹¹
--------------------Már ekkoriban foglalkozott azzal, hogy monográfiát készít a Köttlach (nála a helynév régiesen Kettlach) kultúráról, azaz a Keleti-Alpok térségének VIII-XI. századi régészeti műveltségéről. De úgy látszik, ez csak terv maradt, mert anyaggyűjtésen kívül csak egy fejezet kézirata maradt utána,¹² annak ellenére, hogy más kidolgozott fejezetekre is utalás történik benne. Ennek előszavában hangsúlyozza, hogy még mindig nem jött el a Köttlach kultúra összefoglaló feldolgozásának ideje. Ő inkább a számára könnyebbnek ítélt ábrázolások és színek szimbolikájának oldaláról közelített a tárgyhoz, és ezáltal elkerülte az olyan csapdákat, hogy germán vagy szláv eredetű-e a kultúra. E kérdésben csak 1980-ban mondta ki a végleges választ J. Giesler a Bijelo-Brdo-i kultúrával egyetemben. Fettich viszont belebonyolódott a kontinuitás és szimbolika rejtelmeibe, ami talán oka is volt a munka kéziratban maradásának. A magyarországi zománcos emlékek (7 lelőhely) felgyűjtése után (egy kivételével valamennyi korongfibula) a rajtuk levő állatok (madarak és griffek) értelmezését kísérelte meg. Megállapította, hogy rajtuk ősi ábrázolások vannak keresztény formában. Ezek az ábrázolások a nap-férfi-élet fogalomkörhöz tartoznak, míg a velük teljesen összhangban álló szegélyminta (többnyire meander), a föld-nő-halál fogalomkör jelképei. Ebben a jelképvilágban megvan az értelme a benepusztai szíjvég griffjének és a nagyszentmiklósi 7. sz. korsó kentauros ábrázolásának is (követ dobáló kentaur, mint a gonosz jelképe, rajta a triumfáló Dionysossal, aki kezében ágat tart). A fülbevalók növényi ábrázolásáról azt vélte: "Bármennyire kivetkőztették az eredeti életfát (palmettát) értelmes formájából, bármennyire csak primitív levelek maradtak belőle a végén, az értelme mindvégig ugyanaz maradt: a karéjos nap-jelkép felfokozása az ugyanolyan értelmű életfa segítségével. Ez az értelme az elnövényesítésnek." Az elnövényesítés következtében a fülbevalók mintáin Fettich véleménye szerint megjelenhetett a honfoglaló művészet hatása, ami ráadásul állítólag nem is volt olyan csekély. A félhold alakú fülbevalók és a korongfibulák egy részét amulettnek vélte, a gyakori pont-kör díszítést pedig napszimbólumnak. A halimbai temető korai fázisából (X. század) származó "amuletteket" és a pont-kör díszítésű, ún. lépcsősfejű gyűrűket, valamint azokat az ékszereket, amelyeken "A spirális, illetőleg szalagfonat változatai, sőt még a szögletes meander is megtalálható", mind jelképes értelemmel bíró tárgyaknak tartotta, közöttük: "Sehol egy értelmetlen, önmagáért való díszítmény nincs. Akik ezeket a karéjos amuletteket (bizonyos fülbevaló típusok) viselték, azok tudták azt is, mit jelentenek ezek a számunkra rejtélyesnek látszó zsúfolt minták és főleg azt tudták, hogy mi célból viselték azokat. A geometrikus jellegű minták, tehát szervesen illeszkednek bele a korszak művelődéstörténeti képébe, ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint a figurális vagy a növényi minták. A román kor épületszobrászata a nép ez irányú ismereteire támaszkodott, amikor mindezen mintákat a variánsok nagy sokaságával felvonultatta a templomok kőfaragványain."
--------------------Fettich téma-tervei között egy olyan könyv is szerepelt, amely a hun-avar-ősmagyar kultúrák egyes elemeinek továbbélését tárgyalta volna a romanikában és a gótikában, a népi kultúrában és a folklórban. Valószínűleg e mű részletei voltak az Ethnographiában megjelent késői dolgozatai. Egyéb terveiről itt most nem szólunk, hiszen köztük volt a mosonszentjánosi avar temető feldolgozása és egy a bronzöntésről szóló könyv is.
Viszonylag kevés kongresszuson vett részt, és belföldi előadást is ritkán tartott. 1933-ban Varsóban szerepelt az oroszországi kereskedelmi utakról szóló előadással.¹³ A Berlinben 1939-ben tartott kongresszuson a Nagy Károly-kardról írt könyvének egy részletét mondta el, magyarul a FolArch 1941. évi kötetében látott napvilágot. 1941 szeptemberében pedig a Magyar Tört. Társ-ban beszélt a honfoglaló magyarság fejedelemválasztása címmel a tarsolylemezek jellemzőiről, műhelyeiről, az arab ötvösök (itt csekélynek ítélt) jelentőségéről, a megrendelőkről, azaz főleg a honfoglalók művészetéről.
--------------------Majdnem minden műve németül is megjelent, így Európa-szerte ismert és elismert kutató volt. Cikkei jelentek meg a Germániában (1932), az Eurasia Septentrionális Antiquaban (1930), a koppenhágai Acta Archaeologiában, a Seminarium Kondakovianumban Prágában, a Slovenska Archaeologiában, és felkérésre írta meg a Nagy Károly-kardról és a zempléni sírról szóló könyvét is.
--------------------Kollégáival való személyes kapcsolatát jelzi kijevi naplója, melyben leírja, milyen körülmények között csomagolták László Gyulával 1942 első heteiben a kijevi múzeum régészeti anyagát, valamint ostromnaplója, melynek nagy része 2000-ben jelent meg. Más oldalról a róla írt nekrológok hangvétele és az írók személye is árulkodó. Valószínűleg szigorú, a teljesítményeket a munkában való helytállást méltányoló ember volt. Életének pontosabb ismerete elősegíti műveinek megértését, tevékenységének összevetése pedig Hampel, László és az utódok munkásságával a legnagyobbak közt jelöli ki helyét a magyar régészetben.

JEGYZETEK:

FETTICH NÁNDOR 1900-1971